Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-21 / 220. szám
4 2011. SZEPTEMBER 21., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Emlékezés Szécsény. A Kubinyi Ferenc Múzeum, dr. Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek halálának 120. évfordulóján kiállítással emlékezik és tiszteleg Szécsény híres szülöttének emléke előtt. Haynald Lajos mindössze 8 éves volt, amikor a szécsényi római katolikus iskolában a nyilvános vizsgán kitűnőn vizsgázott. Gimnáziumi tanulmányai után a bécsi egyetemen teológiát tanult. Érdeklődésére jellemző, hogy a teológia mellett foglalkoztatta a jog, a csillagászat, a botanika és a didaktika is. Első szentmiséjét 1839. október 3-án, Szécsényben tartotta. A tehetséges újmisésnek, már akkor nagy jövőt jósoltak. Pályája szépen ívelt felfelé, dolgozott az esztergomi szeminárium hitta- ni tanszékén, majd az esztergomi hercegprímás személyi titkára lett. 1852-től Gyulafehérvár püspöke. A kiegyezést követően 1867-ben kinevezték kalocsai érseknek. Tagja volt a parlamentnek, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta. Elnöke volt a természettudományi és matematikai bizottságnak. 1879- ben, XIII. Leó pápa bíboros-érseki rangra emelte. Édesanyja születésének 80. évfordulója alkalmából szülővárosában, Szécsényben, római katolikus leányiskolát, az ott tanító Szent Vince-rendi apácák részére zárdát alapított. Az épületben az iskolásokon kívül hét gyermek részére árvaházat, négy személy részére kórházi ellátást is tudtak biztosítani. Olaszországban több rangos elismerésben részesült. Róma díszpolgára lett. A palermói Accadémia Della Scienze tagjai közé választották. Az Olasz Nemzeti Akadémia tagja volt. ló barátságot ápolt Liszt Ferenccel és Munkácsy Mihállyal. 1891-ben, 75 éves korában halt meg. A szécsényi múzeumban szeptember 25-én, vasárnap, 11.30 órakor lesz a tiszteletére rendezett emlékkiállítás megnyitója. A vendégeket dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő köszönti. A kiállítást dr. Varga Imre a szécsényi ferences rend házfőnöke nyitja meg. Zongorán közreműködik Lévárdi Beáta, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Szécsényi Tag- intézményének művésztanára. A megnyitó előtt 10 órakor, a szécsényi ferences templomban dr. Bábel Balázs kalocsai érsek ünnepi szentmisét mutat be. Harmincöt éves kertbarátkor bolt vezetőjének, aki 10 éve minden év tavaszán a kertbarátkor tagjai részére tíz százalékos kedvezményt biztosít. Stayer László polgármester szólt a közösség összetartó erejéről, elismerően beszélt arról a munkáról, amit a kör tagjai végeznek. Elmondta, hogy önkormányzatuk alapítványt hozott létre, amely arra hivatott, hogy a civil szervezeteket támogassák. A kertbarátkor 50 000 forint támogatást kért a várostól. Az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel 20000 forintot szavazott meg. Azt mondta, hogy a 30000 forintot ő hozzáteszi, s befizeti az alapítvány számlájára. Szűcs Mariann a salgótarjáni kertbarátkor nevében gratulált, ahhoz a példaértékű munkához, amit a szécsényiek felmutatnak. Kiemelte a két kör jó kapcsolatát. Láng Mihály, a balassagyarmati Palóc Kertbarátkor jókívánságait tolmácsolta. Azt mondta, hogy még 10 évvel ezelőtt jóval több kertbarátkor volt a megyében, ma már csak hárman vannak. Hangsúlyozta a kertbarátok sokszínű munkáját, a növények szerete- tét. Tóth János Gyuláné, a salgótarjáni kör tagja rímekbe szedve mondta el a kertészkedésről, a munkáról köszöntő gondolatait. Tóthné Czeglédi Erzsébet a kör tagjainak, a vendégeknek emléklapot adott át. Szenográdi Ferenc Szécsény. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Kertbarátkor szeptember 15-én ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját. Tóthné Czeglédi Erzsébet, a kör elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, Stayer Lászlót, a város polgármesterét, a balassagyarmati Palóc Kertbarátkor elnökét, Láng Mihályt és a kíséretében lévő kertbarátokat, a salgótarjáni Bereczki Máté Kertbarátkor küldöttségét, annak elnökét, Szűcs Mariannt. Szólt az 1976. február 26-át a megalakulásuk időpontjáról. A 33 alapító közül külön kiemelte a közöttük lévő Gajzinger Pált, aki hoszszabb ideig az elnöki tisztséget is betöltötte. A közösségük a kertészkedj, művelődj, barátkozz szellemében dolgozott és dolgozik. Felidézte a szakmai előadásokat, a helyi és országos kiállításokat, kapcsolatukat a megye és a megyén kívüli kertbarát körökkel, a jó hangulatú szakmai találkozókat, kirándulásokat. Köszönetét mondott a művelődési háznak, ahol összejöveteleiket tartják, az önkormányzatnak az anyagi támogatásért, a Várkert 97 Kft. nyomdaüzemének, ahol évek óta a rendezvényeikre elkészítik a meghívókat, Meló Magdolnának, a gazdaBUCSUBAN JÁRTÁK * EH I / keresztény VLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM jalassagyarmat A Balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolából diákok, szülők és pedagógusok közösen vettek részt a hét végi mátraverebély-szentkúti zarándoklaton, melynek mottója: „Családdal a jövőért”. Véradónapok Endrefalva-Vanyarc-Borsosbe- rény. A községi iskolaépületbe várják a lakosokat a szeptember 21-i szerdai endrefalvai véradáson, amely 14-től 17 óráig tart. Szeptember 22-én csütörtökön 15-től 18 óráig a vanyarci orvosi rendelőben és a borsos- berényi iskolában adhatnak vért a helyiek. Közlekedik a család Cs. E. NÓgrád megye. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága (továbbiakban mbb) idén is meghirdeti a közlekedik a család elnevezésű családi vetélkedőjét. A döntőbe történő bejutás feltételei a következők: olyan család, amely egy tagja 5-6 életév közötti - kerékpározni tudó - gyermek, mindkét szülő vagy a nagyszülők nevezése esetén mindkét nagyszülő rendelkezzen „B” járműkategóriás vezetői engedéllyel, a pályázati felhíváshoz mellékelt és az mbb által összeállított általános műveltségi és közlekedési tudást összegző kérdőívet a lentebb megadott határidőig az mbb címére visszajutatta. A kérdőív kitöltését követően az első 12 legmagasabb pontszámot elérő család - amely megfelel a nevezési feltételekben leírtaknak - 2011. október 15-én megyei döntőn vesz részt, ahol játékos formában kell számot adniuk közlekedési ismereteikről. A döntőbe bekerült családokat az mbb írásban értesíti. A vetélkedőhöz szükséges eszközöket, az étkezést, valamint a jó hangulatot az mbb biztosítja. Valamennyi döntőbe került család tárgyjutalomban részesül, illetve az első három helyezést elért családon kívül külön díjazásban részesülnek az egyes versenyszámokat legjobban teljesítő családtagok is. Kérdőívek visszaküldési határideje:, szeptember 30. A kérdőíveket a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság címére: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. kérik személyesen vagy postai úton eljuttatni. Szerkesztőségünk számítógépeit az (isin smart security védi. Színes gyíimölcsfesztivállal ünnepeltek „Adjon az Isten még sok csodát, Kozárdon gyümölcsfesztivált!”- hangzott el Zsuzsa Mihály énekes színművész, nótaénekes vidám köszöntője a szeptember 17-i Magyar ízek - magyar színek 8. gasztronómiai és gyümölcsfesztiválon. Kozárd. Idén is színes, vidám fesztivállal ünnepelték a szüretet a kis cserhátalji faluban. A faluszéli sportpálya adott helyet a nagyszínpadnak kulturális műsoraival, valamint a helyi termékeiket bemutató gazdáknak és kézműveseknek. A faluházban Pécsi L. Dániel jelképművész jubileumi vándorkiállításának megnyitójával vette kezdetét a hivatalos program, a művész meglepetésével, a Kozárdnak tervezett gyönyörű új címer ünnepélyes átadásával örvendeztette meg a helyieket. A nemrég átadott Palóc Galéria és a közösségi ház is várta az érdeklődőket. A nap során a vendégek megkóstolhatták a vidék valódi ízeit, a palócgulyást, a vanyarci sztra- pacskát, az ilinyi lekváros-túrós- mákos derelyét, a finom kozárdi gyümölcsöket, szátoki és bokori sajtokat, a palotási és szandai mézeket, a drégelypalánki és kozárdi szilva-, alma-, körte-, bodza- és ri- bizlilekvárokat, a pásztói biomalom pedig különleges élelmiszereivel mutatkozott be. Az egyedi kézműves termékek között megtalálható volt a fazekas remekektől kezdve a patkóit tojáson át, a csontdísz, az ásványokból készült ékszer, a Tisza menü gyékénykosár, faragott díszek, palóc festmények, népi fajátékok, szép palóc blúzok, csuhéból font csodák. Az ilinyi íjászcsoport bemutatójával és az ősök sátrával hívta a kicsiket és nagyokat, a siroki vár kapitánya, Popróczy Attila lovag a színpadon különleges sár- kánydobolással mutatkozott be, mely az ősi hun idők zengő dobolását idézi. A Narconon Nógrád Nonprofit Kft. prevenciós sátrával érkezett. Miituskáné Jutka néni logikai játékaival várta a megmérettetést kedvelőket. A nagyszínpad műsorai között helyet kaptak az ifjú ecsegi, héhalmi hagyományőrzők, modern táncukkal a salgótarjáni fiatalok, a csécsei Kéknefelejcs népdalkor, a Bástya citerazene- kar, majd a vidám szüreti felvonulás után a napot a Pedrofon Swing & Rock’n’Roll Show Band fergeteges koncertje zárta