Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-21 / 117. szám

2011. MÁJUS 21., SZOMBAT 5 ORSZÁG-VILÁG ORSZÁGJÁRÓ Gyerekek sérültek SzépfaáoflhMfcokáza Hat gye­rek megsérült, amikor össze­ütközött egy menetrend sze­rint közlekedő autóbusz és egy személygépkocsi péntek délelőtt a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Széphalom és Mikóháza közötti elágazás­nál. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvi­vője elmondta: a balesetben a buszon utazók közül hatan sérültek meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet. Miniszteri találkozó Godoíki. Megkezdődött az Euró­pai Unió kohéziós politikai mi­nisztereinek tanácskozása pénteken Gödöllőn. Az infor­mális ülésen megvitatják, ho­gyan tehető eredményorientál- tabbá a kohéziós politika, vala­mint azt, hogy ez a terület ho­gyan járulhat hozzá az Európa 2020 Stratégia eredményes végrehajtásához. A tanácsko­zás megkezdése előtt Fellegi Tamás, a tanácsülést elnöklő nemzeti fejlesztési miniszter újságíróknak elmondta: a mos­tani tanácskozás az utolsó al­kalom arra, hogy a kohéziós politikáért felelős miniszterek politikai szinten megvitassák az Európai Bizottsággal (EB) el­képzeléseiket, mielőtt - várha­tóan a soron következő lengyel elnökség alatt - a bizottság be­terjesztené a 2014 utáni pénz­ügyi keretre, illetve a kohéziós politikai jogi szabályozásra vo­natkozó javaslatát. Csökken a fájdalom London. A kar test előtti ke­resztezése összezavarja az agyat, ezáltal segíti a fájdalom csökkentését - állítják meg pénteken közzétett tanulmá­nyukban brit kutatók. A Lon­doni University College (UCL) munkatársai a Pain című szakfolyóiratban számoltak be eredményükről. A kutatók szerint a jelenség hátterében az húzódhat, hogy az informá­ciókból az agyban kétféle tér­kép áll össze ilyenkor, ame­lyek ellentmondásba kerülnek egymással - magyarázta Giandomenico Lannetti, a kuta­tás résztvevője. Újabb felfedezés Chile. Első ízben került elő egy négyfogú masztodon (Gomphotherium) teljes kopo­nyacsontja. A jó állapotban fennmaradt kövületre egy szennyvíztisztító telep bővíté­sénél bukkantak rá Santiago de Chile fővárosban. A Gomphoterium nem az ormá­nyosok rendjébe tartozik, és fejlődési vonala az elefántoké­val és mamutokéval párhuza­mosan futott. Tömzsi testalka­ta még inkább hasonlított min­den ormányos közös ősére, mint a viszonylag hosszú lábú elefántoké. A primitív négyfo­gú masztodonok ennek ellené­re még a mamutokat is túlél­ték. Mint minden ormányos, eredetileg Afrikából származ­tak, majd Ázsiában és Észak- Amerikában is elterjedtek. Magyarország. Legalább százezer mun­kanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra - ez az egyik fő célki­tűzése annak a keretmegállapodásnak, amelyet pénteken írt alá a kormány ne­vében Orbán Viktor, miniszterelnök Far­kas Flóriánnal, az Országos Roma Ön- kormányzat (ORÖ) elnökével a szervezet fővárosi, Dohány utcai székházában. A dokumentum további részleteit ismer­tetve a kormányfő kifejtette: átfogó okta­tási változásokat hajtanak végre, amely­nek végén 20 ezer roma fiatal 50 szak­munkásképző iskola keretében piacké­pes szakmát fog szerezni. Nem adják fel Budapest Minden nehézség el­lenére megtartják a Nemzeti Színház 2011-2012-es évadra meghirdetett bemutatóit és folytatják azt az utat, amelyet az elmúlt három évben a szín­ház megkezdett - mondta Alföl­di Róbert, főigazgató. Mint kifej­tette, olyan mértékben csök­kent az intézmény állami támo­gatása, hogy a színház alapvető feladatának ellátásához vagyis az előadások bemutatásához és a három éve megkezdett prog­ram folytatásához kemény in­tézkedéseket kellett bevezetni. Megalakult a tanács Erdély. A három székely megye - Hargita, Kovászna és Maros - küldötteinek és a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csúcsvezetésének rész­vételével pénteken Marosvásár­helyen megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán elfogadott új alap- szabályzat értelmében székely­földi, partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok alakul­nak májusban és júniusban, ugyanakkor megmarad az Orszá­gos Önkormányzati Tanács is. Százezer munkanélküli roma kap munkát Lakással és irodával váriák a körzeti megbízottat Három, Pásztó környéki községbe - Egyházasdenge- legbe, Erdőtarcsára és Vanyarcra - látogatott el a na­pokban dr. Mihály István ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Vida Ottó Kolozs, pásztói kapitány. Nógrád Mgye. A három polgár- mesterrel - vagyis Zsiga Tamás­sal (Egyházasdengeleg), Nagy Attilánéval (Erdőtarcsa) és Hmcsjár Mihálynéval (Vanyarc) - folytatott megbeszélések tár­gyát a települések közbiztonsá­gi helyzete, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetét be­folyásoló tényezők, problémák képezték. Mindhárom településvezető elmondta, hogy elégedettek a rendőrök munkájával, rendsze­res az információcsere a Pásztói Rendőrkapitányság munkatár­sai és a polgármester között. Bár a térségben jelenleg minden községbe eljut a körzeti megbí­zott, a falvaknak az a törekvé­sük, hogy a kmb-s ne csak náluk dolgozzon, hanem ott is éljen. Ennek érdekében Egyházas- dengelegen az önkormányzat egy helyi vállalkozás képviselője segítségével szol­gálati lakást és irodának átala­kítható épületet ajánlott fel. Vanyarc szintén szolgálati lakást és a polgármesteri hivatalban, a polgárőrség irodája mellett ki­alakítható helyiséget kínál az önálló, a településre kihelyezett körzeti megbízott részére. Dr. Mihály István és Vida Ottó Kolozs arról biztosították a köz­ségek vezetőit, hogy a körzeti megbízottak kinevezésének le­hetőségeit megvizsgálják és ké­résüknek igyekeznek eleget ten­ni. A Pásztói Rendőrkapitányság vezetője külön kitért arra, hogy a jövőben nagy hangsúlyt fektet­nek a településeken a bűn- és baleset-megelőzési tevékenység­re. Ennek jegyében a nyugdíjas- és ifjúsági klubokban, intézmé­nyekben megelőzési tanácsok­kal kapcsolatos előadásokat tart majd a kapitányság szakembere. Az Egyházasdengelegen, Erdőtarcsán és Vanyarcon meg­tartott megbeszélések során a résztvevők megegyeztek abban, hogy továbbra is törekedni fog­nak az önkormányzat és a rend­őrség közvetlen és folyamatos kapcsolattartására. A közrend és közbiztonság fenntartása ugyan­is közös feladat és csak így lehet igazán eredményes. Dr. Mihály István ezredes, Hmcsjár Mihályné és Vida Ottó Kolozs folytatnak megbeszélést * --^V- -^In f"* ^j—. /"T -1 ­}(TuiruJn^ MÄääÄP , ,V f / ?V át , Tuffe kozott

Next

/
Oldalképek
Tartalom