Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-14 / 86. szám
6 2011. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK SZOLGALTATAS A működőképesség határán Egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy megválik a nehezen fenntartható iskolától Nemcsak kistelepülések, hanem egyre több nagyobb város is bajba került iskolái fenntartásával. Az önkormányzatok számára az jelenthet kiutat, ha átadják az oktatási intézményeket valamelyik egyháznak, hosz- szú távon azonban ez sem rendezné egyértelműen a problémákat. Sztojcsev Iván Nem képesek a kisvárosok és a falvak eltartani saját iskoláikat, ezért kell segíteni őket - ez volt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik legfőbb érve márciusban, amikor pályázatot indítottak a kistelepülési iskolák újraindításáért és életben tartásáért Összesen 300 millió forintot osztanak szét, a jelentkezési határidőből pedig alig egy hét van hátra. Úgy tűnik azonban, nem csak a pályázatban említett, háromezer lakosúnál kisebb településeken van veszélyben az oktatás. Egyre több nagyobb város önkormányzata szembesül a problémával: nem képesek önerőből fenntartani néhány iskolájukat. Gyorsan érkező mentőöv lehet ilyen esetben átadni az intézményeket valamelyik egyháznak. Ehhez a közoktatási törvény tavalyi módosítása adta meg a lehetőséget, s várhatóan a követkeAz iskolák átvételére az utóbbi időben inkább csak az egyházak bólintanak rá (képünk hlusztráciői ző tanév elejétől sok helyen élni is fognak a lehetőséggel. A korábbi szabályozás külön terhet rótt ki azokra az önkormányzatokra, amelyek az egyházaknak adták át az oktatási feladatokat. Tavaly nyár óta azonban ha egy önkormányzat átadja az iskoláját valamelyik egyháznak, akkor az odakerülő kiegészítő támogatás a központi büdzsét terheli. A végeredmény borítékolható volt: egyre több iskola kerül egyházi kézbe. A pontos számok még nem ismertek, mivel sok helyen most folynak a tárgyalások, de annyi már biztos, hogy az idei mintegy 433-nál jóval több egyházi iskola fog működni szeptembertől. Jó példa minderre a szolnoki Tisza-parti gimnázium. Az intézmény hamarosan katolikus iskolaként működik tovább; a hivatalos indoklás szerint egy ilyen | OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK FENNTARTOK SZERINT, 2010/11-ES TANÉV Tanulók száma Helyi önkormányzat Megyei önkormányzat Egyház Alapítvány Forrás: ksh.hu Közp. költségv.-i szerv Egyéb Általános Iskola 670 224 10 891 50 680 9 937 11 015 3 822 Szakiskola 70 205 35 064 4 127 10 608 2 589 6 828 Gimnázium 112 990 29 729 35 396 9 894 7 650 3 041 Szakközépiskola 119 255 68 242 5 496 27 729 7 481 12 161 Pedagógusok száma Helyi önkormányzat Megyei önkormányzat Egyház Alapítvány Közp. költségv.-i szerv Egyéb Általános iskola 63 545 2 228 5 051 1 232 1 007 502 Szakiskola 4 807 2 499 345 789 312 562 Gimnázium 9 269 2 529 3 251 1 346 720 1 177 Szakközépiskola 9 632 5 943 426 1 943 1 024 861 döntés nélkül be kellett volna zárni. Az eredeti terv összevonásról szólt, a Széchenyi gimnáziumba integrálták volna az iskolát, ám így a tanárok egy részétől és a technikai dolgozóktól is meg kellett volna válni. A túlélést az egyház biztosítja, amelyek nem járnak rosszul a váltással: az iskolaépület az övék lett, s a támogatást is ők kapják. Hasonló megállapodás született Hatvanban is: ott a Baross Gábor