Nógrád Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-13 / 188. szám
6 2011. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT NAGYVILÁG - SZOLGÁLTATÁS Túl sok a medve Moszkva. Az Omszki területen túl sok a medve, a hatóságok pedig nem tudják kordában tartani a populációt, ezért most úgy rendelkeztek, hogy veszély esetén le lehet lőni az állatokat az egyébként szükséges külön engedély nélkül is. Alekszandr Adam, az illetékes környezetvédelmi osztály vezetője újságíróknak elmondta: amennyiben a medve veszélyt jelent az emberekre vagy a háziállatokra, le lehet lőni. Az incidenst akkor is jelenteni kell, ha nem sikerül leteríteni az állatot, ha pedig lelövik, azt’is jelenteni kell, utólag kiállítják az engedélyt, és a vadász mintegy 30 ezer forintnak megfelelő összeget kap. Adam elmondása szerint korábban túl sok volt a farkas is a területen, de a farkasok szaporodását sikerült megfékezni. Idén eddig 539 engedélyt adtak ki medvevadászatra, de a populáció szabályozásához legalább mintegy 1300 állatot kellene kilőni. A medvék csak idén 17 lakott településen „huligánkodtak”. Jelenleg közel 9 ezer példányt tartanak számon, miközben a terület legfeljebb 4500-5000 állatot bírna el. Az állomány idén mintegy 8 százalékkal haladja meg a tavalyit, és évi 5-10 százalékkal gyarapodik. A létszám növekedése azzal függ össze, hogy nehézségeket okoz az állatok kilövése, továbbá azzal, hogy az ezredforduló táján igen jelentős volt a migráció a Krasznojarszki területről, ahol akkor különösen súlyos erdőtüzek pusztítottak. Nádor Alexandra, MTI Usszaboiyurüsszel. A májusban elfogadott portugál szanálási program eredményeinek felülvizsgálatára az országban tartózkodó EU-EKB-IMF küldöttség, a trojka véleménye szerint Portugália jó úton halad a pénzügyi mentőcsomag feltételeinek teljesítésében, egyes intézkedések végrehajtását azonban fel kell gyorsítania. A szanálási programban elért eredményektől függ az összesen 78 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag esedékes részleteinek átutalása. A mentőcsomag keretében a trojka az első, augusztus 1-je és 12-e közötti lisszaboni ellenőrzőkörútján kívül 2014-ig még további tizenegy ellenőrzést végez majd Portugáliában. „Az egész évre nézve a gazdasági növekedés és az infláció várhatóan összhangban marad a program által előirányzottal”- áll a három szervezet pénteken közzétett beszámolójában. „Az export meglehetősen erős volt, a fogyasztói bizalmat mérő mutatók egyenletesek, a foglalkoztatottság pedig kiegyensúlyozott maradt. Bár a hazai össztermék várhatóan 2,2 százalékkal csökken az idén, előrejelzéseink szerint 2013 elején megkezdődhet a fellendülés.” „Értékeljük, hogy a hatóságok különös hangsúlyt fektetnek a program költségvetési konszolidációs ágának megvalósítására... és azt várjuk, hogy a terveknek megfelelően 2011-ben a hazai össztermék 5,9 százalékára csökken a költségvetési hiány”- olvasható a közleményben. A három szervezet rámutatott, hogy a következő kihívás a 4,5 százalékos hiánycéllal összhangban álló intézkedéseket tartalmazó 2012-es költségvetés elfogadtatása, valamint egy négyéves pénzügyi stratégia körvonalazása lesz. Talán fellélegezhetnek a portugálok, hiszen az EKB küldöttsége elégedett az országgal A jelentés szerint a portugál program sikerének záloga a gazdaság megnyitása a verseny előtt, valamint a kormány szerepének visszafogása a magánszektorban. „Az értékelés összesített eredménye nagyon pozitív” - közölte az Európai Bizottság (EB) küldöttségének vezetője, Jürgen Kroger pénteken Lisszabonban sajtótájékoztatón. Kroger örömmel vette tudomásul, hogy a néhány hete hivatalba lépett új kormány elkötelezetten kiállt a program mellett. Rasmus Rüffer, az Európai Központi Bank (EKB) küldöttségének vezetője elmondta, hogy Portugália fontos lépéseket tett a bankszektor „egészségének” helyre- állítása érdekében. Rüffer ugyanakkor hangsúlyozta: elengedhetetlen, hogy az állami szektor csökkentse függőségét a hazai bankoktól, utat engedve így a hitel legtermelékenyebb szektorokba áramlásának. Poul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének vezetője kiemelte, hogy a pozitív fejlemények ellenére a legnagyobb kihívások még csak most jönnek. Thomsen rámutatott, hogy a portugál bankoknak fel- tőkésítésre van szüksége, amelynek nem a hitelezés visszafogásával, hanem új partnerek bevonásával kell megvalósulnia. A szakember szerint a pénzügyi változtatások mellett átfogó szerkezeti változtatásokra és új munkahelyekre van szükség, hogy csökkenjen a fiatal munkanélküliek elfogadhatatlanul magas aránya. „A vizsgálat pozitív lezárása lehetővé teszi a következő, 11,5 milliárd eurós részlet átutalását” - írja az EU-EKB-IMF küldöttség közleménye. Ebből 7,6 milliárd eurót az EU, 3,9 milliárd eurót pedig az IMF áll, az átutalásra szeptemberben kerülhet sor. A trojka követező útja novemberben várható. Elérheti a mentőövet Portugália A végét járja? London. Az írógépek és a bakelitlemezek sorsára juthat egyik tervezője szerint a személyi számítógép, amely épp 30 évvel ezelőtt, 1981. augusztus 12-én került piacra az IBM fejlesztésében. Mark Dean szerint a PC-k többé már nincsenek a számítástechnika csúcsán. A személyi számítógépek helyére ugyanakkor nem egy másik eszköz, hanem annak a közösségi hálónak a világa lépett, amely épp a PC-nek köszönhette születését - idézte a mérnököt a BBC brit közszolgálati adó honlapja (www.bbc.co.uk). Noha annak idején nem az IBM volt az első, amely személyi számítógépet épített, az 1981. augusztus 12- én megjelent 5150-es típus meghatározta a fejlesztés standardjait és dizájnját „Amikor részt vettem a tervezésben, nem gondoltam, hogy megérem a PC hanyatlását” - fogalmazott Dean, az IBM szakembere, aki a fejlesztés kilenc szabadalmából háromnak birtokosa. Ő már átlépett a „poszt- PC korába”, az eszköz, amelyet a leggyakrabban használ, egy táblagép. Úgy véli, a személyi számítógép a jövőben is használatos lesz, de már nem jelenti az innováció motorját Eltérő véleményt fogalmazott meg az 5150-es évfordulója kapcsán a rivális Microsoft, amely szerint „poszt-PC éra” helyett „PC-plusz korszakról” kell beszélni, tekintve hogy 2011-ben várhatóan 400 millió személyi számítógépet adnak el. A komputerek személyi használatának gyakorlata az asztali gépeken túl manapság kiterjed a játékkonzolokra és más eszközökre. A PC indította változások még csak most kezdődnek - fogalmazott Frank Shaw, a cég képviselője. TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓI Aki a saját és gyermekei jövőjével törődik, már ma ügyfele takarékszövetkezetünknek. Takarékoskodjon nálunk. Munkabérét, nyugdíját, egyéb járandóságait utaltassa bankszámlára, szükség esetén hiteligényének kielégítését kérje kirendeltségeinknél. Nekünk az a fontos, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek velünk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Nógrád megyében ma Anapsütés mellett gomolyfelhö-képződés várható helyenként záporral, zivatarral, átmeneti szélerösődéssel. Mérsékelten meleg időre lehet számítani. A legvalószínűbb folytatás Főként a déli, délutáni órákban várható olykor záporeső, zivatar. Elsősorban hétfőn és kedden valószínű többször csapadék. Egyre enyhébbek lesznek az éjszakák, és átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés. Orvosmeteorológia: Gyenge hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: Általában kedvezőek lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei, helyenként azonban előfordulhatnak záportól, zivatartól vizes, csúszós útszakaszok. Az előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. További információk: www.met.hu Vízhőmérséklet Balaton 20°C Velencei-tó 20°C Tisza-tó 22°C Duna 18-21°C Tisza 18-22°C Adriai-tenger 25-28°C Égei-tenger 26-28°C Fekete-tenger 24-27°C Földközi-tenger 20-29°C Vörös-tenger 28°C ££ Augusztus 11-i 7 10 15 20 21 25 30 31 37 38 nyerőszámok 42 43 48 55 56 62 63 70 77 78 AUGUSZTUS 13 Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ipoly és Marcell nevű kedves olvasóinkat! SZOMBAT Ipoly. A görög eredetű Hippolütosz (jelentése: a lovakat kifogó) magyar rövidülése. Rokon neve a Hippolit, női változata a Hippolita, illetve rövidülése a Hippia. Védőszentje: Szent Hippolit szardíniái vértanú. A Nap kel: 5.36, nyugszik: 20.00 órakor. A Hold kel: 19.28, nyugszik: 5.14. VASÁRNAP Marcell. A latin Marcus továbbképzéséből származik, eredeti jelentése: Mars istennek szentelt. Védőszentje: Szent Marcellus, a Szíriái Apamea püspöke. A Nap kel: 5.37, nyugszik: 19.59 órakor. A Hold kel: 19.51, nyugszik: 6.21. HUMOR A leendő após faggatja a vőlegényt:- Mondd csak, fiam, dohányzol?