Nógrád Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-05 / 181. szám
4 2011. AUGUSZTUS 5„ PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Eredményes nyomozás, negyedmilliós megtakarítás Közel kétszázötvenezer forint kiadástól kímélte meg Mátraverebély önkormányzatát a rendőrség. Elfogták ugyanis azt a hat férfit, akik az elmúlt hónapokban a falu művelődési házába és egy raktárként használt helyiségébe is betörtek. Az ellopott monitorokat és elektromos fűkaszákat szinte hiánytalanul lefoglalta a hatóság. Seres Mária, polgármester a napokban vette át ezeket dr. Lengyel Tamástól, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetőjétől. Schveiczer K. Mátraverebély. Amint arról lapunk hasábjain már beszámoltunk: a mátraverebélyi önkormányzat tulajdonát képező mű velődési házba június 17-én törtek be az akkor még ismeretlen tettesek, miután bezúzták az épület ablakát. Innen nagy értékű monitorokat vittek el. Július 4-én pedig az ajtó kifeszítésével egy raktárból loptak el benzinmotoros fűkaszákat. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai a széleskörű nyomozás eredményeként még az elmúlt hónapban őrizetbe vettek öt, a bűn- cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, 21 és 34 év közötti mátraverebélyi férfit. A nyomozócsoport vezetője, Tóth József elmondta, hogy a hatodik gyanúsított, egy 31 esztendős falubelijük hallva, hogy társai lebuktak, egy ideig bujkált. Pár napja azonban őt is nyakon csípték a rendőrök: a Mátraverebélyhez közeli erdőben, egy bokorban kialakított búvóhelyen találták meg, nyomkövető kutyák segítségével. Azóta a bűnözői csoport valamennyi tagja előzetes letartóztatását tölti. Több rendbeli, üzletszerűen elkövetett betöréses lopással gyanúsítják a társaságot, amelyhez még számos, Mátravere- bélyben és a környező településeken elkövetett bűncselekmény köthető. Lényegében mindent vittek, amit értek - zömmel családi házakból -, a műszaki- és szórakoztató elektronikai cikkektől kezdve az aranyékszerekig. Csak egyetlen bátonyterenyei lakóépületből - kihasználva, hogy az ott lakók a nagy melegben nyitva hagyták az ablakot - négyszázezer forint értéket zsákmányoltak. A rendőrség eddig tíznél is több betörést hozott összefüggésbe a hat elfogott személlyel, de ez a szám várhatóan még tovább növekszik. A banda profizmusára jellemző, hogy - amint azt Seres Mária polgármester elmondta - a 'verebélyi önkormányzat sérelmére elkövetett betöréseket a be- riasztózott helyiség, illetve a közterületi térfigyelő kamerarendszer megléte ellenére is sikerrel hajtották végre.- Gratulálok a gyors és ered- | ményes felderítéshez, | egyben köszönet érte! - hangsúlyozta Seres Mária, hozzátéve: azért is örül, hogy szinte hiánytalanul előkerültek az ellopott tárgyak, mert azok pótlása hozzávetőleg negyedmillió forintos kiadást jelentett volna a településnek. Egyetlen monitor kivételével a mátraverebélyi önkormányzat valamennyi ellopott tulajdonát lefoglalta a rendőrség. Ezeket dr. Lengyel Tamás, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője adta át a faluvezetőnek. A kapitány ugyancsak elismerését és köszönetét fejezte ki valamennyi munkatársának, aki részt vett az ügy sikeres felgöngyölítésében. Nemet mondunk az igenre? (Folytatás az 1. oldalról.) Manapság, főleg a nyugati kultúrkörben, ezek az országok lettek - sokszor előítéletektől hemzsegve és tévesen - a szegénység és a nyomor szinonimái. Ha körbetekintünk Európában, szinte hasonló mutatókkal találkozunk, s ez alól csak részint kivétel a keresztényi mintaállamoknak tekintett, „kőkeményen katolikus” Lengyelország, Spanyolország vagy Olaszország. Lehet kárhoztatni a házasságot vagy egekig magasztalni, érvelni mellette és ellene. A tényeken nem változtat, Magyarországon nagyon kevesen kötnek házasságot és ha ezt meg is teszik, akkor a frigyek nagy százaléka válással végződik. Ezeket a mutatókat vizsgálva Nógrád megyében a következő számokat kapjuk. Az ezer lakosra jutó házasságkötések száma 3 és ugyanerre az adatsorra 2,4 válás jut. Salgótarjánra vetítve, ugyanezek az adatok úgy néznek ki, hogy ezer lakosra jut 3,3 házasságkötés és 2,4 válás. A klasszikus értékek közvetítőjének tekintett községekben sem jobb a helyzet, a 3 házassághoz valamivel kevesebb, 2,1 válás párosul. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már több alkalommal foglalkozott ezzel a problémával és püspöki körlevél hívta fel a figyelmet ezekre az adatokra. A múlt hétvégén, Balassagyarmaton megrendezett Szent Anna-napi Palóc búcsún Bíró László, tábori püspök szentbeszédében is megemlítette ezeket a tényeket. Stella Leontin, kanonok, plébános atya pedig azt emelte ki, hogy nem lehet igenAkik mégis a házasságkötés mellett döntenek, életre szóló élménynyel gazdagodnak nel és nemmel válaszolni arra a kérdésre, hogy az oltár előtt kötött házasság stabilabb-e, mint a nem templomi Házasság. Azt pontosan tudjuk - mondta el Leontin atya - hogy akik csak formálisan kötnek házasságot, nem járnak templomba, hitüket nem gyakorolják, azoknál a válási mutatók ugyanolyan magasak, mint a pusztán polgári kö■ Ez az év a családok éve, tehát az egyház, idén még kiemeltebben kezeli és közvetíti a családi kötelékek fontosságát. Ugyanis a házasság a családhoz vezető út egyik alapköve. tésben élőké. Ezeknél a pároknál, több mint 50 százalék a válási mutató. A templomi esküvőt kötő pároknál, mindez 20 százalék, míg a hitüket gyakorló társaiknál, alig pár százalék a válással végződő házasságok száma. Bíró László püspök azt hang- súlyozat, hogy ez az év a családok éve. Tehát az egyház, idén még kiemeltebben kezeli és közvetíti a családi kötelékek fontosságát. Ugyanis a házasság a családhoz vezető út egyik alapköve. A püspök elmondta, hogy július végén, egy demográfiai találkozó záró nyilatkozatában, az ezen résztvevők azt állapítják meg, hogy a Föld népességének 42 százaléka olyan országban él, amely már nem reprodukálja az öregek számát. Magyarul több az öreg, mint a fiatal. Bíró László azt is kiemelte, hogy a hozzáértők szerint Európában, 2050- re 132 millió 65 éven felüli fog élni, s mindössze 65 millió 15 évén aluli. Jelenleg 4 fiatal tart el befizetéseiből egy öreget. Ez a szám - az elhangzott becslések alapján - csökkeni fog, így mindössze 2 fiatal“ fog eltartani egy öreget. A lényeg ezekben a sorokban rejtőzik. Egyre kevesebben vállalnak gyermeket, ezáltal kevesebb lesz azoknak a száma, akiknek a jövő nemzedékét és a jövő zálogát kellene képezniük. Egyenes út vezet ahhoz, hogy a megszokott világunk, szociális hálónk, kulturális vívmányaink fenntarthatatlanná váljanak. Hivatalos megfogalmazás szerint nem reprodukáljuk önmagunkat. Úgy látszik ehhez hiányoznak a feltételek. Nincs elég jövedelem. Nincs elég munka, amely megteremtené a családhoz és a gyermekvállaláshoz szükséges anyagi feltételeket. A legnagyobb baj az, hogy hiányzik a család - mivel a legtöbb, az anyagiak hiányában elvérzett és felbomlott - klasszikus értékeinek mintakövetői. Innen kellene továbblépni, előrelépni és az államoknak megteremteni a család- és gyermekvállaláshoz a szükséges feltételeket. Uj rendszerrel jeleznek előre (Folytatás az 1. oldalról.) Az új riasztó- és veszélyjelző rendszer 2011. augusztus 1-től kezdte meg működését. A veszélyes időjárási jelenségekre kiadott riasztások és figyelmeztetések folyamatosan nyomon követhetők az OMSZ honlapján (www.met.hu). A társadalom világszerte egyre érzékenyebb a természeti csapásokra, a légköri folyamatok által keltett veszélyek miatt felértékelődik az előrejelzések, veszélyjelzések szerepe. Ma már egyre nagyobb az igény a veszélyes időjárási helyzetek előrejelzésére, veszélyjelzésre. A meteorológia lehetőségei korlátozottak. Tökéletes, 100 százalékos pontosságú előrejelzés, veszélyjelzés sohasem adható. Egyes időjárási események nem ugyanolyan pontossággal és időelőnnyel jelezhetők előre. Azonban ezen korlátok ellenére is a meteorológia célja, hogy minél pontosabb és megbízhatóbb előrejelzéseket, veszélyjelzéseket készítsen. Az OMSZ az elmúlt években jelentős fejlesztéseket végzett a veszélyes időjárási folyamatok ultrarövidtávú (NOWCASTING) előrejelzési módszertanának hazai kidolgozása érdekében. A fejlesztéseknek köszönhetően 2006. február elsejétől működik hazánkban időjárási veszélyjel- ző rendszer, amellyel 2011. augusztusig az ország 7 közigazgatási régiójára regionális szintű riasztásokat adtunk ki. A jelenlegi riasztási rendszer továbbfejlesztésének célját szolgálta a 2009 novemberében indult és most záruló pályázat. A fejlesztés eredményeként egy új szuperszámítógépet állított üzembe az OMSZ, amelynek köszönhetően a modellezési célra rendelkezésre álló számítógépes kapacitás lényegesen megnövekedett. Ez lehetőséget adott a korábbinál lényegesen nagyobb tér- és időbeli felbontású modellfuttatások elvégzésére, valamint az olyan számítás- igényes módszerek operatív alkalmazására, amelyek kipróbálására addig csak utólag, esettanulmányok formájában volt lehetőség. A fejlesztéseknek köszönhetően a veszélyjelzők hamarabb juthatnak hozzá a legfrissebb meteorológiai információkhoz, segítve a fontos döntés meghozatalát. Az új veszélyjelzési rendszer kialakításához a szakmai fejlesztések, informatikai beruházások mellett szükséges volt az új rendszernek megfelelő adatbázis kialakítása, új riasztásokat kezelő szoftver kifejlesztése, új honlap létrehozása és a megnövekedett információ mennyiség továbbítását biztosító, stabil informatikai rendszer kialakítása. A fejlesztést követően 2011. augusztus 1-től az új veszélyjelzési rendszerben a riasztásokat az eddigi regionális felbontás helyett a 174 közigazgatási kistérségre, a figyelmeztetéseket pedig megyékre lebontva adja ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az új veszélyjelzési rendszerben pontosabban behatárol- hatóak lesznek azok a területek, amelyek térségében az időjárási feltételek hozzájárulhatnak a veszélyes időjárási esemény kialakulásához. A projekt költségvetése 181.772.000 forint volt, amelyből 168.139.100 forint a támogatott összeg, 13.632.900 forintot az OMSZ saját költségvetéséből fedezett. A költségek 96 százalékát a számítástechnikai beruházások tették ki. Az OMSZ bízik abban, hogy az új veszélyjelző rendszer a többi meteorológiai előrejelzéssel együtt csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát az időjárási katasztrófákkal szemben. A veszélyjelzés életeket menthet, az elővigyázatosságból időben megtett intézkedések, az egyén felelős döntése pedig nagymértékben mérsékelheti a károkat.- Hogyan működik a veszély- jető rendszer?- Előzetes figyelmeztetést és riasztást a következő időjárási elemekre adnak ki: heves zivatar, felhőszakadás, széllökés, ónos eső, hófúvás. Első lépcsőben készül egy, az adott napra, valamint a következő napra szóló, szöveges és térképes formában is megjelenő előzetes figyelmeztetés, amelyben a legvalószínűbb veszélyes időjárási események várt térbeli és időbeli alakulásának leírását találhatjuk meg. Második lépcsőben, amikor az időjárási feltételek adottak az előzetes figyelmeztetésben már jelzett veszélyes időjárási események előfordulásához, a bekövetkezés előtt általában 0,5-3 órával sor kerül a veszélyes időjárási eseményekre figyelmet felhívó, térképes formában megjelenő riasztás kiadására. A veszélyjelzés korlátái Egyes időjárási események nem ugyanolyan pontossággal és időelőnnyel jelezhetők előre. 100 százalékos pontosságú előrejelzés sohasem adható. Egy adott területre, kiadott figyelmeztetés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek a veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. Az A rendszer részét képezik még a nagy mennyiségű esőre, hóra vonatkozó figyelmeztetések, valamint a hőhullám, rendkívüli hideg, továbbá a tartós sűrű köd, és a talajmenti fagy esetén kiadandó speciális figyelmeztetések, amennyiben az esemény legalább egy átlagos magyarországi megyének megfelelő területen várhatóan jellemző lesz. A figyelmeztetések és a riasztások során 3 veszélyességi szintet különböztetünk meg. Első szint (sárga): Az ebbe a kategóriába sorolt időjárási események nem szokatlanok, de potenciális veszélyt jelenthetnek, ezért tanácsos elővigyázatosnak, óvatosnak lenni, főként az időjárási hatásoknak jobban kitett tevékenységek során. Második szint (narancs): Veszélyt hordozó időjárási jelenség, amely káreseményekhez előzetes figyelmeztetés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján! Egy bizonyos tér és időskála alatt, vagyis a nagyon kis területekre korlátozódó, illetve rövid ideig (általában néhány percig) tartó jelenségek jelzése nem célja a veszélyjelzési rendszernek. vezethet, vagy akár személyi sérülést, balesetet is okozhat. Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk nagyon körültekintőek, vigyázzunk saját biztonságunkra és értékeinkre. Harmadik szint (piros): Veszélyes, komoly károkat okozó, sok esetben emberi életét is fenyegető időjárási jelenségek, amelyek rendszerint kiterjedt területeket érintenek Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk különös figyelemmel értékeinkre és saját biztonságunkra. A 2009 novemberében indult projekt beruházásainak és a hozzá kapcsolódó fejlesztések eredményeként egy olyan időjárási veszélyjelző rendszert alakítottak ki, amelyben a riasztásokat az eddigi régiók helyett kistérségekre, a figyelmeztetéseket pedig megyékre lebontva adja ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.