Általános Iskolát adja át működtetésre az önkormányzat az egyháznak. Az épület tulajdonjoga a városé marad, sőt, a város vállalta a működés feltételeinek a biztosítását is a helyi diákok számaránya szerint. Ha azonban a város nem valamelyik egyháznak adná át az iskoláját, végső lehetőségként számíthat a megyei önkormányzat segítségére - már ha a megyének van pénze erre. Esztergomban például a zeneiskola, valamint a Montágh Imre Általános Iskola és Szakiskola fenntartását veszi át a megye, miután a város képtelen a további finanszírozásra. A nehézséget az okozhatja, hogy bár a feladatot kötelező átvenni, a megyei ön- kormányzat sincs jó anyagi helyzetben. Pnpovks György, a megyei ön- kormányzat elnöke elmondta: azt várják el Esztergomtól, hozzák olyan állapotba az intézményeket, hogy azokat gazdaságosan lehessen üzemeltetni. Pénteken tíz párral folytatódik A nagy duett Közel másfél millióan nézték végig április 8-án A nagy duett első élő adását, amelyben tévések és színészek profi énekesekkel párban léptek fel. Az alkalmi énekeseknek ez az este több tanulsággal is szolgált. Szembesültek azzal, hogy komolyan meg kell küzdeniük a zsűri pontjaiért, a nézők szavazataiért, a továbbjutásért. Sokak szerint Ganxsta Zolee ellinkeskedte a felkészülést, nem véletlenül kerültek Orosz Barbarával az utolsó helyre. A nézők az utolsó pillanatban megmentették a párost, így esett ki a Zalat- nay-Gianni duó. Ganxtáék heavy metal számmal készülnek a holnapi második fordulóra. Szorgalmasan gyakorol Hajdú Péter (képünk) is, aki a múlt pénteki produkciója után az internetezők céltáblájává vált. „Rengeteg gratuláló SMS-t kaptam, de tudom, ez nem a hangomnak, sokkal inkább a bátorságomnak szólt” - nyilatkozta a Frizbi műsorvezetője, aki Zoltán Erikával párban vág neki a következő körnek. ■ Hajdú Péter: Bátraké a szerencse...! TELEVIZIO-MUSOR E 2011. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK *0 fi H fi 'H fi 5.30 Top Shop 6.00 Menetrend Utazási magazin (ism.) 6.25 Fókusz reggel 6.55 Reggeli 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) 10.05 Top Shop 9.00 Mokka habbal 9.20 Stahl konyhája 9.25 Babapercek 9.30 Teleshop 11.00 Árva angyal (mexikói románt, sor., ism.) 11.50 Két lökött inas (angol vígjáték, 2001) 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Üdítő 9.55 Nappali 11.45 Útravaló 12.00 Híradó délben 9.00 A hangszerkészítés mesterei 9.25 Néprajzi értékeink 9.30 Srpskiekran 10.00 Unser Bildschirm 10.25 Körzeti magazin - Sopron 11.15 Magyar jogtörténet 11.30 Hol élsz te? VIASAT3 5.25 Gordon Ramsay - A konyha ördöge 6.25 Ki ez a lány? 7.15 Egy kórház magánélete 8.15 A kifutó 9.10 Gyilkos sorok 10.10 Egy kórház magánélete 11.10 A narancsvidék DUNA TV 5.30 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 9.00 Családbarát 10.00 Múltidéző (ismétlés) 10.30 Anya, az állatorvos 11.30 Kívánságkosár 7.00 Ügyvédek (amerikai sorozat) 8.00 Merlin kalandjai (angol sorozat) 9.00 Csillagkapu - Atlantisz 10.00 Isteni sugallat (amerikai sorozat) 11.00 A kiválasztott I 12.00 Híradó Déli kiadás 12.20 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.15 A szerelem rabjai (argentin sorozat) 15.15 Mindörökké szerelem (mexikói sorozat) 14.20 EzoTv 15.25 Rex felügyelő (osztrák-német krimisorozat) 16.25 Edina és Joshi 16.30 Marina (am.