Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-24 / 119. szám
8 2011. MÁJUS 24., KEDD NÓGRÁD SPORTJA Piros-feketék fent és lent kosárlabda NB I/A, férfiak - Bajnok a Szolnok, kiesett az SKSE H. P. A Zalaegerszeg előző évi duplázását megismételve, a korábban a Magyar Kupa serleget is begyűjtő Szolnoki Olaj KK nyerte a férfiak első osztályú kosárlabda bajnokságának idei kiírását, miután a döntő ötödik mérkőzésén, hazai pályán 80-72-re győzött az Albacomp együttesével szemben. A (1991 és 2007 után) történetük harmadik bajnoki aranyérmét ünneplő Tisza-par- tiak mostani sikerének értékét növeli, hogy a fináléban 0-2-es hátrányból tudtak fordítani, úgy, hogy a negyedik találkozó utolsó pillanataiban az egész sorozat talán legjobb játékosának bizonyuló fehérvári Hanga Ádám „meccslabdát” hibázott. A tavaly a ZTE csapatával diaVSTSOU A Salgótarjánban kiváló mérkőzést játszó piros-fekete csapatok közül az SKSE (a labdával Hartvich Tamás) az utolsó, a Magyar Kupát is elhódító Szolnoki Olaj KK pedig az első helyen zárta az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság idei pontvadászatát fotó: szabó uszi/i dalmaskodó Trepák Zoltán mellett az előző idény egy részét Salgótarjánban töltő Gaál Róbertét is felvonultató pirosfeketék főként a hamarosan a magyar válogatottban is bemutatkozó Obié Trotternek, valamint az utolsó két derbire látványosan feljavuló Horváth Ákos-Báder Márton kettősnek mondhatnak köszönetét a bravúros talpra állásért. A bronzérmet a kisdöntőben az Atomerőműt oda-vissza legyőző Körmend szerezte meg, míg a Konecranes-Salgótarján a tizennegyedik, utolsó helyen zárt, így két szezon után búcsúzni kényszerült a legjobbak mezőnyétől. Az októberben rajtoló új szezonban a mieink helyét a másodosztály bajnoki címét nagy fölénnyel begyűjtő Jászberényi KSE foglalhatja el. Az NB 1/A-csoportos férfi kosárlabda bajnokság 2010/2011. évi végeredménye: 1. Szolnoki Olaj KK (Báder Márton, Veljko Budimir, Ivory Clark, Fodor Márton, Gaál Róbert, Grebenár Péter, Horváth Ákos, Nagy Balázs, Szabó Péter, Szögi Ádám, Trepák Zoltán, Obié Trotter, Vesztergom Zsolt. Szakmai igazgató: Pór Péter. Edző: Drágán Alekszics), 2. Albacomp, 3. MJUS-Fortress Körmend, 4. Atomerőmű SE, 5. T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE, 6. Falco-Szova KC Szombathely, 7. Zalekerámia-ZTE KK, 8. Pécsi VSK-Pannonpower, 9. Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC, 10. Marso-Vagép Nyíregyháza KK, 11. Dél-Konstrukt SZTE- Szedeák, 12. Kaposvári KK, 13. Factum Sport Debrecen, 14. Konecranes-Salgótarjáni KSE. Kajak-kenu kiállítás Nagyszabású kiállítással ünnepli fennállása 70. évfordulóját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ): az Allee bevásárlóközpontban hétfőn megnyílt és június végéig látható tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág történetével, bajnokaival és hagyományaival. Az ünnepélyes megnyitón Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta: a kajak-kenu 19 ötkarikás aranyérmével a magyar sport harmadik legeredményesebbje, és legalább olyan sikereket kíván a jövőre - már 2012-ben Londonban is - mint az eddigiek. A ceremónián számos egykori és jelenlegi bajnok megjelent: a díszszalagot Fábián László, Gyulay Zsolt, Kämmerer Zoltán, valamint Borkai Zsolt és Baráth Etele, az MKKSZ elnöke közösen vágták át. Hengerelt a Karancsalja labdarúgás Megyei II. osztály - Rangadót nyert a Bánk Keleti csoport 26. forduló Karancsalja - Zagyvaróna 7-1 (3-0) Karancsalja, vezette: Bogár Cs. Karancsalja: Tóth L. - Fehér, Farkas, Máté G. (Kristóf), Pádár (Teplán), Túrái (Sasvári), Fekete Z. (Bába), Fekete L, Lantos Zs., Tőre P. (Orsós Z.), Muzsik. Játékos-edző: Lantos Zsolt. Zagyvaróna: Szabó A. - Jávori, Végi, Handó, Babus, Földi Gy. (Berzák T.), Bábel, Szabó Sz., Toronyi L, Godó S. (Gálos), Smelkó. Játékosedző: Szabó Attila. GL: Tőre P. (2), Muzsik (2), Túrái, Sasvári, Fekete Z., ill. Jávori. Ifi: 0-7. Kazár - Mihálygerge 0-3 (0-1) Kazár, vezette: Gordos Sz. Kazán Barkó - Dobos S., Milcso- vics, Kovács Gy. (Takács R.), Radies G., Vinyei, Haga Sz., Dobos D. (Sziklai), Tóth R., Takács G., Kómár (Bornai Á.). Edző: Susán Attila. Mihálygerge: Palkovics - Szalai (Sznak), Danczák, Ferkó, Ács (Pál R.), Zsély, Répás (Nagy T.), Határ, Nagy Z., Harai, Pál G. Edző: Pál Gyula. GL: Pál G., Határ, Harai. Sárga lap: Kovács Gy., Vinyei, ill. Ács, Pál R. Ifi: 2-2. Romano KASÉ - Karancskeszi 4-1 (1-1) Karancsság, vezette: Csikós J. Romano Karancsság! SE: Bozó - Csonka R., Berki Aladár, Berki Attila, Kalocsai, Gyüre Á., Kardos (Berta G.), Gyüre Cs. (Oláh P), Botos A., Berki G. (Máth), Berki Sz. Edző: Kis Imre. Karancskeszi: Földi A. - Simon R., Máté T., Búzás J., Máté A., Miklós G. (Gagyi), Lantos D., Budveszel (Mákos), Fodor I., Sulcz A., Orsós P. Játékos-edző: Tőzsér Zsolt. GL: Botos A. (2), Berki Attila, Gyüre Á., ill. Sulcz A. Sárga lap: Simon R., Búzás J. Kiállítva: Máté T. (49.). Ifi: 20-1. Etes - Cered 3-4 (2-2) Etes, vezette: Molnár T. Etes: Balázs T. - Kiss M., Klajbán L., Kucsera, Palotai, Oláh Á., Máté Sz. (Szeri), Klimasz (Klajbán R.), Harmat (Oláh M.), Oláh Z., Drajkó. Edző: Máté István. Cered: Kanabé - Szurok, Timkó, Simon B. (Dóra), Gál D., Nagy A., Jenei, Holló, Bednár (Kaspár Zs.), Radies I., Mihály. Edző: Bódi Zsolt. GL: Oláh Z., Oláh A., Klajbán L., ill. Holló (2), Radics I. , Mihály. Sárga lap: Kiss M., Máté Sz., Klimasz J., Oláh Z., Klajbán R., ill. Timkó, Simon B. Ifi: 0-7. Jobbágyi - Csécse 5-2 (2-0) Jobbágyi, vezette: Berta I. Jobbágyi: Bangó - Molnár K., Munkácsi, Baranyi J. (Kovács L.), Gere, Nagy I., Jernei, Marton (Jánosi), Bazsó, Sirsom (Harsági), Fekete Á. Játékos-edző: Bangó Zoltán. Csécse: Mátrai - Zsiga, Tóth IZ., Vészeli, Rácz M., Pusztai I., Csorba, Kelemen, Vincze, Tóth II Z., Barna. Edző: Bodó József. GL: Molnár K. (3), Nagy I., Baranyi J., ill. Zsiga, Csorba. Sárga lap: Baranyi J., ill. Kelemen. Ifi: 6-2. Renault Renniss- Karancsberény - Buják 7-0 (1-0) Karancsberény, vezette: Godó S. Karancsberény: Sztremi (Baksa) - Freistag, Sági, Babka T. , Létrái, Szőke M. (Szőke Sz.), Zsosa (Pásztor), Szőke L, Varga G., Kollár (Chladny), Szőrös. Játékos-edző: Varga Gábor. Buják: Petre - Baranyi M., Gágyor, Oláh G., Juhász (Mihalik J.), Tóth Gy., Szilágyi N., Mihalik R., Imre, Kucsik, Sáfrány. Edző: Pásztor Sándomé. GL: Szőrös (4), Szőke L. (2), Chladny. IJv 3-3. Luciáivá - Ménkesi Bányász 5-2 (2-0) Luciáivá, vezette: Csehi A. Luciáivá: Tóth IIJ. - Pribisán V., Pribisán R, Boros, Tóth IJ., Virányi, Szabó Á., Bangó G., Bartkó 0., Bangó K., Vas. Edző: Bartkó János. Ménkes: Kun - Tunyogi J. , Bakos K., Tőre A., Mészáros, Kozma, Szűcs Cs., Fodor D., Sulyok, Folk (Tunyogi Z.), Bató (Molnár Á.). Játékos-edző: Fodor DánieJ. GL: Virányi (2), Tóth IJ. (2), Vas, ill. Pribisán P. (öngól), Bakos K. Sárga lap: Virányi. Ifi: 5-1. Kisterenye - Mátraterenye 5-2 (4-1) Kisterenye, vezette: Mohácsi L. Kisterenye: Szabó B. - Lőrincz (Bakos T.), Bujtár, Bördős, Szeberényi, Bartha, Kovács T. (Szekula), Székely, Holló A., Szűcs L, Griffaton (Gubacsi). Edző: Sipkó Sándor. Mátraterenye: Szabó Cs. - Herczeg R., Csikós G., Almádi, Pintér N., Susán D., Dancsok, Botos A., Nádasdi, Oláh S., Oláh D. Játékos-edző: Pintér Norbert. GL: Kovács T. (2), Griffaton, Bujtár, Bakos T., ill. Nádasdi, Oláh S. Sárga lap: Bartha. Ifi: 9-2. Horváth Péter A bajnokság állása 1. Mihálygerge 26 20 4 2 100-31 64 2. Karancsalja 26 19 5 2 117-43 62 3. Karancsberény 26 18 3 5 96-44 57 4. Kisterenye 26 14 4 8 77-43 46 5. Mátraterenye 26 13 5 8 77-48 44 6. Cered 26 13 4 9 75-58 43 7. Karancskeszi 26 12 410 69-57 36 8. Zagyvaróna 26 10 511 50-55 35 9. Kazár 26 10 412 63-5934 10. Romano K. 26 10 313 39-55 33 11. Jobbágyi 26 9 215 67-90 29 12. Csécse 26 8 315 38-80 27 13. Buják 26 7 613 50-77 27 14. Ménkes 26 7 118 43-105 22 15. Etes 26 5 120 37-88 16 16. Lucfalva 26 4 418 46-11116 Megjegyzés: Karancskeszitől 4 pont levonva. Az Hiúsági bajnokság állása 1. Zagyvaróna 26 22 4 0 110-20 70 2. Cered 26 23 1 2 171-4669 3. Csécse 26 18 3 5 86-50 57 4. Karancsberény 26 18 2 6 