Nógrád Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 126-150. szám)

2011-06-14 / 137. szám

2011. JÚNIUS 15., SZERDA

5

INTERJÚ

Az egyszerű embereket és környezetüket a válság jobban érinti, mint valaha. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mikor kezdődhet meg a kilábalás ebből a „sötét korszakból”. Interjúalanyunk Brunda Gusztáv, vállalkozásfejlesztési és innovációs menedzser, szakközgazdász, a KRF Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt. befektetési és fejlesztési igazgatója, a Salgótarjáni Polgári Kör elnöke, akivel nemcsak a felszíni eseményekről, hanem az összefüggő folyamatokról is beszélgettünk.

„Csak az innovációs kapun lehet átmenni a jövőbe”

Báli Dániel- A megyének és főleg Salgótarjánnak, tényleg annyira sürgető és fontos a 21-es út négysávossá bővítése?- Úgy látom, hogy a 21-es úttal kapcsolatos problémákat túlmisztifikálják. Nyilvánvalóan, egy térség gazdasági emelkedéséhez elengedhetetlen a fejlett közlekedési infrastruktúra. Ugyanakkor látni kell, ez csak egy alapfeltétel, és ezen kívül még számos fontos dolog kellene. Akik az útról beszélnek, általában valamilyen megváltást várnak a 21-es út szélesítésétől, ami ha azonnal elkészülne, nyomban óriási csalódást okozna. Kiderülhetne, hogy nem történt alapvető fordulat. A 21-es út túlértékelésének oka az, hogy van egy felszínen lévő probléma, amivel a politikusok folyamatosan foglalkozhatnak. Holott a helyi nagy infrastruktúrák fejlesztésének folyamataiban való részvételnek nem kellene többnek lennie, mint közéleti minimumnak. A politika feladata az legyen - ha már foglalkozik a nagy infrastruktúrákkal - hogy kiváló lobbi tevékenységet folytasson, ezáltal a probléma minél előbb megoldódjon. Azt is mondhatnánk, hogy ebben a kérdésben térségünk fejlődéséhez szükséges, de nem elégséges feltételről van szó. Bár megyénk keleti részében mindenki az útról beszél, de aki ebben látja a térség és Salgótarján problémáinak átfogó megoldását, az szerintem téved.- Megoldhatja ez a térség ró vid, közép és hosszú távú problémáját, hozhat-e megfelelő innovációt magával, illetve pótolhatja-e a vasútfejlesztéseket „leépítéseket”?- A nagy, vonalas infrastruktúrák - az út és a vasút - önmagában semmilyen innovációt nem hoz magával. Az innovációhoz, innovatív környezet, stabil szakmai, gazdasági háttér, valamint ezek folyamatos és tervszerű támogatása kell, továbbá minőségi oktatás. Ahhoz, hogy egy átfogó innovációs folyamat elinduljon, a működő cégek partneri motiválása is szükséges lenne. Nagy általánosságban, szükség van olyan gazdasági környezet megteremtésére, ahol a fejlesztéseknek jó „megágyazottsága” létezik. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy az egész salgótarjáni iparmedencében - Pásztótól Salgótarjánig bezáróan - nem túl jó a gazdasági környezet, és minimális a jövő orientált beruházások száma. Azok a cégek, amelyek fejlesztés orientált beruházásokat hajtanak végre, alig kifejezhető százalékos arányban vannak jelen szűkebb térségünkben. Olyan csekély, olyan elhanyagolható a súlyuk, hogy gazdasági szemmel, szinte nem is értelmezhető. Ez azért nagy probléma, mert az új piaci követelményekre fordulás adja a következő évtizedek helyi gazdasági perspektíváit. Másfelől az innovatív fejlesztés valaminek a kezdete, de egyben a következménye is, tehát azt valamivel, valamikor meg kellett alapozni. Ha nincsen alapozás, valami nincsen rendben, nem kedvező a gazdasági környezet. Úgy vélem, érzékelve a problémát, a politikusoknak nagykalapáccsal kellene verni a harangot. Én már évek óta várom a harangzúgást. Mindenkinek meg kell értenie, csak az innovációs kapun lehet átmenni a jövőbe. Persze ez azért nehéz és kritikus kérdés, mert miközben az itt működő vállalatok jövőjét lényegében a megújulási képességük dönti el, általánosságban az a szemlélet él a helyi társadalmakban, hogy a jövő a múltunkból fog kinőni. Tehát a múlt orientál, amit eddig is végeztünk, azt jobban és egy kicsit hatékonyabban kell csinálni, stb. Ez csak részben igaz.

A mostani gazdasági válság nem pusztán egy pénzügyi és ingatlanpiaci válság, és nem csak túltermelési válság. Ez egy óriási rendszerválság. Ezt vagy megértik a döntéshozók vagy nem. Ez a válság annak a kezdete, hogy a világ átlép egy új korszakba. A negatív folyamatok ennek az átlépésnek az anomáliáit testesítik meg. Hogy ebben a bontakozó új korszakban, melyek lesznek a meghatározó fő vonulatok, azok egy része látszik, más része egyelőre nem látszik tisztán, ugyanakkor mégis sejthető. Ezt kellene megérteni az önkormányzatoknak, a cégeknek, a vezetőknek és a politikusoknak. Ebből a felismerésből lehetne az egész térség gazdaságának jövőképét felvázolni. Mivel erről a problémáról kevés szó sem esik, konzekvens cselekvéssor pedig egyáltalán nem látszik, azt kell mondjam, a politika ebben a tekintetben most bukásra áll és semmit nem teljesít. Félrevonult és nézi térségünk leszálló, ereszkedő pályaívét. Azaz részesévé vált a kiteljesedő depressziónak, a cselekvésképtelenségnek. Pedig ma mindenki a politikára figyel ebben az elszegényedő helyi világban, mert orientálva, vezetve szeretne lenni.- Szakemberként érzi annak veszélyét, hogy a negatív folyamatok nem állíthatók meg?- Mindenki, aki távolabbról néz ránk, megkérdezi: mi történik itt? Én nem szeretném elárulni senkinek ha beszélgetek vele - főleg ha vélemény formáló ember - hogy Nógrád megyében a szemünk láttára, sőt aktív közreműködésünkkel zajlik egy leépülő folyamat, és ezt a többség elfogadóan jóváhagyja. A gazdasági, politikai elit szereplői, az egész közélet, az itt élő értelmes emberek, mind. Egyelőre még képtelen vagyok bevallani magamnak is, hogy valamennyien hozzájárulunk ahhoz, hogy ez a leszálló, süppedő folyamat állandósuljon.- Ön szerint tehát elrendeltetett, hogy mindenki fejlődésre van ítélve?- Nyilvánvalóan nincsen, és ez a kérdés a dolgok másik fele, pontosabban a másik oldala. Méghozzá azért, mert ha kitekintünk a világba, és megnézzük a történelmet, akkor látható, hogy a visszafejlődés, a hanyatlás is természetes folyamat. Lehet olyan konszenzust is kötni, amelyben elfogadjuk a helyzetünket, hiszen Európa is az egyenlőtlen fejlődés térsége. Mi hányadunk, mások fejlődnek. Ez azért nem tragédia, csak új hozzáállást követel. Miért nem végzetes ez a folyamat? Azért, mert lehetséges, hogy ez megfelel nekünk, megfelel a helyi társadalmaknak és megfelel a helyi gazdaságnak is. így azután ez a helyzet kerek egésszé válik. A folyamat vége, a dolgok teljes átértékelődése. Amikor pedig már tarthatatlanná válnak a viszonylatok, akkor feltehetően egy teljesen új helyzet fog kialakulni. Csakhogy illik azzal számolni, hogy ennek a forgatókönyvnek ára lesz, amit „ki kell fizetni”.- Mégis mi lenne a legjobb megoldás?- Azt gondolom, ezt a folyamatot kezelni kellene. És nem az utolsó pillanatban, hanem már jóval a nagyobb problémák kialakulása előtt. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk, ebben a térségben mikor fog robbanni a szociális bomba, mint ahogy a jelenben megélt folyamat íve is látható volt. Mindenki látta, hogy mi ez a folyamat, hová megy és ennek mik a lépcsői és hol lesz a vége. Mindenki tudomásul vette és jóváhagyólag hozzájárult ehhez a folyamathoz. El kellene dönteni az országos politikának, hogy a mit akar csinálni ezzel a térséggel és el kellene dönteni az itt élőknek, hogy mit csináljanak önmagukkal. Senkinek nem lehet úgy segíteni, ha nem akarja, és nem hagyja.