-mexikói rom. sorozat) 17.25 Update-konyha 17.30 Seherezádé (török sor., 1.) 12.30 Kárpát expressz 13.00 Átjáró 13.30 Slovenski utrinki 14.00 Együtt 14.30 Összhang 15.25 Időutazás 15.55 Szomszédok (magyar sorozat) 12.00 Híradó délben 12.55 Záróra 13.45 Évfordulók 13.50 Sírjaik hol domborulnak? 14.15 Az örök szövetség 14.45 Együtt 15.10 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 52/21.) 12.10 Harlequin - Egy másik nő (kanadai románt film, 1994) 14.05 A médium (amerikai krimisorozat) 15.50 Gyilkos számok (amerikai krimisor., ism.) 16.45 Dawson és a haverok (amerikai vígjátéksorozat) 14.00 Híradó - nemzeti krónika 14.20 Talpalatnyi zöld 14.50 Dunáról fúj a szél 15.00 Isten kezében (ism.) 15.30 Az állatok világa 16.00 Az igazi helyszínelők (dok.-film-sorozat - 4/3.) 16.30 Győztesek világa 12.00 Ügyvédek (amerikai sorozat) 13.00 Merlin kalandjai (angol sorozat) 14.00 Csillagkapu - Atlantisz 15.00 Isteni sugallat (amerikai sorozat) 16.00 A kiválasztott 16.15 Nekedvaló Talkshow (élő) 17.25 Ezel - Bosszú mindhalálig (török sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 Valóvilág Valóságshow(élő) 20.10 Fókusz Közszolgálati magazin 18.30 Tények Hírműsor 19.20 Aktív 20.10 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 21.20 Merénylet a suligóré ellen (amerikai vígjáték, 2008) Közben: Kenósorsolás 23.10 Aktív extra 23.15 Divatkreátor Tehetségkutató divattervezőknek 16.30 Híradó. Időjárás 16.40 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.25 India - Álmok útján (brazil-indiai sor. - 160/90.) 18.15 A királyi ház titkai (dél-koreai sor. - 60/32.) 19.20 Alkotmányutca 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek Időjárás 16.05 Színészpalánták (olasz sorozat-24/2.) 16.55 Bűvölet (olasz sorozat - 240/218.) 17.20 Magyar retró 18.20 Átjáró 18.45 Sherlock Holmes, a mesterkopó (olasz-japán rajzfilmsor.) 19.10 Mindig zöldebb (ausztrál sorozat - 28/22.) 17.40 Gordon Ramsay- A konyha ördöge (gasztroreality) 18.35 A dadus (amerikai vígjátéksorozat) 19.05 Christine kalandjai (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.25 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 17.00 25. szélességi fok délre (francia sorozat - 25/18.) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Térkép 19.40 Kikötő - friss 20.00 Híradó - nemzeti krónika 20.05 Sport 20.10 Váltó 20.20 Közbeszéd 21.00 14 kilométer (spanyol film) 17.00 Ügyvédek (amerikai sorozat) 18.00 Merlin kalandjai (angol sorozat) 19.00 Csillagkapu - Atlantisz (am.-kanadai sorozat) 20.00 Szellemekkel suttogó (amerikai sorozat) 21.00 Jog/ászok (amerikai sorozat) 20.45 Barátok közt (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.25 Gálvölgyi-show 22.10 Házon kívül 22.50 Hivatali patkányok (amerikai vígjáték) 23.45 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 0.45 Tények este 1.20 EzolV Jósok, látók, médiumok 2.20 Hajsza a sorozatgyilkos nyomában (am. krimi, 2/1.) 20.05 Jelfogó 21.05 Az este 21.40 Halálos megtorlás (amerikai film, 1986) 23.20 A rejtélyes 20. század 23.45 Hírek. Sporthírek 24.00 Prizma 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 McLeod lányai (32/7.) 21.15 Biszku és a többiek - A legvidámabb barakk (dok.-film-sorozat - 3/3.) 