Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-14 / 11. szám

4 országjáró 2011. JANUAR 14., PENTEK ZÖMMEL KIVÁRÁSSAL telt az elmúlt év, de néhány vállalkozás már túljutott a válságon Bizakodó nógrádi cégek MUNKATÁRSUNKTÓL Csendes zsugorodással és a túl­élésbe vetett bizalommal, a kivá­rás jegyében telt el a 2010-es esz­tendő a megye vállalkozásainak többsége számára - mondta la­punknak Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara elnöke, aki egyben a Styl csoport tulajdonos-igazgatója is. „Tapasztalatom szerint fejlődés­ről, válságból való kiemelkedés­ről még korántsem beszélhetünk a térségben. Bármilyen adat ke­rül az ember kezébe, mindenütt csak azt látjuk, hogy Észak-Ma- gyarország mennyibe marad el az országos átlagtól, és ezen be­lül Nógrád megye mennyire alat­ta van a régiós átlagnak. Nógrád megye gazdasága sok évtizeden át döntően a nehéz­iparról szólt, ám amikor a veszte­ségesen működő gyárakat és a bányát felszámolták, illetve pri­vatizálták, nem léptek be a he­lyükre nagy, ipari hagyományok­kal rendelkező vállalkozások. Az azóta eltelt időszakból jó hírnek számít az, hogy a megye nyugati részén sikerült autóipari és elektronikai beszállítókat betele­píteni. A keleti részen még folyik az útkeresés, itt hagyományos gépipari gyártók és beszállítók vannak jelen zömében.” Magyarország egyik legki­sebb - mindössze 2546 négyzet- méternyi területű - megyéjében sokáig jelentős szereplő volt a 2005-ben kivonult TDK, de még most is aktívan jelen.van az oszt­rák tulajdonú Eglo elektronikai vállalat, az amerikai Delphi, a ja­pán Mitsuba autóipari cég, az olasz MHG hangszórógyártó, a Bombardier Transportation Hun­gary Kft., illetve a Wamsler SE, valamint a Salgglas Zrt. Az idei évről szólva Tordai Pé­ter elmondta: a várakozások na­gyok, hiszen a kivérzett vállalko­zások már nagyon áhítják a vál­tozást. Ennek első lépései 2010­BESZÁLLITÁS. Bár Nógrád megyé­ben még nem lehet fejlődésről, illetve a válságból való ki­emelkedésről be­szélni, a Salgglas Zrt. történetének legjobb évét produ­kálta, főként annak köszönhetően, hogy a legnagyobb autóipari cégek­nek, így a Porschénak szállít szélvédőket FOTÓ; BLOOMBERG ben el is indultak, de a vállalko- Üzletemberként valamivel po- zói terhek - anyagi és bürokrati- zitívabb képről számol be Tordai kus - csökkenése igazából ez év Péter: „Szerencsére a Styl eső­során lesz majd érezhető. (2009, millió forint) Cég Forrás: KIM, Opten Nettó árbevétel 1. Delphi Thermal Hungáry Kft. 26 574 2. Delphi Holding Magyarország Kft. 22 562 3. Palóc Nagykereskedelmi Kft. 20 785 4. Nidec Sole Motor Hungary Kft. 17 926 5. TDK Elektronika Magyarország Kft. 16 576 6. Wamsler SE Háztartástechn. Európa Kft. 8 104 7. Thyssenkrupp Siicolnox Kft. 5 460 8. Mitsuba Automotive Kft. 4 910 9. Salgglas Üvegipari Zrt. 4 736 10. Nógrád Volán Zrt. 4 540 port tavalyi éve kicsit kilóg mind a megyei, mind az ágazati tendenciák sorából, hiszen a térségben kiírt épí­tőipari közbeszer­zéseken és magán­tőkéből megvalósu­ló komoly beruhá­zásokon sikerült pi­acunkat bővíteni és forgalmunkat nö­velni.” A háztartási sü­tő-, főző-, fűtőkészü­lékek gyártásával foglalkozó Wamsler SE vezérigazgató-helyettese, Tölgyesiné Szamos Andrea el­mondta, hogy a tavalyi, válság­ban töltött második év racionális döntéseket igényelt a menedzs­menttől, amelyekkel a hazai és nemzetközi piaci pozíciójukat si­került megerősíteniük. Ám a pia­ci mozgások a válság hatására megváltoztak, a megszokott sze- zonalitás és az üzletágukra jel­lemző ciklikusság sem a megszo­kott forgatókönyv szerint alakult, ezért a menedzsment gyors rea­gáló készségére egész évben szükség volt. „Ma már látunk jeleket arra, hogy a gazdasági válság legnehe­zebb szabászán túljutottunk. Egyébként számunkra a 2010-es év volt válsággal jobban megter­helt, és nem a 2009-es. Tavaly ki­számíthatatlanabban indult az év, például partnereink, a keres­kedők óvatossága, készletezésük optimalizálása miatt a megszo­kotthoz képest kicsit késve in­dult számunkra a fűtési szezon. Ellenben ősszel gyakorlatilag csak igen jelentős bérelt munka­erőlétszámmal tudtunk eleget tenni a hirtelen megnövekedett piaci igényeknek” - foglalta ösz- sze a tapasztalatokat. A Wamsler SE tavalyi első három negyed­éves adatai szerint a cég értéke­sítése az exportpiacok bővítése révén meghaladja a 2009-es év hasonló időszakának forgalmát. Hajszálon múlt, hogy a válság miatt nem ért csúnya véget a so­káig Nógrád megye húzóágazatá­nak számító salgótarjáni üveg­gyártás évszázados története. A régóta bukdácsoló „öblösüveg­gyár” felszámolás alatt áll. A sík­üveggyár, amely korábban az Ikarus beszállítójaként csinált karriert, a rendszerváltás után bedőlt. A helyén alakúit 3 cégből az üveggyapotot gyártó Ursa 2009-ben húzta le a redőnyt, az ablaküvegeket készített Salgosík Kft.