110-55 56 5. flomano-K. 26 14 4 8 104-59 46 6. Mátraterenye 26 13 211 76-80 40 7. Kazár 26 9 413 55-56 31 8. Buják 26 9 512 49-67 31 9. Lucfalva 26 9 413 73-71 30 10. Karancsalja 26 9 314 95-97 30 11. Jobbágyi 26 8 513 76-96 29 12. Kisterenye 26 8 414 69-91 28 13. Mihálvqerqe 26 8 414 60-89 28 14. Karancskeszi 26 5 318 40-138 17 15. Ménkes 26 5 219 37-77 14 16. Etes 26 4 220 28-147 14 Megjegyzést Ménkestől 3, míg a Ceredtől, Mátraterenyétől, Karancskeszitől, Bujáktól és Lucfalvától 1-1 pont levonva. Nyugati csoport 25. forduló Diósjenő - Dejtár 1-1 (0-0) Diósjenő, 50 néző, vezette: Stolcz P. Diósjenő: Pataki Sz. - Tövis R., Dinnyés, Bőgér, Varga A., Mezei, Rózsa N., Horváth, Bogdán, Pénzes, Csabuda. Cs.: Wisinger. EdzőrSzabó Endre. Dejtár: Tresó B. - Keresztes G., Kertész P, Maczkó F., Keresztes L., Kónya, Csókási, Szabó, Nándori, Csabai, Oláh R. Edző: Lenkey Gábor. GL: Pénzes, ill. Keresztes L. Sárga lap: Pénzes, ill. Nándori. Ifi: 2-1. Becske - Nézsa 4-0 (3-0) Becske, 50 néző, vezette: Jónás K. Becske: Serfőző Z. - Verner, Széles, Szlavkovszki, Majoros, Proksza, Laczkó, Rubik N., Ferkó, Meló, Kosik. Cs.: Minczér. Edző: Adamek László. Nézsa: Kocsis Z. - Sleng, Krizsán, Murcsik, Solti J., Ordas, Lestyán, Rapavi, Knyazoviczki, Fridrik. Edző: Vincze Norbert GL: Rubik N., Meló, Verner, Serfőző. Nézsa tíz fővel játszott. Ifi: 4-3. Bánk - Varsány 3-0 (2-0) Bánk, 100 néző, vezette: Dolnegó B. Bánk: Peredi B. - Németh K., Barkaszi, Ordasi, Sági, Csizmár, Heczel, Németh L, Szegvári T., Pádár, Sindler. Cs.:Szegvári T., Ivanics, Vass, Tóth A., Bazsó. Edzó/Kovács Imre. Varsány: Baráth D. - Tiszttartó, Virág, Király, Jusztin, Báránkó, Fábián, Varga, Nagy D., Havasi, Baranyi. Cs.; Bárány B., Bárány G., Mizser. Edző: Fábián Róbert. GL: Barkaszi, Csizmár, Sági. Sárga lap: Herczel, Bazsó. IJv 4-3. Érsekvadkert - Szügy 4-0 (2-0) Érsekvadkert, 100 néző, vezette: Pap I. Érsekvadkert: Gazsó G. - Dombai, Hajdúk, Nagy Á., Balogh, Nagy R., Paulicsek, Sági, Holman T., Holman J., Varga Gy. Cs.: Deák, Pintér B., Tolnai Sz., Kakuja. Edző: ifj. Holman József. Szügy: Istvanovszki R. - Hodászi L, Dombóvári, Dömsödi, Szemeré- di, Fűrész, Koltai, Sinkovics, Borkő N., Beniczky, Urbán P. Cs.: Mátyás Zs. Edző-Magos Norbert GL: Varga Gy. (3), Sági. Sárga lap: Borkő N. IJv 6-5. Nagylóc - őrhalom 3-1 (0-0) Nagylóc, 75 néző, vezette: Damkó V. Nagylóc: Rácz D. - Szeles G., Kürtösi, Virág, Ökrös I. , Rácz B., Bangó, Lakatos T., Lakatos K., Lászlók T., Csík Cs. Cs.: Rácz K., Makkai. Edző:Pénzes István. Őrhalom: Vidó D. - Kertész, Antal, Hegedűs, Ferencz, Hodászi Zs., Nagy Dániel,-Gáspár, Kovács, Ágner, Eszes. Edző: Bérezi József. GL: Ökrös L, Szeles G., Bangó, ill. Ágner. Ifi: 2-4. Keszeg - Ipolyszög 4-3 (3-2) Keszeg, 75 néző, vezette: Urbán V. Keszeg: Gyarmati J. - Kardos, Miklián, Rojkovics Tibor, Szalai, Jánosi, Petvker, Baranyi T., Bach, ifj. Szunyogh, Cseri K. Cs.: Rojkovics Tamás, Oláh T. Edzó'.-Matyóka Ferenc. Ipolyszög: Selymes R. - Sági, Cserni Zs., Papp, Bognár, Baráth, Tóth K., Tóth J., Uram, Trepinszki Sz., Tóth G. Cs.: Számelcsik, Jakus J. Edző: Wágner Richárd. GL: Baranyi T. (2), Miklián, Oláh T., ill. Uram, Tóth K., Papp. Sárga lap: Kardos, ill. Cserni Zs., Tóth K. Ifi: 4-1. Nagyoroszi HBBSE - Patak 1-1 (0-0) Nagyoroszi, 110 néző, vezette: Katona L. Nagyoroszi HBBSE: Szántó Zs. - Vitéz, Garazsi D., Makkai Á., Nagy Sz., Petró, Szajbert, Szorcsik, Simó, Makkai J. , Busái B. Cs.: Kereszti, Virág. Edző: Garazsi József. Patak: Pincze G. - Pincze R, Keresztes, Nagy Á., Csejk, Kovács G., Zsíros, Kovács G., Várhegyi, Kollár, Bállá. Cs.: Szabó Z. Edző: Bella Sándor. GL: Szorcsik, ül. Csejk. Sárga lap: Várhegyi. Ifv\-2. Nógrádsáp - Romhány 1-3 (1-2) Nógrádsáp, 100 néző, vezette: Oláh R. Nógrádsáp: Félix J. - Varga E., Dián, Somogyi, Rubik R, Bereczki, Luzsák, Hazafi, Klúcsik, Radics, Csapó. Cs.; Klein, Seben, Székesi K., Varga P. Edző: Székesi József. Romhány: Balia B. - Dóka, Bartyik, Molnár, Cseke, Jakab, Varga T., Varga B., Nagy T., Remák, Boros. Cs.: Rottek K. Edző: Rottek József. GL-Csapó, ill. Boros, Remák, Varga T. Sárga lap: Bereczki, Luzsák, ill. Molnár. Ifi: 4-0. Hányó Ferenc A bajnokság állása 1. É.-vadkert 25 19 3 3 115-23 60 2. Bánk 24 19 3 2 96-13 60 3. Varsány 25 15 5 5 . 57-25 50 4. Dejtár 25 13 6 6 73-38 45 5. Ipolyszög 25 12 5 8 61-4941 6. Bécske 25 12 4 9 53-4540 7. Diósjenő 25 11 410 32-2737 8. Nézsa 25 11 311 50-60 36 9. Nagylóc 25 11 212 33-66 35 10. Patak 25 9 8 8 43-6235 11. Keszeg 25 7 810 54-68 29 12. Nógrádsáp 25 7 711 46-6028 13. Szügy 25 7 414 54-72 25 14. Nagyoroszi 24 4 515 37-76 17 15. Romhány 25 4 219 31-81 14 16. Őrhalom 25 1 519 28-98 8 Megjegyzés. 24. forduló: Varsány - Becske 3-0 (játék nélkül) Az Hiúsági bajnokság állása 1. Patak 25 22 1 2 174-34 67 2. Nagyoroszi 25 22 0 3 138-27 66 3. Deitár 25 19 2 4 115-32 59 4. Nézsa 25 19 0 6 112-37 57 5. Diósjenő 25 15 3 7 81-41 48 6. É.-vadkert 25 14 2 9 91-56 44 7. Szügy 25 14 011 110-65 42 8. Bánk 25 12 211 99-58 38 9. Varsány 25 12 310 66-77 38 10. Örhalom 25 9 115 49-96 28 11. Ipolyszög 25 8 116 65-91 25 12. Nógrádsáp 25 7 216 43-110 23 13. Romhány 25 7 018 40-126 18 14. Becske 25 6 217 40-97 16 15. Keszeg 25 3 121 38-155 9 16. Nagylóc 25 1 024 25-184 3 Megjegyzés. 24. forduló: Varsány - Becske 3-0 (játék nélkülj.Becskétől 4, Romhánytól 3, míg Keszegtől és Varsánytól 1-1 pont levonva.