Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-20 / 219. szám
2011. SZEPTEMBER 20., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Felújították az óvodát, iskolát Becske. A község általános iskolájának és óvodájának épülete már évek óta felújításra szorul. A korszerűsítést sem az intézmény, sem a pályázó önkormányzat nem volt képes önerőből megvalósítani. A település önkormányzata képviselő-testületi határozattal döntött arról, hogy az alapfokú nevelést és oktatást ellátó általános iskola és óvoda épületét energetikai szempontból racionalizálni kívánja, mivel az épület energetikai tényezői nem megfelelőek. A 1990-ben épült iskola az építése idején még megfelelt a kor követelményeinek, azóta azonban már megváltoztak az épületekkel szembeni elvárások. Ezt a helyzetet tovább rontja, hogy fokozottan jelentkeznek a problémák, meghibásodások, anyagfára- dások, így az energetikai tényezők nagyfokú romlása prognosztizálható az elkövetkező 20-30 évben. Az épület fűtése jelenleg gázkazánokkal történik, amelyek a fűtőanyagot a községi hálózatba kötött gázvezetékekből kapják. A jelenleg üzemelő gázkazánok hatásfoka már nem megfelelő, mindössze 80-82 százalékosnak tekinthető. A húszéves kazánok üzembiztonsága hosszú távon nem biztosítható, a folyamatos amortizáció miatt a cseréjük az elkövetkező öt-nyolc évben elkerülhetetlen. A gazdálkodási nehézségek nemcsak a fejlesztéseket lehetetlenítik el, hanem egyre jobban veszélyeztetik a működtetést is. Az önkormányzat a költségmegtakarításokat csupán a működési költségek lefaragásával, elbocsátásokkal tudja elérni, így az általános iskola - óvoda számára kulcsfontosságú az épület energiahatékonyságának javítása, mellyel jelentős költségeket takaríthat meg. A projekt az általános iskola-óvoda valamennyi diákját és dolgozóját érinti, megközelítőleg 583 főt. A 16 és fél milliós beruházás egy 13 milliós forintos pályázati támogatásnak köszönhetően nemrégiben valósult meg, melynek során az épület szigetelését, a nyílászárók cseréjét sikerült megvalósítani. Büszkén leng Rákóczi emlékzászlója Szécsény. A szécsényi országgyűlésen, amely 1705. szeptember 12-től október 3-ig tartott, II. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé választották. Szeptember 17-én, szombaton délután, Szécsény főterén II. Rákóczi Ferenc köztéri bronzszobránál tárogató hangjára kezdődött az ünnepség, amelyen II. Rákóczi Ferencre és hős kurucaira emlékeztek, s felavatták Rákóczi történelmi zászlaját. Az ötlet, hogy abban a városban, ahol II. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé választották legyen Rákóczinak emlékzászlaja, a szécsényi Gácsi Pétertől, a Jobbik Nógrád megyei alelnökétől, a megyei közgyűlés képviselőjétől származik. A Himnusz elhangzása után, Csatlós Noémi a városi könyvtár vezetője, az ünnepség szóvivője köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi műsorban közreműködött Csizmadia Kinga és Veres Zoltán. Stayer László, a város polgármestere ünnepi köszöntőjében felidézte az 1705-ös szécsényi országgyűlést, majd azt mondta: - Szécsény város mindig is büszke volt és mindig büszke is lesz, hogy ilyen történelmi jelentőségű esemény helyszíne lehetett. Szécsény városa nagy tisztelettel és kegyelettel adózik a nagyságos fejedelem emlékének. Ezt követően arról szólt, hogy milyen fontosak a szimbólumok, amelyek gyökereinkre emlékeztetnek minket, fontosak a gyökereink, mert napjaink viharos időszakában csak ezekbe az erős gyökerekbe kapaszkodva tudunk megmaradni. Ezt követően elmondta: - Közel egy éve annak, hogy együttgondolkodásra, együttműködésre, összefogásra hívtuk Szécsény lakosságát. Ez a mai nap, ez a szép esemény, amikor felszenteljük, és felavatjuk II. Rákóczi Ferenc történelmi zászlaját kiváló példája annak, hogy komolyan gondoltuk, amit akkor hirdettünk. A város első embere elismerően szólt Gácsi Péterről, Kovács Antalról, Bodnár Róbertról és Tóth Zoltánról, akik szabad idejüket feláldozva, nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a nagyságos fejedelem köztéri szobra felett loboghasson egykori zászlaja. Bejelentette, önkormányzatuk úgy döntött, hogy a zászló a városháza Szécsényi Tamás-termében lesz elhelyezve. A vezérlő fejedelem személyéhez, a szabadságharchoz kötődő emléknapokon, II. Rákóczi Ferenc köztéri szobránál fogja hirdetni az igaz ügyet. Palotai Szilárd, a Jobbik megyei elnöke, a megyei közgyűlés képviselője ünnepi köszöntőjében előbb méltatta II. Rákóczi Ferenc történelmi nagyságát, majd megköszönte az önkormányzatnak, hogy Szécsény történelmi nagyságához méltóan támogatta Gácsi Péter kezdeményezését. A zászlófelvonót a szécsényi szervezetük készítette. A zászlóra az van írva: „Isten, az igaz ügyet nem hagyja el”. Azt mondta: - A szabadság- harcban, a győzelem szinte lehetetlen volt, de a fejedelem felismerte, hogy az igazi cél nem feltétlenül a ma harcának a megnyerése, hanem a nemzet és annak vezetőinek mindenkori állhatatos küzdelme, kitartása a magyarságért, a szabadságért. Ezért folytatta reménytelen harcát. Ezt követően az elnök II. Rákóczi Ferenc által „ránkruházott” kötelességeink teljesítését hangsúlyozta. Köszöntőjét így folytatta: - II. Rákóczi Ferenc megtett mindent. Ő vagyonát, személyes befolyását, tudását, műveltségét áldozta a nemzet oltárán. Sajnos nem volt mindenkinek olyan szilárd a hite és hazaszeretete, mint neki és kurucainak. A labanc szemlélet, valamint az idegen, a magyarsággal ellentétes érdekek voltak akkor ellenfeleink. Ezen okok sajnos ma is velünk élnek, mételyezve nemzetünket, hazánkat... Ma nem fegyverrel és rabigával pusztítanak minket, a kultúránkat, földünket, gazdaságunkat akarják az idegenek, a labancok és kufárok. Ezt követően arról beszélt, hogy higgyünk a szebb jövőben, mint ahogy feltételek nélkül hitt a fejedelem is. Végezetül II. Rákóczi Ferenc imasorait idézte. Erik atya megáldotta II. Rákóczi Ferenc történelmi emlékzászlaját, Gácsi Péter felvonta a zászlót. A város vezetői a Nógrád Megyei Önkormányzat, a pártok, intézmények, a rendvédelmi szervek, a cigány kisebbségi önkormányzat helyi szervezetének, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait II. Rákóczi Ferenc köztéri szobránál. Az ünnepség a Szózat közös eléneklésé- vel ért véget. Szenográdi Ferenc RÓLUNK SZÓL BARÁTHI OTTÓ Civil hét után - civil hétköznapok Aki figyelemmel kíséri megyénk településein a helyi társadalmak életét, érdeklődést tanúsít a civil szervezetek szerepvállalása és tevékenysége iránt - akár „csak" lapunk hasábjain is - az jó érzéssel konstatálhatta, még megnyugvással is könyvelhette el, Salgótarjánban szeptember második hete a civileké volt, a civilekről szólt Már az ünnepélyes külsőségek között, a Baglyaskővár természetvédelmi látogatóközpontban, a helyi baráti kör által megrendezett, jól hangolt nyitány is sejtette, a város civil szervezeteinek reprezentánsai komolyan veszik magukat és programjukat, miként a város önkormányzata is, amelynek civil ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, sikert kívánva a rendezvénysorozathoz. Már ezen az első napon előadás hang zott el az önkéntesség társadalmi hasznosságáról, a kormány és a ci- vilekviszonyáról, a civil törvény elő készületeiről, környékünk, természeti értékeiről, a látogatóközpont célkitűzéseiről, végül a résztvevők elültették az önkéntesek fáját A nyitó nap után a civil hét - ma már nő mi rálátással is tudjuk és az események fényében örömmel nyugtázhatjuk - hasznos és színes programjaival - amelyeket itt nem lehet felsorolni - maradéktalanul meg valósult, sikeresen teljesítette hivatását Ám ahogyaBeszterce-lakóte- lepen megrendezett ugyancsak ünnepélyes záróprogramban városunk polgármestere is utalt rá „...egyre erőteljesebb szerepet kellene, kell, hogy kapjanak a civil szféra szereplői... az önkéntesség, az egymásért végzett munka...”