22.35 Záróra 21.25 Eden Hotel (valóságshow) 22.25 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 23.20 Esküdt ellenségek - Bűnös szándék (amerikai krimisorozat) 22.35 Dunasport 22.45 Maradandó sérülések (magyar dokumentumfilm) 23.40 Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla zongoraestje 0.40 Kikötő - friss 0.55 Közbeszéd 22.00 Doktor House (amerikai sorozat) 23.00 Ments meg! (amerikai sorozat) 24.00 Szellemekkel suttogó (ismétlés) 22.50 Hivatali patkányok (amerikai vígjáték) 21.20 Merénylet a suligóré ellen (amerikai vígjáték, 2008) 21.40 Halálos megtorlás (fiainerikaifilin, 1986) 20.30 McLeod lányai 19.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 17.00 25. szélességi fok délre (francia sorozat-25/18.) 22.00 Doktor House (amerikai sorozat) TARJANI TV UNIVERSAL 9.00 Hírfüzér. 9.30 Info Tv. 10.00 Zodiákus. 12.00 Info Tv. 15.00 Zodiákus. 16.00 Info Tv. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Info Tv. 18.30 Hírfüzér. 19.00 Csendes percek. 19.18 Kikelet 19.25 Június 9-igtait a .700 éves a Baglyaskő vára' emlékév. 20.00 Hírfüzér. 2035 Hírháló. 21.00 Az angyali Audrey Hepburn (amerikai életrajzi film, 2/1.). 23.00 Info Tv 10.00 Híradó. 1030Iskolapélda. 11.05 Vonalban. 12.00 Híadó. 1235 Hungarotama. Köveden ajánlat 13.05 tapzarte 1330 Ffoletta. 14.05 Saluett 15.00 Híradó. 1530Zöldövezet 16.05 Értékmentés másként 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló. 18.05 Vorräten 19.00 Híadó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híadó 21.2135 Lapzfta. 22.00 Híradó. 2230 ÖsöklBfe. 23.05 Rájátszás. 9.15Atét 1020 Hazaiturizmus. 1130 tad bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 1225 Otthon Ív. 1530 700*sklub. 1620PénzTv. 1645 E&et*5.1635 Híradó. 17.05 Hazai tnizmus 1735 Híradó. 1825 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Hűek. 20.45 CMI a pályán. 2135 Híradó. 22.15 Vriágiíradó. 2230 Hazai turizmus. 23.15 700-as klub. 2335 Híadő. Sporthíradó. 6.00 Halálbizfos diagnózis. 640 Amynek kékre. 9.40 Békét bíró. 11.10 Walker, a texasi kopó. 12.10 Nash Bridges - Trükkös hekus 13.10 EieanorKendall kettős élete. 15.00 Kisvárosi síkosságok. 17.00 Halálbiztos diagnózis 18.00 Nash Bridges 19.00 Walker, atacasi kopó. 20.00 Három folyam (amerikai sorozat). 21.00 Fogadj a nótel (amerikai kim). 22.50 A médium. 930 Kosárlabda. B33 Tour. 10.15 Sportverda. 11.00 Televíziós vásárlás 1130 Mai helyzet 11.45 Vízilabda. Euroíiga. TEVA-VasasTJHQA-Pro Recco. 13.45 Televíziós vásárlás 14.15 Moni- comp Liga árira. 14.45Televizjós vásárlás 15.15 Sztáriesen. 15.45 Harmadikfélidő (összefoglaló). 18.15 FutealTv. 19.15 Mai helyzet 1930Zriiary- híradó. 21.00 Bikarodeó. 22.00 Navigátor. SPEKTRUM 10.05 Egészségünk. 1LOO Állati rekordok. 12.00 Harc az energáért 13.05 Elképesztő képességek. 14.05 Magaslesen az óseidóben. 15.05KÓ- lyölgttá 1610 Elfogyasztott jövő. 17.15 Roncsvadászok. 17.45 Fald fel Amerikát! 18.15 Állati rekordok. 19.15Av«áglegszigoíúbbszülói. 2025 E® birodalom felépítése. 2120 A lélek tudománya. 22.10 A halál tudománya. FILMMUZE 9.00 Rendór-akadémia. 9.50 Az óriás 13.05 Mielőtt lerne# a nap (am.-fr. film). 1430 Ko- jak (46.). 15.25 Rendór-akadémia (19.). 16.15Yentt (angol-am. musical). 1835Ave- réb is madár(magyarvígj.). 20.05 Kojak(46.). 21.00 Tank Girl (am. sci-fi, 1995). 22.5012 majom (am. fant thriller, 1995). 1.00 Az alkimista és a szűz (magyar film). iirrrmrirnufiTTPifaiMmiFM A műsor es a kezdési időpont megvaltoztata&ana