Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-15 / 12. szám

2011. JANUÁR 15., SZOMBAT 1 KÖZÉP- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD Modem oktatási eszközök Szécsény. A II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Is­kola, Gimnázium és Szakkö­zépiskola tantestületi tagjai-j ban ott él a megújulás .vágya, hogy a mindennapi oktató-ne­velő munkájukkal megfelelje­nek a kor követelményeinek. Az iskolát fenntartó városi ön- kormányzat partnere az intéz­ménynek a célok megvalósítá­sában. Az önkormányzat pá­lyázat útján 26,4 millió forint értékben, 196 tanulói laptopot nyert. Zsolnai Györgyné, az is­kola igazgatója elmondta, hogy a modern taneszközöket a ta­nulók személyre szólóan kap­ják meg, azt haza nem vihetik, az iskolában a megadott tanítá­si órákon használhatják. További sikerekben bíznak Romháiy. Készül a költségvetés - tudtuk meg Termán István polgármestertől. Az önkor­mányzat 2011. évi első ülését január 22-én délután a műve­lődési házban tartja, ahol egye­bek mellett átadják a Bereczki Máté gyűrűt is. Ugyan a költ­ségvetés még „nincs egyben”, de a polgármester bízik benne, hogy hasonló szép pályázati si­kerek lesznek az elképzelése­ikből mint 2006-2010. között, amikor is körülbelül összesen 1,1 milliárd forintot nyertek | különféle fejlesztésekre. Ingatlanokat értékesítenének Aisótoid. Több üres ingatlan is van a településen, amelyek kö­zül néhány az önkormányzat tulajdonát képezi. Klátyik András polgármestertől meg­tudtuk, hogy az üresen álló I építményeket hasznosítani szeretnék. -Szóba került már mind az eladásuk, mind a bér­beadásuk. Nosztalgia bál Babuagjnrmt január 22-én este nyolc órától pótszilveszter és nosztalgia bál lesz a Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pontban, ahol Szőllős Róbert és Menczel Anett zenélnek. Eredményhirdetés Réti*, anuár 21-én délután öt órától a könyvtárban a Magyar Kultúra Napja alkalmából a „La­kóhelyünk Rétság” című pályá­zat eredményhirdetése lesz. Van kiút a nehézségekből? Levegő | keringtetés Levegő elszívás Levegő elszívás Talajvizes hőszivattyú hőtárolóval, hőcserélővel Szellőzőrendszer csúcsminőségű hővisszanyeréses kétkörös szellőzőegységgel A passzív ház működési modellje (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt két évszázadban kényszerűen betárolt és a folya­matosan keletkező hulladék­készletek racionális felhaszná­lása új energetikai, környezetvé­delmi, építőipari, gazdasági és társadalmi perspektívákat nyit meg. A projekt rendszergazdája elő­adásában kiemelte, az erőforrás alapú gazdaság megteremtésé­ért a hazai ipart végre olyan má­sodnyersanyag köré kívánják szervezni, ami itthon bőségesen rendelkezésre áll. Megújuló energia alapú technológiák al­kalmazásával egyszerre lehet csökkenteni az Ipari kibocsátást és növelni az erőforrások megőr­zését. Környezetvédelmi szem­pontokat kell integrálni a Ma­gyar Nemzed Fejlesztési Politi­kába. Ehhez már rendelkezésre állnak magyar szellemi termé­kek és „hazai” alapanyag (ener­giává alakítható hasznosítatlan műanyag hulladék, és korszerű építőanyag gyártásához használ­ható üveg hulladék frakciók). A megvalósításban, piaci kivitele­zésében az iparágakat tömörítő kamarák és egyéb érdekképvi­seleti szervezetek minősített kkv-i is részt vesznek. Mindez­zel természetesen nagy számú magyar munkahely megtartása és megteremtése a közvetlen cél­kitűzés. Szűcs László, az EMIZO ügy­vezető igazgatója bejelentette, hogy eddig négy gazdasági ré­gió és a hozzájuk tartozó kistér­ségek jelezték csaüakozási szán­dékukat az EMIZÓ- MARGARÉ­TA projekt célkitűzéseihez. Re­ményeik szerint 2011-től már akár aktív kormányzati közre­működéssel kerülhet megvalósí­tásra a teljességében magyar energetikai és