-t felszámolják. Reménytele­nül veszteséges volt a Salgglas Zrt. is, mert 2008-ban még a 6 milliárd forintra felsrófolt árbe­vételből is képtelen volt az üveg­cég fedezni a megugrott költsé­geket. A vállalat akkor új veze­téssel átalakította működését, és ez meghozta az eredményét. A Suzuki után a többi partner, a Volkswagen, az Audi, a Porsche is az elérhető legjobb értékelést adta a vadonatúj gyártástechno­lógiákat átvett társaságnak - mondta Kugler Gábor vezérigaz­gató. Mindezeknek köszönhető­en a 2007-es 4,7 milliárd forintos árbevétel 2009-ben, a válságban sem csökkent, és a hatékonyság javításával a cég 2010-ben egye­nesen a cégtörténet legnyeresé­gesebb évét zárta. AP Diákhitel miatt behajtás? Budapest. Aki nem törleszti a diákhitelét szerződés szerint, annál megjelennek a végrehaj­tók, hiszen a Diákhitel Központ Zrt. a követelést visszavonha­tatlanul átadja az adóhatóság­nak - hívja fel a figyelmet a Magyar Hírlap. A napilap cikke szerint ugyan sok egykori hall­gató zúgolódik az internetes fó­rumokon és biogokon a diákhi­tel visszafizetésének feltételei miatt, a szakember azt állítja, a kölcsönt felvevők igen kis szá­zaléka marad adós a törlesztés­sel. Aki azonban több mint fél évig nem fizet, azzal a hitelköz­pont szerződést bont, és elkez­dődik a behajtási eljárás. Megegyeztek Üjabb tizenkét olyan áldozattal kötött peren kívüli megállapodást a Belügyminisz­térium a napokban, akiket 2006 őszén, a Gyurcsány-kor- mány idején bántalmazott a rendőrség, és emiatt sérülése­ket szenvedtek. Eddig összesen 22 millió forintnyi jóvátételt fi­zet az állam. Velük együtt már 126 károsulttal sikerült meg­egyeznie a tárcának a kor­mányváltás óta. Orbán: ellentétes érdekek Budapest. Meg van kötve a ma­gyar politikai döntéshozók ke­ze, amikor a forint megfelelő ár­folyamáról van szó, mivel ellen­tétes a háztartások, illetve a gazdasági növekedést tápláló exportőrök érdeke - írta a Dow Jones hírügynökség, Orbán Viktor miniszterelnök nyilatko­zatát idézve. A kormányfő sze­rint a jegybank függetlensége is ehhez kapcsolódó érzékeny kérdés, az euró bevezetése pe­dig nem reális cél Magyaror­szág számára ebben az évtized­ben - írta a hírügynökség. Kormányszóvivő: hol folyik pazarlás? Budapest A kormányszóvivő szerint a nagy rendszerek, így például a tömegközlekedés és a munkanélküli-ellátás megreformálásának első lépéseként át kell tekintem, mekkora a ráfordítás e területeken, hol fo­lyik pazarlás. Ez az, amit a kormány február 15-ig megvitat - közölte Nagy Anna, aki tartalmi részleteket egyelőre nem közölt A kormány- szóvivő mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Orbán Viktor mi­niszterelnök a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott in­terjújában egyebek mellett arról beszélt a kabinet a nemzetgazdasá­gi miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíj- rendszert, a munkanélküli segély csökkentését a gyógyszertámoga­tásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját Közoktatási törvények vitája Budapest Egyetért Pokomi Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizott­ságnak fideszes elnöke azzal, hogy meghosszabbítsák a közokta­tási törvény és a pedagógus életpályamodell koncepciójáról szóló vitát. Ezt a kormánypárti politikus arra reagálva mondta az Mű­nek, hogy a PDSZ levélben kérte a frakcióvezetőktől és tőle, mint Többféle reakció szakbizottsági elnöktől a közoktatási törvények vitájának március 31-ig való meghosszabbítását. A konzultációt egyébként tavaly év végén lezárta a tárca. Pokomi Zoltán kiemelte: az uniós elnökség ellátása a kormányra és a parlamentre különleges feladatot ró, ezért a jogalkotási tervet úgy álh'totta össze a kormány, hogy a leg­fontosabb jogszabályok kerüljenek az Országgyűlés elé. HÍREK elnöke, és ezután is tagjai az MNB alelnökei. Változás a rajtuk kí­vüli