Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-16 / 165. szám

3 2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ ÉSZAK- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD Kármel-hegyi búcsú Elismerések az egészségbiztosítás területén |§ Onxáqo* Ege«»égbtzrtoMti* Pénrtir Salgótarján. A hagyományok­nak megfelelően az idén 120 éves egységesen szervezett társadalombiztosítás és a fel­adattal foglalkozó igazgatási szervek „védőszentjéhez” Szent Kristófhoz - naptárilag így a Kristóf-naphoz - kötődő­en, 2011. július 12-én került sor az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár munkatársainak kitüntetési ünnepségére Buda­pesten. Az ünnepségen elismerésben részesültek az OEP Észak-ma­gyarországi Területi Hivatalá­nak Nógrád megyei kormány- tisztviselői is. Dr Sélleiné Márki Mária főigazgató Dr. Dérer Ist­vánnak, az OEP ÉMTH igazgató­jának javaslatára Sréterné Pádár Gyöngyi főosztályvezető-helyet­tesnek tartósan kiemelkedő ve­zetői és szakmai munkája elis­meréseként a „Szent Kristóf Pla­kett” kitüntetést; Vincze Viktória kormánytisztviselőnek pedig színvonalas munkája elismeré­seként a „Főigazgatói Dicsérőok­levelet” adta át. Valamennyi kitüntetettnek gratulálunk! Szátoki felújítási munkálatok Szátok. Vezér Attila polgármes­ter arról tájékoztatta lapun­kat, hogy a nyári szünetet ki­használva, felújítják a polgár- mesteri hivatalt. Egyrészt az iroda- és mellékhelyiségek festését, másrészt a jegyzői iroda járólapozását szeretnék megvalósítani. A munkálato­kat július végére szeretnék befejezni. Ezenkívül, már el­készült a hivatal körüli új ke­rítés és folyamatosan rendben tartják a közterületek környé­két - például temető, árok­partok, templom - aminek kö­szönhetően tovább szépülhet a falu. A felújítási munkálatok minden forintját az önkor­mányzat biztosítja, köszönhe­tően a település konszolidált anyagi helyzetének. M átra ve rebé ly-Sze ntkút. Több ezer zarándok rótta le tisztele­tét Boldog Scheffler János erek­lyéi előtt a nemzeti kegyhelyen vasárnap a Kármelhegyi Bol­dogasszony tiszteletére tartott búcsúünnepen. Az ünneplés bensőséges, a hit elmélyítését elősegítő vonása, Schönberger Jenő, szatmári püspök felajánlá­sának köszönhető: erre az alka­lomra ő hozta el a zarándok­helyre elődje, Boldog Scheffler János ereklyéit. Az alkalom kü­lönlegességét, szépségét és mélységét fokozza, hogy - a bol­doggá avatás után két héttel - Magyarországon ezen a napon először emlékeztek meg a Szat­mári Egyházmegye vértanú püspökéről. A csoportokat fél kilenctől fogadták, a nemrégi­ben bevezetett újdonság, a bú­csút közvetlenül megelőző katekézis 9.50-kor kezdődött. Ennek keretében Reszler Mi­hály nagykárolyi főesperes mu­tatta be Szatmárnémeti egykori főpásztorának életszentségét. A hívek az így szerzett ismeretek birtokában fejezték ki a boldog­gá avatott iránti hálájukat a 11 órától bemutatott szentmisén, az ezt követő körmeneten is kö­zös imával kérték Boldog Scheffler János pártfogását. A Szentírás számos he­lyen megemlékezik a Kármel-hegy szépségéről, ahol Illés próféta védel­mezte az élő Istenben való hit tisztaságát. A XII. szá­zadban néhány remete er­re a hegyre vonult vissza a világtól. E kezdeményezés­ből alakult meg az Isten­szülő Szűzanya pártfogása alatt szemlélődő életet élő karmeliták rendje. Az ószövetség tengerről fel­szálló felhőjében (1 Kir 18,44), mely Illés próféta idejében a megmentő esőt hozta, a Szűzanya előkép­ét látták. A Kármel-hegyi Boldogaszszony tiszteletét magukkal hozták Európá­ba is, amikor a szaracénok elől menekülni kénysze­rültek. A hagyomány sze­rint Mária,- Szent Stock Si­mon rendfőnöknek átadta a skapulárét, vállruhát és különleges ígéreteket adott azoknak, akik azt hittel viselik. Kármelhegyi Boldogasszonynak, Máriá­nak egész élete hálaadás Isten nagy tetteiért. Tovább öregbítették a barátságot A negyedszázada ápolt hagyománynak megfe­lelően a szlovákiai Fü­lek és Losonc városok lánglovagjait látta ven­dégül a napokban a Salgótarjáni Hivatásos Önkormányzati Tűzol­tóság. Salgótarján. - Határok nélkül minden lánglovag beletarto­zik a tűzoltók nagy családjá­ba. Fontos a jó kapcsolat, egymás megismerése, amelyre a legjobb lehetőség a közös sport, a játék. Mind­ezt az eseüegesen közösen végzett munka során is lehet majd hasznosítani - hang­súlyozta Garami István tűz­oltó ezredes, a salgótarjáni tűzoltóság parancsnoka, mint rendező és házigazda. Fülek város tűzoltó parancs­noka, Radovan Vanco száza­dos megköszönte a meghí­vást és kitért arra is, hogy a huszonöt éves múltra vis­szatekintő hagyományok­hoz híven a jövő évben ők látják vendégül a salgótarjá­ni lánglovagokat. A nap so­rán egy - minden tekintet­ben - barátságos labdarúgó mérkőzést játszott a sport- csarnokban a Salgótarján Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és Fülek-Losonc városok közös tűzoltó csapa­ta. A mérkőzés a házigazdák 5-4-es hazai sikerével zárult. A győztesek névsora: Bállá István őrmester, Kónya Krisz­tián törzsőrmester, Balogh Gergely zászlós, Godó Szilárd őrmester, Kári-Horváth Ró­bert főtörzsőrmester, Garai Levente főhadnagy, Toldi Miklós törzsőrmester, Szőllősi Tamás őrmester és Csépe Zoltán zászlós. Az egész napos program­nak a játékon túlmenően kö­tetlen szakmai beszélgetés, tűzoltótechnikai bemutató és természetesen közös reggeli és ebéd is részét képezte. Érdekelté tenni az embert Szenográdi Ferenc Piliny. a községben a Losonci út 58. számú ház kertjében külön­böző haszonnövények arról ta­núskodnak, hogy a ház lakója gondját viseli kertjének, ápolja, gondozza a növényeket.- Munkanélküli vagyok, ötö­dikes Péter fiammal élünk itt ketten. Tavasszal két hónapig az önkormányzat foglalkozta­tott, azóta nincs munkám. Egye­düli bevételünk a munkanélkü­li segély. Nagyon nagy segítsé­get jelentett, hogy tavasszal az önkormányzattól különböző ve­tőmagokat kaptunk. Most, - amikor a saját termést haszná­lom a konyhában, és nem kell azt megvásárolni - tudom csak igazán felmérni, hogy ez milyen nagy segítséget, támogatást je­lent . - magyarázta Oláh Sándorné - majd hozzátette - ez a kert, így, ahogy azt látja, egy ilyen hozzám hasonló em­bernek, mint én vagyok nagyon nagy érték. Azért az érték létrehozása nagymértékben az ön és fia munkáját is dicséri.- Leginkább az önkormány­zatét, akitől a vetőmagokat kap­tuk. Sok munka van vele, de én szeretek dolgozni, a fiam is so­kat segít, szorgalmas fiú. Jó ér­zés látni a szép tiszta, rendezett kertet. Amikor kijövök a főzés­hez, mondjuk krumplit szedni, mindig eszembe jut, hogy ez a mi munkánk gyümölcse. Milyen növények találhatók a kertben?- Krumpli, kukorica, zöldség, sárgarépa, bab, borsó, hagyma, mondhatnám minden olyan, amire egy konyhában szükség van. A borsót már kiszedtük, télre is tettem el belőle. A helyé­re újat ültettem. Nemcsak a bor­sóból, a többi növényféleségből is tudunk eltenni a téli hóna­pokra. Lehoczki Szabolcs a község polgármestere elmondta, hogy az idén változtattak a szociális földprogram gyakorlati megva­lósításán. Az elmúlt évben az ön- kormányzat földjét vetették be, amit részben közmunkások mű­veltek meg. A termést az arra rá­szoruló családok takarították be., Az idén a családokat is érdekelt­té tették a termelésben. Szám szerint ötvenen megkapták a ve­tőburgonyát, s a különböző vető­magokat, amelyeket a kertjük­ben elültettek, illetve elvetettek. A növényápolás az ő feladatuk. A polgármester hozzátette, ezzel a módszerrel a földprogramban résztvevőket is érdekeltté tették abban, hogy a családjuk részére a szükséges terményféleségeket, vagy annak egy részét, maguk termeljék meg. A munka világá­ban is jobban benne vannak, nem beszélve arról, hogy amit maguk termelnek, annak a ré­szükről nagyobb az értéke. Oláh Sándorné példája is bizo­nyítja a polgármester szavainak az igazát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom