Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)

2011-04-12 / 84. szám

2011. ÁPRILIS 12., KEDD 3 NYUGAT-NÓGRÁD Fogadóóra szülőknek Szendehely. A helyi általános is­kola április 12-én, kedden 16.30- 18.30-ig fogadóórát tart. Kérik a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel és vegyenek részt a programon. József Attila utolsó éjjele Balassagyarmat Április 12-én 17 órakor a Madách Imre Városi Könyvtárban a Költészet napja alkalmából Turek Miklós szín­művész „Nappal hold kél ben­nem...” címmel tart versszínhá­zi előadást. A darab József Atti­la utolsó éjjelének elképzelt tör­ténéseit mutatja be versein ke­resztül. A költő személyiségét egy új hangvételű, izgalmas, szokatlanul őszinte előadásban ismerheti meg a közönség. Az előadó nem csak színházi ala­kításairól ismert, hanem ját­szott a Szabadság, szerelem és a Lóra című magyar filmekben is. A nagyközönség jelenleg az egyik bank reklámkampányá­nak „Zoltánjaként" ismerheti az arcát. - Valódi hivatásom azonban a magyar költészet új- ra-fólfedeztetése a közönséggel. 2004-ben született fejemben a gondolat egy olyan színpadi előadás összeállításáról, amely­ben benne foglaltatik, ami egy Költő megértéséhez elengedhe­tetlenül szükséges: az élete, költészete és a kornak lenyo­mata, amelyben élt és versei születtek - vallja a művész. Ősbemutató a színpadon Rétság. a helyi szerző, Szávai Attila tollából származó „Hevimetál, bányaló, tehervo­nat” című színházi előadás ősbemutatóját tartják a rétsá­gi művelődési központban áp­rilis 15-én, pénteken 19 órá­tól. A darabot a Vertich Szín­padstúdió színészei viszik pó­diumra. Költő és grafikus Balassagyarmat, a költészet napjára készül a Palóc Múze­um: Nagy László, a költő és a grafikus címmel április 12-én kiállítást nyitnak. Ennek anya­gát Nagy András jóvoltából, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság bocsátja rendelke­zésre. Uniós mesékből versenyeztek A gyerekek kitettek magukért a vetélkedőn A Madách Imre Városi Könyvtár gyermekrészlege „Hétmérföldes csizmában Heted7 országon keresz­tül” címmel hirdetett körzeti vetélkedőt általános is­kolás diákok számára. A kérdéseket az Európai Uni­óból, valamint tagországainak mesevilágából állítot­ták össze, abból az apropóból, hogy az idei év első felében Magyarország látja el az unióban a soros el­nökséget. Vitéz Kata Balassagyarmat Felhívásukra 32 csapat nevezése érkezett a város és körzete, valamint a Felvidék általános iskoláinak 4-5. osztályából. A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel, márciusban öt elődöntőt rendeztek, ahol a versenyzők összemérhették tu­dásukat. Az elődöntőkön legtöbb pon­tot elért 12 csapat vett részt a döntőn, amelynek a közelmúlt­ban adott otthont a könyvtár. A fináléba bejutott csapatok­nak a hagyományokhoz híven két perces jelmezes jelenettel is készülniük kellett, ezúttal a Kis Mukk, vagy a Hogyan fo­gott ki a kovács az ördögön cí­mű mesékből. Az ötletes dísz­letekkel színesített előadások osztatlan sikert arattak a zsűri körében, amelynek tagjai Balláné Simon Mária, a Mik­száth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola könyvtárosa, Zolnyánszki Zsolt, az Oktatási, Ifjúsági, Sport és Művelődési Bizottság elnöke, valamint Hatala Lászlóné gyermekkönyvtáros voltak. A , vetélkedő jó hangulatú volt, a csapatok kiválóan felkészültek a megmérettetésre. Az első három helyezést a Kiss Árpád Általános Iskola, a berceli Széchenyi István Ál­talános Iskola és a Balassi Bálint Gimnázium diákjai ér­ték el, ők valamennyien ju­talomkiránduláson vesznek részt a Gödöllői Királyi Kas­télyban. További öt csapat ré­szesült könyvjutalomban, a többieknek egyéb apró aján­dékkal köszönték