hulladékhaszno­sítási elemekkel kombinált, zöld-passzív építési technológia. A technológia fejlesztéseket kö­vetően első körben a szociális- és bérlakásprogramnak vala­mint azöpkormányzati fejleszté­seknek fordítanak kiemelt fi­gyelmet, de aktív szereplői kí­vánnak lenni az iroda-, kereske­delmi-, ipari- és mezőgazdasági ingatlanpiacnak is. Eltérve a jelenlegi hazai építé­si piacon megszokott általános szemlélettől a MARGARÉTA pro­jektet nem kizárólag csak az energetika felkapott, és jól-rosz- szul képviselt fogalma hajtja. A ma még egyoldalúan hangsúlyo­zott „energetika, energetika, energetika” szlogen helyett a „környezetkímélés, energetika, élettartam-gazdaságosság, emisszió csökkentés, tartós élet­minőség javítás” értékeket kép­viseli az új építési rendszer. Elsőként Magyarországon a zöld-passzív építési elvrendszer alapjait kívánják megteremteni az építési piacon. A zöld jelző itt azt jelenti, hogy az alkalmazott anyagok és technológiák a mini­mális terhelést róják a környe­zetre. A szemléletváltásnak már érezhetőek a pozitív történései. A kormányzat részéről a Vidék- fejlesztési Minisztérium szakbi­zottsága - a Környezeti Fejlesz­tési Főosztály, a Környezettech­nológiai Főosztály és a Hulladék­gazdálkodási Főosztály - szakér­tői kiemelten támogathatónak tartják, az EMIZO - MARGARÉ­TA programot és a szaktárca ve­zetőjének, dr. Illés Zoltán állam­titkárnak a kiemelt projekt cím felterjesztésére javaslatot tettek. A továbbiakban is folyamatos, havonta megtartandó konzultá­cióval kívánják segíteni annak gyakorlati megvalósítását. A konferencia résztvevői záró- nyilatkozatukkal támogatták a program megvalósítóit, kijelentve, hogy az új társadalmi, gazdaság- politikai stratégiák, víziók mellett sürgető szükség van komplex programok beindítására is. A MARGARÉTA projekt az új Széchenyi-terv hét célkitűzéséből ötöt egyesít magában: a regionális vállalkozásfejlesztést, munkahely- teremtést, hulladékhasznosítási, energetikai, és építőipari innováci­ót, amelynek eredményeképpen takarékos, élhető otthonok építé­se, tiszta, zöld környezet valósul­hat meg - fogalmazott a projekt­hez való csatlakozás kapcsán Medvácz Lajos polgármester. Januári töprengés Az esztendő harmincegy na­pos kapujában, a képzeletbeli legalsó lépcsőfokon a pezsgős koccintás sem tudatosítja, hogy valójában mi is az, ami elkez­dődött. Csak egy ember eseté­ben is események százainak láncolata indul el akarva vagy akaratlan. Ez az a rövidke idő­szak, amikor kezd homályosod- ni a tegnap, pedig ez még csak karnyújtásnyira van mögöt­tünk. Ám már kinyújtózha­tunk, kíváncsian, kicsit izgatot­tan próbálhatjuk kitapogatni a holnap jóleső ismeretlenjeit. (Úgysem sikerül, de izgalmas lehet latba vetni matematikai műveleteket, vagy magasabb fo­kozatra kapcsolni a különös hetedik érzéket.) A jövőbe né­zés január ígéretes pontjáról szokás vagy kötelesség, kínálja az egyéni és közösségi új utak kijelölését, vagy a régi egyenge- tését Január másrészt amolyan mindenes: alkalom lehet az ösz- szegzésre, és minden egyéb kal­kulációra; hegycsúcs, ahonnan szét lehet nézni, de persze min­dent nem lehet látni. S ez ép­pen így jó, mert kivetítője tud lenni annak, hogy a magunk és mások szabta keretek között van azért szabad mozgástér, amit az eddigieknél jobban is kiaknázhatunk. Kedvesen kusza tehát ez a mi januárunk. Kezében tartja a nagy könyvet, aminek lapjait te­leírhatjuk, telerajzolhatjuk szé­pen vagy csúnyán. Egyik lába a múltba lóg, a másik már előre lép. Biztatóan ránk mosolyog, re mélve, hogy később nem kell rosszallóan összevonnia a szem­öldökét Egy nagy-nagy ajándék­lélegzetvétel, ami nem kötelez az égvilágon semmire. Január kézzelfogható valósá­ga mégis ritkán vidám. Azért sem, mert közepe-tája a fogvacogtató évszaknak, hab- zsolója a tüzelőnek, magában hordozza a jóleső költekezés utáni űrt..., szabadon ereszti az ismert-ismeretlen új szabályo­kat. És persze a farsangot is, ami ebben a fázisában nem per- dít táncra, inkább akkor vidá- mít meg, amikor átadni készül a stafétát februárnak. Ahol tananyag az idősgondozás A balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában kiemelke­dő jelentőségük van az egyházi ünnepeknek, így a ka­rácsonyt is hosszú felkészülési időszak előzte meg. A meghitt ünneplés mellett azonban az iskola diákjai az idősek gondozását is napirendre tűzték. BáMMfinnMt - Az iskola éle­tében kiemelt jelentőségük van az egyházi ünnepeknek, termé­szetes tehát, hogy a közelgő ka­rácsonyt is együtt ünnepeltük. A földszinti aulában az óraközi szünetekben karácsonyi vásárt rendeztünk, ahol a gyerekek kellemes zeneszó mellett saját készítésű ajándéktárgyakat, ap­ró süteményeket, mézeskalá­csot vásárolhattak. Egy ilyen vásár kellős közepébe csöppent mindenki, aki átlépte az iskola kapuját - mondta Meló Ferenc, igazgató, aki a karácsonyi ké­szülődésről is beszélt: az elmúlt években már szokássá vált, hogy a balassagyarmati Szent- háromság nagytemplomban, dr. Stella Leontin kanonok-plé­bános atya kérésére, december 24-én, Szenteste iskolánk tanu­lói betlehemes játékot adtak elő. Nagy izgalommal, zenével, szerepjátékkal készültek szín­játszósaink idén is az ünnepi műsorra. A „Jézuskavárásra” a város apraja-nagyja eljött, a szülők hozták gyermekeiket, nagyszülők az unokáikat.- Úgy tudom, karitatív tevé­kenységeik között igen fontos szerepet tölt be az idősek gondo­zása is.- Valóban néhányukkal napi kapcsolatban állunk, hiszen ta­nulóink minden hétköznap ebé­det visznek olyan idős emberek számára, akik mozgásukban korlátozottak, fáj a lábuk, vagy csak egyszerűen nem akarnak a csúszós úton közlekedni. Min­den nap szeretettel várják a gye­rekeket, akik cserében elmesé­lik, milyen napjuk volt az iskolá­ban. Kapcsolatunk igazán jó a helyi idősek otthonával is. Tanu­lóink műsoraikat, legyen az álla­mi vagy egyházi ünnep, mindig szívesen mutatják be az idősebb korosztály számára is. Egyúttal gyermekeink tanulják az idősek felé irányuló emberséget, törő­dést és szeretetet. Az idei tanév­ben a budapesti Betesda és a Szent János Kórházba is elvisz- szük ünnepi műsorunkat, ahol a beteg gyerekeket szeretnénk egy kicsit megörvendeztetni. Aján­dékot is készíttettünk számukra.- A karácsony ünnepéhez szo­rosan hozzátartozik az ajándéko­zás.- Az Újszövetség történetéből tudjuk, hogy sem a pásztorok, sem pedig a három király sem „üres kézzel” mentek megláto­gatni a kis Jézust. Ők is lehető­ségeikhez mérten vitték az ara­nyat, tömjént, mirhát, esetleg takarót, kenyeret. Az ünnepnek ma már szerves része az aján­dékozás. Tanulóinknak azt ta­nítjuk, hogy az igazi ajándék nem feltétlenül pénzben mér­hető. Ezt a célt szolgálta a de­cember elején iskolánkban megrendezett véradás is. Aki vért adott, életet mentett. Mai modern, mégis egyre inkább el­szegényedő világunkban sok gyerek karácsonyfája alá nem került semmi. Ezeknek a csalá­doknak a mindennapi megélhe­tés is gondot jelent. Rajtuk pró­báltunk segíteni akkor, amikor 70 tanulónak élelmiszercsoma­got adtunk az ünnepekre. A csomag alapvető élelmiszere­ket, cukrot, sajtot, felvágottat, szaloncukrot tartalmazott és persze a gyerekek számára is van benne meglepetés, egy plüssjáték. A csomagok szét­osztásában az osztályfőnökök segítettek. Tíz tanuló kapott a helyi karitász szervezettől étke­zési utalványt is. Ezúton szeret­ném megköszönni az akciónk támogatóinak, szponzorainak, hogy ennyi gyereknek segítet­tek örömöt szerezni. K.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom