Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-22 / 221. szám
SPORTTÜKÖR 2011. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Sok mindent köszönhet a sportnak ATLÉTIKA Beszélgetés a kétszeres olimpikon magasugróval, Zsivotzkyné Komka Magdolnával 1968-ban a sikerek bölcsőjében, a „Sese-pályán” Rövid, ám annál sikeresebb ma- gasugró-pályafutása során négyszer nyert magyar bajnokságot, a mai napig az ő nevéhez kapcsolódik a megyecsúcs (közel négy évtizede) és két olimpián is a salgótarjáni színeket képviselte. Zsivotzkyné Komka Magdolnával, az olimpiai bajnok kalapácsvető Zsivotzky Gyula (1937-2007) özvegyével, a háromszoros olimpikon többpróbázó Zsivóczky Attila édesanyjával beszélgettünk, aki nem szakadt el szeretett sportágától. Bakos László- Fiatalon felfigyeltek tehetségére. Felelevenítené, hogyan is kezdődött a pályafutása - kérdeztük az SKSE egykori klasszisát- Mivel gyermekként nagyon mozgékony voltam, a szüleimnek azt tanácsolták, kezdjek el sportolni. 7-8 éves lehettem, amikor édesanyám úgy döntött, hogy beírat a balettiskolába. Ezt és később a tornát is a magas termetem miatt kellett abbahagynom, viszont még ma is őrzöm az akkor kapott érmeket, okleveleket Miután bekerültem a Május 1. úti Madách Imre általános gimnáziumba, és még mindig rengeteg energia tombolt bennem, részt vettem a tornaversenyeken, kézilabda-bajnokságokon, és minden olyan sportversenyen, ahol szükség volt rám. így kerültem kapcsolatba az atlétikával is, ahol már a kezdetek kezdetén igen sok sikerélményem volt Ebben az időben a bátyám tagja volt a „Sese” atlétikai szakosztályának, így egyre többször ellátogattam vele az edzésekre, addig-addig, amíg ottragadtam.- Hogy emlékszik vissza edzőire ?- Mivel az ugrószámokban értem el kimagasló eredményeket, ezért Szepesi Antalhoz, „Szepihez” kerültem, akinek rengeteget köszönhetek. Nagyszerűen látta meg, hogy technikát kell váltanom ahhoz, hogy még jobb eredményeket érjek el. ÁÜépő technikával már 152 centis első osztályú szintem volt, amikor áttértünk a hasmánt technikára. Emlékszem a sok-sok küzdelemre, és sikertelenségre is, versenyeken csak 125-130 centiket ugrottam. Szepi öntötte belém a hitet, a kitartást, aminek meg is lett az eredménye. Egy év után - 16-17 éves voltam akkor - kezdtem ismét 150 fölött ugrálgatni, majd fokozatosan javultam. így jutottam el 1968-ban az országos csúcsig, a 168 centiig, és még abban az évben a mexikói olimpián a kilencedik helyre. Szóval Szepire, mint edzőre, csak jó szívvel és szeretettel tudok gondolni. Mindig, minden munkát el tudott velem végeztetni. így utólag visszagondolva, talán egy óriási hibát követtünk el mindketten, amikor a jobb eredmény elérése reményében edzőt váltottam, és ő ebbe beleegyezett. De akkor mindketten úgy gondoltuk, hogy ez így lesz jó. Az edzéseim vezetését és tervezését Fejes Zoli bácsi vette át, aki a válogatott távol- és magasugrók edzője volt. Emberileg sok közünk nem volt egymáshoz. Ő megírta az edzéstervet, én megcsináltam, felügyelte az edzéseimet, szakmailag amit tudott, segített. Szépen fejlődtem is egy darabig, egy idő után viszont kezdtem érezni, hogy mindig fáj valamim, kisebb-nagyobb sérüléseimből csak nehezen tudtam felgyógyulni, de hát az edzésterv meg volt írva, azt meg kellett csinálni, mert jött a következő verseny. Ennek lett az eredménye 1972-ben egy komoly sérülés, amely a pályafutásom végét jelentette.- Az első olimpiájára 19 évesen került ki, miután megnyerte első felnőtt magyar bajnokságát Hogy emlékszik vissza Mexikóvárosra?