Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-20 / 116. szám

4 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK KÖZÉLET Parkosítanak Nezsa. Pályázati forrásból, a közeljövőben újabb felújítások­ra készülnek a településen. Az elnyert összeg, a vidéki örök­ség megőrzését igényelő támo­gatás keretében történt, amely­nek segítségével, az iskola épü­letét körülölelő hat hektáros park rendbetételét lehet meg­valósítani. Egy falat boldogság Vezér Attila polgármes­ter, akár • rendhagyónak is mondható ötlettel szeretne se­gíteni a település hátrányos helyzetű gyermekein. Úgy ter­vezik, hogy a nyári Iskolai szü­net alatt, az önkormányzat anyagi kereteihez mérten, megpróbálják megoldani a nyári szociális étkeztetést. A program, a 45 tanszüneti na­pot ölelné fel és 50-54 gyer­mek juthatna rendszeres étke­zéshez, amelynek tervezett helyszíne a régi iskola termei lennének. A szűkös anyagi for­rásra való tekintettel főleg hi­degélelem kiosztását tudnák biztosítani, de ez így is nagy segítség lenne az ott élő gyer­mekek és családjaik részére. Gyakorlat az otthonban Diósjeno. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság szervezésében vezetési törzsgyakorlaton vett részt a tűzoltásvezetői állomány - hu­szonkét fővel - a napokban Diósjenőn, a dr. Göllesz Viktor Szociális Otthon és Rehabilitá­ciós Intézet területén. A felté­telezések ismertetése, vala­mint á feladatok kiosztása után a megalakított hat vezeté­si törzs a helyszíni bejáráson meghallgatta Lakiné Kovács Enikő gazdasági igazgató és dr. Kovács László tűzvédelmi felelős szakmai előadását A jelenlévők a kastély épületét, a kapcsolódó helyiségeket, a be­tegek elhelyezését és mentési lehetőségeit ismerték meg, a feltételezett tűzoltási és élet­mentési feladatok tervezése céljából. Tóth János, a telepü­lés polgármestere záróbeszéd­ében kiemelte a gyakorlatok tervezésének és végrehajtásá­nak jelentőségét, valamint a feltételezett káresetnél első­nek beavatkozó egység, a Diósjeno Önkéntes Tűzoltó Egyesület fontos szerepét. Kalocsai-képek a múzeumban Szecséfiy. A Kubinyi Ferenc Mú­zeumban a közelmúltban igen nagy érdeklődés mellett nyílt meg a salgótarjáni festőmű­vész, Kalocsai Enikő képeiből rendezett kiállítás. Ráduly Csa­ba, zongorajátéka után Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum igazgatója köszöntötte a vendé­geket. Stayer László, Szécsény város polgármestere köszöntő­jében kiemelte s egyben meg­köszönte a múzeum vezetőjé­nek a sok rendezvényt és a kiál­lításokat, amelyek a múzeum életében az utóbbi időben ta­pasztalhatók, amelyek a város kulturális életének is emelik a rangját. A kiállítással összefüg­gésben azt mondta: - A művé­szet elgondolkodtatja a befoga­dót, számára újat nyújt. Kalo­csai Enikő alkotásai ilyenek. A képeket nézve megfogalmazó­dik a nézőben, mit látunk mi a művész szemén keresztül a vi­lágból. Azt, amit a mindennapi életünkben talán észre sem vesszük, de a művész a sajátos eszközeivel felhívja rá a figyel­münket - vélelmezte a város ve­zetője, aki ezután örömét kife­jezte ki, hogy részese lehet a ki­állítás megnyitójának. Sümegi Tamás, alpolgármester arról szólt, hogy a művészet ráirá­nyítja figyelmünket a körülöt­tünk lévő világra, az életünkre. A kiállítást Shah Gabriella, művészettörténész nyitotta meg és mutatta be:- Kalocsai Enikő a képzőmű­vészeti főiskola festői szakán végzett, munkásságát kezdetben a konstruktivizmus jellemezte, a tömegek és a formák viszonyát jelenítette meg, azaz geometri­kus formákat helyezett előtérbe. A formák nála egy-egy tájszele­tet jelképeztek, ezek pedig a fé­nyek és színek dinamikájára épültek. A vörös, kék, sárga csí­kok, vonalak absztrakt formá­ban, a házakat, épületeket, er­dőt, a természeti környezetet je­lezték. Majd művészetében meg­jelent az égszelet, vagyis az ég­bolt, a felhőkkel. A spirituális belső megtisztulás jeleként fe­lülemelkedett a mindennap­okon. Felhős képeinek itt kiállí­tott darabjai Az égi ösvény és A látomás, az Elhívatás élményé­nek egy-egy jelképe. Ekkor fo­galmazódik meg benne a válto­zás igénye, amely életének és al­kotó periódusának is választó vonala - mondta megnyitójában Shah Gabriella. Ezt követően ar­ról szólt, hogy Kalocsai Enikő előző alkotói periódusa a most kiállított ciklusban teljesedik ki és olvad egybe. A „Te mit látsz” című kiállítása az utazást örökí­ti meg, ami több egy egyszerű utazásnál, a festő egy belső uta­zást tesz. Majd így folytatta: ­Még be nem járja a kiszabott utat, addig sok újdonság éri. Ma­napság azonban mindig szükség van az információk megszűrésé­re. Még a válaszvonal című ké­pén a víz volt a szűrő, itt a vissza­pillantó tükör, a napszemüveg jelzi ugyanazt. A visszapillantó tükör a múltba nézés, a körülte­kintés, a napszemüveg pedig a nemkívánatos információkat, a káros hatásokat szűri meg. A kö­zönség azonban már egy szűrt képet kap, hiszen mást lát a mű­élvező, s megint csak másképp látja maga a művész. A kiállítás június 15-ig látogatható. Szenográdi Ferenc Fotó: Szenográdi Tamás Mikro-történeiem bélyegeken keresztül Hogy a posta és a bélyegzések, a bélyegek rejtelmes és sajátos világa mennyire közvetíteni tudja nemze­tünk történelmét, s az állandóan változó társadalmi viszonyokat, arra dr. Csekey László, pszichiáter főor­vosnak, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság tag­jának a Csillagházban megtartott immác harmadik előadása világított rá. Uttsagprmat. Az első alka­lommal, 2009 márciusában a Honismereti Kör összejövete­lén a 18. századtól 1900-ig ter­jedő időszakot taglalta a szak­ember, ízelítőt adva Nógrád megye postatörténetéből. Az előadó elmondta, hogy a törté­nelmi Magyarország egyik ke­vésbé polgárosult megyéjében, Nógrád vármegyében a 18. szá­zad végén Bagról indult az első postavonal, amely Ipolyszelé- nél hagyta el a megyét, s az ak­kori megyeszékhelyen, Szügy- ön haladt keresztül, majd a Vác-Rétság-Balassagyarmat- Szakal-Gács-Vámosfalva vonal következett - immár Balassa­gyarmat megyeszékhelysége idején. Dr. Csekey szólt a kor bélyegzési fajtáinak sokaságá­ról, s az 1850-ben megjelent el­ső bélyegekről is. 1848-as, nemzetünk ügyeiért, az önálló, független kormány támogatá­sáért szót emelő nógrádi neme­si levelet is megszemlélhetett a közönség, akárcsak a csesztvei Madách Károlynak vagy a ba­lassagyarmati Csalomjai Pajor Istvánnak szóló írásokat, de Veres Pálné nyomtatványa is a gyűjtő birtokában van. 2010 májusában a főorvos a 20. szá­zad első két évtizedét, az Osztr ák-Magyar Mo­narchia záró időszakát vette górcső alá. A kraj­cár-fillér váltástól a postai levelezőlap fel­iratának magyar vagy idegen nyelvű változa­tát a bérmentesítésben támogató, illetve bünte­tő díjszabáson keresz­tül a zárt levelezőlapig, az 1906-os losonci világkiállítás bélyegzőjéig, illetve az 1908-as balassagyarmati mezőgazda- sági kiállítás gyönyörű szeces­sziós levélzáró bélyegeinek be­mutatásáig nagyon sok új in­formációval ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az 1918 november-december, illetve 1919 zav aros időszakából szár­Dr. Csekey László mazó postai küldeményeket, többek között a „felvidéki vö­rös gyalogezred” bélyegzéssel ellátott tábori lapot, il­letve 1924-es bélyegzé- sű Somoskőújfalu vis­szakerülését tanúsító bélyegzővel ellátott bé­lyeget is megtekinthe­tett a közönség. A na­pokban az első világ­háborút követő infláci­ótól az ezeréves vár­megyerendszer meg­szűnéséig, tehát az 1950-ig tar­tó periódus postatörténetéről esett szó. A bélyegek értékvál­tozása jól tükrözte a háborút követő inflálódást. Most is sok érdekességet mutatott fel á doktor úr: többek között a Civitas Fortissima emléktáblát ábrázoló képeslapot is, amely­nek avatásán Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Koncert a templomért Ipolyság. A Szent Lázár Lovag­rend második alkalommal szer­vezett koncertet a határon túli Felvidéken a közelmúltban II. János Pál pápa boldoggá avatá­sának tiszteletére az ipolysági Nagyboldogasszony plébánia- templomban, ahol Pándy Piros­ka, operaénekés adott koncer­tet. A zsúfolásig megtelt temp­lomban Ave Mária-válogatások, valamint Handel, Verdi és Puc­cini művei csendültek fel. A be­vételt a művésznő - aki