Nógrád Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 126-150. szám)
2011-06-10 / 134. szám
2011. JUNIUS 10., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Veszélyes is lehet a vakáció A játék hevében hamar megtörténik a baj (Folytatás az 1. oldalról.) Ezen sajnos nincs mit csodálkozni, hiszen egy másik, európai felmérés szerint például míg Ausztriában 88, Svédországban pedig 97 százalék azok aránya, akik az autóban bekötik a gyermeküket a biztonsági ülésbe, addig Magyar- országon ugyanez az arány csak 30 százalék. Ha nem a halálos kimenetelű baleseteket vizsgáltjuk, akkor is elég „változatos” a kínálat: égés, törés, zúzódás, horzsolás, elesés, leesés, agyrázkódás, ne adj' Isten: mérgezés. Dr. Saada Eyad, a Szent Lázár Megyei Kórház Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály osztályvezető főorvosának elmondása szerint hozzájuk elsősorban a kerékpározás és a focizás közben elszenvedett balesetek miatt kerülnek be a gyerekek, de sajnos nyáron nálunk is megemelkedik az autóbalesetekben megsérült gyermekek száma. Abban is egyetértett, hogy az esetek többsége a szülői felügyelet és a védőfelszerelések hiányának tudható be, használatukkal megelőzhető lett volna a baj. Pedig a szülők legfontosabb feladata az lenne, hogy ne engedjék a gyerekeket olyan helyzetbe kerülni, amikor tudható, hogy baleset érheti őket. Ez különösen igaz például a néhány hónapos, vagy néhány éves apróságokra, akiknek folyamatosan felügyelet alatt kell lennie. Persze ezt csak mondani könnyű, a mai rohanó világban a gyakran 2-3 műszakot vállaló szülők nem minden esetben tudják megoldani, hogy a gyerek felügyeletét ellássák. Pedig ha figyelünk rájuk és úgy próbálnak ki veszélyes tevékenységeket, akkor nagyon eredményesen meg tudjuk előzni a baleseteket. Eközben lekötjük a figyelmüket, játszunk velük így a gyerek folyamatosan megtanulja mit szabad és mit nem. Dr. Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat Gyermeksürgősségi Módszertani Csoportvezetője szerint nagyon fontos, hogy a gyerek felé mit közvetít a szülő. Mondhatunk a kicsinek bármit, elsősorban arra fog figyelni, hogy a szülő mit mutat. Ha a felnőttek is bekötik a biztonsági övét maguknak, a gyerek nem fog hadakozni, hiszen iránymutató példát lát maga előtt. Ha pedig a szülő sem köti be magát, akkor nyilvánvalóan ellenállást fog kiváltani a gyermekből - magyarázta. Legyen a gyermek aktív vagy alkalmi sportoló, esetleg csak simán örökmozgó: érdemes különböző védőfelszereléseket vásárolnunk, amelyek bizonyítottan csökkentik a nagyobb sérülés esélyét. Szerezzünk be különféle védőfelszerelést, például könyökvédőt, fej védőt vagy biztonsági gyerekülést, majd pedig használjuk őket. Fontos őket megismertetni az alapvétő közlekedési szabályokkal is. Számos esetben azért következik be baleset, mert biciklizés közben figyelmetlenül közlekednek, nem ismerik a táblákat vagy az alapvető közlekedési szokásokat. A biciklis balesetekben több szakértő szerint is óriási a szülő felelőssége: nekik már a kerekezés elsajátításakor tudatosítania kellene a gyerekben, hogy a kerékpározás nemcsak szórakozás és sport, hanem egy szigorú szabályokhoz kötött közlekedési forma. A baj azonban nem csak a közúton terem. Sok gyerek kerül kórházba forrázással, légúti elzáródással és egyéb háztartási baleset miatt. Az egyre melegebb időjárás a vízi baleseteket is szükségszerűen magával hozza, gyakran előfordul az is, hogy az otthoni medencében történik tragédia. Pedig ez teljesen egyszerűen megelőzhető: a medencék körbekerítésével kiküszöbölhetjük, hogy az egy-kétéves, úszni nem tudó gyerek vízbe fulladjon. Még akkor sem szabad egy pillanatra sem felügyelet nélkül hagyni őket, ha a gyermekmedencében pancsikolnak. De mit csináljunk ha már megtörtént a baj? Az első és legfontosabb szabály: maradjunk higgadtak. Nézzük meg milyen a sérülés, eszméleténél van-e a gyermek. Ha komolyabb vérzése vagy fájdalma van, azonnal hívjuk a 104-et. Nagyon fontos, hogy megfelelő címet mondjunk nekik és próbáljuk minél pontosabban leírni a sérülést. Ha súlyos a baleset, akkor semmiképp se vigyük be mi őt a kórházba, mert a rögzítés nélküli, vagy nem megfelelően kezelt sérülések később komoly problémát is okozhatnak. RÓLUNK SZÓL BARÁTHI OTTÓ Környezetünk - közügy Egyre ismertebb: a világ sok országában és hazánkban is mind szélesebb körben - stílszerűen: globálisan és lokálisan is - megtartjákaz úgynevezett jeles napokat, amelyekhagyo- mányosan fontos eseményeket, nevezetes történéseket idéznek meg nemzetközi vagy nemzeti jelentőséggel bírnak. Ezek közül az év eltelt időszakában országszerte és me gyékben is sor került már avt és a Föld világnapja, a madarak és a fák napja, valamint legutóbb a környezetvédelmi világnap megtartására. Ezek az értékeket őrizni és menteni kívánó, gondolkodást formáló, elérendő célokat kitűző, hasznos ügyet felkaroló, a kisebb-nagyobb közössége két cselekvésre is ösztönző napok és rendezvényeik jól szolgálták ember és környezete viszonyrendszerének harmonizálását A fentebb említett „zöld" napoknak pedig különös értéke és közös karakterisztikája volt, hogy mindegyik fókuszában Földünk és természeti környezetünk védelme állt Ezek közül is szerintem - szőkébb pátriánkban feltétlenül - kiemelkedett a környezetvédelmi világnapi fórum, amely szinte szintetizálta is az előzőeket, érthető módon, minthogy a környezet fenyegetettsége már napjaink legsúlyosabb globális veszélyforrása. Itt Salgótarjánban, június 3-án, a megyeházán megrendezett program figyelemre méltó sajátja volt a környezet komplex - a természeti, az épített, a társadalmi és az emberi környezet együttes - értelmezése, ahogy az a nívós előadásokból és lapunk másnapi tudósításából is kiderült. Miként az is: a környezet védelme és fejlesztése - az ártalmak és károk megelőzése, a környezeti tisztaság és rend megteremtése, a klímaváltozás kezelése, a fenntartható fejlődés, a környezeti oktatás-nevelés feltételeinek biztosítása - nem csupán a szakma ügye. Megerősítést nyert: környezetünk - közügy, amelyben az állami szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a vállalkozói szférának és a civil szervezeteknek is megvan a feladata és felelőssége. Miként az egyes embernek is - a saját környeztében. Ha ez tudatosul, változást hoz szemléletben és feltételrendszerben is - e fórumok praktikusan is kamatozhatnak. Jó árak péntekre és szombatra! \ • ÉT • Kígyóuborka 89,-/1 db, 3 db vásárlása esetén: 177.-/3 db Hegyes erős paprika 48,-/1 db, 3 db vásárlása esetén: 96,-/3 db Friss magyar zöldség r 1 [4 49, :-j A Magyar termék, Paradicsom Zöldpaprika Almliesl UHT tej 1,5%, 11, MVM*: 25 db Koronás kristálycukor Minden jeges tea 1 kg 20% kedvezménnyel SVÉTLÉ VfÓEPNl 1 vm 0T145.tWWK*yW 1 I napraforgó étolaj 15 1,400,-/11 Közel dobozos sör 0,51,290,-/11 Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. Június 10. és 11. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennylség/vásárló/nap. Áruházaink pünkösd vasárnap és hétfőn zárva tartanak. n * 4 e 4 ( i