meg mun­kájukat. Á szervezők bíznak abban, hogy a gyerekek nemcsak az Európai Unió világában mé­lyültek el jobban, hanem szép olvasásélményekkel is gazda­godtak a felkészülés során. Petőfi-napok Érsekvadkert 2011. április ll-től 19-ig kerülnek meg­rendezésre az érsekvad­kerti Petőfi Sándor Általá­nos Iskolában a Petőfi na­pok. Kedden a harmadikos és negyedikes osztály a Táj­házban tesz látogatást, ahol krumplislaskát is süthet­nek. Április 13-án, szerdán 14 órától sportnapot tarta­nak az iskola sportudvarán és tornatermében. Az alsó­sok kiütősdivel üthetik el az időt, illetve ugyanebben a sportágban mérkőznek majd meg egymással a szü­lők és a tanárok is. 14-én, csütörtökön 13 órától az al­sósok a Gyümölcsunió ve­télkedőn versenghetnek, az 5. és 6. osztályosok pe­dig fél kettőtől színes vetél­kedőben vehetnek részt. Április 15-én, pénteken 12 órától úszótanfolyam lesz, szombaton pedig 18 órától kulturális bemutatót tarta­nak a diákok a közösségi házban. A rendezvénysoro­zat április 19-én, hétfőn a 4. és 5. órában megtartott szí­nes kémiai kísérletekkel zárul. A város díszpolgára a házigazda Balassagyarmat Április 14-én, 17 órakor a Csillagházban Kovács Ferenc tanár, Balassagyarmat díszpolgára, a Honismereti Kör elnökségi tagja lesz a házigazda. A rendezvényen Bárány Bence mond verset, Nagy László és Pap Bence gitározik. Szinte nincs olyan ember Ba­lassagyarmaton, aki ne ismerné Kovács Ferencet mint tanárt, edzőt, kirándulások szervezőjét, ismeretterjesztő előadót, vers­mondót, a közösségért tettre kész, kortalan alkotó értelmisé­git. Balassagyarmaton született, emberséget a családjában, édes­anyjától és nagyszüleitől tanult Patakon, pedagógussá a gyar­mati tanítóképzőben nevelke­dett, majd tanárrá, nevelővé, népművelővé Debrecenben vált. Számtalan szakmai és civil szer­vezet tagjaként országszerte is­merik nevét, tisztelik sokoldalú, nagy tudású személyiségét, pél­damutató erkölcsi magatartását, hazaszeretetét. Példás családi élete megadja számára azt az örömöt, hogy utódaiban megta­lálja életműve folytatóit, akik to­vábbviszik - ha csak részletei­ben is - azt a sokirányú tevé­kenységet, mellyel „megfertőz­te" közvetlen hozzátartozóit is. 2011. január 29-én a várös kép- viselő-testülete Balassagyarmat díszpolgára címmel tüntette ki. RÓLUNK SZÓL sz. JUHÁSZ ANITA Nem „az” sok, „ez” kevés! Napról-napra egyre több ember szá­jából hallom azt a szót, hogy „szegény”. Nem sajnálkoznak, csupán csak ténye­ket közölnek Azt, hogy egyre keveseb­ben vannak, akik még időben be tud­ják fizetni a köztartozásaikat és enni­valóra is jut nekik Leginkább azok az egyedülállók, akiknek 50-80 ezerforint körül van havi jövedelme úgy gondol­koznak, (és a gyermekeiknek is azt mondják), hogy először a számlákat kell kifizetni s csak azután jöhet más. Meghökkenünk rajta, hogy olyan emberek járnak közöttünk, akik havi szinten is több mint egymillió forintot keresnek és vannak olyanok is, akik még azzal sincsenek tisztában, hogy összesen mennyit keresnek egy hónap alatt. De tudják mi erről a vélemé­nyem? Az, hogy nem „ők” keresnek so­kat, hanem mi keresünk keveset1 Keve­set keres Géza bácsi, aki 56 évesen el­lenőr, hibaelhárító, ügyeletes és arra fi­gyel, hogy a körzetébe tartozó legalább 20 községben ne legyen probléma a gázellátás miatt. Nehogy esetleg ka­tasztrófa történjen. Kap is érte vagy 85 ezer forintot egy hónapra! De Marika, a konyhás néni se dőzsölhet 70 ezerből, pedig felelősség van a kezében, mert többszáz adag étel készül a kezei alatt naponta Egy esetleges ételmérgezés pe­dig borzalmas lehet Tény, hogy az unión belül Magyaror­szág az az ország, ahol a vezetők és a szakmunkások bérezése között