. Ebben álla civil szervezetek létének lé nyege, az egymásért végzett munkában, az önkormányzattal való együttműködésben. Mindez a hétköznapokban kell realizálódjon, esetenként a civil szervezeteknek a döntés-előkészítő munkába való bevonásában is megmutatkozzon. A helyi társadalmak, a civil szervezetek működésnek tapasztalatai - kudarcai és sikerei - azt sugallják, az eddiginél is fokozottabb együttműködésre, az önkéntességen túl kölcsönösségre és összefogásra van szükség ahhoz, hogy a civil szervezetek hivatása a települések égé sze javára és épülésére az eddiginél is jobban kiteljesedjen. 1 A A kilt tU 11^^— Kutatók éjszakája a KRF-en Cs. E. Gyöngyös. A Károly Róbert Főiskola (KRF) immár második alkalommal rendezi meg tudományos, ismeretterjesztő fesztiválját, a kutatók éjszakáját. Az országos kampányhoz kapcsolódó programsorozat szeptember 23- án, pénteken 18 órakor veszi kezdetét. A nagy sikerű elmúlt évi éjszakához hasonlóan Idén is változatos, érdekes, izgalmas programot állítottak össze a szenvedélyesen kíváncsi érdeklődőknek. A plenáris előadások - amelyeknek az „A” és a „T” előadó ad otthont - elején Faragó László, Gyöngyös polgármestere 18 órakor köszönti a vendégeket, majd 19 óráig két előadás hangzik el: a globális kihívásokról, helyi válaszokról dr. Dinya László egyetemi tanár, általános és stratégiai rektorhelyettes, a bükki füvesember gyógynövényeiről, a cukorbetegségről, emésztőrendszerről, bőrbetegségekről és az allergiáról pedig Szabó György bükki füvesember, tiszteletbeli főiskolai tanár fog beszélni. A 20 órától éjfélig tartó ismétlődő előadások között („A” épület II. előadó) szó lesz a kígyómérgek változatos világáról (dr. Babocsay Gergely adjunktus) és a KRF távérzékelési kutatásairól - a katasztrófa felmérésétől az aknakereséséig (dr. Tömör Tamás főiskolai docens, intézetigazgató) is. Kinek az érdeke a zöldenergia? - A helyi gazdaság újraélesztése címmel dr. Gergely Sándor kutatási igazgató tart előadást, a kenderről, mint a magyar szántóföldi növénytermesztés perspektivikus növényéről dr. Futó Zoltán főiskolai docens, intézetigazgató beszél, a gázolaj helyett használható algaolajról pedig dr. Maróti Gergely tudományos munkatárs fejti ki véleményét. Az est során dr. Barócsi Zoltán főiskolai docens jóvoltából fókuszba kerül a borbírálat is. Az „A” épület III. előadójában pedig- párhuzamosan a fenti programokkal- Miért vagyunk korruptak? A korrupció, mint (köz)gazdasági jelenség címmel dr. Habil Takács István egyetemi docens, tanszékvezető tart előadást, a sör kulisszatitkairól dr. Bujdosó Zoltán főiskolai tanár és Kerekesné dr. Mayer Ágnes főiskolai docens számol be. Érdekességek a világ legnagyobb részecskegyorsítójáról - CERN LHC címmel dr. Novák Tamás főiskolai docens, Hullámlovaglás, avagy léteznek-e hatékony befektetői stratégiák a tőzsdén címmel Zakár Tivadar adjunktus tájékoztat. A továbbiakban Amerika lemi- nősítéséről, a hitelminősítőkről dr. Dedáklstván főiskolai tanár, az iPad-ról pedig dr. Kovács Endre főiskolai docens szól. A kutatók éjszakáján az érdekességek az „A” épület aulájában kapnak helyet. Lesz díszcserje-bemutató, földi lézerszkenner avagy 3D embermodell, gömböcsimogatás, gyereksarok ugrálóvárral és arcfestéssel, gyógynövény- ismeret, valamint hőkamera, aminek segítségével a saját teste hőtérképét készítheti el az érdeklődő. Emellett lesz képzésbörze, látványkémia, ökoklub, passzívház-modell, vércsoport- és. he- moglobinszint-vizsgálat és zöldtotó, de szó esik a zöldenergiáról is. Az „A” épület K szintjén 18 órától látványtőzsde, a teraszon 20.30 és 23 órak között pedig csillagles várja a vendégeket. A programok ingyenesen látogathatók!