négy tagnál lesz. Eddig közülük kettőt az MNB elnöke, továb­bi kettőt pedig - az ő véleményének kikérése után - a miniszter- elnök nevezett meg. A kinevezés a köztársasági elnök joga volt. Újabb per indult a Mai Zrt. ellen Budapest. Újabb kártérítési per indult a Magyar Alumínium Ter­melő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. ellen a Fővárosi Bíróságon csü­törtökön, amelyben egy devecseri lakos összesen 16 millió forint kártérítést követel a cégtől. Eszerint október 4-én a zagytározó gátjának átszakadása során a vörösiszap elöntötte a 61 éves fér­fi házának udvarát és pincéjét, emiatt azóta is szinte elviselhe­tetlen szag és por terjeng körülötte és vele élő 89 éves, beteg édesanyja körül. Az alperes szerint a mérgező anyagokat kibo­csátó iszap mindkettőjük egészségét rombolja, ezért arra kérte a bíróságot, hogy nem vagyoni kártérítésként 3 millió forint, a tönkrement háza miatt pedig 13 millió forint vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezze-a céget. Jegybanktörvény módosítás Budapest. A monetáris tanács négy tagját a jövőben nem a köztár­sasági elnök nevezi ki, hanem az Országgyűlés választja, de a je­lenlegi tagok a megbízatásuk megszűnéséig hivatalban marad­nak - egyebek mellett ezt tartalmazza az MNB-ről szóló (jegy- Legkisebb forgalom bank) törvény módosítása, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján olvasha­tó. A monetáris tanács elnöke továbbra is a Magyar Nemzeti Bank Briisszel/Budapest Néhány európai parlamenti képviselő nemtet­szését fejezte ki brüsszeli sajtójelentések szerint amiatt, hogy az Európai Unió magyar elnökségét a Tanács épületében jelképező, óriási kultúrtörténeti szőnyegen helyet kapott egy 1848-as térkép is. Az EUobserver nevű internetes hírlevél egy osztrák és egy ro­mán képviselőt idézett, akik szerint a térkép Nagy-Magyarország- ra utal, és „nem a legszerencsésebb szimbólum” a magyar elnök­séghez. Ugyanebben a cikkben Hajdú Márton, a magyar elnökség egyik brüsszeli szóvivője cáfolta, hogy a szőnyeg bármilyen kap­csolatban állna a jelenlegi politikával. Budapest. A közép- és kelet-európai régióban közel duplájára, 4,8 milliárd euróra nőtt a befektetési célú ingatlanok forgalma a múlt évben, a lista végén Magyarország áll 185 millió euróval - közöl­te a CB Richard Ellis ingatlan tanácsadó. 2009-ben 2,6 milliárd, tavaly már 4,8 milliárd euró volt a befektetési célú ingatlanok for­galma a régióban. A két legnagyobb forgalmú ország Oroszország (1,88 milliárd euró) és Lengyelország (1,79 milliárd euró), ifiíga harmadik helyen Csehország áll 610 millió euróval. Oroszország azért tudta átvenni a vezetést Lengyelországtól, mivel a Lenmar Capitals a múlt év végén 690 millió euróért egy nagy portfoliót - köztük öt irodaházat - vásárolt Moszkvában. Mesterházy: katasztrofális az EU-elnökség kezdete Budapest Katasztrofálisan indult Magyarország uniós elnöksége az MSZP elnöke szerint Mesterházy Attila úgy véli, hogy a Magyar- országra zúduló nemzetközi kritika korlátozza a soros elnökségben rejlő történelmi lehetőségeket - olvasható a szocialisták csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében, amely a pártelnök és Diego López Garrido spanyol EU-államtitkár megbeszéléséről számol be. A találkozón Mesterházy Attila aggodalmát fejezte ki, amiért a ma­gyar kormány heves belpolitikai vitákat kiváltó témákat akar felvet­ni uniós elnökség idején. Közéjük sorolta az alkotmányozást és a strukturális reformok kérdését 56 helyett 160 milliárd forintos a főváros hiánya Budapest A korábbi városvezetés felültervezte a bevételeket, így az átadáskor jelzett 56 milliárd helyett jelenleg több mint 160 mil­liárd forint a főváros hiánya - közölte Atkári János, a főpolgármes­ter pénzügyi főtanácsadója Tarlós Istvánnal közös sajtótájékozta­tóján. Emlékeztetett arra, hogy a választást követő átadásnál írás­ban is mintegy 56 milliárd forintos hiányt rögzítettek a ciklus egészére nézve. Kifejtette: ez azt jelenti, hogy a prognosztizált várható bevételek és a vállalt érvényes elköteleződések költségei között 56 milliárd forintos volt a hiány. Atkári tökéletes képtelen­ségnek és felelőtlenségnek mondta, hogy az 56 milliárdos hiányt korábban úgy vállalták, hogy nem tudták kimutatni annak előte­remthető fedezetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom