Nógrád Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 126-150. szám)

2011-06-11 / 135. szám

2011. JUNIUS 11., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Vizes Guinness-rekord született Az élménybirtokon eveznek a célba Több mint 2500 résztvevő, színes programok, sztár fellépő és a főszereplő: egy jó pohár csapvíz - a Nyu- gat-Nógrádban is szolgáltató DMRV is csatlakozott a Magyar Vízközmű Szövetség június 8-i, országos Guinness-rekord-kísérletéhez. A megjelentek, akár csak az akcióban résztvevő húsz városban, a legtöbb, egyszerre csapvizet fogyasztók rekordját próbálták meg felállítani, hatalmas sikerrel. Az eddigi adatok szerint 35 ezer ember vett részt. Vác. Több mint 2500-an vettek részt a legtöbb, egyszerre csap­vizet fogyasztók Guinness-reko- rdkísérletén, Vácott. A szerve­zők már déltől várták a rekord­ra regisztrálókat, akiket még a délelőtti kiadós eső sem ijesz­tett el. A közönséget pörgős zumba tréninggel hozták lázba, így a fő attrakcióra, a csapvíz ivás rekordkísérletére már ga­rantált volt a jó hangulat. Pontban két órakor a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. ve­zérigazgatója, Vogel Csaba és a műsorvezető Simák Attila emel­te poharát az összegyűltek egészségére, a szünidőre és a re­kordkísérlet sikerességére, majd a helyszínen és az ország húsz városában összegyűlt több tízez­res tömeggel együtt, egy finom pohár csapvíz közös elfogyasz­tásával megkísérelték felállítani a legtöbb, egyszerre csapvizet fo­gyasztók rekordját - tudtuk meg Gombás Ernőtől, a DMRV titkár­sági osztályvezetőtől. A rekordkísérlet után pár perc­cel Vogel Csaba köszöntötte a részt­vevőket, majd néhány mondatban összefoglalta a június 8-i rendez­vényjelentőségét. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a vízi közmű szolgáltató cégek meglévő, illetve leendő fogyasztóinak, a felnövekvő Vácra megyénkből is sokan érkeztek Vogel Csaba a rekordkísérletet megelőző pillanatokban generációnak a figyelmét is szeret­nék felhívni a víz- illetve környezet- tudatos magatartás fontosságára, a vezetékes ivóvíz értékének meg­becsülésére, kiváló minőségére, az emberi szervezetre gyakorolt jóté­konyhatására.- A mai akcióval is az volt a cé­lunk, hogy ráirányítsuk a figyel­met arra, hogy a csapvíz nem csak olcsó, és rendkívül köny- nyen hozzáférhető, hanem az egyik legjobban ellenőrzött élel­miszerünk is, így méltán érde­mes a megbecsültségre - jelen­tette ki a vezérigazgató. A végső eredményre a Guinness-bizottság döntéséig még nagyjából egy hetet várni kell, de akik kilátogattak Vác fő­terére, már most is rekordernek érezhetik magukat, hiszen ek­kora összefogásra a csapvíz nép­szerűsítése érdekében még so­ha nem volt példa az országban. A rekorderek a vízivás után a DMRV Zrt meglepetés fellépőjé­vel, a Víz Jószolgálati Nagyköve­tével, Takács Nikolasszal buliz­hattak késő délutánig. Idén első alkalommal ad otthont a LADIK döntő­nek Tolna, illetve Baranya megye. Az előző 5 évben ugyanis a Jász-Nagykun- Szolnok-beli Szajolon ve­télkedtek a diákok. Molnár Ágnes ? Bonyhád. Új értelmet nyert a LA- % D1K szó az általános iskolások | szótárában az utóbbi 6 évben, g Ez a rövidítése ugyanis az Axel Springer Magyarország Kft.- Lapot a diáknak elnevezésű programjának, amely a fiatalok olvasásra nevelését, és a média világának megismerését céloz­za meg. A vetélkedőre az or­szág 17 megyéjéből összesen 531 diák jelentkezett, a hetedi­kes és nyolcadikos nebulóknak számos fordulón kellett bizo­nyítaniuk tudásukat és ráter­mettségüket. A tesztek és totók kitöltése mellett gyakorlati fel­adatok is vártak a játékos szel­lemű csapatokra: rövid interjú érdekes személyekkel, tudósí­tás egy képzelt eseményről, címadás és képaláírás készíté­se. A három levelező forduló eredményei alapján derült ki, melyik négy, vagy döntetlen esetén több csapat, kerül a me­gyei döntőkbe. Akik ott a leg­jobban szerepeltek, azok kép­viselik megyéjüket a június 14.-15-és 16-i országos döntőn. A tábornak a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium kollégiuma ad otthont. A 17 csapat, amely mindegyike öt-öt tanulóból áll, kedden délután érkezik meg a szállásra. Aznap este táncház vár rájuk, ahol kipihenhetik az utazás fáradalmait, hogy más­nap újult erővel vághassanak ne­ki a végső megmérettetésnek. A szerdai nap számtalan izgalmat tartogat az ifjúság részére, hi­szen a döntőnek a rendkívül népszerű bikali Puchner Kas­télyszálló és Reneszánsz Él­ménybirtok ad otthont. A diákok itt is törhetik majd a kobakjukat, hiszen műfajelméleti kérdések­kel, memória feladatokkal, vala­mint hibajavítással és villámkér­désekkel is találkoznak. Az élménybirtokon azonban nem csak tudáspróba vár rájuk, részt vesznek ugyanis madárbe­mutatón, kipróbálhatják ügyessé­güket a 7 próbás játékokon, lát­hatnak lovasbemutatót, sőt még apródot, illetve lovagot is avatnak belőlük. Ilyen élményben pedig még bizonyára egyiküknek sem volt része. Este a kollégium udva­rán a régi idők hangulata elevene­dik majd fel. A tábortűz köré gyűl­ve beszélhetik meg egymással a nap izgalmait, mélyíthetik el az itt köttetett barátságokat. A hangula­tot pedig az égi lámpások emelik majd a tetőfokára. Csütörtökön vé­get ér a tábor, amit - az előző évek tapasztalatát nézve - valahogy mindenki csalódottan vesz tudo­másul. Az eredményhirdetés azonban bizonyára mosolyt csal majd az arcokra. A győztes csapat ugyanis 250, a második helyezett 200, a harmadik pedig 150 ezer forintos pénznyereménnyel gaz­dagodik. Természetesen a többiek sem távoznak üres kézzel„külön- böző ajándékcsomagok ütik az ő markukat is. A rendezvényen részt vesz a há­zigazda Axel Springer Kft. mel­lett az Inform Média, valamint a Pannon Lapok társasága is. Fő tá­mogatók: Gemenc Volán Zrt., Puchner Kastélyszálló és Rene­szánsz Élménybirtok Bikái, Mayer&Mayer Kft, Bartina Együt­tes, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád. (Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat város vezetését. Az előző napi eredményekről szólva el­mondta: a fiú fociban, a lány röplab­dában, a fiú kosárlabdában, a fekvenyomó bajnokságon, a karaokeban, az activityben és a ze­nei vetélkedőben a Balassi Bálint Gimnázium tarolt, míg a lány focit a Szondi iskola, az asztaliteniszt pe­dig a Szent-Györgyi nyerte meg. Medvácz Lajos, polgármester ünne­pélyes körülmények között adta át a diákönkormányzatok vezetőinek a város kulcsait.- Közel harminchat éve rendezi meg a Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központ ezt a jó hangulatú, felsza­badult eseményt, amely mindig megadja a fiataloknak az év végi könnyed és egyben tartalmas szóra­kozást. Az esőűző táncok különle­ges hagyományt teremtettek, s álta­lában megóvták ezt a napot a rossz időjárástól - mondta a város vezető­je, aki kitartó tanulást, jókedvet, jó időt, a nyárra felhőtlen boldogságot, kapcsolatokat, szerelmeket, pihe­nést kívánt a gyarmati középisko­lásoknak. A polgármester beszédét követő­en az intézmények kabalafigurái léptek színre: a Balassi „vadmacs­kái”, a Szent-Györgyi „téglafala”, a Szent Imre hercege, a Ridens rajz­filmfigurája, a Szondi „virága”. Bár az előző napokon egyesített városi csapatok vetélkedtek, most már jó értelemben vett „ellenfelekké” vál­va adták elő az iskolák esőűző tán­caikat, amelyeket - akárcsak a nagyvetélkedőt - Ott Éva, a Határmenti Régió Fejlesztéséért Alapítvány munkatársa, Árvay Denisa, Szlovákgyarmat polgármes­tere, Mgr. Mária Oisková kékkői igazgató és Rigó Zoltán, a Madách Filmszínház vezetője bíráltak el. A táncok előtt elhangzottak az in­tézmények indulói. Felharsant töb­bek között a „Megjött már a Balas­si, a fődíjat elviszi”, vagy „A Szon­di festődiákok körbefestik az orszá­got” csatakiáltás is. Az esőűző tán­cokat szomorú esemény árnyékolta be: az előző napon fulladt a nyírjesi tóba a 16 éves V. Levente, a Ridens diákja, így egy perces néma csend­del emlékeztek a gyarmati fiatalok elvesztett társukra. Ez évben az esőűző táncoknak az európai unió szellemiségét kellett jelképezniük. A Balassi kék-sárgá­ba öltözött lányai az EU zászló csil­lagait is megjelenítve különböző európai népek táncait járták. A Mikszáthfekete, fehér, narancssár ga színeket viselő tanulói a disco zenétől a rockig jutottak el. Ismét a legfelemelőbb produkciót adta elő a Ridens iskola: a fogyatékkal élőkre utaló, jelbeszéddel is tarkított tán­cuk végén az unió zászlait emelték magasba, majd égnek eresztették kék-zöld léggömbjeiket. A Szent- Györgyi piros-fehér lányai rokiztak, s az unió nemzeteinek változatos koreográfiáját mutatták be. A Szent Imre fehérbe öltözött fiataljai rit- musos mozgásukkal, tapsukkal még a közönséget is mozgásra bír­ták. A fehér népviseletes szondisok kék sapkában és kék hajjal, közé­pen a sárga nappal űzték az esőt. A kékkőiek is bekapcsolódtak a mű­sorfolyamba: dinamikus, ritmusos, szinte törzsi táncuk a becsukott er­nyőkkel, a magasba emelt nappal valóban elérte azt, hogy kide­rüljön az idő, s bágyadtan ugyan, de a Nap is kisüssön. A táncok után a karneváli felvonuláson lovaskocsi, te­herautók, tűzoltó autó vezet­te a vidám karneváli felvo­nulást a strandra, ahol kez­dődhetett a nagyvetélkedő. Hogy csak egyet említ­sünk a szellemes ügyessé­gi feladatok közül: alufó­liába csomagolt verseny­zőknek samponos torna- szőnyegen kellett fókamó­don végigkúszni. Úgy tűnik, a szervezők fantáziája nem ismert határt. A nap végén a várva várt „utolshowtánc” tette fel a koronát az önfeledt szórakozásra, a gondtalan hetek, hónapok bekö­szöntőt jelezve. r A felhőtlen boldogság ünnepe

Next

/
Oldalképek
Tartalom