Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-08 / 158. szám
2011. JULIUS 9.. SZOMBAT 5 A NAP TÉMÁJA Akár Nógrád megye turisztikai „ékköve” is lehetett volna az a nagyprojekt, amely remekül illeszkedik a már meglévő, illetve a megvalósítási szakaszban lévő kerékpárút hálózat gerincvonalába. Sőt mi több, a biztonságos közlekedést oldotta volna meg, Szlovákia és Magyarország biciklisközösségének nagy örömére. Ennek megvalósítása esetén, akár „körbe is tekerhetnénk” megyénket. Ez a projekt viszont valahol megrekedt. Mi lehet ennek az oka? Ennek jártunk utána. Tour de Nógrád - az „elfeledett” kerékpárút Báli Dániel Nógrád megye. Svecz Istvánt, a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása munkaszervezetének vezetőjét kérdeztük arról, hogy mutassa be nekünk ezt a projektet, mikor s hogyan indult el, valamint - megvalósítás szempontjából - jelenleg ez milyen szakaszban van? A munkaszervezet vezetője, első kérdésünkre a következő választ adta: - A Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása - gesztorként - a Szécsényi Kistérséggel partnerségben pályázatot nyújtott be 2005 szeptemberében az Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, az EU által támogatott (Projekt Generation Facility II.) Projekt-előkészítő Alap (PEA) Il-re az Északkelet- Cserhát vidéki térségi turisztikai kerékpár körút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A projektjavaslatot mind a salgótarjáni, mind a szécsényi kistérség 2003 év őszén már elfogadta, és döntéseikben - feltételezve egy 75 millió forintos előkészítési (a megvalósíthatósági tanulmány, plusz az engedélyezési tervek) költséget - 7,5 millió forint önerő biztosításáról rendelkeztek. A PEA II. támogatási igény 7 350 000 forint (70 százalék), míg a saját erő 3 150 000 forint (30 százalék) volt. A pályázat, az igényelt összeg erejéig támogatásban részesült, így 2005 novemberében elkészülhetett a tanulmány. Sajnos azóta a projektfejlesztés megrekedt, érdemi előrelépés nem volt. 2010 tavaszán, amikor bizonyossá vált, hogy a Novohrad-Nógrád geo- park tagja lett mind az európai, mind pedig a globális geopark- hálózatnak, újult erővel kezdtem keresni a lehetőséget a projektötlet továbbvitelének. Ezért fogadtam örömmel a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium háttérintézményének, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak (KKK) azon kezdeményezését, amelyben az országos kerékpáros turisztikai nyomvonalak tervezése és megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére közbeszerzési eljárás indult. Az országos területrendezési tervnek a térségünket is érintő nyomvonalai az északkeleti határmente kerékpárút 2/A (Szob-Kemence- Balassagyarmat- Szécsényi So- moskőújfalu-Cered, majd Tisza mente kerékpárút) és 2/B Palócok földje kerékpárút, (Szécsény-Hollókő-Pásztó-Iob bá-gyi-Zagyvaszántó) a legfontosabbak. A tenderen nyertes konzorcium munkatársainak - kérésükre - átadtam a rendelkezésre álló dokumentumokat a turisztikai kerékpárkörút vonatkozásában. Az előzetes megvalósíthatósági tanulmányban szereplő elképzeléseket figyelembe vették és egy részét beépítették a tervekbe, amelyeket átadták a megrendelő KKK-nak. Az országos területrendezési terv módosítása 2013-ban esedékes, így a módosítással összefüggő intenzív tervezés jövőre indulhat el. Addig pedig keresni kell minden lehetőséget arra, hogy az előkészítési fázisban minél előbbre jussunk, figyelemmel a Novohrad-Nógrád geopark komplex térségfejlesztési tervezési munkálataira.- Ez összekapcsolja a már meglévő kerékpárút-hálózatokat?- Természetesen összekapcsolja, hiszen a két kistérség valamennyi települését érinti (azok bel-, vagy külterületi részén), összeköti a tájvédelmi körzeteket a védett geológiai értékekkel, azokat pedig a Páris-völgy természetvédelmi területtel, vagy éppen az Ősmaradványok természetvédelmi területtel. A tervebá a salgótarjáni és szécsényi kistérségben található Cserhát vidéki településeket kötné össze (a gépkocsiforgalomtól független nül), a helyi turisztikai vonzerők elérhetőségét biztosítva. A turisztikai funkció mellett a kerékpárút biztosíthatja a községek közötti közlekedési lehetőséget kerékpárral, illetve gyalogosan. Harmadik funkcióként a kerékpárút kiváló gyalogos és lovas túrázási lehetőséget is biztosít. A tervezett kerékpárút elsősorban ön- kormányzati tulajdonban lévő külterületi föld(dűlő)utak nyomvonalán haladna végig környezet- és természetbarát útépítési technológiával. Az útvonal mellett 4-5 darab őrzött, körülbelül fél hektár területű parkoló kerülne kialakításra, átlagosan 1 kilométer hosszú aszfaltozott bekötő- úttal. Az útvonal mellett sor kerülne pihenők és az egyes településekre történő leágazások kialakítására is. A kerékpárkörút kiépítésének középtávú célja egy olyan - természeti, kultúr- és műemlék-történeti értékeket ösz- szefűző - térségi gerinc kialakítása, amely az összekapcsolt települések erőforrásainak egyesítése mellett alapul szolgálhat egy hatékony térségi marketingstratégiához, amely a kulturális és természetjáró turizmus térségi meghonosításának fókuszba állításával, a kapcsolódó vendéglátó- , szállodaipari és egyéb szolgáltazett kerékpárút a Salgótarján északi részén kialakítandó turisztikai bázist az Ipolytarnóc közelében található őslelet és tanösvénnyel, valamint a világörökség részét képező Hollókővel, továbtások fellendítése révén járul hozzá a stratégiai célok megvalósításához. A kerékpárkörút kialakítása a települések egymás közötti biztonságos elérhetőségének megteremtését tekintve a települések térbeli környezeti elhelyezkedése miatt is mindenképpen indokolt.-Mikorra várható, hogy ez a projekt teljes egészében megvalósul?- Jóslásokba nem szívesen bocsátkoznék, hiszen valójában még csak a tervezés elején tartunk. A koncepció megvalósításában mindenkinek (lakosság, ön- kormányzatok, turisztikai vállalatok és szakmai szervezetek, oktatási intézmények, regionális és kistérségi szervezetek, oktatási intézmények, sajtó) aktívan részt kell vennie. Ebből a szempontból, az ő szerepük és felelősségük senki másra nem hárítható át. A projekt teljes becsült bekerülési költsége mintegy 10 milliárd forint. Nem gondoljuk természetesen, kerékpár körút megvalósításában rejlő lehetőségeket szeretnék kiaknázni. Ami azért is érdekes, mert szinte minden program említi a turizmus fejlesztésének fontosságát és ezen terület kiakná- zatlanságát, de a meglévő, kidolgozott, megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkező, ám még megvalósításra váró lehetőséget mégsem tervezik kihasználni. Persze ennek pénzügyi vetületűvel is számolnunk kell. És meg azzal is, hogy nem jelennek meg olyan pályázati kiírások, ahonnan támogatás remélhető a tervezési folyamat folytatásához és az ütemezett megvalósításhoz. Mindezen nehézségek ellenére én nagyon szeretném, ha az ötletből sikeres projekt valósulna meg, hiszen a kerékpáros turizmus számára mind a természeti, mind a kultúrtáj kiváló terepet tervnek megfelelően az országos kerékpárút törzshálózat kiépítése a Salgótarjántól Karancs- Mátra-Tisza-tó szakaszokon