- Nekem az 1968-as év még ma is csak olyan álomképszerűen tűnik fel. Abban az évben lettem magyar bajnok, válogatott versenyző, és rögtön az olimpiai csapat tagja. Arról nem is beszélve, hogy én vidékről kerültem be a válogatottba, és eleinte még az is nehézségeket okozott, hogyan fogok a Keleti pályaudvarról a Népstadionig eljutni. Ősszel pedig már a sportolók legnagyobb találkozóján vehettem részt, Mexikóban. Amikor megérkeztünk az olimpiai faluba, csak kapkodtam a fejem arra a sok-sok újdonságra, amit akkor láttam. Addig, amíg a versenyre való felkészülésem megengedte, minden alkalmat kihasználtam, hogy drukkoljak a magyaroknak. Aztán, amikor a magasugrás selejtezője kezdődött, és bevonultunk a pályára, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok, vagy lány, mert az a hatalmas nézősereg úgy összenyomott, mintha egy kis hangya lettem volna. Erre aztán nem voltam egyáltalán sem felkészülve, sem felkészítve. Végül is sikerült a döntőbe bekerülnöm. Számomra tovább folytatódott az álom, de ez meg is bosszulta magát, mert sajnos a döntőre annyira nem tudtam összeszedni sem a gondolataimat, sem a mozgásomat, hogy elmaradtam attól az eredménytől, amit elterveztem magamnak.- A két olimpia között sorra nyerte a bajnokságokat és versenyeket Hogy emlékszik vissza erre az időszakra?- Valóban, 1972 tavaszáig a magyar csúcsot 185 cm-ig sikerült megjavítanom, az itthoni versenyeimet megnyertem, azonban nemzetközi szinten nem tudtam igazán sikeresen szerepelni. Sem az Komka Magdolna napjainkban 1969-es athéni, sem pedig a 71-es helsinki Eb-n. Talán, utólag visszagondolva, mentálisan is szükségem lett volna felkészülésre, nem pedig csak fizikálisán.- A második olimpiája évében, 1972-ben nagyszerű formában volt, de egy sérülés megpecsételte a sorsát Mi történt?- Az 1972. júniusi 185 centis magyar csúcs után egyre többször éreztem a bal lábam sípcsontjában erős fájdalmat. A magasugróknál elég gyakori „betegség” volt az el- ugró láb túlterhelése esetén kialakuló csonthártyagyulladás, ami némi pihentetés után rendbe jött. Mivel szeptemberben volt az olimpia, így pihenésről szó sem lehetett, maradt a gyulladáscsökkentő helyi injekció, ami egy darabig működött is. Azután egyszer egy orvos ezt az injekciót véletlenül úgy adta be, hogy a tűvel megsértette a begyulladt csonthártyát, aminek a következménye az lett, hogy elkezdett egy ciszta kialakulni. Ezt akkor még nem tudtuk. Ezután a lábam egyre inkább fájt, az eredményeim egyre rosszabbak lettek, végül Münchenben még a selejtező szintet sem tudtam megugrani. Miután hazaérkeztem, alapos kivizsgálás következett, aminek a végeredménye az lett, hogy csontátültetést kell a lábamon elvégezni. A műtét sikerült, csupán azt nem hittem el a műtétet végző orvosnak, hogy 3-5 év szükséges a csont teljes beépüléséhez. Tavasszal elkezdtem edzegetni, mivel akkor már Budapesten éltem, későbbi férjemmel, Zsivotzky Gyulával, úgy gondoltam, megpróbálom egy fővárosi egyesületben folytatni a sportpályafutásom. 1973-ig voltam az SKSE igazolt atlétája, ekkor igazoltam át a Budapesti Hon- védba, de ott sajnos már versenyen nem tudtam eredményt felmutatni, mert a műtét után egy-másfél évvel sem volt olyan állapotban a lábam, hogy azzal komoly edzéseket végezhettem volna.- Hogy élte meg hogy 24 évesen véget ért a pályafutása? Mitjelentett önnek a sport, a magasugrás?- Akkor fel sem tudtam fogni, hogy mi az, ami kimarad az életemből. Bizakodtam, hátha előbb rendbe jön a lábam, mint azt ígérték, de kétéves hiábavaló küzdelem után be kellett látnom, hogy nincs esélyem. Mivel még fiatal voltam, így talán könnyebben fordultam egy másik kihívás felé... A sport számomra sok olyan emberi értéket adott, amelyek nélkül sokkal szegényebb lett volna az életem. Megtanított alázattal fordulni az elvégzendő feladat felé, megtanított küzdeni, tisztelni a másik embert és az ő munkáját. Ellenfélnek tekinteni őket és nem ellenségnek. Mindig, mindannyian tisztában voltunk alzzal, hogy senki sem kapja ajándékba az eredményeit, nagyon meg kell dolgozni értük. Ezt pedig csak becsülni tudtuk és nem irigyelni.- Ön szerint milyen alaptulajdonságokkal kell rendelkeznie valakinek, ha sportoló szeretne lenni?- Ahhoz, hogy valaki sportoló legyen, elég, ha szereti a sportot Ahhoz, hogy kiemelkedő teljesítményt érjen el valaki, annak elengedhetetlen feltétele a szorgalom, kitartás, alázat, fanatizmus, önmagába- és a mérhetetlen mennyiségű elvégzett munkába vetett hit, és az sem baj, ha van egy kis tehetsége is.- Sosem vonzotta az edzői pálya?- Nem. Úgy gondoltam, és gondolom ma is, egy edzőnek nagyon nagy felelősége és szerepe van abban, hogyan alakul egy-egy tanítványának sorsa. Nem elég, hogy meglátja benne a tehetséget, hogy előhozza belőle azt, hogy a fejlődését helyesen irányítja. Emberileg is ki kell állnia érte, lelkileg, szellemileg is tudnia kell irányítani őt, ha szüksége van rá. Azt hiszem, arra is születni kell, hogy valaki jó edző legyen. Én beláttam, hogy nem erre születtem.- Milyen volt a kapcsolata a kor másik salgótaijáni olimpikonjával, Mecser Lajossal, akivel egyszerre is szerepeltek a válogatottban?- Mecser Lajosról először a tokiói olimpiáról egy rádióközvetítésen keresztül hallottam. 15 éves bakfisként, szárnyait bontogató atlétaként, csodálattal adóztam előtte, hogy innen, Salgótarjánból sikerült neki olyan magasságokba jutnia, mint az olimpia. Azt hiszem, hatalmas lendületet adott ahhoz, hogy egyszer én is odakerülhessek. Arra gondolni sem mertem akkor, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Büszke voltam rá, mint szőkébb „hazámfiára”. Nagyra becsültem azt az edzésmunkát, rengeteg futómunkát, amit elvégzett, amikről hallottam, különös tekintettel arra, hogy nekem az edzéseken mindig a hosszabb távú futások voltak a mumusaim. Azokat nagyon nem szerettem!- Egy másik legendához még szorosabb kapcsolat fűzte. Hogyan ismerkedtek meg az olimpiai és Európa-bajnok Zsivotzky Gyulával, akit a XX. század atlétájává és a nemzet sportolójává is megválasztottak? Mi fogta meg benne, és mi tartotta együtt önöket 38 éven keresztül?- 1969 tavaszán Tatán voltunk edzőtáborban, és a véletlen úgy hozta, hogy az egyik napon a konditeremben együtt edzettünk. Az edzés vége felé közeledve, megkérdezte, lenne-e kedvem egy versenyhez, amely során megállapítjuk, hogy ki tud helyből magasabbra emelkedni. Természetesen bízva saját ruganyosságomban, nem utasítottam vissza. Megegyeztünk, hogy a győztesnek lehet egy kívánsága. Mondanom sem kell, hogy nagyon kikaptam, becsülettel bevallom, nem akarattal. Az volt a kívánsága, hogy este menjünk ki a baji csárdába. Már nem emlékszem kikkel mentünk, és meddig maradtunk, csak ott, akkor telibe talált bennünket Ámor nyila, és sajnálatos haláláig, 2007-ig együtt éltünk.- Örül annak, hogy fia, a háromszoros olimpikon Zsivóczky Attila is az atlétika mellett kötött ki? A többpróba számai közül leginkább ő is a magasugrásban jeleskedik. Rajta kívül mennyire követi a hazai atlétika eredményeit?