- Elképzelhető egy úgynevezett nagy ugrás, amikor egy leszakadó térség az utolsó pillanatban valami nagyot alkot?- Nagyon ritkák a nagy ugrások, de 10-15 éves távlatban már elképzelhetőek. El lehet játszani az utolsó helyről előre fuss című játékot, de ez rendkívül végiggondolt és megtervezett munkát igényel, amire itt - hangsúlyozom - még ráutaló jel sincsen. Elvileg elképzelhető, gyakorlatilag a naponta megélt viszonyok között kivitelezhetetlen, jelenleg leszakadásunk a magyar átlagtól, szinte minden területen folyamatos és feltartóztathatatlannak tűnő.- Az újragondolás, az újratervezés feltételei megteremthetőek, összeállíthatóak lennének?- Erre már voltak jó kísérletek, de sajnos mind elhaltak, megrekedtek. Talán a legbiztatóbb tervezési folyamat mind között, a megyei önkormányzat elnöke által, a 2000-es évek elején működtetett, és térségünk fejlesztési téziseit megalapozó munkacsoport volt. Ebben határon túli szlovákiai politikusok, gazdasági szakemberek, a losonci kereskedelmi és iparkamara képviselői, helyi politikusok és fejlesztők, külső urbanisztikai szakértők végig gondolták a körülöttünk kibontakozott komplex problémakört. A munka során felrajzolódott, hogy jelentős helyzeti energiák léteznek, amelyek kibontatlanok. Infrastruktúra terén, energetikai, nyersanyag potenciálban, gazdaságföldrajzi struktúrákban, emberi erőforrásban. Sok más mellett újra beazonosítottuk azt a teljesen nyilvánvaló tényt, hogy beletartozunk Budapest, mint Kö- zép-Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térségének az aurájába, vonzáskörzetébe. Tehát lényegében a salgótarjáni iparmedencében zárul az a Budapestet körülvevő fejlődő gazdasági gyűrű, övezet, amely potenciális és lehetséges fejlődési térség. Csak ebben a mi szerepünk, a mi lehetőségeink nincsenek kibontva, mert konkrétan értelme- zetlenek, végiggondolatlanok. Szlovákiai urbanisztikusokkal együttműködve kirajzolódtak a nagy infrastruktúrák összekötésének, illetve összehangolt fejlesztésének lehetőségei. Tehát megtörtént az alapvető összefüggések felismerése, de csak eny- nyi történt, több nem.- Hogyan lehetne a szegénységet és a munkanélküliséget csökkenteni, az elvándorlást megállítani?- A demográfiai kérdések egyik legsúlyosabb problémája, a szelektív migráció. Ezen azt értjük, hogy a piacképes, fejlettebb térségekben munkát találó rétegek vándorolnak el. Az elöregedés ugyanis egy általános tendencia, bár a mi térségünket jobban sújtja, éppen az aktív korúak elvándorlása miatt. Az ösz- szetett emberi erőforrás mutatók - életkor, iskolai végzettség, képzettség, egészség stb. - szempontjából ez a térség nem áll túl jól. Sőt mondjuk ki, nagyon rosszul állunk. Nagy elhatározással és koncepciózus munkával, néhány évtized alatt jelentősen javíthatóak lennének a mutatóink. Kétségkívül ez a térség rendkívül gazdag táji, természeti értékekben - országos viszonylatban is rendkívül értékes terület -, de ez csak hosszútávon fordítható gazdasági előnnyé.

Ki nem használt jelentős előny a főváros közelsége. Út és vasút fejlesztéssel Budapest még közelebb hozható, de egyes politikusok ott tévednek, hogy az infrastruktúra fejlesztése, a területi gazdaság többi meghatározó feltételeinek fejlesztése nélkül hozhat átütő eredményeket. Gondoljunk csak a vasútra! Ha egy vasút pangó, depressziós térségekbe vezet, és fejlesztése nem szolgál egyéb, mondjuk hadászati, politikai célokat - márpedig most nem szolgál -, akkor a beruházás végtelenbe nyúló megtérüléséről beszélhetünk. Ezekben a szűkös esztendőkben kevés reményünk lehet támogatást szerezni önmagában való megújításukra. Azt mondhatjuk ugyan, hogy csináljunk vasútfejlesztést, de mi célból, kinek? Más lenne a helyzet, ha egy átfogó, az állam által is elismert térségi, sőt nemzetközi gazdaságfejlesztési koncepció részévé emelnénk, és a maga helyén nélkülözhetetlen elemként értelmeznénk az egyes tényezőket. Ehhez tudást kellene igénybe venni, helyi tudást és külső tudást. A gazdaság nem más, mint a társadalom működőképessége. Egy átfogó gazdaságfejlesztési folyamatban - hangsúlyozom a folyamatot - egyszerre kellene benne lennie a magas szintű politikai kooperációknak, a gazdasági elit motiválásának és a szegények, elesettek felemelésének is. A szegénységgel kapcsolatban kialakult egy nagyon furcsa nézet. Ez a felfogás el akarja hitetni - önmagával is és a környezetével is -, hogy a térségünkben nagyra nőtt szociális problémákat, köztük a szegénységet (benne a legsúlyosabb problémát, a gyermekszegénységet), úgy lehet kezelni, hogy nincsen hozzárendelve megfelelő stratégia és hatékony módszer, kimunkált cselekvéstechnikák láncolatával. Ez egy óriási tévedés, sőt több, ostobaság. És most nem a befektetési oldaláról nézem a dolgokat, hiszen ezen a területen végzett aktivitás rendkívül gyorsan térül meg. Általában mindenki tudja ezt, érti is, csak politikailag nem kifizetődő ezzel a problémával foglalkozni. Most inkább arról a nagy problémáról beszélek, hogy a gazdasági fejlődéshez erős kohézió kellene a helyi társadalmakban. Igen ám, de ha nem biztonságos környezetben élünk, mert a mélyszegénységgel együtt jár a bűnözés is, akkor igen sebezhető a kohézió, ha létrejöhet egyáltalán. Vagyis a szegénység és a gazdasági teljesítő képesség Igen szorosan ösz- szefüggő kérdéskör. A másik oldala a kérdésnek, hogy a szegény, és általában szakképzetlen társadalom részen belül, létezik egy hatalmas munkaerő-tartalék, ami nem lép be a munkaerő- piacra. Ha mindezt az egészet összevetem, akkor belátható, hogy a szegénység, és a szociális problémák kezelése az egyik kulcsa a jövőnknek Kelet-Nógrád- ban. És akkor még nem beszéltünk a szakképzés elégtelenségéről, ami szintén különösen fontos területe annak az egésznek, amire hol egyik, hol másik nézőpontból pillantunk rá.- Ha összegezni kellene, mit gondol a gazdasági jövőnkről hogyan határozná azt meg? Miben áll a jövőnk kulcsa?