Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-11 / 287. szám

2010. DECEMBER 11., SZOMBAT 9 ESZAK-NOGRAD Székyné dr. Sztrémi Melinda a jövőben alelnökként segíti Megyei Jogú Városok Szövetsége munkáját Kosa Lajost, Debrecen Megyei Jogú Város polgármesterét választotta elnökévé újabb négy esztendőre a Megyei Jo­gú Városok Szövetsége 2010. december 3-án - pénteken - kezdődött kétnapos tisztújító, valamint az önkormány­zatokkal kapcsolatos szakmai ügyekkel foglalkozó köz­gyűlésén Debrecenben. A szervezet társelnöke Szita Kár­oly, Kaposvár polgármestere, alelnökei dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, valamint Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere lettek. Aktív együttműködés a kormánnyal Az új ciklus első tanácskozá­sán először Halász János, a Nem­zeti Erőforrás Minisztérium par­lamenti államtitkára köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, a kormányzat - azon belül is a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - a Megyei Jogú Városok Szövet­ségével olyan partnerre talált, amely a remények szerint társ lesz az ország megújításában. - Abban az időszakban vagyunk, amikor olyan változások indul­nak meg igazgatási oldalról, az intézmények átszervezése tekin­tetében, melyek mind a kormány­zatra, mind az önkormányzati fenntartókra nézve nagy felada­tokkal járnak. Ahhoz, hogy az in­tézmények működtetését mind fi­nanszírozási, mind jogi szem­pontból át tudjuk alakítani, együttműködésre van szükség. S mindez az ország megújítását szolgálja - hangsúlyozta. RáczRóbert, a Hajdú-Bihar Me­gyei Közgyűlés elnöke a megyei önkormányzatok közössége nevé­ben is köszöntötte a tanácskozó­kat. Olyan szempontból vont pár­huzamot a megyei önkormányzat­ok és a megyei jogú városok önkormányzatai között, hogy mindannyian gazdái olyan köz­szolgáltatásoknak, melyek alapve­tően állami feladatok, de az állam két évtizeddel ezelőtt az önkor­mányzatokhoz szervezte át őket Az elmúlt két évtizedben jelentő­sen korrodálódott ez a forrás- és feladatmegosztási rendszer az ál­lam és az önkormányzatok között, s jelentős megújításra szorul. Eb­ben a tekintetben a megyei és a megyei jogú városi önkormány­zatok mindenképpen egy cipőben járnak. A kormány elszánt arra, hogy a következő években újra­gondolja az állam és az önkor­mányzatok közötti feladatmegosz­tást, mert jelenleg minden szerep­lő - beleértve az állampolgárokat is - kényelmetlenül érzi magát benne. Ehhez a megújító munká­hoz kívánt Rácz Róbert eredmé­nyes együttműködést A tisztújítás folyamán tehát a Megyei Jogú Városok Szövetségé­nek közgyűlése Kosa Lajost, Deb­recen polgármesterét választotta elnökévé újabb négy esztendőre. A szervezet társelnöke Szita Kár­oly, Kaposvár polgármestere, alel­nökei dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Sal­gótarján polgármestere, valamint Szalay Ferenc, Szolnok polgár- mestere lettek. A többek közt a kormányhiva­talok megalakulásával, a helyi és helyközi közösségi közlekedés­sel, valamint a víziközmű-tör- vénnyel kapcsolatos szakmai kér­déseket érintő tanácskozás továb­bi eredményeiről december 4-én - szombaton - sajtótájékoztatón számoltak be a szövetség új veze­tőségének tagjai, valamint dr. Fó­nagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti állam­titkára és dr. Virág Rudolf, a Köz- igazgatási és Igazságügyi Minisz­tériumnak a területi közigazga­tás fejlesztésével kapcsolatos fel­adatok ellátásáért felelős helyet­tes államtitkára. A sajtótájékoztatón Kása Lajos elmondta: sok olyan teendő van, amiben az MJVSZ kifejezetten a kormány segítségére szeretne lenni, mint az önkormányzati szövetségek egyik legmeghatáro­zóbb tagja. Ennek már olyan eredményei is vannak, mint pél­dául a választójogi törvény önkor­mányzatokra vonatkozó előírása­inak módosítása, a helyi adók be­szedési rendjének megváltozta­tása. Ezen kívül az oktatás, a