folytatódhat, lehetővé téve például. Nógrád és Heves megye településeinek ilyen típusú összeköttetését, illetve Egernek, mint idegen- forgalmi centrumnak az elérését. A megépült kerékpár kőrúthoz - Nógrád megyén belül - más kistérségbeli kerékpárutak is csatlakoztathatók. A projekt megvalósításától várható pozitív társadalmi-gazdasági hatások összefoglalva a következők: a regionális kohézió erősítése annak következtében, hogy a projekt a regionális hatókörű és léptékű fejlesztést hajt végre. Ez a térség egészében élénkítheti a gazdaságot és mindenhol munkahelyeket, valamint jövedelmeket teremthet. A turizmus bevételeinek jelentős növekedése és azok tovagyűrűző hatása a térség egész gazdaságára; vállalkozásélénkítés, jövedelem- és munkahelyteremtés; a gazdaság szerkezetének modernizálása a térségben. Ezzel elérhetővé válhat, a harmadik szektor (kereskedelem, szolgáltatás) súlyának növelése, az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően. Ezen kívül a települések és a környezetkultúra fejlődését; a helyi értékek megőrzését, a hagyományok újraélesztését, illetve azok fenntartását; a közösségi élet fejlesztését és a szociokulturális integráció erősödését is magával hozhatja. Nagyobb távlatokban, az ország fejlettebb régióihoz való felzárkózás meggyorsítását; az ökoturizmus fejlesztésével a nemzeti park, a természetvédelmi területek, és tájvédelmi körzetek védelemmel egybekötött gazdasági hasznosítását; az ökológiai szemlélet terjesztését; az erdők és más természeti területek védelmét segítheti ez a terv. A kerékpározás fejlesztésével a projekt hozzájárulhat a környezet védelméhez, állapotának javításához, az egészségmegőrzés fejlesztéséhez, a közlekedéshez kapcsolódó egyéni és közösségi költségek csökkentéséhez, a közlekedési módválasztás szabadságához. kínál a térségben, a Novohrad- Nógrád geoparkban. Elsősorban a hosszabb és természetközeli utak kialakítása jelenthet komplex és változatos turisztikai termékcsomagot a látogatók számára.- Szakmai szemmel, milyen kihatásai, hozadéka lehet ennek a projektnek?- A tervezett kerékpár körút útvonala érinti a már létező átkelőket, és a két határon átnyúló eurorégióval (Ipoly Eurorégió, valamint a Neogradiensis Eurorégió) való partneri együttműködés keretében a szlovák féllel közösen kijelölendő kapcsolódási pontokat (pl. hidak az Ipoly folyón, vagy egyéb közúti átkelő) szintén érinteni fogja, a határ túloldalán (Szlovákiában) megvalósítandó hasonló projektekkel való szerves összekapcsolás érdekében. A projekt ilyetén megvalósítása ösztönözni fogja a délszlovákiai régiókkal, illetve elsősorban azok határ menti térségeivel való gazdasági, társadalmi, kulturális kapcsolatok erősítését. Természetesen a megépült kerékpár körút az észak-magyarországi régión belül is indukálhat további fejlesztéseket, például az országos területrendezési hogy egy ütemben, hanem csak szakaszokra, ütemekre bontva lehet szó a megvalósításról, akkor, ha szakemberekből álló professzionális menedzsment áll a megvalósítás élére.- Milyen protv lémákat lát - illetve merültek fel - ennek a projektnek a megtervezésében, kivitelezésében?- Az ötlet támogatása a kezdeti időszakban igen jelentős volt, hiszen a két kistérség önkormányzatainak jelentős része az elképzelés mellé állt, biztosították a tanulmány elkészítéséhez a szükséges önerőt is. Mára a lendület igencsak alábbhagyott, az új ciklusra szóló négyéves ön- kormányzati gazdasági programokból nem tűnik ki, hogy az ön- kormányzatok az Északkelet- Cserhát vidéki térségi turisztikai