Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-04 / 77. szám
8 2011. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Vendégként nyert a Szécsény és a Mátranovák labdarúgás Megyei I. osztály, ló. forduló Nagybátony - Szécsény 1-2 (0-0) Nagybátony, 300 néző, vezette: Domoszlai J. (Rozsnaki G., Nyeste L). Nagybátony: Zsignár - Lengyel (Gazdag), Sándor, Csatlós T., Nagy - Gyura Á., Balázs, Oláh, Dudás - Szabó G., Orosz. Edző: Verebélyi Attila. Szécsény: Szathmári - Frenkl, Szenográdi, Németh, Botos - Chikán, Galcsik, Szabó T. (Kelecsényi), László (Rácz) - Simon, Gyimesi (Szilvási). Edző: Mátyus Sándor. GL: Gyura, ill. Szenográdi, Gyimesi. Sárga lap: Oláh, ill. Botos, Galcsik, László, lók: Zsignár, Sándor, Csatlós, Nagy, Gyura, Szabó G., ill. Szenográdi, Gyimesi, Frenkl, Szathmári. A hét megyei rangadóján mindkét csapat óvatosan kezdett, ezért az első félidőben jobbára párharcok, s a zárt védekezés jellemezte a csapatok játékát A második félidőben aztán szögletrúgást követően vezetéshez jutott a Szécsény, amit a hazaiak három percre rá egalizáltak. Aztán a vendégek második góljára a hazaiak már csak egy kapuiéval és Szathmári kapus képességeinek tesztelésével tudtak válaszolni. Verebélyi Attila: - Az eltiltások és sérülések miatt csak tartalékosán tudtunk pályára lépni, de úgy érzem az egy pont benne volt a mérkőzésben. Kis szerencsével talán több is. Mátyus Sándor: - Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amit ha nem is jó játékkal, de egy góllal , mindenképpen megérdemelten nyertünk meg. Gratulálok a csapatnak. V. A Palotás - Mátranovák 1-2 (0-1) Palotás, 100 néző, vezette: Boda V. (Balázs K., Szász K.). Palotás: Jambrich - Korecz, Kéri, Baranyi Sz. (Farkas) Hegyi - Jakus (Deák) Kresák, Hadrik, Tancsik - Sipos, Baranyi R. Edző: Nagy Tamás. Mátranovák: Peleskei - Nánási, Varga, Pataki, Líber Zs. - Szoó (Oravecz), Tóth, Baranyi M., Lakatos P. - Kotroczó, Szőllősi (Új). Játékos-edző: Baranyi Miklós. GL: Baranyi R., ill. Kotroczó, Oravecz. Sárga lap: Baranyi Sz., ül. Pataki. Jók Baranyi R., Korecz, Baranyi Sz., ill. Nánási, Pataki, Varga, Kotroczó. A mérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartottak a közelmúltban elhunyt, egykori főszponzor, Kiss László emlékére. A harcosan játszó hazaiak a kiegyenlített, küzdelmes mérkőzésen két pontot ajándékoztak a vendégcsapatnak. Kresák György, a Palotás szakosztályvezetője: - Nehéz elhinnem, hogy sikerült vereséget szenvednünk, de állítólag a számok nem hazudnak. Újfent az maradt nekem, hogy gratuláljak az ellenfélnek. Bamnyi Miklós: - A lelkes hazaiak ellen értékes három pontot szereztünk. Kiss László Rimóc - Bércéi 1-1 (1-0) Rimóc, 100 néző, vezette: Dobos A. (Baranyi G., Mohácsi B.). Rimóc: Oláh T. - Rádi, Kelecsényi, Mócsáuy, Chikán - Lovász, Laczkó, Bangó B. (Jusztin), Bangó N. - Vincze B., Bangó R. Edző: Vidomusz Tibor. Bércét Egervári (Molnár D.) Kosik, Koplányi Sz., Földvári, Filiczki - Kalmár, Magát, Fábri, Jele - Kovács Á. (Kaposvári), Molnár Cs. Játékos-edző: Koplányi Örs. GL: Bangó R., ill. Kalmár. Sárga lap: Bangó B, Oláh T., Kelecsényi, ill. Jele, Fábri. Kiállítva: Fábri (második sárga után). Jók Oláh T., Kelecsényi, Chikán, Lovász, ill. Jele, Egervári, Kovács Á., Molnár. Küzdelmes mérkőzésen a két csapat nem bírt egymással. Vidomusz Tibor: - Egy jó első félidő után öt ziccer kimaradt Fordulás után hiába játszottunk egy kapura, gólt nem sikerült szerezni. Gratulálok a Bércéi lelkes, csupa szív játékához. Koplányi Örs: - Lelkes, fegyelmezett játékkal a csapat azt csinálta, amit kértem. Nagyot harcoltunk a sportszerűen küzdő hazaiakkal. Igazságos döntetlen született Gratulálok a hazaiaknak. Vincze Barna Nőtincs - Héhalom 4-2 (2-1) Nőtincs, 200 néző, vezette: Holecska A. (Dósa Á., Katona L). Nőtincs: Balogh - Dancsó, Kurali, Nyikos, Tóth (Nagy) - Miklovicz, Szunter, Hugyecz R., Sírkő - Kajzinger (Hevesi), Hugyecz F. Edző: Schwarcz Zoltán. Héhalom: Vida - Kovács, Pásztor Zs., Fekete R., Podobén - Babusa, Pásztor Sz. (Huszár), Lőrincz, Danguly (Kotasz) - Zsámboki, Fekete M. Edző: Szilágyi Albert. GL: Szunter (2), Nyikos, Hugyecz F., ill. Zsámboki, Fekete M. Sárga lap: Nyikos, ill. Kovács Zs., Pásztor Zs., Fekete R., Pásztor Sz. Jók Dancsó, Szunter, Hugyecz F., ill. Kovács, Pásztor Zs., Lőrincz, Danguly. Az első félidőben a hazai csapat szerzett vezetést A fordulás után a vendégcsapatnak sikerült kiegyenlíteni, de a hajrában a Nőtincs a sok kidolgozott helyzet s kihagyott 11-es után újabb két gólt szerzett Schwarcz Zoltán: - Ezer sebből vérző csapatunk a mérkőzés összképe alapján megérdemelt győzelmet aratott A tavalyi Héhalomtól jóval erősebb, kulturáltabban játszó csapatot tudtunk legyőzni. Szilágyi Albert: - Mély talajú pályán, küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat, sok-sok gólhelyzettel. Ha a helyzeteinket kihasználjuk ponttal térhetünk haza. Gratulálok a hazai csapatnak. H. ff. Szurdokpüspöki - Pásztó 3-3 (0-1) Szurdokpüspöki, 250 néző, vezette: Smelkó K. (Tóth I., Mohácsi L). Szurdokpüspöki: Prezenszki Huszár, Kiss D., Pusztai, Nagy Z. (Szilágyi) - Dropka (Sándor), Gömbicz, Nagy Zs., Mucsina (Zohó) - Kiss I., Pócza. Edző: Vallus Ferenc. Pásztó: Szeles - Bazsó, Verebélyi (Pisák), Jakus, Bakos - Tóth (Maksó D.), Kobka, Maksó V, Csömör - Alapi, Kapás T. Játékos- edző: Kobka Viktor. GL: Pócza (2), Szilágyi, ill. Maksó V. (2), Kapás T. Sággá lap: Pócza, ill. Jakus, Kobka, Bazsó, Bakos, Alapi. Kiállítva: Kapás I. Jók Huszár, Gömbicz, Nagy Zs., Pócza, Kiss I., ill. Bakos, Jakus, Alapi, Maksó V. Parázs hangulatú mérkőzésen a vendégek már a mérkőzés elején vezetést szereztek, melyet a túlpör- gött hazaiak ellen a szünetig tartani tudtak. A második játékrész büntető párbajt hozott, mely döntetlenül zárult, akár a végeredmény. Vallus Ferenc - A csapat mindvégig sokat tett a győzelem érdekében. Bátor, kezdeményező játékkal több gólszerzési lehetőséget alakított ki, de csak az utolsó percben sikerült akcióból egyenlíteni. További sok sikert kívánok ambiciózus fiatal kollégámnak, és csapatának. Kobka Viktor - Előjáróban elmondanám, hogy a csapatba csak azt lehet beállítani, aki itt van és vállalja a játékot. A hiányzókra nem fognám a pontvesztést az nem az én stílusom, mert ez a lelkes, szervezett hazaiak érdeme. Somoskőújfalu - Karancslapujtő 1-1 (1-0) Somos, 200 néző, vezette: Dolnegó B. (Nagy S., Szigetvári Z.). Somoskőújfalu: Rigó Cs. - Morva, Rigó Sz, Váradi, Kiss - Sári, Balázs, Horváth (Póczos), Molnár G. (Borsós) - Kakuk (Mátrai), Berki. Játékos-edző: Ornyik Róbert. Karancslapujtő: Lőrincz - Ravasz, Szabó K., Cseh, Bozó N. - Fodor M., Zsély, Rács, Bozó P. (Fodor Zs.) - Kisbali, Lavaj. Edző: Tóth Ferenc. GL: Kakuk, ill. Fodor Zs. Sárga lap: Váradi, Kiss, Horváth, Berki, Borsós. Kiállítva: Zsély. Jók az egész csapat, ill. Fodor Zs., Bozó N., Szabó. Változatos, jó iramú mérkőzést láthatott a kilátogató közönség. A hazai csapat az utolsó percekben háromszor is eldönthet- te volna a három pont sorsát, de a helyzetek kimaradtak. Ornyik Róbert: - Kitűnő játék- vezetés mellett, fegyelmezett, helyenként jól játszó csapatunk a mérkőzés végén közelebb állt a győzelemhez. Szabó Kálmán, a Karancslapujtő elnökségi tagja: - A játék képe alapján igazságos a döntetlen. Sok sikert a hazai csapatnak. CzGy. Tar - Berkenye 0-3 (játék nélkül) A bajnokság állása 1. Szécsény 16 12 2 2 41-1538 2. Pásztó 16 10 3 3 42-24 33 3. Mátranovák 16 10 3 3 34-19 33 4. Nőtincs 16 9 4 3 30-1831 5. K.-lapujtő 16 9 2 5 34-29 29 6. Berkenye 15 8 4 3 38-18 28 7. Naqybátonv 16 8 2 6 37-30 26 8. Rimóc 15 7 4 4 .28-17 25 9. Palotás 16 5 2 9 21-30 17 10. Bércéi 16 4 3 9 21-50 15 11. Somoskóúi. 16 3 310 23-29 12 12. Héhalom 16 3 211 21-48 11 13. Sz.-Dúspöki 16 2 212 20-40 8 14. Tar 16 1 411 16-39 0 Megjegyzés: A Tari Sport Egyesület visszalépett a tavaszi küzdelmektől. A soron következő ellenfelei a mérkőzés 3 pontját játék nélkül, 3-0-s gólkülönbséggel kapják meg. A Nagybátony nagy csatában kapott ki a Szécsénytől fotó: rigótibor Nem szereztek pontot csapataink labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 20. forduló Balassagyarmat - Vasas SC IL 1-5 (1-2) Balassagyarmat, Nagyligeti pálya, 350 néző, vezette: Szarvas L (Mencsik L, Lucián J.). Balassagyarmati SE: Geregai J.- Cseman, Gaál, Kovács, Zol- nyánszki - Weigerding (Szalánsz- ki D., 75.), Doman (Opitz, 62.), Mohácsi (Vereczki, 71.), Benécs - Simon, Langó. Játékos-edző: Mohácsi László. Vasas SC IL: Tulipán Á. - Görgényi, Reidan, Matolcsi, Polényi - Nagy R, Németh N. (Dékány, 82.), Csoór (Aranyos, 75.), Ferim - Pönczók (Balogh, 61.), Szilágyi. Edző: Szíjjártó István. GL: Zolnyánszki, ill. Németh (4.,- 11-esből), Csoór (14.), Szilágyi (59.), Ferkó (71.), Aranyos (82.). Sárga lap: Zolnyánszki, ill. Görgényi, Polényi, Németh, Aranyos. Jók Cseman, Zolnyánszki, Doman, Langó, ill. Nagy R, Ferkó, Szilágyi. 4. perc: Kovács ütközött Ponczókkal, aki átesett a lábán. A 11-est Németh N. értékesítette. 0-1. 14. perc Bal oldali beadás után Csoór 8 nyolc méterről a léc alá fejelte a labdát 0-2. 41. perc: Simon bal oldali szabadrúgása után Zolnyánszki fejelte a jobb sarokba a labdát 1-2. 59. perc: Szilágyi egy csel után, 10 méterről küőtte a hosszú bal sarkot 1-3. 71. perc Ferkó 20 méterről a bal felső sarokba vágta a labdát. 1-4. 82. perc Balogh bal oldali beadása után Aranyos 6 méterről az üres kapuba helyezte a labdát. 1-5. A szokásos büntetővel indult a mérkőzés, majd gyorsan növelte előnyét a fővárosi csapat A biztos vezetés tudatában a Vasas II magabiztosan szőtte támadásait, jóformán csak ők birtokolták a labdát. Ennek ellenére a harmincadik percben Simon lábában volt a szépítés, de nagy helyzetben a kapust találta telibe. A félidő hajrájában szerzett szépítő találat után a Balassagyarmat kétszer is egyenlíthetett volna, de előbb Gaál Balázs lövését, majd Mohácsi László fejesét mentette szögletre egy vendégvédő a gólvonalról. A szép számú nézősereg méltán bízhatott az egyenlítésben, miután a félidő hajrájában egy olyan negyedórát láthatott, melyben bőven benne volt a fordítás lehetősége is. A folytatásban, ahogy fáradt a hazai csapat, három egyéni hiba végleg eldöntötte a bajnoki pontok sorsát. Sztancsik József kezdeményezésére új sportág, a pályaduatlon mutatkozott be: a mérkőzés előtti előfutamok győztesei a szünetben izgalmas döntőt vívtak. A kezdeményezés a találkozó s nézőszámát jelentősen megemelte. Mohácsi László: - Nagynevű ellenfél, mumus bírók, második percben tizenegyes volt, így minden tervünk felborult. Ennek ellenére az első félidő harmincadik percétől felébredtünk a sokkból, és akár meg is fordíthattuk volna az eredményt A második félidőben felőröltek minket, és már lélekben a Dunakeszi elleni kiesési rangadóra készültünk. Szíjjártó István: - A győzelmünk magabiztos volt, a játékunk viszont nem volt folyamatos, kiemelkedő teljesítményünk nem volt Kanyó Ferenc Egri FC-SBTC 4-1 (1-1) Eger, 200 néző, vezette: Kömpf Gy. (Bereczki M., Lovász L). Eger FC: Illyés - Debreceni, Kiskapusi, Káposzta (Zováth, 65.), Horváth - Mile, Romhányi, Vén Kotula (Gulyás, 82.), Bárdi, Hamar (Kálmán, 46.). Szakmai igazgató: László István. SBTC: Lázár - Galbács, Csatlós Cs., Híves, Kerényi - Bonivárt, Sulcz, Csépe, Stark - Ferhan, Bognár G. (Tóth M., 60.) Edző: Horváth Gyula. GL: Vén (43.), Kotula (62.), Bárdi (68.), Kálmán (87.), ill. Kerényi (2., -11-esből). Sárga lap: Káposzta ill. Stark, Híves. Kiállítva: Kerényi (68.). Jók: Kotula, Vén, Kiskapusi, Mile, ill. Csatlós Cs., Kerényi, Galbács, Sulcz 2. perc Káposzta a saját tizenhatosán belül röviden adott haza, Bonivárt kilépett a labdával, de az egri védő visszahúzta. Tizenegyes! A büntetőből Kerényi a jobbra vetődő Illyés mellett a háló közepébe helyezte a labdát 0-1. 43. pete Vén rúghatott szabadrúgást a tizenhatos vonaláról kicsit jobbról. A sorfal mellett ellőtt labdája félmagasan a hosszú sarokban kötött ki. 1-1. 62. pete Gyors hazai kontraakció végén Kotula kapott egy labdát a jobb oldalon, egy csellel becsapta Hívest majd 15 méterről a kapuba tüzelt 2-1. 68. perc Kerényit lökték fel a kezdőkörben, az így megszerzett labdával Bárdit ugratták ki lesgyanús helyzetben és az egri támadó 12 méterről, estében lőtte kapuba a labdát 3-1. (Az eset után a reklamáló Kerényit meglepetésre azonnal piros lappal büntette a játékvezető.) 87. perc Vén szöglete után, a kapu torkában helyezkedő Kálmán közelről talált be az egykori csapatának. 4-1. Az SBTC sérülések miatt négy kulcsjátékosát nélkülözve lépett pályára a bajnoki éllovas otthonában. Különösen Novák János hiánya látszott meg, aki bemelegítéskor szólt, hogy nem tudja vállalni a játékot. Ennek ellenére a fekete-fehér gárdának az első játékrészben kitűnő védekezéssel sikerült tartania az eredményt, sőt a félidő végéig vezetett is. Fordulás után Kotula révén az Eger került előnybe, majd az addig is gyengén működő játékvezető két hibája eldöntötte a mérkőzést. László István: - A korán bekapott góllal kicsit nehézzé tettük magunknak a mérkőzést. Úgy gondolom azonban, hogy második félidőben játékban és gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Horváth Gyula: - Jó első félidő után, ebben a mérkőzésben nem volt benne a négy kapott gól. Döntőnek bizonyult a harmadik, lesből született egri találat és az emiatt reklamáló Kerényi kiállítása. MolnárZoltán További eredmények Rákosmenti KSK - Hevesi LSC 3-1, Putnok - Túra 1 -0, Ózd - RAFC 4-0, Tiszaújváros - Balmazújváros 2-5, Dunakeszi - Monor 2-2, Gyöngyösi AK-Ytong Felsőtárkány 1-1. A bajnokság állása 1. Egri FC 20 17 3 0 54-1954 2. Balmazúi. 19 12 3 4 46-1739 3. Tiszaújváros 20 11 3 6 46-26 36 4. Putnok 19 10 5 4 32-24 35 5. Vasas II 20 10 4 6 40-2534 6. SBTC 20 8 8 4 27-2332 7. Gyöngyös 20 7 6 7 26-28 27 8. Rákosmenti KSK20 7 310 23-28 24 9. Túra 20 6 410 30-3722 10. Dunakeszi 20 6 410 30-43 22 11. Felsőtárkány 20 5 6 9 24-32 21 12. Balassagy. 20 5 510 15-30 20 13. RAFC 20 5 411 23-42 19 14. Ózd 20 4 610 27-47 18 15. Monor 19 3 9 7 21-31 18 16. Hevesi LSC 19 4 312 25-37 15