Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-20 / 91. szám
4 2011. ÁPRILIS 20., SZERDA ÉSZAK- ÉS DÉL-NÓGRÁD Happy-hét a Petőfiben Salgótarján, a vízfogyasztás népszerűsítése, ezzel együtt a cukros, szénsavas üdítők fogyasztásának visszaszorítását célozta a Petőfi Sándor tagiskolában most zárult Happy- hét. Mint Judák Istvánná, szabadidő-szervező lapunknak jelezte, ennek az a modellprogram volt az alapja, amit az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársai az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) támogatásával dolgoztak ki. Az iskola először 2010-ben csatlakozott a felhíváshoz, az idei április 11- 15-i előkészületi időszakban pedig előadást tartottak a tanulóknak a víz jelentőségéről, szerepéről. Az előző évhez hasonlóan most is igen népszerűvé vált a gyerekek körében az osztályonként megrendezett vízivó verseny. A kapott segédanyagok remekül kiegészítették a tanórákat, osztályfőnöki órán is ezt a témát járták körül, sőt, kitűnő, a vízfogyasztás fontosságát hangsúlyozó reklámszövegek is születtek A diákok mindezeken túl ötletes pályamunkákkal juttatták kifejezésre, hogy az egészséges ivóvízre szüksége van az emberi szervezetnek. A pedagógusok pedig fényképekkel hitelesítették a hét folyamán történteket. A program sikere, hogy a tanulók körében még tudatosabbá vált a vízfogyasztás, és hosszú távon is sikerült a cukros üdítőitalok fogyasztásának csökkentését elérni. Kirándulás a Szédülős árokhoz Salgótarján. A Föld világnapja alkalmából szervez túrát a salgótarjáni Petőfi Természetjáró Egyesület április 23-án, szombaton. Az érdeklődők a 9.20 órakor, az egyes kocsiállásról induló távolsági autóbusszal indulnak. Az útvonal Rónabánya - Szilváskő - Peükláza-völgye (Szédülős-árok) - Zagyvaróna. Turisztikai Klaszter Egyesület április 14-én sajtótájékoztatót tartott a salgótarjáni sportcsarnokban rendezett Palócföldön 2011 Magyar- Szlovák Kiállítás és Vásár ideje alatt. Szja. Salgótarján. Bózvári József a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke beszélt elsőként a 2005-ben alakult egyesületről, amely 2010- ben döntött arról, hogy klaszter egyesület formátumban kíván tovább működni. Ezzel a lépéssel a hatékonyság magasabb szintjére állította azt a tevékenységét, amellyel az egyesület tagjainak érdekét úgy szolgálja, hogy közben eladható turisztikai termékkel jelenik meg azon a palettán, amelyen ma - az elnök szerint - elég nehéz fennmaradni. Bózvári megemlítette, hogy egymillió eurós határon átnyúló támogatás nyertek el, amelybe a Palóc Út Klaszter Egyesületen kívül tag még a felvidéki Fülek és Kalonda, valamint a Heves megyei Recsk, Sírok. Nógrádi részről Kazár, Terény, Rimóc és Kozárd önkormányzatai vesznek részt benne. A támogatás összegéből készül például 20 darab szekrénygaléria, amelyek tájházakban lesznek elhelyezve. A szekrénygalériákban azoknak a kézműveseknek a termékeit láthatják majd, akikkel találkozhatnak a túristák a Palóc Úton is. A hatékonyság emelése érdekében megújul az egyesület honlapja is, ahol majd webshopokon keresztül lehet a világháló segítségével vásárolni.- Hisszük és meggyőződésünk, hogy ami itt található azok az értékek, - amelyek évszázadok alatt jöttek létre - annál többet érdemelnek minthogy helyben próbáljuk meg őket szeretni, bemutatni és eladni - mondta az elnök, majd Kiss János a Heves megyei önkormányzat részéről beszélt az ÉMOP-2.3.1- 2009.0013 „Palóc Út” klaszter létrehozása - Néprajzi értékekre épülő tematikus út turisztikai célterületté alakítása elnevezésű pályázatról. Őrömmel tudatta, hogy az utóbbi évek eredményesen teltek el. Szerinte a jövő a fejlődésben és az újrapozícionálásban rejlik. A működés átszervezésével sokkal pi- acorientáltabb termékekkel kívánnak majd előállni. Az ÉMOP-os pályázat kapcsán a Palóc Út Egyesület 18 millió forintot nyert el a klaszterré való „átalakulásra”, és az ahhoz kapcsolódó feladatokra. Munkacsoportok is alakultak amelyek a kiállítás és vásár alatt is üléseztek. Kilenc plusz egy fővel megalakult a klaszterbizottság, amely felel egyebek mellett a turisztikai termékek összeállításáért Azért, hogy a Palóc Útra látogatók jól érezzék magukat és megelégedve távozzanak. Az egyesület honlapjának megújulása kapcsán Kiss János hangsúlyozta: nagyon fontos kommunikációs csatornává válik majd. A webshop segítségével turisztikai programcsomagokat és kézműves termékeket is vásárolhatnak az érdeklődők. A pályázat tartalmaz olyan játékos marketing akciókat is, mint például a „Palóc hétpróba", amely azt jelenti, hogy a turisták hét különböző helyszínen gyűjthetnek pecséteket, amelyek után sorsolásokon vehetnek részt és ajándékokban részesülhetnek. A pályázat érdekes része lesz a kártyarendszer, amely birtoklásával kedvezményesen vásárolhatnak majd úgynevezett palóc utas elfogadóhelyeken. Készül digitális értéktérkép, amely cd-rom formájában érhető el. Továbbá kapcsolódnak majd a Turisztikai Desztináció Menedzsmenthez is.- A klaszter pályázattal és a Palóc Út további fejlődésével az a célunk, hogy ez a tematikus út váljon a turisztikai piac valódi, tényleges, választható szereplőjévé, termékévé. Akkor, amikor a magyar és a külföldi turisták fellistázzák maguknak, hogy hova menjünk el pihenni, akkor érjük el azt, hogy a Palóc Út ott szerepeljen a választási lehetőségek között - fogalmazott Kiss János, aki szerint az egyesület fontos feladata, hogy a választási lehetőségek közül az érdeklődők végül a palóc utat válasszák ki. Együttes ülés Patotás/Kisbágyon. A két község önkormányzatának képviselő-testületé április 20-án, szerdán 17 órától tanácskozik a kisbágyoni községházán. A napirendi pontok közt megtaláljuk a napköziotthonos óvoda és az általános iskola 2010. évi költségvetésének végrehajtását, beszámolnak a körjegyzőség 2010. évi tevékenységéről, illetve döntenek a közös fenntartású alapellátási feladatok 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról is. Fókuszban az ünnepkör Szécsényfelfalll. A húsvéti ünnepkör és a Föld napja alkalmából több foglalkozás is várja az általános iskola tanulóit Mint azt Bárányné Bamnyi Ágnestől, a szécsényfelfolusi általános iskola tanítójától megtudtuk, húsvét kapcsán különböző ajándékokat, üdvözlő kártyákat és lapokat készítenek. Emellett az ünnep eredetéről beszélgetnek, felelevenítik a hagyományokat s a fiúkkal locsolóverseket is tanulnak. A Föld napja alkalmából pedig olyan előadásokon és foglalkozásokon vesznek részt a diákok. Lámpákat osztogatnak NÓgrád megye. A Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség szőkébb hazánkban mind a hat rendőrkapitányság területén részt vesz a biciklisek fokozott közúti ellenőrzésében. A rendőrök láthatósági mellényeket, a polgárőrök pedig mintegy száz darab kerékpárlámpát és fényvisszaverő szalagot adnak át az utakon. A támogatásként saját forrásaikból biztosított eszközöket a polgárőrök fel is szerelik a járművekre. Értékek, amelyek többet érdemelnek A Palóc Út Kulturális Hordozókendőt babáknak és anyáknak! Az évezredek hosszú során kialakult tapasztalat és megannyi évtized tudományos kutatómunkája is bizonyítja, hogy a babáknak igenis az anyjuk mellett a helyük! Mai, rohanó világunkban bizony a kisgyermekes szülőknek bőven akad tennivalójuk s előfordulhat, hogy az egyéb teendők miatt nem jut annyi idő kicsikéjükre, mint szeretnék. A kellemeset összekötve a hasznossal - dédanyáink jól bevált módszereit követve - talán nem árt elgondolkodnunk hordozókendő használatán. Ennek köszönhetően az apróságoknak lehetőségük nyílik érezni édesanyjuk (avagy a kórházi nővérkék) testmelegét, ringatását. Könnyebben megnyugszanak s kiegyensúlyozott babák lesznek. Csuka Enikő Salgótarján. A hordozás a babák elemi szükséglete, biztonságos a babák és az anyukák számára is, amennyiben a megfelelő eszközt rendeltetésszerűen alkalmazzák. Mielőtt babahordozót vásárolnánk, nem árt meggyőződni arról, hogy a kiszemelt eszköz megfelel-e minőséggel kapcsolatos elvárásainknak. A megfelelő kendőben a baba fejének, hátának, gerincének és csípőjének épp annyira kell megtámasztva lennie, amennyire arra az adott fejlődési szakaszában szüksége van. A hordozókendő egy jól alkalmazható babahordozó eszköz, amely újszülött kortól a kicsi négy éves koráig egyaránt használható: elől, hátul vagy akár csípőn. A helyes hordozás elősegíti a baba egészséges ortopédiai, neurológiai és pszichológiai fejlődését. Nem beszélve arról, hogy ez a módszer megkönnyíti az anyukák dolgos hétköznapjait is: a mosást, főzést, takarítást, a közlekedést, de akár a szabadidős tevékenységeket is. A televízióban közvetített szekszárdi példa mintáján felbuzdulva, a Nógrád megyei származású Fésűs-Tolmácsi Petra, a Beli Buba Babahordozó Iskola oktatója, hordozáspárti, kétgyermekes szülőként a közelmúltban kereste fel a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat s felajánlotta segítségét, miszerint szívesen megtanítaná az ápolókat is a hordozókendő helyes használatára. Mint megtudtuk, az oktató április 20-án, szerda délelőtt látogat el az intézménybe. - Hordozókendőt úgy érdemes alkalmazni, ha az ember egy tanfolyam keretein belül elsajátítja a megfelelő használati módot. Általában egy kötési leírás, egy útmutató kevés ahhoz, hogy biztonságosan és megfelelően tudja ezt használni az ember. A helyes technikát egy kétórás tanfolyam keretein belül el lehet sajátítani - hívta fel a figyelmet, majd hozzátette: - Az elől hordozás körülbelül négy hónapos korig javasolt. Ha a baba eléri az 5-7 kilogrammos súlyt vagy úgy érezzük, hogy nagyabb látóteret igénye, akkor - a szülő egészségét is figyelembe véve - a csípőn vagy háton való hordozás ajánlott. Ha pedig már az ember haladó s nem kezdő a kendőhasználat területén, több féle kötést is meg tud tanulni, összesen közel ötven módszer közül lehet választani. A gyerek életkorának, kényelmének függvényében a szülő mindig megtalálja, hogy melyik a legmegfelelőbb - vélelmezte Fésűs-Tolmácsi Petra. A kórház szülészetének vezető szülésznője, Krasznai Kázmérné Erzsiké a témával kapcsolatban elmondta: az intézmény örül Fésűs-Tolmácsi Petra megkeresésének.- Az osztályon még nem használtunk ilyen babahordozó eszközt, de a nővérek ismeretségi körében több anyuka is ismeri s igen jó véleménnyel van róla. A bemutató oktatáson a szülészetről jó pár nővér fog részt venni. Mint tudjuk ez a kendő a mi esetükben akkor hasznosítható leginkább, amikor olyan baba van az osztályon, akit itt hagyott az édesanyja. Fontos, hogy ilyenkor a csecsemő ne érezze magát egyedül s a kendőnek köszönhetően érezze a nővérke testmelegét, kialakuljon közöttük a testkontaktus - közölte érdeklődésünkre a vezető szülésznő, akitől azt is megtudtuk, hogy Salgótarjánban - más megyék kórházaival ellentétben - szerencsére nem jellemző az, hogy a család a kórházban hagyná babáját. OPTIC UJC^RLD A TISZTÁNLÁTÁS SZAKÉRTŐJE Salgótarján frekventált pontján (Fő u. 6.) nyitott üzletet az ország legnagyobb magyar, magán kézben lévő optikai láncolata az Optic World. 22 üzlettel a legdinamikusabban fejlődő optikai vállalkozások közé tartozó, minőségi termékeket forgalmazó cég jelent meg így a megyeszékhelyen.- Az volt a célunk, hogy a munkahelyeket teremtve minőségi szolgáltatást hozzunk ebbe a kistérségbe is. Kevés cég és vállalkozás fog fejlesztésbe ebben a gazdaságilag nehéz időszakban. Ráadásul a legtöbben Budapestre koncentrálnak. Azt akartuk, hogy választékot, minőséget, szakmaiságot hozzunk Salgótarjánba és vonzáskörzetébe, illetve a megyébe. Üzletünk polcain több mint 4.000 darab minőségi, de elérhető árú szemüveget és napszemüveget jelenítünk meg. Sok nagy világmárka most jelenik meg először ebben a régióban - ezeket eddig csak Budapesten találhatták meg a vásárlók. Szakembereink segítségével professzionális környezetben ny újtunk minőségi szolgáltatást minden páciensünknek és vásáriónknak. Nálunk nincsenek átve- rős akciók - mindenki azt kapja, ami szakmailag a számára legmegfelelőbb - a péntárcájához igazítva!