- Igen, örülök, és köszönöm a Jó Istennek, hogy ilyen gyermekkel ajándékozott meg. Mint anya, boldog vagyok, és kimondhatatlanul büszke a sikereire, eredményeire. Becsülöm az akaratát, szorgalmát, ahogy kitartó munkával, soha meg nem ingó hittel küzd céljai eléréséért. Néha sajnálom őt, hogy ennyire embert próbáló sportágat választott, de megnyugtat, hogy azt csinálhatja, amit szeret. Amikor csak tehetem, megnézem még az edzéseit is. Mivel a Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának tagja vagyok, és ennek célja a fiatal versenyzők támogatása is, ezért elég tájékozott vagyok az utánpótlással kapcsolatosan. Természetesen a versenyeket, az eredményeket is követem, a női hétpróbát különösen, mert a tízszeres magyar bajnok Farkas Györgyi, Attila fiam kedvese is itt versenyzik, aki a nemrég befejeződött világbajnokságon is részt vett. Nagyon drukkolok azért, hogy a kedvenc sportágam rövidesen visszanyerje régi eredményességét és fényét- Köti még valami Salgótarjánhoz? Mikor járt erre utoljám?- Évente kétszer-háromszor meglátogatom a szüleim sírját, olykor-olykor találkozom a bátyámmal és családjával, akik Salgótarjánban élnek. Néha felkeresem gyermekkori emlékeim helyszínét, de annyira megváltozott minden! Úgy tíz éve egyszer elsétáltunk az SKSE-pálya felé, majd megszakadt a szívem attól a látványtól, ami akkor fogadott.- Mennyire követi figyelemmel a nógrádi atléták eredményeit? Mi a véleménye például a népszerű somoskői ugrógáláról, amelyet Angyal János idén anyagi források hiánya miatt nem tudott megrendezni?- Sajnos, ezen a téren nem dicsekedhetek nagy jártassággal. Egy-egy versenyen, ha hallom, hogy salgótarjáni, vagy balassagyarmati versenyző indul, mindig nagyobb érdeklődéssel figyelem azt, de igazán már az egyesületek neve sem cseng ismerősen számomra. De országos viszonylatban is ugyanez a helyzet Nagy szomorúsággal értesültem arról, hogy az idei ugrógálát anyagi okok miatt Jánosék nem tudják megrendezni. Pedig milyen nagyszerű élményeket adott úgy a helyi embereknek, mint az ide látogató versenyzőknek is! Bízom benne, hogy nem ér véget, csak egy kicsit pihen ez a sorozat- Mely elismeréseire a legbüszkébb?- A férjem és a fiam elismeréseire és szeretetére.- Mivel telnek mindennapjai?- Élem a nyugdíjasok soha rá nem érő életét. Mint említettem, a Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának tagja vagyok. Képességeimhez mérten próbálom segíteni az atlétika népszerűsítését A napokban kezdtük el szervezni az idén már harmadszor megrendezésre kerülő atlétabált, amely eddig is nagy népszerűségnek örvendett Ezúton is várunk minden atléta-barátot a 2011. november 5-én megrendezésre kerülő bálunkra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a barátaink a párom elvesztése után sem hagytak magamra, sokat vagyunk együtt Az olimpiai bajnokok klubja, a Magyar Olimpiai Akadémia, és a Mező Ferenc Alapítvány sem feledkezett meg rólam, mindig meghívnak a rendezvényeikre, kirándulásaikra. Igyekszem férjem emlékét méltóképpen ápolni. Remélem, hogy a sportban és mindennapi életben tanúsított munkája és tisztessége által sok mai fiatal példaképévé válhat Heti rendszerességgel sportolok, 3-5 alkalommal. Jógázom, úszom, gerinc- és vízi tornára járok, néha a konditeremben is dolgozom. Utoljára, de nem utolsósorban a legkedvesebb időtöltésem, ha fiammal és kedvesével lehetek együtt. Névjegy Zsivotzkyné Komka Magdolna Született: 1949. augusztus 1., Salgótarján. Sportága: atlétika. Szakága: magasugrás. Klubjai: Salgótarjáni Kohász SE (1965-73), Budapesti Honvéd SE (1973-74). Nagyobb eredményei: négyszeres felnőtt bajnok (1968-ban 174 cm, 1969-ben 168 cm, 1970-ben 172 cm, 1972-ben 182 cm). Nyolcszor döntötte meg az aktuális felnőtt magyar rekordot, és egyszer beállította azt. Kétszeres olimpikon, az 1968-as viadalon 9. (171 cm), 1972-ben 23. (171 cm). Részt vett két szabadtéri (1969. Athén és 1971. Helsinki), és két fedett pályás Európa-bajnokságon (1970. Bécs, 173 cm, 7. hely és 1972. Grenoble, 184 cm, 4. hely). Legjobb eredménye: 185 cm (1972.06.10., Budapest), ami a mai napig megyecsúcs.