- Az egész gazdaságtörténet az alkalmazkodási stratégiák küzdelme, ami nem magában a szűkén vett gazdasági folyamatokban, illetve nem csak a gazdaságban és technológiákban zajlott, hanem a társadalmak belső, emberek közötti szövetében, a társadalmi viszonyaik minőségében is. S ma is éppen ez, és éppen így történik. A „célracionálisan” alkalmazott tudás, azaz szervezettség és az emberek motiváltsága és elkötelezettsége dönt el mindent. Vagyis rendkívül tudatos, megtervezett forgatókönyvek mentén alakul a jövő. Ehhez kell tudnunk viszonyulni. Érdemes magunkra nézni, hogyan is állunk mindebben.- Milyen teendők lennének, ha legalább a már felismert irányokban elindulnánk?- Annyi bizonyos, hogy mi már nem tudunk gyorsan irányba állni. A problémát abban látom, hogy rendszerszerűen nem azt csináljuk, amit csinálni kellene, hanem azt, amit az elmúlt 15 évben megszoktunk. Állandó késében vagyunk és még nem értelmeztük pontosan a feladatot. Meg kellene például érteni, hogy ami történt az 1990-es évek végén, az a rendszerváltás közelében dőlt el. Ami történt a 2010- es évek közelében, az a 2000-es évek eleji-közepi döntések hatása. A politikus rövid ciklusokban gondolkozik. A magyar rendszerrel az a baj, hogy ha jó struktúrákban gondolkozik is, amikor a rendszer meghozná a gyümölcsét, akkor átszabják és újat terveznek. Ezen a téren önveszélyesek vagyunk.- Létezik egyáltalán sikerrecept, amit alkalmazva fejleszteni lehetne Salgótarjánt és térségét?- Azt tudnunk kell, hogy a városfejlesztés nem az esztétikai beavatkozások kategóriája. A városfejlesztés egy összetett, integrált program, amely irányított hosszú távú társadalmi-gazdasági folyamat. A városfejlesztési stratégia, maga a folyamat, a helyi társadalom fejlődésének útja, amelyet állandóan változtatni kell, hozzáigazítva a körülményekhez és a célokhoz. Az építészeti megoldások egy szeletét - bár fontos részét - képezik a városfejlesztésnek. Ebből a szempontból, nálunk minden a feje tetején áll. Azt tapasztalom, hogy amikor városfejlesztésről van szó, mindenki az utak burkolatcseréjéről, ilyen-olyan felújításokról, közlekedés-szervezésről beszél és arra is gondol. Mi magunk csinálunk okozatokból olyan illúziót, hogy városképi beavatkozásokkal működőképes várost lehet építeni, miközben nyilvánvalóan nem így van. Vannak kisebb települések Magyarországon, amelyek pozitív példát mutattak. Nógrádban is vannak ilyenek - többek között - Berkenye, Nőtincs, amelyeknek lakosai és vezetői ebben a szemléletben dolgoztak. Közép- és Dél-Dunántúlon, de még Szabolcsban is láthatóak nagyon jó példák amelyekre érdemes figyelni, érdemes tanulni tőlük gondolkodásmódot.- Milyen forgatókönyvek lehetnek jövőnkkel kapcsolatban?- Én két forgatókönyvet látok. Az egyik szerint a helyi politika, a helyi társadalommal összeborulva „felszívja” magát és megalkot egy hosszú távú programot, vagyis modellezi, elképzeli, hogyan alakítható ki valamilyen elfogadható perspektívát kínáló, megújulással járó folyamat. A másik, hogy a dolgok spontán módon negatív végkifejletbe mennek. Ezt én úgy képzelem el, hogy feszültség terhes kényszer- pályán alakulnak ki elfogadható változások. Ez nem azonnal következik be, de a mai mederben haladva, 10-12 év múlva már kritikus lehet a helyzet.