van egy legalább hatszoros, de több esetben egy tizenkétszeres, vagy akár húszszoros szorzó. Sok országban ez a szám kettő három, de legfeljebb hat Vagyis, amíg Géza bácsi hazaviszi a maga 85 ezrét, addig a „nagyfőnök” ennek legalább hatszorosát Marika néni 70 ezret kap kiváló ételeiért, aki elfogyasztja az pe­dig lehet, hogy ennek hússzorosát Az éves vagyonnyilatkozatok és a hatóságok nyilvános statisztikái alap­ján pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy amíg Géza bácsinak és Marika néninek nincs sem köztartozása, sem hatalmas hitele, addig a havi milliók­ból élőknek sokmilliós tartozásaik vannak. Pedig elvileg volna miből ki­fizetni, de valahogy nem is akarják. Éppen ezért fizeti majd Géza bácsi és Marika néni a megemelt közüzemi díjakat, és hiteleket amiket persze azért kénytelenebbek mostanában sűrűbben emelni, mert egyre kevesebben fizetik. A pénzt pedig be kell hajtani valakitől, s csak attól lehet, aki becsületesen fizet! A rétsági kistérség titkai A Honismereti Szövetség kezdeményezésére ötödik éve Bél Mátyás születésnapján, március 24-én tartják a Honismeret napját. Bél Mátyás (1684-1749) legfőbb munkája a Notitiae Hungáriáé novae historico-geo- graphica (Az újkori Magyarország történeti-földrajzi ismertetése, Bécs, 1735-1742), Mikovinyi Sámuel tér­képeivel. A 18. század legnagyobb magyar tudósának méltó követője Végh József helytörténész, a magyar kultúra lovagja. Balassagyarmat Nem véletlen tehát, hogy a Balassagyarmati Honismereti Kör összejövetelén a Honismeret napján ő volt a vendég. A rétsági kistérség tele­püléseivel foglalkozó „Hazavá­ró” című kötetét mutatta be a megjelenteknek. Szülőföldjéről, Diósjenőről indulva sorra vette mind a huszonöt települést, né­hány szóval és képpel bemutat­va a falvak legfontosabb épülete­it, s beszélt az ott élő, vagy ott született kiválóságokról. A virtu­ális utazás során jártak az őt hallgatók a diósjenői tó partján, megismerkedtek különleges me­teorológiai jelenségeivel, s a már nem létező úszó szigettel. Marcus Aureliusszal csatát nyer­tek ugyanitt, egy hirtelen vihar­nak köszönhetően. Kirándultak a Börzsöny és a Cserhát csúcsain és erdeiben, meglátogatták Csehvár és Pogányvár maradvá­nyait, a regék alapján kincset ke­restek a Kámor-hegy oldalában, tisztelegtek Szondi György és harcostársai emléke előtt Dré­gelyben, megcsodálták a tereskei és nógrádsápi templomi freskó­kat, s megismerkedtek Berkenye szorgalmas német nemzetiségű népével. Gyönyörű kastélyokat, kúriákat láthattak, például Legénden a Káldy kúria szépen karbantartott épületét, vagy a málló vakolattá Hirsch kúriát, de folytathatnánk a sort, hiszen sok műemlék maradt meg ezen a vi­déken. Jártak Horpácson Szontagh Pál kúriájában, tiszte­legtek nagy írónk, Mikszáth Kál­mán emlékmúzeumában és a le­származottak sírjainál. Részt vettek a bánki nemzetiségi fesz­tiválon, a tóra épített vízi szín­padon, s meglátogatták a szlo­vák nemzetiségi tájházat. Nagy­orosziban megemlékeztek a kis­dednevelés reformátoráról, Sza­bó Endréről, majd az utolsó nóg­rádi betyárról, Sisa Pistáról. Utuk befejezéseként megismer­ték a rétsági laktanya történetét, s az 1956-os parancsnok, Pálinkás-Pallavicini Antal tragi­kus sorsát, valamint a kisváros kiemelkedő személyiségeit: Szebellédy László kémikus­gyógyszerkutatót, Vaszary Já­nos festőművészt, a népszerű dalszerzőt, Fényes Szabolcsét és Glaser Lajos geográfust. Végh József figyelemfelkeltő, kultúrtörténeti érdekességeket tartalmazó előadása után sokan megvásárolták, s dedikáltatták a szerzővel a Hazaváró kötetet, amely praktikus kivitele okán túrára is alkalmas útikalauzul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom