Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-19 / 42. szám
2011. FEBRUÁR 19., SZOMBAT 5 INFORMÁCIÓ Járai Zsigmond kinevezése A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai Zsigmond, miután Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács tagjává nevezte ki a Sándor palotában. Járai szerint a KT külön apparátus nélkül is működőképes lesz, mivel munkamegosztásban működik majd a többi, költségvetési kérdésben illetékes intézménynyel, vagyis az Állami Számvevő- székkel (ÁSZ-szal), a pénzügyminisztérium szerepét ellátó Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Magyar Nemzeti Bankkal. Újra drámát írt Csurka István A hatodik kopor ,ó Csurka István több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett. A kétszeres József Attila-díjas író az MTI megkeresésére pénteken beszélt A hatodik koporsó című darabjáról, amely, egy hetilap különszá- mában látott napvilágot A rövid, fantasztikus elemekkel építkező kétrészes színmű témáját Csurka István Sorskérdésünk sorsa című, évek óta készülő, folytatásokban megjelenő regényében már megfogalmazta. A dráma cselekménye szerint egy magyar feltalálók által készített eszköz, a hatodik koporsó segítségével a darab főszereplője, a Hatodik Koporsó Apródja az első világháborút lezáró, Párizs környéki békekötéseket előkészítő konferenciát idézi meg. Az Új Széchenyi Terv energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője pénteken a Tető, Falak, Homlokzatok, Épületenergetika szakkiállítás keretében rendezett panel rehabilitációs konferencián. Az osztályvezető emlékeztetett arra, hogy az ország energiafelhasználásának 40%-a épületekhez köthető, és ennek kétharmada hűtésre, fűtésre jut. Magyarországon az épületállomány 70%-a energiahatékonyságot javító felújításra szorul, és ez elsősorban az iparosított technológiával épült lakásokat érinti - mondta. Titkosított jegyzőkönyvek feloldották. A Fidesz szerint egyértelműen az akkori ellenzék elleni politikai támadások lehetővé tétele miatt titkosították a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült jegyzőkönyveket. A szigorúan titkos, államtitoknak minősített dokumentumok nyilvánosságra hozataláról a Népszabadság számolt be. A lap szerint a jegyzőkönyvek eredetileg csak nyolcvan év múlva lehettek volna megismerhetők. Gulyás Gergely, a 2002. és 2010. között az állam részéről elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottságának kormánypárti elnöke elmondta: a titkosítást, néhány személyi adat kivételével egyáltalán nem tartják indokoltnak, az ugyanis kizárólag a korábbi kormányzat érdekeit szolgálta. 1,9%-kal nőttek a reálkeresetek Statisztikai jelentés. Tavaly - döntően a személyi jövedelemadószabályok változásának köszönhetően - 1,9%-kal nőttek a reálkeresetek a nettó átlagkeresetek 6,9%-os emelkedése és a 4,9%-os infláció eredőjeként - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A decemberi reálkeresetek viszont 3,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, miután a 4,7%-os inflációval szemben a nettó bérek csak 0,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbit A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél a bruttó keresetek decemberben 4,6%-kal elmaradtak az egy évvel korábbitól. A biztonságérzetet is növeli Több mint harmincezer, a határon túli magyarok a magyar állampolgárság megszerzését a biztonságukat szavatoló tényezőnek tekintik, mivel az Európai Unió a legkevésbé sem jelent garanciát arra, hogy a kisebbségi problémák rendeződjenek - írja pénteki vezércikkében a Krónika. Az erdélyi napilap szerint az eddig benyújtott több mint harmincezer honosítási igénylés azt jelzi: a határon túli magyarok jelentős hányada számára fontos, hogy a lehető legszorosabb kötelék fűzze őket az anyaországhoz. Az okok között előkelő helyet foglalnak el az előnyök is, mint például a vízummentes amerikai beutazás. A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KITŰNTETI AZ ÉV SZAKEMBEREIT! A CSERHÁT-TAMARÉI A SZAKI Ili ul: l ims IT ALAPÍTVÁNY 2011. tebnjár 19-én, 14 órakor Balassagyarmaton, a volt magyeháza dísztermében adja át a kitüntető elmeket: AZ ÉV PEDAGÓGUSA, AZ ÉV VÁLLALKOZÓJA, AZ ÉV SPORTOLÓJA. AZ ÉV RENDŐRE, AZ ÉV CSAPATA, AZ ÉV EGYHÁZI TISZTSÉGVISELŐJE, AZ ÉV POLGÁRMESTERE ÉS AZ ÉV KÖZÉLETI EMBERE kategóriákban. A KULTURÁLIS MŰSORRAL EGYBEKÖTÖTT ÜNNEPSÉGRE MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR A RENDEZŐSÉGI FEBRUÁR 12-13. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Zsuzsanna, Eliza, Aladár és Álmos nevű kedves olvasóinkat! SZOMBAT Zsuzsanna Ókori, egyiptomi eredetű név, mely héber közvetítéssel került át más nyelvekbe. Jelentése: lótuszvirág. Női névként csak a héberbe való asszimilációja után volt használatos. ELIZA. Az Elisabeth név több nyelvben meglévő rövidülése. A Nap kel: 6.43, nyugszik: 17.13 órakor. A Hold kel: 19.08, nyugszik: 6.47. Borongós idő fiw/táp wggeti és A íuái jditfiv Szombat Nógrád megyében erösen felhős «agy borult ley az ég. Legfeljebb jelentéktelen eső, havas eső fordulhat csak elő. Gyenge vagy mérsékelt ley a légmozgás a megyében. A legvalószínűbb folytatás Erösen felhős és napos területek és időszakok váltakoznak majd a kővetkező napokban, néhány órás napsütés a jövő hét közepéig minden nap lehet. Kisebb havazás, hózápor fordulhat csak elő. Mérsékelt iesza légmozgás. Orvosmeteorológia: Hidegfront jellegű hatás. Közlekedés-meteorológia: Éjszaka pára. köd miatt romlanak a látási víyonyok. Nedves, csúyós útszakaszok előfordulhatnak. k etoíieUes u Oistiga Uemuiiogu dolgától keyHeffi További információk: www.met.hu Vasárnap feF Hétfő *.* Kedd Hójelentés Kékestető 50 cm Eplény 100 cm Chopok 50 cm Tátralomnic 70 cm Maribor 40 cm Les 2 Alpes 125 cm Arnoldstein 60 cm Ischgl 110 cm Kaprun 170 cm Sölden 205 cm VASÁRNAP Aladár Germán eredetű férfinév, valószínűleg az Aldarik vagy az Aldemár magyarosodott alakja. Elemeinek eredeti jelentése: öreg, tapasztalt és híres vagy hatalmas, álmos. Török eredetű régi magyar név, Árpád fejedelem apjának a neve. Jelentése: megvett, megvásárolt, más feltevések szerint: szerző. Az álom szóból való származása vitatott, de a legenda szerint anyja, Emese álmot látott, ezért nevezte el a fiát Álmosnak. A Nap kel: 6.41, nyugszik: 17.14 órakor. A Hold kel: 20.31, nyugszik: 7.12.- Gratulálok a hármasikreidhez. Igazán ritkaság az Uyesmi.- Hát igen - büszkélkedik a kismama. - A lexikonban olvastam, hogy csak minden egymilliomodik próbálkozásból születnek hármasikrek.- Te jó ég! Hogy tudtál emellett még házimunkát is végezni? * * *- Mikor van abszolút hideg?- ???- Amikor a sertésbőrből készült kesztyű is libabőrös lesz! * * * Meséli egy férfi a kocsmában:- Képzeljétek, tegnap este amikor itt iszogattam veletek, egy fickó betört a házamba!- És, mi történt?- Agyrázkódást kapott, és kitört hat foga... A feleségem ugyanis azt hitte, megint én megyek haza részegen, és jól megverte! Február 17-i 4 5 9 10 14 22 24 31 33 37 Renö nyerőszámok 38 54 56 59 61 67 68 70 75 79 NAPI HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). Ne legyen mézesmázos azzal, aki a háta mögött pletykál Önről, tartsa meg nyugodtan a három lépés távolságot. Csak magának tesz jót ezzel. halak pi. 21-111.20.). Valamiféle újszerű hobbi elkezdése már elég lesz ahhoz, hogy megtörje a mindennapi rutinszerű megszokást. Ma belebotlik abba, ami igazán le tudja kötni. kos PII.21-IV.20.). Fontos embernek érzi magát, ezért felhívja az össze ismerősét és találkákat szervezel le mindenkivel. Néha jólesik beszélgetni a többiekkel. bika (IV.21-V.20.). Ne fogja vissza magát, bátran kezdeményezzen! Csak sikerei lehetnek a szerelem területén, hiszen Vénusz Ön mellett áll. Legyél kihívóbb! ikrek (V.21-VI.21.). Döntéshelyzetbe kerül, amelyben teljesen elbizonytalanodik. Ne csüggedjen, most is mint mindig, megtalálja a lehetős legoptimálisabb megoldást! rák (VI. 22-VII. 22.). Ma megengedheti magának, hogy egy kicsit könnyelműbb legyen, de arra azért figyeljen, hogy a törvényes lehetőségeket ne lépje át. oroszláf (VII. 23-VIII. 23.). A kedvező csillagállásnak köszönhetően erősnek érzi magát és szinte minden úgy történik, ahogy Ön elképzelte. A felmerülő problémákat könnyedén megoldja. S2 (Vili. 24-IX 23.). Barátai közül valaki több figyelmet igényel, de odaadásával és szeretetével meg is hálálja azt Érdemes őt meghallgatni, mert sok mindenben a segítségére lehet mérlei . (1X.24-X.23.). A mai nap ideális arra, hogy hibátlan és békés otthoni körülményeket teremtsen maga körül. Most minden- . re jut idő, amit eltervezett. SKORPic (X 24-XI. 22.). Mivel fontos, hogy ítéli meg a környezete, ezért nagy mértékben hajlandó hozzá alkalmazkodni, sőt családja érdekében áldozatot is hoz. nyilai (XI.23-XII.21.). Részese lehet egy vitának, de szerencsére csak mint külső szemlélő. Ne is próbáljon belefolyni, mert mind a két fél könnyen Ön ellen fordulhat. (XII. 22-1.20J. Mindenki követ el hibákat, viszont bölcsen tenné, ha vállalná azokat, és igyekezne rendbe hozni őket, ahelyett, hogy hallgatásba burkolózik.- T Ä n n i TV TTTTVT i TV Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: Ni HtK A I I H K A ■ 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótaiján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 11 \JVJlViVL/ megyei llllVLiril Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat ................ KoztLtn ww....................... terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. El őfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az újság a • akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. #*p*A Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi re