Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-12 / 60. szám

$A7TÓ U TANutÁ$ 7 Hazaszeretet mai szemmel Ki az igazi hazaszerető ember? Az, aki ha külföldre utazik, mindenhová magá­val hurcolja országának zászlaját, nem is leplezve, hogy turista? Vagy az, aki tor- kaszakadtából üvöltve szurkol a váloga­tott focicsapatnak a tévé előtt ugrálva? Vagy talán az, aki büszkén mosolyog, ha a hazája sikert ér el valamiben, méghoz­zá nemzetközi téren? Úgy gondolom, a hazaszeretet ott kez­dődik, amikor az ember eltöpreng egy ki­csit a nemzeti ünnepek jelentőségén. Mit is ünnepiünk, mi is történt pontosan, mi­kor és hol? Sajnos nem biztos, hogy min­denki tökéletes válaszokat tud adni ezek­re a kérdésekre. Ha például a saját kor­osztályomat veszem, azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondom, az iskolai ün­nepségeken alig akad, aki odafigyel a műsorra. Sokakban csak annyi marad meg: Ja igen, ma ünneplőben kellett len­ni egész nap, jaj, annyira kényelmetlen volt” Nem lehet arra kényszeríteni sen­kit sem, hogy tekintettel legyen a fontos történelmi dátumokra - hiszen belül, a szívünkben kell azt éreznünk, hogy ilyenkor ülene emlékeznünk azokra, akik sok évvel ezelőtt egy nemes cél ér­dekében vesztették életüket egy' forrada­lomban vagy szabadságharcban. Szabadságharc - harc a szabadsá­gért. Képzeljük csak el, hogy újabb há­ború tör ki, ismét lezárulnak a hatá­rok, és egy másik nemzet elnyomás alatt tartja Magyarországot! Az iskolai rend megváltozik. A felettünk álló or­szág előírja saját nyelvének kötelező oktatását, így nem tanulhatjuk azt az idegen nyelvet, amit szeretnénk, ha­bár ez nem is olyan nagy probléma, úgysem lehet külföldre utazni. Muszáj dicsőítenünk a velünk zsamokoskodó- kat, olyanról pedig, hogy péntek esti bulizás, vagy változatos kulturális programok, szó sem eshet. Négy fal kö­zé zárnak minket, egy diktatúra börtö­nének négy fala közé, ezért megszűnik bennünk valami olyan, amely eddig ál­landó és magától értetődő volt. Elvesz­ne a szabadság érzése a lelkűnkben. Az 1848-49-es forradalom és szabad­ságharc meghatározó esemény a magyar történelemben. Nevezhetjük a nemzeti identitástudat háborújának, ugyanis a cél a haza teljes függetlenségének kiví­vása volt, amelyet rengeteg vér kiontá- sa ellenére nem sikerült elérni. Ártatla­nok estek el, köztük számos fiatal, akik előtt még számtalan lehetőség állt volna, egy egész élet. Az önkényuralom alá haj­tott, példaértékű hősök bátran feláldoz­ták magukat, hogy a következő generá­ció tagjai szabadok lehessenek. Vélemé­nyem szerint manapság nem irányul kellő figyelem a magyarságra, nem ke­vésbé az ünnepi alkalmakra; megfeled­kezünk a múltról ebben a rohanó világ­ban. Pedig ha nem történt volna meg mindaz a függetlenségért, a jobb életért és az összetartóbb társadalomért, amely lezajlott, ma teljesen más lenne sokat szenvedett kis hazánk. Filó Mariann lO.c, Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Otthon, édes otthon Más, mint régen... Hazám „Nem tudhatom, hogymásnake tájékmitjelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa ” - írta Radnóti a Nem tudhatom... című versében. S amint ezt elolvasták, mind- annyiukban magától folytatódik a vers, és halványan elmosolyod­nak: nocsak, ezt annak idején ne­kem is meg kellett tanulnom. Ez nem véletlen. Mindenhonnan csak azt halijuk, hogy milyen roha­nó, feszített tempójú a huszonegye­dik század, mégis - ha jobban