szo­ciális intézményhálózat, a közösségi közlekedés területein is komoly kezdeményezéseket tett és tesz a szövetség. Szita Ká­roly, a szövetség új társelnöke mindehhez azt fűzte hozzá, hogy a 23 megyei jogú város gazdasá­gilag az ország motorja, mivel az ország legnagyobb foglalkoztatói közvetlenül és közvetetten is. Közvetlenül a közalkalmazottak és köztisztviselők alkalmazása miatt, közvetetten pedig azért, mert ezekben a városokban mű­ködik a legtöbb munkát adó kis- és közép-, illetve nagyvállalkozás. A megyei jogú városok vezetői is a kormányhoz hasonlóan gondol­kodnak, ugyanis a kormány gaz­daságpolitikájának központjában is a munkahelyek megőrzése és az új munkahelyek teremtése áll. Éppen ezért Szita Károly hisz ab­ban, hogy a jelenlegi gazdaság­politika - a közös munka nyomán - hamarosan mindenki számára kézzelfogható eredményeket és sikereket hoz. Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parla­menti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország megújításának és megújulásá­nak egyik fontos eleme a közös­ségi közlekedés egészének a helyreállítása. Létre kell hozni egy egységes személyszállítási rendszert megalapozó jogsza­bályt, ebben kezdettől fogva köz­reműködött a Megyei Jogú Váro­sok Szövetsége - mondta az ál­lamtitkár. Ez biztosítani fogja az egységes szabályozást, az egysé­ges finanszírozást, az egységes menetrendet, az egységes tarifa- és jegyrendszert, valamint az egységes kedvezményrendszert. A szándékok szerint ezzel az ed­digi kiszámíthatatlanság, átte­kinthetetlenség megszűnik - hangsúlyozta. A közösségi közlekedés átszer­vezésének másik vonatkozása egy közlekedési holding létrehozása. Ennek az előkészítő munkái is folynak. Amint erről meglesz a mi­nisztériumi álláspont, Fónagy Já­nos kérni fogja, hogy az MJVSZ is tárgyalja azt meg. Egyéb települé­si szövetségekkel, s más szakmai szervezetekkel is folytatnak majd megbeszéléseket Virág Rudolf a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a területi közigazgatás fejleszté­sével kapcsolatos feladatok ellá­tásáért felelős helyettes államtit­kára a sajtótájékoztatón azt e melte ki: az államigazgatás átala­kításának keresztülviteléhez nél­külözhetetlen, hogy az önkor­mányzati szövetségek legnívó- sabbja, az MJVSZ is a támogatók között legyen. A kormány prog­ramjában a jó állam kialakítását tűzte ki célul, s ennek egyik ele­me az, hogy hatékonyabb legyen az államigazgatási szervezet En­nek legfontosabb eszközeként 2011. január l-jével létrejönnek a fővárosi és a megyei kormányhi­vatalok.- Ezzel megteremtődik a haté­kony - például a párhuzamossá­gokat megszüntető - területi ál­lamigazgatás lehetősége - emel­te ki Virág Rudolf. - A végcél az, hogy olyan kormányhivatal jöj­jön létre, amely fővárosi és me­gyei szinten koordinálni tudja a területi államigazgatás munká­ját, s amely az adófizetők és az ügyfelek számára hatékony, a for­rásokat jól kihasználó igazgatási szolgáltatást nyújt - tette hozzá. Székyné dr. Sztrémi Melinda al­elnöki kinevezésével kapcsolat­ban elmondta: a Megyei Jogú Vá­rosok Szövetségében eddig a Hu­mánszolgáltatási Bizottságot ve­zette, a jövőben pedig, mint a Szö­vetség alelnöke fogja felügyelni ezt a szerteágazó, közoktatással, kultúrával, ifjúsággal, egészség­üggyel és szociális ügyekkel fog­lalkozó területet. Valamint to­vábbra is ő képviseli a Szövetsé­get a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsban.- A Parlamentben az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság tagjaként is dolgozom, így azt gondolom, hogy tapaszta­lataimat nagyon jól tudom majd kamatoztatni mind az Országház­ban, mind a Szövetségben. A Me­gyei Jogú Városok Szövetségének szoros kapcsolatot kell kialakíta­nia a kormánnyal, melyhez garan­cia az elnök személye és az, hogy alelnök társaim szintén ország- gyűlési képviselők - fejtette ki Sal­gótarján polgármestere, majd a közoktatás területével kapcsolat­ban elmondta: - Összegyűjtöttem a megyei jogú városok jelenlegi köz­oktatási törvényről szóló vélemé­nyét, amelyet a Szövetség nevében el fogok juttatni az oktatásért fele­lős államtitkárnak. Remélem, hogy felvetéseink visszaköszön­nek majd a készülő közoktatási törvénytervezetben. Arról is meg­egyeztünk, hogy a tervezetről ál­lásfoglalást készítünk a Megyei Jo­gú Városok Szövetségében, ezzel is segítve a kormány munkáját. Sikeres esztendőt zártak Ülésezett a Nógrád Megyei Idősügyi Tanács-vg- ___________________ Év záró tanácskozását tartotta Nógrád Megye Idősügyi Tanácsa Salgótarjánban a hét elején. Dr. Bablena Ferenc István, a közgyű­lés alelnöke az önkormányzati választások után megalakult me­gyei önkormányzat közgyűlésé­ről tájékoztatta az idősügyi ta­nács tagjait. Hangsúlyozta: a ta­karékosság jegyében a közgyű­lésbe 15 tagot választottak, ez azonban nem okoz fennakadást a munkában. A frakciók helyett csoportok alakultak a pártok kép­viselőiből, s az önkormányzati munkát 4 bizottság - gazdasági, ,'humánpolitikai, pénzügyi és ügy­rendi - segíti. A közgyűlés előké­szítse, ülése, vitája, döntései raci- onálisabbak lettek. Ezt követően a tanácstagok szá­moltak be arról a munkáról, ame­lyet a mögöttük álló civil szerveze­tek végeztek az esztendő során, s ennek része volt a karácsonyi ké­szülődés is. Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Kép­viseletének elnöke az idős embe­rek érdekvédelmét, a több mint félezer érdeklődő előtt megtartott Idősek Akadémiája sorozatot, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő idősek hagyományos vi­lágnapi gáláját, a kistérségi ta­nácskozásokat, az alakuló szlovák - losonci kapcsolatot - említette. Szó esett a tagszervezetek hagyo­mányos karácsonyi rendezvénye­iről, többek között a Nagyoroszi­ban sorra kerülő nyugat nógrádi nemzeti kisebbségek ünnepi ren­dezvényéről. Bóna Eleonóra a Bátonyte- renyei Ezüstfenyő Idősotthon te­lephelyvezetője és Szvorád Andrásáé, a Baglyaskő Idősek Otthona vezetője rendezvények hosszú soráról adott számot, amelyek az idős emberek szóra­kozását, hasznos időtöltését szol­gálták. Az Ezüstfenyő 50. „szüle­tésnapja” felhőtlen ünnep volt, mint ahogyan a „bátonyterenyei szüret” is. Szép kirándulásokat tettek mindkét otthon lakói a kör­nyező településeken, a Baglyas­kő lakói sétáltak a nyíregyházi vadasparkban és nézelődtek Gyöngyösön a múzeumban is. A Baglyaskőben - a jogszabályok­nak megfelelően - megszervez­ték a szakdolgozók akkreditált képzését. Az érdeklődés nagy volt, a helyiek mellett jöttek más otthonokból is. Szendrődi György a Nyugdíja­sok Nógrád Megyei Szövetségé­nek elnöke elmondta: kistérségi rendezvényt szerveztek, idősek és fiatalok közös feszültségoldó beszélgetését. Fogyasztóvédel­mi előadás-sorozatot indítottak nyugdíjasoknak és most első al­kalommal tanároknak is. Tagja­ik részt vettek az országos dal- és versmondó verseny megyei, régiós és országos döntőjén is. Az egészségvédelem és a sport sem maradt ki a rendezvények­ből és csatlakoztak az Izzócsere programhoz is. Mindezekhez pályázatokkal „szerezték meg” az anyagiakat. Rákos József a bányászszakszer­vezet Nógrád megyei bizottsága a 12 alapszervezetben folyó élénk mozgalmi életről, a taglétszám nö­vekedéséről, a hagyományápolás­ról, bányászemlékhelyek létesíté­séről és gondozásáról, a bányász­ünnepek - Bányásznap, Borbála nap - megüléséről szólt Jó kap­csolatot ápolnak a szlovákiai prievidzei bányászokkal, a füleki nyugdíjasokkal és a borsodi bá­nyászokkal. Dr. Babalena Ferenc István elis­meréssel és köszönettel szólt arról a munkáról, amely az idősügyi ta­nácstagok „hátországában”, a civil közösségekben folyik az idős em­berek érdekében. Megállapodtak abban is, hogy a következő évben is közösen kiala­kított program szerint negyed­évente ül össze a tanács.

Next

/
Oldalképek
Tartalom