örök­zöld slágerekkel kedveskedett - az ipolysági római katolikus templom javára ajánlotta fel. Lezárult a TÁRS-program Balassagyarmat Lezárult a Part­nerséggel a Foglalkoztatásért Iroda gondozásában megvaló­suló, két nyertes balassagyar­mati TÁRS-program. A május 16-i záró rendezvényen részt vettek a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola önkéntes diákjai, a program ko­ordinátorai, az iskolákkal együttműködő partnerszerve­zetek mentorai és néhányan a Reménysugár Otthon lakói kö­zül is. Rövid köszöntő után a ke­reskedelmi iskola diákjainak eredményeit ismertette Farkas Lóránd és bemutatta azt a sza­kácskönyv-tervezetet, amelyet a fiatal önkéntesek gyűjtöttek össze az idős embereknél tett látogatások alkalmával. Telek Tibor, a Balassagyarmat Kistér­ség Szociális Szolgáltató Köz­pont vezetője köszönetét fejezte ki a gyerekeknek. A keresztény iskola diákjainak a Reménysu­gár Otthonban végzett önkén-, tes tevékenységének megható programismertetőjét Fáy Han­na mutatta be. A Partnerséggel a Foglalkoztatásért Iroda képvi­seletében Kristóf Kitti mondott köszönetét a gyerekeknek a színvonalas munkákért, és si­kerként értékelte, hogy a prog­ramok megvalósításának ered­ményeként sikerült a nyugat­nógrádi térségben működő tár­sadalmi szervezetek működé­sét és kommunikációját is ös­szehangolni, amelynek igazi nyertesei az önkéntes diákok, a társaságot kapó idős emberek, és a Reménysugár Otthon lakói voltak. Egyházi énekkarok találkoztak A sápi kulturális nyár évadnyitó rendezvényének adott otthont a nógrádsápi főtéri színpad a napokban. A szép számmal megjelent érdeklődők először egy szabadtéri szentmisén vehettek részt, majd a Váci Egyházmegye hat kórusa lépett pódiumra. Cs. E.-------------s-----------------------------------------­No grufcsafL A festői háttérrel ki­alakított színpadon, a szentmi­sét követően, elsőként a házi­gazdák adtak műsort. A Matyóné Lami Anna vezette nógrádsápi asszonykórus ki­lenc éve alakult és nagy szorga­lommal, heti rendszerességgel gyűlnek össze a próbákra. Erre a fellépésre is nagy lelkesedés­sel készültek: Mária és Szent István énekeket hallhattak tő­lük a jelenlévők. A második a keszegi Szent Imre kórus volt, amelynek tagjait egy lelkes pe­dagógus vezeti. A helyiek nagy szeretettel köszöntötték Deákné Könyi Anettát és a kar tagjait, akik a Mária, Mária mennyei szép virág, Polestria, Nagy fel­ség, Diadalmas Úr, Mozat- Ave vérum énekeket adták elő. Ezt követően a nézsai Szent Jakab kórusé volt a főszerep. Mint az az énekkar bemutatása során elhangzott, Szarka Lajosné nyugdíjas pedagógusként nagy szeretettel és hozzáértéssel ve­zeti a nézsai egyházközség kó­rusát. Ez alkalommal, az Ó adj nekünk békét, Ó terjedj ki Jézu­som, Édes Jézus öntsd szívem­be, Ó áldott Szűz Anya, vala­mint az Adj Uram csöndet című énekeket dolgozták fel. A rendezvényre ismét elláto­gatott az Ádám Béláné Bernadett vezette nagyoroszi egyházi kó­rus. Mint megtudtuk, ők az el­múlt évben is gyönyörűen éne­keltek, ezúttal pedig a Húsvéti Szekvenciát, a Bárány adta va­csorát és Bárdos Lajos egyik mű­vét adták elő. Ez alkalommal szerepeltek először Nógrádsápon a leg- messzebbről érkezett karancs­sági Jubilate Deo kórus tagjai. A Durnyik József karnagy vezette kar jóvoltából húsvéti és Mária énekek, valamint a Szenüélekről szóló dallamok csendültek fel. A karancssági kórus bemutatko­zása után régi ismerősként köszön­tötték az Untervéger Zsolt karnagy által irányított balassagyarmati egyházi kórust A sápi kulturális nyár nyitórendezvényén Beáta Viscera 13. századi anonim darabo­kat, Fit Parta Xcisti 16. századi éne­ket ismeretlen szerzőtől, Sznéling 96. Genfi zsoltárt, Bach korállt, va­lamint Liszt - Pátemosztert hall­hattak tőlük a megjelentek. Az ünnepi műsor végén a he­lyiek vendégül látták a megye különböző pontjairól érkezett vendégeket, ahol a finom falatok mellett ismerkedésből, baráti be­szélgetésből sem volt hiány. A karancssági Jubilate Deo kórus első alkalommal lépett fel Nógrádsápon A művészet elgondolkodtatja a befogadót, számára újat nyújt

Next

/
Oldalképek
Tartalom