be­legondolunk - vannak örökérvé­nyű dolgok: Radnóti költeményét például emberöltők óta minden di­áknak meg keli tanulnia. Sőt, to­vábbmegyek: illik úgy fújnia, mint az egyszeregyet Ennek egész egy­szerű oka van (az alapvető művelt­ségtől eltekintve, természetesen); talán akkora értéket képvisel, hogy bátran nevezhetem nemzetünk második Himnuszának. Úgy érzem, ezt a verset tekint­hetem magyarságom alapjának (már ha ez „így működik”, és nem az anyatejjel szívtuk magunkba). Ennek miértjére érdemleges vá­laszt nem tudok adni, azonban bí­zom benne, hogy ha valaki elol­vassa Radnóti művét, akkor ugyanúgy felélednek benne azok az érzések, amik most bennem is keringenek. Mi lehet ez? Valószí­nűleg tisztelet, alázat, és szeretet, amit a haza iránt tanúsítunk. Azonban ahhoz, hogy igazán ma­gyar emberek legyünk, ez nem elég. Büszkén kell vállalnunk ha­zánkat -legyen az bármilyen -, hi­szen ide köthető a legtöbb élmé­nyünk, itt nőttünk fel, ami által el­szakíthatatlan kötelék alakult ki köztünk és Magyarország között. Ez azonban komoly nehézsé­gekkel jár. Ha esetlegesen elszakít minket szülőföldünktől a sors ke­ze, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Hiszen nem lesz elég az ottani kultúrát, szokásokat tisztel­ni, becsülni és betartani, hanem ezek mellett magyarnak is kell maradnunk. Hogy mit is jelent ez gyakorlatban? Ha egy íöldgömböt elénk tesz­nek, büszkén rá kell mutatni a Kárpát-medencére, majd azt mon­dani: ez itt a kicsiny hazám. Ha a történelem kerül netalántán szó­ba, büszkeségtől fűtve kötelessé­günk megemlíteni a hunokat, Szent Istvánt, az Árpádházat, a ta­tárjárás utáni kivirágzást, Hunya­di Mátyás udvarát, II. Rákóczi Fe­rencet, Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, az 1848-as forradalom hő­seit -a teljesség igénye nélkül. (Tény, és sajnos valóság, hogy tör­ténelmünkben található pár feke­te folt is, ám miért foglalkozzunk ezekkel a szebb és jobb dolgok he­lyett?) Ha a gasztronómia környé­kén járunk, akár százszor is ki kell javítanunk beszélgetőpartnerün­ket, amikor a gulyás nevét felis- merhetetlenül mondja. Ha a művé­szetek kerülnek terítékre, akkor sem kell szégyenkeznünk: ki ne ismerné Kodály Zoltán vagy Bar­tók Béla munkásságát? És ott van az örökérvényű irodalom; ha el­kezdeném felsorolni nagy alakja­it, sosem érék a végére... Nem állítom, hogy országunk hibátlan, sőt! Rengeteg dolog van, amin változtatni kellene. Azonban ha mérlegre helyezzük a pozitívu­mokat és a negatívumokat, meg­győződésem, hogy előbbi felé bil­len a mérleg nyelve. Arra kellene törekednünk, hogy minél többen ismerjék ezt fel, és ezzel együtt nő­jön azok száma, akik büszkén hangoztatják: „magyar vagyok”... Irta: Bocskay Kinga 9/A - II. Rákóczi Ferenc Bölcső­de, Óvoda, Általános Iskola, Gim­názium és Szakközépiskola Hogy mit is jelent számom­ra a haza? Nem is tudom, talán egy biztos pontot a nagy és őr­jöngő, fejlődő világban. Egy olyan helyet, ahol önmagam lehetek. Sokszor elítélem, de utána mégis elgondolkodom azon, hogy akik itt laknak, azok valahol mélyen a család­tagjaim, rokonságom. Kivéte­lesen nem a vér miatt lettem hozzátartozója honfitársaim­nak, hanem azért mert együtt képesek voltunk sok mindet megtenni, véghez vinni. így volt ez régen is, mikor Petőfi­hez csatlakozott ifjak harcol­tak a szabadságért. A mai fiatalság vajon meg­tenné azt, amit 1848. március 15-én cselekedtek őseink. Ér­demes elgondolkozni, mi el­mennénk a Pilvax Kávéház­ba? Kinyomtatnánk olyan pontokat, amiknek következ­ményei lehetnének? Lehet, hogy azt hisszük jobban élünk, mint akkor, de én két­lem. Háború volt és zavargás, viszont volt hitük. Hittek, egy hazában, egy nemzetben egy­aránt. Hogyha manapság vé­gig kérdezünk embereket nem ismerik történelmi sike­reinket, kudarcainkat. Nem tudják, hol vannak azok a pon­tok, ahol Magyarország meg­mutatja teljes szépségét. Ilyen­kor nem politizálni kell csak nyitott szemmel járni orszá­gunkba. Az biztos jólesne min­denkinek ha elmehetne meg­nézni a Bánk Bán című dara­bot, mint 1848-ban. Talán a ko­rombelieket nem is érdekelné, ez már úgy mond nem „me­nő”. Ezt a darabot akkor sze­rintem úgy nézték, mint a „di­adal” jelképét. Sok fontos évszám vagy sze­mély van történelmünkben. Államalapítás, Szent István ki­rály koronázása, II. András Aranybullája, IV. Béla „máso­dik honalapítónk”, III. András utolsó Árpádházi-királyunk, Mátyás az „igazságos". Ezen kívül még a függetlenségi küz­delmek és kiegyezések sora áll történelmünkbe, annak el­lenére, hogy sajnálatos módon folyamatosan halványul. Végül a Magyarország című dalából idéznék: „Magyaror­szág! Idegen földön ha járok, Magyarország, velem az út is megfordul haza hozzád. Ve­lem az ősök kérnek, engedd, hogy benned éljek tovább, ahogyan ők élnek bennem, Magyarország! Milliók áldása szálljon rád!” Szeles Szilvia 9.a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Magyarnak lenni. Ez sokak­nak teljesen mást jelent, mint a többi ember számára. Van, aki mindenhol és mindenben a magyart keresi, de van, aki bár­hol boldogan él a tudattal, hogy magyar. Ez az ország az otthonom. Ez nem kérdés. Nagyon szeretem a csodás tájat. Tényleg gyönyö­rű. Itt nőttem fel, de számomra a magyarság nem a „földben” rejlik. 2-300 éve biztosan másképp gondolkodtam volna. Amikor az emberek ezért az országért harcoltak. A hazáért, amit ma­guknak mondhattak! Azok az idők elmúltak. A XXI. században az embe­rek - főleg a fiatalabbak - már nem ahhoz a rendszerhez al­kalmazkodnak, ami akkor ré­gen volt. Szerintem például egy gazda nyugodt lélekkel költöz­ne külföldre, ha tudná, hogy ott frissebb füvű legelők várnának állataira, növényei pedig na­gyobbakra nőnének. Nyugodt lélekkel tenné ezt: mert a ma­gyarság nem attól függ, hogy a világ mely pontján állunk. Le sem tagadhatnánk a ma­gyarságot, ha ismerjük és át- érezzük a történelmet. Ha csak belegondolunk mennyit mun­kálkodtak, szenvedtek az őse­ink a mai helyzetért, és hogy mennyi mindent köszönhe­tünk még nekik. Rendkívül fontos összekötő elem még a nyelv. A gyönyörű, változatos és színes magyar nyelv. Valljuk be: igazán büsz­kék fehetnénk, ha belegondol­nánk, mennyi gyönyörű szó hagyhatja el szánkat nap mint nap. Ä kultúrával is rendelkezik minden nemzet. Hát még a ma­gyar! Annyiféle szokás, hagyo­mány, rengetegféle népviselet, milliónyi vers, könyv és zene! Véleményem szerint ettől lesz valaki magyar. Bár a törté­nelem, a kultúra akár mellékes is lehet, mindenekelőtt tud­nunk kell, hogy kik vagyunk. Magyarok. A világon szinte már min­denki hallott legalább egy-egy keringő legendát a „hódító hő­sökről”, vagy a szélsebesen vágtató huszárokról, esetleg győzedelmes csatákról. Történ­jen bármi is a népünkkel, a ma­gyarság sohasem fog elveszni. Mindig fennmarad majd né­hány história a dicsőségeink­ről. Ennyi minden soha nem merülhet feledésbe. Soha! Bocsó Blanka 8.a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény Hazaszeretetről „Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem, Magyar nótát dalolt a dajka fe­lettem, Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!...” Pósa Lajos gyakran idézett verse egy a sok-sok mű közül, mit a hazaszeretet ihletett. Hazaszeretet. De mit is jelent ponto­san? Megértjük, átérezzük, mégis más szóval leírni oly nehéz... Erőt adott seregeinknek a többszörös túlerővel szemben Eger váránál, s oly nagy hősöket vezérelt, mint Lehel, Zrí­nyi Miklós vagy Bem József. A hősök sora véget nem érő. Legyenek bármi­lyen származásúak, hazánkért, Ma­gyarországért küzdöttek. 1848 különösen fontos esztendő min­den magyar ember számára. Miután a forradalom szabadságharcba csapott át, Jellasics sorra halmozta győzelmeit. Ám Pákozdnál minden megváltozott. Mind­két oldalon viszonylag kevesen estek el, mégis ez a csata volt a szabadságharc egyik legjelentősebb ütközete, s szá­momra az egyik legszebb példa a haza- szeretet erejére. Jellasics hadserege harcedzett volt és létszámbeli fölénnyel is rendelkezett. A csatát ennek ellenére a magyar sereg nyerte. Mily erő az, mi a parasztokból álló gyalogságot, diákok­ból lett tüzéreket győzelemre vezette? A huszárság ehhez kevés lett volna, hisz a gyalogság és a tüzérség erejét bele­számítva is mi voltunk kevesebben. Ak­kor mégis mi lehetett? Nem más, mint a hazaszeretet. A magyar katonák hazá­jukat, otthonukat, családjukat védték, ami oly erővel ruházta fel őket, hogy a csata végén is túlerővel bíró Jellasics taktikázva fegyverszünetet kért, majd Bécs felé menekült. Magyarország az otthonunk, történel­me bennünk él tovább. Alakuljon bár­hogy, jövője rajtunk áll. Palaticzky Júlia Bolyai János Gimnázium és Szakközép­iskola 9.c osztály Magyarország márciusban Sokan leírták már nagyon szépen, mit jelent számukra ez a szó: Magyar- ország. Elénekelték, lefényképezték, fil­met készítettek róla. Én az érzéseimet nem tudom művé­szien megfogalmazni, mégis úgy érzem, most március 15 közeledtével, vannak elmondható gondolataim. Nekem most Magyarország a forra­dalmat és a szabadságharcot jelenti. Gyerekkorom óta ilyenkor fokozottab­ban érzem, hogy magyar vagyok. Talán az óvodában kezdődött a háromszínű zászlók készítésével, a Kossuth-nóták tanulásával, az egyszerű csárdás lépése­ivel. Az iskolában történeteket olvas­tunk és hallgattunk ilyenkor március­ban Damjanich vörös sipkásairól, a kis­dobosról, vagy arról, hogy hogyan men­tette meg egy vak koldus furulyája egy tábornok életét. Olyan jó volt magyar­nak lenni! Később, amikor már törté­nelmet tanultam, megismertem a sza­badságharc előzményét, lefolyását, kö­vetkezményeit. Éveken át részt vettem a községi meg­emlékezéseken. Hihetetlen, de átéltük ott mindannyian magyarságunkat. Ki­csik és nagyok együtt énekelték és éneklik a mai napig a Himnuszt, játsza­nak, táncolnak, rövid versikéket mon­danak az óvodások, dramatikus játék­kal készülnek a nagyobbak, az asszony­kórus énekel, s a program zárásakor megszólal a tárogató. Együtt van a falu, az ünnep összetartja. Azt hiszem, ez számomra Magyaror­szág március idusán: a küzdeni akarás, a küzdeni tudás, a célok megfogalmazá­sa és azok megvalósítása, a meg nem hátrálás és az összetartozás. Kéri Éva 9/A II, Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Ál­talános Iskola, Gimnázium és Szakközép- iskola, Szécsény

Next

/
Oldalképek
Tartalom