Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-28 / 23. szám

2011. JANUÁR 28., PÉNTEK 5 GAZDASÁG Nehezen alakuló reformok Az adójóváírás szűkítése, a nyugdíjak adó alá vonása is szóba kerülhet, szigorítják a rokkantellátásokat KISS ROLAND Egy év alatt lehetetlen 600-800 mil­liárd forintot lefaragni a költségvetés kiadási oldaláról, de még az is komoly kormányzati erőfeszítéseket igényel, hogy ekkora megtakarítás három év alatt megvalósuljon. így vélekedtek la­punknak elemzők, mindezt pedig a kormányzati berkeket ismerő források azzal egészítették ki, hogy még koránt­sem „forrta ki magát” a néhány héten belül bejelentendő reformcsomag. A kabinetnek jelenleg azon fő a fe­je, hogy a megszorításra kiszemelt te­rületeken - nyugellátások, munkanél­küli-támogatások, gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés támogatása - miként lehet legalább érzékelhető mértékű megtakarításokat elérni. Az eddig kiszivárgott terveken túl a nyug­díjak terén kapóra jöhet, hogy a jelen­legi jogszabályok szerint is adóköte­lessé válik az időskori ellátás 2013-tól. Ezzel a bruttósítással párhuzamosan lehetőség nyílhat arra, hogy az adóbá­zis szélesítésével az államkassza vala­mennyit behozzon az idén hatályba lépett egykulcsos személyi jövedelem­adóval kieső bevételből. Ez persze - némi bonyolítással - valójában a nyu­gellátások csökkentését jelenti. Kérdés, hogy miként hidalja át a kormány az ellentétet, hogy a 2013' előtt megállapított nyugdíjakra nem vonatkozik a bruttósítás, így csak az idősek egy része fizetne adót, igaz, ele­ve magasabb összeg után. A korábbi Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelen­tése szerint a „részleges” bruttósítás ahhoz vezet, hogy a 2013 előtt megál­lapított nyugdíjakhoz képest azonos életpálya-jellemzők mellett is eltérő ellátásban részesülnek az újonnan nyugállományba vonuló idősek. A bruttósítás ugyan bonyolultabbá teszi a szisztémát, ám előnye, hogy a nyug­díjasok az aktívakkal megegyező mó­don veszik ki részüket a köztehervise­lésből, és a nyugdíjszámítás során je­lenleg alkalmazott nettósításból adódó torzítások megszűnnek - derül ki a tanulmányból. A nehézségeket jól mutatja a rok­kantellátások esete is. Az idén korha­tár alatti rokkantsági és baleseti rok­kantsági nyugellátásokra közel 280 milliárd forintot kell fordítani a bü­dzséből, ez mintegy 360-380 ezer jogo­BŰDZSEKERDESEK: JAVASLATOKBÓL NINCS HIÁNY a Fdeszhez közel álló közgazdászok is felvetették egy ha­vi fix egészségügyi hozzájárulás bevezetésének a lehetőségét, ám nem való­színű, hogy egy ilyen javaslat halló fülekre találna a kormánynál. Szóba ke­rülhet még a kedvezményes áfakulcs kivezetése, ez azonban szintén komoly arcvesztés a korábban annak bővítését szorgalmazó Fidesz számára. Magyar- országon egyelőre megvalósíthatatlannak tűnik egy egységes ingatlanadó be­vezetése, így valószínű, hogy ez a teher a jövőben is helyi szinten marad: en­nek előjele lehet, hogy a fővárosban úgynevezett értéknövekedési adó kiveté­sét pedzegeü a városvezetés. Más kérdés, hogy ennek előfeltétele, hogy ma­gára találjon az évek óta gyengélkedő ingatlanpiac is. Szja-fizetés Adót fizetők száma (ezer tő) Bevallók száma (ezer fő) Egy főre jutó fizetett adó (ezer forint) trés' HAV (APBHÍ Már az előző kabinet törvénybe foglalta, hogy 2013-tól bruttósítják és adó alá vonják a nyugdíjakat. Ezzel mindenképpen szélesedne az adófizetők köre, ám kérdéses, mennyi büdzsébevétel származna a módosításból. fotó: fotóim sült között oszlik meg. Lapunk értesü­lése szerint kormányzati körökben fel­vetődött, hogy e körben teljes felülvizs­gálatot kell levezényelni, döntés azon­ban egyelőre nem született erről, lé­vén maga az ellenőrzés is komoly költ­ségeket okozna, és igencsak kérdéses, hogy radikálisan csökkenteni lehetne az ellátásban részesülők számát. To­vábbi dilemma, hogy még ígéretes gaz­dasági növekedés mellett sem tud a munkaerőpiac néhány hónapos, egy­két éves időtávon belül tízezreket fel­szívni (különösen ebből a körből), így az ellátás nélkül maradók a munka­nélküli-segélyezettek táborát gyarapí­tanák. Márpedig ez utóbbi területen is több tízmilliárd forintnyi megtakarítá­sokat tűzött ki célul a kabinet. Kevés szó esett egyelőre arról is, hogy a korábbi kormányzati bejelenté­sek is arról szóltak: jövőre és 2013- ban tovább szűkítik az adójóváírást, amely még az idén is 250-300 milliárd forintot visz el. Kérdés, hogy ez a lé­pés többet hoz-e az államkasszának, mint amennyit a szuperbruttó adóalap jogszabályban szereplő 2012-es felezé­se és 2013-as kivezetése elvisz. Tény, ami tény: a legutóbbi, 2009-es adatok szerint mintegy 4,5 millió ma­gánszemély tartozik elvileg az szja ha­tálya alá, ám ténylegesen alig 3,6 mil­lióan fizettek adót. Az egy főre jutó éves adófizetés pedig még mindig jócskán félmillió forint alatt tartózko­dik. Az adójóváírás szűkítésével mind­két arány javulna. Akármilyen javas­latok is kerülnek a kormány asztalá­ra, az idő fogy, és egyre több piaci elemzés jelenik meg arról, hogy jelen­tős mértékű, hosszú távra szóló ki­adáscsökkentések nélkül a jövőben is­mét növekedésnek indulhat a hiány és az adósság. Toroczkai felel az MTV-ostrom idején a rendőrségnek okozott károkért Jogerős. Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV- ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért - mondta ki a Fővárosi ítélőtábla jog­erősen-csütörtökön. A BRFK azért indított 10 milliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a fiatalember szervező­je volt a Szabadság téri eseményeknek, és így fe­lel is az ott történtekért. Toroczkai ugyanis 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren arra szólította fel a demonstrálókat, hogy vonuljanak át a Szabadság térre petíciójuk köztévében tör­ténő beolvasása érdekében. Martonyi: a magyarok osztoznak a zsidóság fájdalmában Együttérzés. A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátar­tozóival - mondta Martonyi János külügymi­niszter a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen. A tárcavezető kiemelte: a magyar holokauszt az „egész magyar nemzet tragédiája”, az állam „nem tudta megvédeni sa­ját állampolgárait egy idegen hatalomtól”, sőt el­pusztításukhoz kényszer hatására ugyan, de se­gítséget nyújtott. 1990-ig nem lehetett „kibeszél­ni” a történteket, így a feldolgozás, a szembené­zés egy olyan nemzedékre maradt, amely rész­ben csak elbeszélésből ismeri az eseményeket - mondta. A közösségi oldalakról is értekeztek az adatvédelmi konferencián Budapest. Kétnapos nemzetközi adatvédelmi konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten az Európa Tanács (ET) kezdeményezésére; az el­ső napon a közösségi adathálókat érintő adatvé­delmi kérdéseket vitatják meg az előadók. Thommas Hammarberg, az Európa Tanács em­beri jogi biztosa szerint ha a Facebook egy állam lenne, felhasználói - azaz „lakosai” száma alap­ján a világ második, harmadik legnagyobb or­szága lenne. Ma már 600 millióan regisztráltak a Facebook közösségi oldalon és valószínűsíthe­tő, hogy ez a szám hamarosan 800 millióra nő. Diszkótragédia: pénteken lezárja a nyomozást a rendőrség Lezárják. Pénteken lezárja a nyomozást a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében - tudta meg az ügyet jól ismerő forrás­ból az MTI. A szórakozóhely egyik gyanúsított ügyvezető-igazgatójának védője az MTI megke­resésére megerősítette, hogy ügyfelének csütör­töki kihallgatásán elhangzott: a nyomozóható­ság pénteken lezárja az ügyet. Papp Gábor hoz­zátette, a rendőrség szokatlan gyorsasággal fe­jezte be a nyomozást az ügyben, és reményét fe­jezte ki, hogy kellő alapossággal vizsgálták meg a történteket. Zacher Gábor: az idei év legnagyobb kihívásai Újabb drog. Az idei év legnagyobb kihívása a toxlkológusok és a szülők számára a „fürdősó­ként” forgalmazott drogok lesznek - mondta Zacher Gábor egyetemi docens, a Péterfy Sán­dor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályá­nak osztályvezető főorvosa. A szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Louisiana államból rendkívüli törvénnyel már kitiltották a „fürdősó” formában árusított szere­ket azt követően, hogy a helyi detoxikáló- központ több mint 125 segélyhívást kapott 2010 utolsó három hónapjában az ilyen típusú, kábí­tószerként használt stimulánsok túladagolása miatt. Mississippi és Kentucky törvényhozói elé a múlt héten került az a törvényjavaslat, mely betiltatná e készítmények forgalmazását. A Jobbik korlátozná az állami gépkocsihasználatot A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az állami és önkormányzati ve­zetők által használt gépkocsik teljesítményének korlátozása érdekében - jelentette be Volner Já­nos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Elmondta: a Jobbik elvárja az ország és a telepü­lések vezetőitől, hogy ha áldozatokat követelnek az állampolgároktól, akkor ők is tanúsítsanak mértékletességet. Ennek érdekében a Jobbik ja­vaslata szerint a jövőben csak a miniszterelnök és a köztársasági elnök használhatna korlátozás nélküli teljesítményű hivatali gépjárművet. Hivatalos munkalátogatást tesz Szlovákiában a magyar miniszterelnök POZSORf. Hivatalos munkalátogatást tesz pénte­ken Pozsonyban a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor személyében csaknem 12 év elteltével lá­togat újra a magyar kormány feje hivatalosan Szlovákiába. Magyar miniszterelnök legutóbb 1999 februárjában volt hivatalos látogatáson Po­zsonyban. Ez szintén Orbán Viktor volt, aki akkor első kormányfői mandátumát töltötte. Akkor is és most is mindkét oldalon jobbközép kormányok voltak, illetve vannak hatalmon. Mikulás Dzurinda, Orbán egykori partnere ma az Iveta Radicová vezette szlovák kormány külügyminisz­tere, s a legerősebb kormánypárt, a Szlovák De­mokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke. Kosa szerint a szocialisták állnak Magyarország lejáratása mögött Budapest A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a szocialisták Magyarországot lejárató kampányt folytatnak. Kosa Lajos csütörtöki budapesti sajtótá­jékoztatóján hangsúlyozta: a magyar európai parla­menti (EP) képviselők a magyar választóknak tar­toznak felelősséggel, a magyar érdekeket kell szol­gálniuk, ebbe pedig nem fér bele, hogy Magyaror­szágot lejárató, alaptalan kampányt szervezzenek. Kosa Lajos minderről azzal összefüggésben beszélt, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt a magyar kormányt lejárató levelet köröztetett a magyar szocialista delegáció az EP-ben napokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bemu­tatta a magyar uniós elnökség programját a Stras­bourg! intézmény ülésén. Az MSZP ideológiai alapelveiről tárgyal a párt választmánya szombaton Budapest Az MSZP önmeghatározásáról, ideológi­ai alapelveiről is tárgyal szombati ülésén a szocia­lista párt választmánya. A testület megvitatja azt a dokumentumot, amely a párt szellemi örököse­ként az 1948 előtti Magyarországi Szociáldemok­rata Pártot (MSZDP) nevezi meg, de azt is hangsú­lyozza: politikájának középpontjában a fiatalok áll­nak. A vitaanyag leszögezi, hogy a szocialista párt magáénak vallja Kéthly Anna és az MSZDP más kiemelkedő politikusainak szellemiségét, vala­mint, hogy az MSZP az alkotmányos jogállam, a demokrácia feltéüen híve, tiszteli a független hatal­mi ágakat, fontosnak tartja a népszavazás intéz­ményét és minél szélesebb társadalmi párbeszéd­re törekszik. Matolcsy: elindulhat az Audi gyáiteruházása Győrben Gyűr. Az Európai Unió „zöld utat” adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához - jelen­tette be a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: Brüsszel kiemelt közérdekre hivatkozva jóvá­hagyta a Natura 2000 program keretében az Au­di győri beruházásához szükséges terület átmi­nősítését. Leszögezte: ezzel a döntéssel elhárult az akadály az Audi óriásberuházása elől. A mi­niszter felidézte: az Audi közel 1 milliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ezzel közvetlenül 1800 új munkahe­lyet teremt, s napi 500 autót gyártanak majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom