Nógrád Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-04 / 180. szám

3 2011. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE „Kultúrával a szexibb Magyarországért” Játékokkal telnek meg a bankfiókok Ismét játék- és könyvgyűjtő akciót hirdetett meg a K&H gyógyvarázs program. Szűkebb pátriánkban a pásztói és a salgótarjáni K&H bankfiókokban adhat­ják le a már nem használt, de még jó állapotban lévő játékaikat, könyveiket azok, akik szeretnének a kór­házban fekvő gyerekeknek néhány felhőtlen, örömteli pillanatot szerezni. K. K. Bánk. Három napos fesztivál ve­szi kezdetét Bánkon augusztus 4-től, csütörtöktől. A nyári prog­ramokkal ellentétben most rendhagyó bulira készülhetnek az érdeklődők. Ez nem falunap, nem főzpverseny, és nem szimpla koncert. Arra hivatott, hogy megmozgassa a tömeget. A civil és kulturális programok­kal egybekötött koncertsoroza­ton mindenki megtalálja a he­lyét. Nappal mintaértékű pro­jektek kerülnek bemutatásra, beszélgetések és előadások olyan témákban, amelyről vall­juk be, nem szeretünk beszélni. Vagy az elfogultság, vagy a ne­gatív tapasztalat miatt, pedig ezek a dolgok maguktól nem ol­dódnak meg. A beszélgetések témái példának okáért - A kö­zösség ereje, hogyan lehet hát­rányos helyzetű településeken közösséget építeni a „nulláról” indulva, és ez milyen pozitív változásokat indukál a minden­napi élet szintjén vagy A gyöngyöspatai krízis interven­ciót körüljáró beszélgetés. Fel­vetik a kérdést, hogy kik azok, akik „le akarják járatni hazán­kat a nemzetközi közvélemény előtt”? Avagy: civilek, romák, masírozó nácik, parolázó rend­őrök, tehetetlen önkormányzat, feldühödött falu, cinikus kor­mányzat - idézet a program- ajánlóból. Interaktív projekt téma: ho­gyan mobilizálhatók a fiatalok a társadalmi változás érdekében? A civil műhelyek és beszélgeté­sek mellett színházi előadás, ki­állítás vagy filmvetítés résztve­vőiként is társadalmi kérdések­kel, problémákkal, helyzetekkel szembesülhetnek a látogatók. Aki pihentető, könnyed szóra­kozásra vágyik, annak ajánljuk Pelsőczy Réka rendezésében megvalósuló Kicsi nyuszi hopp hopp öndefiníciója szerint hungarian road movie egy pros­tituált történetéről. Az előadás 2010-ben elnyerte a Vidor Fesz­tiválon a „legjobb kamaraszín­házi előadás díját”, érdemes lesz megnézni! Igaz ez a rögtön­zött politikai show-ként defini­ált Ünnepeink című darabra is, K.V. Társulat előadásában. A fesztivál egyik legizgalmasabb művészeti eseménye a „SzabadTér” kiállítás, amelyen kifejezetten a fesztiválra és a bánki tópartra készülő alkotá­sok kapnak bemutatkozási le­hetőséget, idén a szabadság és az egyéni felelősség témáját kö­rüljárva. Izgalmas kísérlet a KO­SZI Közösségi Színház csoport láthatatlan színháza, amely a fesztivál bármely pontján fel­bukkanhat, és párbeszédre invi­tálja a fesztiválozókat fontos tár­sadalmi kérdésekről anélkül, hogy azok tudatában lennének a színházi helyzetnek. Augusztus 5-én, pénteken és 6-án, szomba­ton téma lesz: Magyarország nem volt, hanem let's dance - Civil fórum 11 órától. Akinek dolga van az szexi - legyen dol­god, legyél önkéntes! A nappali komolyságot felvált­ja az esti komolytalanság, kon­certből ugyanis nem lesz hiány. A fellépők között az Eric Sumo band feat. Kiss Erzsi, Kalbata, Másfél feat. Gaya, Korai Öröm, Kishúg, Tilos Dl-k és még sokan mások öt különböző helyszínen, írásunkat a fesztivál szlogenjé­vel zárjuk: hiszünk benne, hogy Magyarországot együtt alakít­juk, és akinek ebben dolga és szerepe van, az szexi! Bővebb info: www. tekeri atora.hu NÓgrád megye. A K&H gyermek­egészségügyi programja nem először rendez gyűjtést a kis be­tegek számára: az elmúlt 4 év so­rán mintegy 11.000 könyvet és játékot adományozott több mint 50 kórház gyermekosztályának. A gyűjtőakcióban részt vevő bankfiókok számát idén meg­duplázták, ezúttal országszerte 50 K&H fiókban lehet leadni az adományokat, amelyeket össze­sen 35 kórház gyermekosztá­lyán osztanak szét az ősz folya­mán.- A gyógyuláshoz vezető út a lelkűnkön keresztül is vezet Egy- egy kedves mesekönyv, baba vagy versenyautó könnyebbé te­szi a gyermekek számára a kór­házban eltöltött időt, és segít le­kötni a figyelmüket, megkönnyít­ve ezzel az orvosok munkáját is. Ezért indítottuk el a K&H gyógyvarázs program keretében újabb gyűjtőakciónkat, amely so­rán ezúttal országszerte már 50 bankfiókban várjuk a használa­A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiter­jed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Ma­gyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek- szakkórházak, kórházak, klini­kák és országos intézetek gyer­mekosztályaira, illetve a gyer­ton kívüli, de még jó állapotú könyveket, játékokat. Arra bizta­tok mindenkit, csatlakozzon a gyűjtéshez, hogy minél több kis beteg arcára csalhassunk mo­solyt, és mielőbb újra teljes, egészséges életet élhessenek - mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a lakossági banki üzletág vezetője. NÓgrád megyében a használa­ton kívüli, még jó állapotban lévő könyveket és játékokat július 25- től szeptember 9-ig várják az aláb­bi K&H bankfiókokban: Pásztó - Kölcsey utca, Salgótarján - Fő tér. mekmentési tevékenységet vég­ző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényei­nek megfelelő lehetőségeket kí­náljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs programról Biztonságos vakációt, a „kulcsos gyerekeknek” is! A Seconda Casa Szabadidő és Sport Központ adott ott­hont a „Biztonságos vakációért hét” elnevezésű rendez- • vénysorozatnak. A bátonyterenyei rendőrkapitányság és a városi baleset-megelőzési bizottság szakemberei július 25. és 29. között minden nap a bűn és a balese­tek elkerülését célzó programokat szerveztek a város­ban és környékén lakó, vakációt töltő gyermekeknek. S. K. Bátonyterenye. a szervezők célja a többéves hagyománynak meg­felelően ezúttal is az volt, hogy a diákok játékos formában sajátít­sák el azokat az elméleti és gya­korlati ismereteket, amelyekkel elháríthatják a rájuk leselkedő veszélyeket, megtanulják a köz­lekedés szabályait, elsajátítják a kerékpár biztonságos használa­tát, s megismerik, hogyan kell az apróbb sérüléseket ellátni. A nyár a pihenésen túlmenően azt is jelenti, hogy az emberpalán­ták gyakrabban maradnak szü­lői felügyelet nélkül. Márpedig a „kulcsos gyerekek” fokozottan vannak kitéve a bűnözésnek és az áldozattá válásnak. Gyakoribbak az alkalmi, eset­leg idegen „bandákhoz” való csa- pódások, amelyek hatására me­részebben, bátrabban követhet­nek el bűncselekményeket. A fel­nőtt jelenléte nélküli szórakozá­sok, utcákon, tereken való összeverődések lehetőséget ad­nak a kábítószer és az alkohol fo­gyasztására, valamint a dohány­zás kipróbálására. A családok előszeretettel nyaralnak tavak, folyók partján. Mégis kevés gye­rek tudja, milyen veszélyeket rejt a víz, illetve a vízparton való va­kációzás. Fel kell készülni erre is, hiszen a megelőzés életet menthet. Nem árt az sem, ha a di­ákok tudják, hogyan kell veszély- helyzetben, kisebb katasztrófák - lakástűz, árvíz, csőtörés - ese­tén cselekedni. A rendőrkapi­tányság és a baleset-megelőzési bizottság rendezvényén így szó­ba kerültek például a gyerekek áldozattá válásának lehetőségei, az ennek elkerülésére való felké­szítés, ahogy az agresszió megje­lenési formái, a médiában és a számítógépes játékokban látott erőszak hatásai, továbbá a visel­kedési sémák és erőszakmentes megoldások is. Kitértek azonban a kerékpáros és a gyalogos köz­lekedés szabályaira, de megbe­szélték a gépkocsi utasaira vo­natkozó szabályokat is. A bátonyterenyei kapitányság ille­tékességi területének valameny- nyi településéről érkeztek gyer­mekek a szabadidő-parkba, akik csapatokat alkotva vettek részt a programokon. Elkészítették pél­dául a „Biztonságos vakációért hét” saját kézlenyomataikkal dí­szített zászlaját, megismerked­tek a katasztrófavédelmi jelzé­sekkel, s részt vettek a „Mini Police Akadémia” játékos nyomo­zásán, ahol az ügyesebbek őr­mester rendfokozatból százados­sá léphettek elő. A diákok azonban a kerékpá­ros ügyességi versenyen és a bűnmegelőzési vetélkedőn is megmutathatták rátermettségü­ket. Záráskor pedig az egész hé­ten elsajátított ismeretekről ad­hattak számot a gyerekek, a társ­hatóságok - a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a tűzoltó­ság munkatársai - közreműkö­désével szervezett akadályverse­nyen. Dr. Lengyel Tamás rendőr alez­redes, a bátonyterenyei rendőrka­pitányság megbízott yezetője a díjkiosztó alkalmával elismerését fejezte ki a résztvevőknek, mivel a csapatok könnyedén vették az akadályokat. Éppen ezért állapít­hatta meg, hogy a rendőrökkel együtt töltött néhány nap haszno­san és eredményesen telt el. El­mondta továbbá, hogy az egy he­tes rendezvénysorozat költségeit, a gyerekek ajándékait több bátonyterenyei, mátranováki cég, valamint egy budapesti alapít­vány és a NÓgrád Megyei Baleset­megelőzési Bizottság anyagi tá­mogatásával sikerült biztosítani. Ezért köszönetét fejezte ki vala­mennyi szponzornak. Pályák az ismeretek bővítéséhez A táborozok felkészíté­sében - csakúgy mint 2004 óta minden alkalom­mal - a bátonyterenyei polgári védelmi iroda is részt vett, amelynek mun­katársai a szervezők kéré­sének megfelelően a nyi­tányon a gyerekek veszély­jelekkel kapcsolatos isme­reteit bővítették játékos formában. A hagyományoknak megfelelően a tábor utolsó napján a résztvevők - tíz csapatot alkotva - egy megmérettetésen is szá­mot adtak a felkészültsé­gükről. Ehhez a NÓgrád Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság két pályát biztosított. A tűzoltó ügyességi pálya mellett a polgári védelmi iroda által kiépített labirintussal is meg kellett küzdeni. Tették mindezt a szerve­zők abban a reményben, hogy a táborban látottakat, tapasztaltakat az általános iskola felső tagozatosai fel tudják használni a min­dennapokban és kellő alappal rendelkeznek majd ahhoz, hogy képesek legyenek segíteni magu­kon és a bajba jutottakon egy esetlegesen bekövetke­zett krízishelyzet esetén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom