Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-04 / 102. szám

2011. MÁJUS 4., SZERDA 5 ORSZÁG-VILÁG Cigány lovagrend alakul Mátraverebéfy-Szerrtkút Az el­ső és eddig egyetlen boldoggá avatott roma, Boldog Ceferinó ünnepnapján, május 4-én Beer Miklós váci püspök Mátrave- rebély-Szentkúton lovaggá avatja a boldogról nevezett ci­gány lovagrend első kilenc tag­ját, köztük Pintér Szabolcsot, le­endő nagymestert, aki a társa­dalmi felzárkózásért felelős ál­lamtitkárság tanácsadója. - tá­jékoztatta lapunkat a Ferences Sajtóközpont A Boldog Cefe­rinó Lovagrend azzal a céllal alakul meg a kegyhelyen, hogy előmozdítsa a történelmi egy­házak és a cigányság közötti együttműködést A lovagrend­nek olyan krisztushívő cigány világiak lehetnek a tagjai, akik hatékonyan közreműködnek a cigányság körében folyó lelki­pásztori tevékenységben. Az el­ső lovag-jelöltek között van Pisont István válogatott labda­rúgó, Balogh József népzenész, Káli-Horváth Kálmán előadó- művész. Május 3-án a szentkúti feren­ces papok vezetésével lelkigya­korlaton vettek részt az érintet­tek, majd a mátraverebélyi templomban szentmisét hallgat­tak. A lovaggá avatás május 4-én (ma) lesz a nemzeti kegyhelyen, a 11 órakor kezdődő püspöki szentmiséhez kapcsolódóan. Boldog Ceferinó Gimenez Malla a spanyol polgárháború idején, 1936. május 4-én, vagyis 75 éve szenvedett vértanúságot A lókereskedő férfit azért börtö- nözték be és gyilkolták meg, mert egy pap védelmére kelt Eurovíziós Dalfesztivál: célegyenesben Düsseldorf. Két héttel a düsseldorfi Eurovíziós Dalfesz­tivál hivatalos kezdete előtt célegyenesbe érkeztek az előkészületek és a versenyzők is elkezdték az első próbákat. Elsőként a lengyel induló, Magdalena Túl adja majd elő versenydalát. Ő egyike azoknak a fellé­pőknek, akik nem angolul, hanem anyanyelvükön énekelnek a fesztiválon. A „popzene Európa-bajnok- ságán” negyvenhárom nemzet versenyzői lépnek fel. Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaor­szág és az Egyesült Királyság énekesének biztos he­lye van a május 14-i döntőben, a többi ország verseny­zőjének - köztük a magyar Wolf Katinak - viszont elő­ször a május 10-i és május 12-i elődöntőkben kell megmérkőzniük. Megkezdődött a kártérítési per Budapest Megkezdődött a fővárosi bíróságon kedden a vörösiszap-katasztrófában, illetve annak következté­ben elhunyt házaspár fiának és két unokájának a Ma­gyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. ellen indított kártérítési pere: a felperesek összesen ti­zennyolc millió forintot kérnek a cégtől. A Mai Zrt. Aj­ka melletti X-es iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A ka­tasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi károkat több tízmilliárd forintra becsülik. Nem tett vallomást az elsőrendű vádlott Budapest Az emberölés elkövetésével vádolt biztonsá­gi őr, Kun Tamás elsőrendű vádlott nem tett vallomást a csepeli kettős gyilkosság kedden megkezdődött bün­tetőperében a fővárosi bíróságon. Az 54 éves férfi a nyomozás során korábban sem tett részletes vallo­mást, csupán előzetes letartóztatásának meghosszab­bításakor beszélt a bírónak arról, hogy egy csuklyás férfi követte el a gyilkosságokat, ő ártatlan. A keddi tárgyaláson az elsőrendű vádlott annyit mondott, hogy terrorizálják, és így nem tud vallomást tenni. A tárgyalás a bűnsegédként megvádolt Deme Gábor meghallgatásával folytatódik, ő szintén tagadja bű­nösségét. Egyszerűsödhet az anyakönyvezés Budapest Egyszerűsödhetnek az intézeten kívül szü­letett gyermekek anyakönyvezésének szabályai - kö­zölte az igazságügyi államtitkár az anyakönyvi tör­vény módosításának keddi parlamenti vitájában. Répássy Róbert expozéjában emlékeztetett: az otthon­szülés jogi kereteinek megteremtésével a közelmúlt­ban megnyílt az út a várandós nők számára, hogy gyermeküket intézeten kívül, ugyanakkor biztonsá­gos körülmények között, az általuk választott helyszí­nen hozhassák világra. Rendőrkézen a tettesek Tatabánya. Két gyermek, egy fiú és egy lány dobta le egy tatabányai tízemeletes ház tetejéről március 7-én azt a pezsgősüveget, amely fejbe talált egy fiatalkorú lányt, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A gyerme­kek - szüleik jelenlétében - részletes beismerő vallo­mást tettek - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esz- tergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az elkövetéssel gyanúsított tetteseket kéthónapos ke­resést követően tatabányai nyomozók találták meg, ezért a rendőrség a kitűzött nyomravezetői díjat visz- szavonta. Az ügy részleteiről szerdán tart sajtótájé­koztatót a rendőrség. Öt embert vettek őrizetbe Sellafield. A brit rendőrség őrizetbe vett öt férfit a sel- lafieldi nukleáris létesítmény közelében a terroriz­musellenes törvény alapján - jelentette be kedden az angol rendőrség. Az öt személy a 20-as éveiben jár, mindannyian londoniak és állítólag bangladesi szár­mazásúak. A rendőrség hétfőn állította meg autójukat az északnyugat-angliai sellafieldi atomerőmű közelé­ben. Kedden délelőtt kihallgatásra Manchesterbe szállították át őket. Sellafield Európa egyik legna­gyobb nukleáris létesítménye, ahol többek közt újra feldolgozzák a nukleáris hulladékokat. Hamarosan megjelennek az új utcatáblák Budapest Várhatóan még ebben a hónapban megjelen­nek az új budapesti utcatáblák azokon a közterületeken, amelyek a fővárosi közgyűlés legutóbbi döntése értel­mében új elnevezést kaptak. A változtatások az érintett lakókra nem rónak semmilyen terhet A régi utcatáblák a rendelet értelmében még két évig a helyükön marad­nak, ám - jelezve a változást - egy piros átlós vonallal áthúzzák a feliratokat A turisták eligazodását így 2013 nyaráig dupla utcanévtáblák segítik. Az új táblák kihe­lyezése, a régiek áthúzása a kerületi jegyzők feladata, de semmilyen határidő nem köti őket ebben. Még működik a nagykövetség Tripoli. Elismeréssel szólt az Európai Unió küL és bizton­ságpolitikai főképviselőjének szóvivője arról, hogy az EU-tagállamok közül egyedüliként Magyarország még működteti nagykövetségét Líbia fővárosában, Tripoliban. Az EurActiv brüsszeli internetes hírportálon kedden megjelent nyilatkozatában Maja Kociancic kijelentette: Líbiában „a helyzet nagyon nehéz, és tiszteljük a magyar elnökséget azért a munkáért, amelyet ott végez”. A líbiai rezsim egyes tagjait is ért múlt heti NATO-csapás és az azt követő zavargások után minden, még ott tartózkodó EU-tagország kiürítette képviseletét Tripoliban, és az ENSZ-alkalmazottak is elhagyták az országot Pesti előadással zár a tehetségműhely Amíg a színészek a gyerekekkel foglalkoztak az alapítvány vezetői minden „színészpalánta’' családját megláto­gatták. A legtávolabbi faluba is elmentek, hogy tájékozódjanak életükről, lehetőségeikről. (Folytatás az 1. oldalról.) Közülük lett kiválasztva az a huszonöt, akikkel elkezdték a műhelymunkát a színészek és Fass Zoltán Iván rendező. CsemerGéza: Csulánó, a vitéz ci­gány, című műve színpadi válto­zatának szerepeit kellett elsajá­títaniuk a tanulóknak. Ez egy nagyon szép történet, nemcsak a 'címszereplőről, hanem a cigány­ság gyökereiről is. Márciusban kezdett a tehetségműhely a sal­gótarjáni Bóna Kovács Károly tagintézményben. A gyerekek rendkívül fegyelmezetten, jól tel­jesítettek, komolyan dolgoztak. A május elsejei nyilvános próbá­ra meghívták a szülőket, hozzá­tartozókat, abban a tudatban, hogy az érintettek aligha enged­hetik meg maguknak, hogy a május 8-i fővárosi előadást meg­tekintsék. Az alapítvány munkatársának szavai szerint borsóztatóan kel­lemes, fantasztikus érzés volt látni a kosztümös produkciót. Részben már a díszlet is a he­lyén volt, tehát alapvetően szín­házi körülmények között mutat­ták be a darabot. Szimlerné Medveczky Andrea jelezte: szeretnének a pesti elő­adást kapcsán támogatókat meg­nyerni ahhoz, hogy a gyerekek tovább tanulhassák a színészetet - Nem túl szerencsés felcsillan­tani a lehetőséget és azután sor­sukra hagyni őket Egy ilyen prog­ramnak akkor van jelentősége, ha valamit megpróbálunk mögé kép­zelni. Ezért működtet az alapítvány tehetségtámogató ösztöndíjprogra­mot is. S a válogatásunk az ebben való részvételüket is célozta. Amíg a színészek a gyerekek­kel foglalkoztak az alapítvány vezetői minden „színészpalán­ta” családját meglátogatták. A legtávolabbi faluba is elmentek, hogy tájékozódjanak életükről, lehetőségeikről. Több helyen az iskolát is felkeresték. A nyolcadikai, vasárnapi be­mutató a ferencvárosi művelő­dési központban lesz 16 órai kez­dettel. Rengeteg meghívót küld­tek részben szakmai köröknek, s várható is, hogy eljönnek a meghívottak. A roma integráci­óval foglalkozók közül már keve­sen jeleztek vissza. S hogy nóg­rádiak lesznek-e a közönség soraiban? Nos, a toborzás termé­szetesen ide is kiterjedt: az ösz- szes érintett település polgár- mesterét, iskolaigazgatóját, va­lamint a koordinátorokat szin­tén meginvitálták a nem min­dennapi bemutatóra. (MJ.) HIRDETÉS MÉG TÖBB KÉP ÉS VIDEÓ WWW.KISKEGYED.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom