Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-09 / 159. szám
2 2011. JÚLIUS 11., HÉTFŐ ÉSZAK- ES DEL-NOGRAD Bevetésen a különleges mentőszolgálat Jól szervezett, sikeres mentési feladaton vannak túl, a Központi Különleges Mentőszolgálat (KKM) csapatának tagjai. A mentésért felelős szervek, valamint a helyiek is példás összefogásról tettek tanúbizonyságot. A bajba jutott túrázót a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban látták el. NÓgrád megye. Mint Manga Mihály, a KKM mentési vezetője elmondta, a múlt héten az Országos Mentőszolgálat Nógrád Megyei Kirendeltségéről kaptak riasztást a központi ügyeletükre. Az információk szerint, a Cserhát hegységben balesetet szenvedett, járásképtelen személyt kellene kimentenie a KKM csapatának. A pásztói és a hatvani tűzoltókkal szorosan együttműködve - ami nagymértékben megkönnyítette a mentést - valamint egy, a környéket jól ismerő vezető segítségével sikerült eljutni a bajba jutotthoz. A sérült, körülbelül öt kilométerre feküdt a legközelebbi közúttól. A mentés nem volt könnyű, hiszen a nagy esőzések miatt, a sérülthez vezető út járhatatlan vplt. Ráadásul a terep sziklás és bozótos növényzettel sűrűn benőtt területén kellett a feladatot végrehajtani s a két túrázó - akik az Alföldről látogattak hozzánk - sajnos nem tudták megmondani, hogy a baleset pontosan hol történt. - Ezek miatt a nehézségek miatt volt szükség, egy helyi a terep- viszonyokat jól ismerő, s megfelelő technikai színvonalú terepjárót birtokló vadászra, aki abban volt segítségünkre, hogy a baleset helyszínét megközelítsük és a két túrázót megtaláljuk. Szerettük volna elkerülni a kézi mentést, mert ez a sérültnek egy nagyfokú traumát okozhatott volna. A mentést követően, a komplikált bokatörést szenvedett személyt a mentőautóhoz vittük, majd a mentős kollégák, a salgótarjáni kórház baleseti sebészet osztályára szállították. - Az utolsó információnk szerint, a férfit megműtötték, állapota stabil, s a körülményekhez képest jól van - mondta Manga Mihály, aki arról is beszámolt, hogy amikor a baleset helyszínére megérkeztek, a balesetet szenvedett férfi a kö-. vetkezőkkel fogadta őket: - Ennél szebb terepjáröt még életemben nem láttam - A KKM vezetője megemlítette azt is, hogy külön köszönettel tartoznak Verebélyi Istvánnak és Lőrincz Józsefnek, akik a mentésben áldozatkészen segítettek. Manga Mihály felhívta a figyelmet arra is, hogy a turista- térképek nagy részén fel van tüntetve a KKM riasztási száma, sokan élnek is vele. A tanácsadástól a közvetlen beavatkozásig, az ország teljes területén, de még Szlovákiából és Ausztriából (főként az osztrák Alpokból keresik őket) is hívhatók a 06-30/989-89-89-es telefonszámon is. - Legutóbb Lengyelországból hívott egy magyar, hogy az újfajta vérhígítójából - tévedésből - többszörös adagot vett be. Ha kirándulni, vagy túrázni megyünk, akkor tartsuk be a legalapvetőbb szabályokat, így a bajt és a sérülést könnyebben megelőzhetjük - tanácsolta Manga Mihály. Szécsény. A Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete szervezésében július 4-től egy héten át a nógrádszakáli, nagylóci és a szécsényi általános iskolából, valamint a gimnáziumból negyven diák a salgóbányai Medves Hotelben kézművestáborban vett részt. A manuális készséget fejlesztő kézművestáborban az egyesület szakemberei különböző foglalkozásokat tartottak a gyermekeknek. Az egyhetes programban a kézműves foglalkozások mellett kiemelt szerepet kapott a játék, valamint a tánctanulás. Takács Bernadett táncpedagógus, aki most diplomázott a Táncművészeti Főiskolán volt a gyermekek táncoktatója. A zárórendezvényen közreműködött az autentikus népzenét játszó Folt zenekar. A táborba a gyermekekre Törökné Petró Mária, Bolgárné Jónás Anita, Ludányiné Bella Szilvia és Istók Ferenc pedagógus felügyelt. A Palócfóldi Népi Iparművészeti Egyesület az idén is megrendezi a szécsényi gyermekeknek a bejáró napközis palóc kis- kézműves-tábort. Ennek a kezdete július 18. A programban itt is kiemelt szerepet kapnak a gyakorlati foglalkozások, de lesz mód a játékre, a táncra és a kirándulásra is. Szenográdi Ferenc Jótékonysági aukció Salgótarján. Példamutató összefogás valósult meg azon a jótékonysági aukción, amelyet a Nógrádi Történeti Múzeum szervezett, egy tűzesetben mindenét elvesztett salgótarjáni szobrászművész, Szabó Noémi javára. A rendezvényen nógrádi kortárs művészek által felajánlott alkotások kerültek kalapács alá, amelyeknek több, mint a fele már elkelt. Az árverést dr. Ferkó Attila és Tarnócziné Máté Melinda vezették le. Az aukcióra felajánlotta alkotását: Antal András, Bakos Ferenc, Bakos Tamara, B. Gedeon Hajnalka, Bir- kás Babett, Bobály Attila, Botos Zoltán, Bottyán Katalin, F. Csaba Mária, Földi Gergely, Földi Péter, Fürjesi Csaba, Kalocsai Enikő, Losonczy Ildikó, Molnár Péter, Perényi Anna, Romhányi Olga és Varga Anikó, de a kárvallott, Szabó Noémi műveire is lehetett licitálni. Az el nem adott alkotásokat a múzeum honlapján, a www.nogradi- muzeumok.hu oldalon lehet megtekinteni és augusztus 31- ig megvásárolni. Szennyvízberuházás Palotás. A községi önkormányzat négy másik településsel közösen nemrégiben nyújtotta be szennyvízberuházásra szóló, második fordulós pályázatát. Egy önkormányzat kilépése miatt a csatornahálózat és a tisztítómű műszaki terveit módosították. Járda és esőbeálló Rákóczibánya. A község önkormányzata folyamatosan nagy hangsúlyt helyez a közfoglal- koztatás-adta lehetőségek kiaknázására. Ennek megfelelően megalakulásától kezdve igen jó kapcsolatokat ápol a munkaügyi központtal, a szervezet jó hozzállásának is köszönhetően. Az elmúlt években már jól látható jelei voltak a településen a közhasznú munkavégzésnek. Ez évben is sikeresen és időben pályáztak erre a foglalkoztatásra, amelynek keretében jelenleg a Csók István úton gyalogjárdát, az úgynevezett öregtemetőben pedig esőbeállót építenek. HIRDETÉS 2011. július 11. hétfő - július 13. szerda Kékforrás ásványvíz* ► szénsavas, szénsavmentes ► 2 liter ► 24 Ft/liter Kovászolni való uborkái i I. osztály > lédig ► kg KÉKF0RRÁ5 Fózőha^ymá*^ ► I. osztály > hálós ► 5 db >26 Ft/db Sissy tejföl* ► 12% zsírtartalom ► 450 g ► 353 Ft/kg Sissy tehéntúró* ► félzsíros ► 250 g ► 996 Ft/kg Baromfi virsli* ► 1 kg Wippy papírzsebkendő* ► 3 rétegű ► 100 db ► 0,8 Ft/db Tejszínhab spray' ► 250 g ► 1116 Ft/kg Taste it! Rakott káposzta ► 400 g ► 498 Ft/kg 100 db ±2%. www.penny.hu ^ Pinny ( MARKET !tiN ti. héttő »'S juhos 1*. s/etda kozott minden Penny Marit»*! •leiben, az ors/aq 189 pontján. Az diák a .*011 július /-et megélőig Penny Maikel fogyasztói arak. luclkkek nem állandó terméke; kínálati.nhnak. e/eit előfordulhat. hogy az akt kezdete után rov»d időn belül elfogynak. Aniennvbeii gondos leivezesünk ellenére a leintek ■Hogyna. felvilágosításért keijtik, furdaljon a/ lijfri vezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www penny.hu weboldalmtkon, a holtkereső menüpont alatt, felelősséget nem vállalunk Az árak toildtban áfával eijydtt értendők Ks/oln.i'ás rsak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük* Érvényes; 2011, jól *A csillaggal letolt á az akció vége előtt * A nyomdai hibákért Friss. Olcsó. Jó. Közösségi nap és palóc piknik Bátonyterenye. Kastélyparkfesztivál, kistérségi közösségi nap és palóc piknik lesz július 16-án, szombaton a kisterenyei GyürkySolymossy kastélyparkban. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt egész napos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál az esemény, amelynek keretében főzőversenyen mérik össze tudásukat az erre vállalkozók. Tíz órától indul a műsorsorozat, a Pántlika Néptánccsoporttal és a Kisterenyei Kastélykerti Nyugdíjas Klub fellépésével. Itt mondja el ünnepi beszédét Nagy- Majdon József, polgármester, ezután táncos, zenés gyermekműsort láthatnak. Miénk a színpad címmel bemutatkoznak a kistérségi települések tehetséges előadói, tizenhárom órától pedig kezdetét veszi a Palóc piknik, a palóc ételek mustrája, zsűrizése, mialatt Tóth Tibor és Lengyel Judit művésztanárok örökzöld operett slágereket és népszerű dalokat adnak elő. A folytatás zenés tánc-party lesz Smírer Viktóriával, a Def Jam Dance School-al, a Hip-Hop Breack Egyesülettel. Tizenhat órától Tolvai Renáta, a Megasztár 5 győztese szórakoztatja a rendezvény közönségét, de színpadra lép a „Csillag születik” felfedezettje, Szabó Ádám is, tangóharmonika-zenével, énekszámokkal. A rendezvényre látogató gyerekek kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal is el- tölthetik az időt, a felnőttek pedig igénybe vehetik az egészségteszteket. Bábszínház kukorica-tárolóból Kazár. A Budapesti Műszaki Egyetem tizenhét hallgatója kezdte meg nyári gyakorlatát pár napja a településen. A fiatalok legfőbb feladata egy olyan kukorica-tároló elkészítése lesz, amit bábszínház céljaira is használhatnak majd a helyiek. Szerkesztőségünk számítógépeit az (esQQÍ smart security védi.