- Én, soha még egy szál cigarettát se szívtam el.- Na de az italt, azt nem veted meg, ugye?- Egyáltalán nem iszom.- Hát a nőkkel hogy állsz? Hajtod őket, mi?- Az ön lányán kívül senki más nincs és nem is lesz az életemben.- Na, ha ez mind igaz, akkor semmi keresnivalód nincs ebben a családban. Én nem akarom a feleségemtől egész életemben azt hallgatni, hogy „bezzeg a vejem...” * * * *- Mikor van komoly infláció?- Ha azt látod, hogy mindenütt sok a pénz, kivéve a pénztárcádat. * * * Két műértő a Sixtusi kápolna gyönyörű mennyezetfreskóit csodálja:- Nagyon ügyes keze volt ennek a Michelangelónak!- És nagyon hosszú ecsetje... * * * Az öreg Józsi bácsi éjjel arra ébred, hogy betörő jár a lakásban.- Segítség! - kiabál kétségbeesetten a bácsi.- Ssss...! - csitítja a betörő. - Ne lármázzon, nem bántom, én csak pénzt keresek!- Akkor jó - feleli a kisöreg -, keressük együtt, mert az nekem is jól jönne! * * *- Mi BUI Gates utolsó mondata?-???- Nem akarok Windows-os lélegeztető gépre kerülni! * * *- Sosem értettem, hogy miért vannak olyan emberek, akik a 8- 12 tekercses vécépapír helyett egy tekercset vesznek. Próbálnak leszokni? NAPI HOROSZKÓP oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Levegőváltozásra vágyik vagy szervez egy gasztronómiai kirándulást a közeibe. Mindegy, végtére is nyár van. Lazítson! szűz (Vili. 24—IX. 23.). A gáláns, életvidám Szűz-jegyű szívügyekben is sikeres. Maradjon diszkrét, ne újságolja el hódításait, mert ellenérzést válthat ki másokban. mérleg (IX. 24-X. 23.). Egy elismerés megerősíti abban, Rogy jó úton halad. Kiváló alkalma lesz eddig rejtve maradt képességeit megcsillantani. skorpió (X. 24—XI. 22.). Úgy tűnik, hogy egy újdonsült ismerőse nagy hatást gyakorolt önre. Ne élje bele magát a kapcsolatba mégse, nehogy később csalódnia kelljen. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy baráti kapcsolata miatt kényelmetlen helyzetbe kerül. Egészen meghökkentő ügy jut a tudomására. bak (XII. 22-1.20.). Fogadja örömmel egy ellenkező nemű ismerőse figyelmességét! Régi hidakat ne égessen fel maga mögött, mindig legyen egy résnyi visszaút. vízöntő (I. 21-11. 20.). Érzelemgazdag napokra számíthat. Amennyiben egyedülálló, most megtalálhatja a nagy szerelmet. Ha már van párja, kapcsolatuk elmélyül. halak (II. 21-111.20.). A telihold némi ingerültséget válthat ki. Próbálja magát elfoglalni apróbb házi- vagy kerti munkákkal. Egy jó olvasmány is magával ragadhatja. kos (III. 21-IV. 20.). Váratlan élményben lesz része, ami egy mély barátság kezdete is lehet. Próbáljon a megérzéseire hallgatni. Estéjét szentelje bulinak, vidám társaságnak. bika (IV. 21—V. 20.). Szerencsés fordulat várható életében. Egy váratlan telefonhívás teljesen izgalomba hozza, s egyben örömmel tölti el. Mutassa ki érzelmeit, s bátran dicsérjen meg másokat. ikrek (V. 21—VI. 21.). Magánéletében szoros kapcsolatba kerülhet valakivel. Hallgassa meg az illetőt, ne szakítsa félbe mondandóját. Jó ízlésével hódít a mai összejövetelen. RÁK (VI. 22-VII. 22.). A hónap közepén végre önnek is szerencséje lesz a szerelemben. Ez a szakasz sajnos nem tart sokáig, mert a hó végétől ismét nehezebb napok következnek. ITAniT A TV fÜb TTTTVT i TV Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKAMIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: \J ( II _ K A I I UF kl I 1/ I \ p 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Rákóczi, út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. i * v VJlVfll/ megyei lllltliíll Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat IWL>> Z terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: AS-NYOMDAKFT. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az újság a • akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. .%Vn Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőség, rendszerrel készt*