Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-21 / 43. szám

2 ÉSZAK- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD 2011. FEBRUÁR 21, HÉTFŐ Egymilliós kárt okoztak a vandálok Közérdekű üzem műkö­désének megzavarása és lopás miatt indult bünte­tőeljárás az ellen a nyolc káliói férfi ellen, akik a gyanú szerint behatoltak a helyi víztározó területé­re, ahol közel egymillió forintos kárt okoztak. KMIÓ. Egy vízszolgáltató társa­ság képviselője tett bejelentést pár napja a Pásztói Rendőrkapi­tányságra arról, hogy ismeret­len személyek február 14-ről 15-re virradóan leverték a laka­tot a káliói víztározó kerítésé­ről, majd megrongálták az ott lévő épület kapuját, ajtajait, a medencék alkatrészeit, vala­mint egy vezérlőszekrényt. Azt már a helyszínre érkezett rendőrök állapították meg, hogy a behatolók - az elmondottakon túlmenően - vasajtókat, kábele­ket, akkumulátort, napelemet, hidrosztatikus szintjelzőt és egyéb értékeket is eltulajdoní­tottak, összesen hozzávetőleg öt­százezer forint értékben. Az elkövetők a tározó terüle­tén lévő két, egyenként száz köbméteres, ivóvízzel teli me­dencébe erősen szennyezett kannát és más tárgyakat dobál­tak, emiatt azokat azonnal ki kellett zárni a közüzemi vízellá­tásból. Mindez további félmilliós kárt jelentett. Az adatgyűjtés során rövid időn belül megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elköveté­sével egy nyolc főből álló csoport gyanúsítható megalapozottan. A 16 és 37 év közötti káliói férfia­kat a pásztói rendőrök elfogták, s előállításukat követően közér­dekű üzem működésének meg­zavarása és lopás miatt gyanúsí­tottként hallgatták ki. Kiderült az is, hogy közülük hárman a gyanú szerint más va­gyon elleni bűncselekményeket is elkövettek, ezért őket őrizetbe vették a pásztói rendőrkapitány­ságon, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. Hölgyek egymás között Salgótarján. A Nők klubja so­ron következő összejövetelén, február 21-én, hétfőn 14 órától tartják, és a farsangi szoká­sokra emlékeznek vissza a je­lenlévők. A rendezvénynek ez­úttal is a József Attila Művelő­dési és Konferencia-központ ad otthont. , (Folytatás az 1. oldalról) Veres Béláné önkormányzati képviselő és a szintén ilinyi Gál Andor vállalkozó érdemelte ki. Veres Béláné 2000-től a helyi ha­gyományőrző csoport vezetője, kinek nevéhez többek között a Palóc Mesemondó Verseny vagy a Derelyefesztivál megrendezése kötődik. Gál Andor a fogathajtó versenyek és bajnokságok, vala­mint a csitári motocross verse­nyek lelkes szervezője hosszú évek óta. „Az év sportolója” ki­tüntető címet Mohácsi László, a BSE labdarúgója és edzője vehet­te át, kinek közreműködésével a balassagyarmati csapat NB III-as és NB Il-es bajnokságot is nyert. „Az év polgármestere” Ivanics András, Bánk első embere lett, aki 2006-tól vezeti az egyre virág­zóbb, hagyományőrző, progra­mokkal teli települést. „Az év rendőrévé” Ponyi Béla ezredest, a Salgótarjáni Városi Rendőrkapi­tányság vezetőjét választották. Az ezredes pontosan, szakszerűen (Folytatás az 1. oldalról.) Igen fontos módszer ez az is­mert és kezelt tüdőbetegeknél, szívbetegek esetében, valamint a szívelégtelenség pontosabb di­agnosztikájában és kezelésében. Szívműtétek és egyéb nagy, pél­dául hasi műtétek előtti kivizs­gáláskor a szív-érrendszeri és tü­dő teherbírásáról igen sok fontos adatot szolgáltat az ergos­határozza meg a feladatokat, ak­tivitása, hatékony reagálása, kö­vetkezetessége példaértékű. „Az év vállalkozója” címet Kakuk Jó­pirometria. A vizsgálatnak az el­ső pillanattól kezdve nagy szere­pet szántak a Nógrádgár- donyban dolgozó orvosok az ál­lapotfelmérésben, a légúti társ­betegségek szűrésében, a rizikó­becslésben, illetve a különböző edzésprogramok megtervezésé­ben. Ennek során felismerték, hogy a módszer milyen nagy ha­gyományokkal rendelkezik a vi­zsef, a salgótarjáni Toyota Kakuk Kft. tulajdonosa érdemelte ki. A vállalkozó Salgótarján egyik leg­ismertebb közéleti személyisége, lágban, és változatlanul érdeklő­désre tart számot az élettan és a testnevelés kutatói, valamint a sport- és katonaorvosok körében is. A kardiológián belül is egyre több területen válik a módszer kulcsfontosságúvá. E közös ér­deklődés alapján jött létre hagyo­mányteremtő módon az I. Nógrádgárdonyi Ergospiro- metriás Napok, melyen a külön­aki nemcsak egy sikeres autóke­reskedelmi vállalkozás vezetője, de mint egykori SBTC labdarúgó, ma az SBTC futballcsapatának el­nöke is, s az általa szervezett díj­ugrató versenyekről is híres. A díjak átadását Holes Imre a kitüntetettekkel való közvetlen hangú, rögtönzött riportjai is szí­nesítették, valamint az a meg­hitt műsor, melynek keretében a közönség megcsodálhatta a romhányi teremkerékpárosokat, meghallgathatta többek között Csábi István előadóművész éne­két, a Romhányi Dalárdát, a Ba­lassagyarmati Dalegyletet, az ilinyi és berceli mesemondó és népdalénekes gyerekeket, vala­mint megtekinthette a szécsényi és bánki gyermek néptánc­együttesek produkcióit. A teltházas rendezvényen a ta­karékszövetkezet kirendeltségei­nek vezetői és munkatársai, a je­lölő szervek, egyének, a díjazottak településeinek polgármesterei és természetesen a kitüntetettek hoz­zátartozói egyaránt részt vettek. böző szemléletet, érdeklődési te­rületet reprezentáló szakembe­rek találkozhattak, megismer­hették egymás munkáját. A szí­nes, multidiszciplináris prog­ram a további közös munka alap­jául is szolgálhat. Az érdekes előadásokon túl, szakmai eszme­cserék, bemutató vizsgálatok, kulturális és kulináris élmények is színesítették a rendezvényt. Taron oktatóközpont lesz Tar. Lapunk 2011. február 8-i szá­mában megjelent „Biogáz üze­met terveznek a tariak” cikkünk címe félreérthető volt, mivel a pá­lyázat tárgyát képező biogáz üze­met Szlovákiában, Kassától nem messze tervezik felépítem, en­nek előkészítésében nyújt szak­mai segítséget a tari székhelyű InterEnergia Nonprofit Kft. E projekt nyitókonferenciáját tar­tották. Taron az érdeklődőknek, melyen az egyik előadás arról szólt, hogy a tari önkormányzat vezetésével és az InterEnergia Np. Kft partnerségével a közeljö­vőben indulhat egy másik - már elnyert, de a biogáz üzemtől telje­sen független - pályázat, mely­nek keretében Taron egy meg­újuló- ill. zöldenergetikai bemu­tató és oktatóközpontot kívánnak létrehozni 2012. végéig. Kirándulás a Medvesre Salgótarján. „Mozgással az egészségért!” címmel tartanak összejövetelt az Egészséges Éle­tért Klub tagjai február 22-én, kedden 16 órától. A tagok jó idő esetén a Medves-fennsíkra ki­rándulnak ki, ahol a szabadban végzett légzőgyakorlatok mellett nyaki- és válltornát is végeznek. Gazdagyűlés Balassagyarmat A Magyar Gaz­dakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete 20011. február 24-én, csütörtökön 15 órai kezdettel tartja gazdagyűlését Balassa­gyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Csikász termében. A gyűlésen bemutat­kozik a Nógrád Megyei Kor­mányhivatal, illetve ismertetik a 2011. évi támogatási és pályáza­ti rendszert, az agrár Széchenyi- hitelt és szó lesz a kamarai tör­vény változásairól is. „Utazás Meseországba" Bátonyterenye. „Hol volt, hol nem volt... Utazás Meseország­ba” címmel tartanak rendez­vényt az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban febru­ár 24-én, csütörtökön 14 órától. Fogadónap Hátság. Dr. Katona Ernő, a város alpolgármestere tart fogadóna­pot a városházán február 23- án, szerdán 16.30 és 17.30 óra között. Szeretetteljes szépkor Óné IMwytrifjr Kilencvenedik születésnapján Nagy-Majdon Jó­zsef, a város polgármestere, va­lamint Gembiczki Ferenc, önkor­mányzati képviselő köszöntötte Szomszéd Jánosné, Koós hutás Ilonka nénit Kisterenyén, a Nemti úton. Valamikor a „falu legszebb lányaként” emlege­tett, a régi szép vonásait még mai is őrző Ilonka néni kék sze­mei ugyancsak megteltek az öröm könnyeivel, amikor a gyö­nyörű orchidea csokor kíséreté­ben elhangzottak a tisztelet- és szeretetteljes köszöntő szavak, jókívánságok. Három éves volt, húga egy éves, amikor elveszí­tették fiatal édesapjukat, a sors legfájdalmasabb karácsonyi ajándékát hozta 1924. decem­bere. Az édesanya egyedül ne­velte fel őket, a földművelés, ál­lattartás férfiakat meghazudto­ló munkája mellett biztosítva: lányai mindig az elsők között viselték az éppen aktuális, álta­la - sokszor éjszaka - varrt, szép ruhákat. Később a vas­utas férj keresetét kiegészítve, ő maga is folytatója lett az anyai örökségnek, mind a ke­mény paraszti munka, mind az alkotó tehetséget, szépérzéket, ügyességet igénylő szabás-var­rás területén. Egyetlen lánya, Ilona, imádott unokája: Attila és családja, a gyönyörű déd­unokák: Attila, Gergely és Gá­bor - kárpótolják az élete so­rán megélt valamennyi nehéz­ség, fájdalom okozta keserűsé­gért. Úgy érzi, általuk elégté­telt szolgáltat a sors: a megélt szépkor valamennyi napja és órája így válik igazán széppé, örömtelivé, boldoggá! JÓTÉKONY MÁGNESES ERŐTÉR Pásztó. Hatalmas érdeklődés kísérte múlt pénteken Béky László professzor, természetgyógyász (a felvétel jobb oldalán) konzultációját a művelődési központban. A neves szakember elhozta segítőit is, akik állapotfelméréssel és speciális magneteres kezeléssel ismertették meg a hozzájuk for­dulókat. A rendezvényt ezúttal is a Magneter kizárólagos megyei forgalmazója, a Ring Árnyékolástechnikai és Egészségközpont szervezte, főt*™. Holes Imre a szövetkezet ügyvezető elnöke köszöntötte az egybegyűlteket Kiváló szakembereket díjaztak Az .Év csapata” címet a romhánvi művészi teremkerékoárosok érdemelték ki Orvoskonferencia egy úttörő módszer jegyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom