Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-30 / 302. szám
2010. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Nyomok a hóban MátraveraMy. az ajtó befeszíté- sével törtek be nemrég egy lakatlan mátraverebélyi családi házba. Az elkövető egy kisméretű vízmelegítőt, fémedényt, széket, valamint számítógéptartozékokat vitt magával, mintegy huszonötezer forint értékben. A rendőrök lábnyomokra figyeltek fel a hóban, amelyek a bűncselekmény helyszínétől a szomszédos lakóépületig vezettek. Az itt tartott házkutatás során az eltulajdonított értékek egy része előkerült, azokat a hatóság lefoglalta. A „kirámolt” lakóépület szomszédságában lakó 27 éves férfit előállították a bátonyterenyei rendőrkapitányságra, ahol lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. A fiatalember részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Vadásztársakra emlékeztek Eta. a Szánas Vadásztársaság területén december 18-án kopjafaavatást és vaddisznóhajtást tartottak. Tették ezt a hagyományok továbbviteléért, elhunyt vadásztársaikra emlékezve, a mikroközösség megtartásáért. Kopjafa, fejfa, egyik sem. Kopjafát vitézeknek, fejfát temetőben halottaknak szokás, ők az emlékezés fáját állították fel. Olyan emlékfát állítottak, amely a Gusztáv-aknai vadászház kertjében áll. Ahol minden élő vadász és hozzátartozója eszébe jut az elhunyt társ, barát és ember. Az emlékezés az ami összeköti a múltat a jelennel és ennek tárgyi megnyilvánulása ez a díszesen és mívesen Lonsták Elemér által megfaragott faoszlop. 1997. évi alakulásuk óta kilenc elhunyt vadásztársuk emlékének adóztak és élő vadásztársaink akaratát fejezték ki. Azok, akik már eltávoztak a Földről: Varga Sándor (1999), Tóth Alajos (2001), Dobrik Sándor (2003), Viszkok Tibor (2005), dr. Gyenis Árpád (2005), Bús András (2006), Somogyi Attila (2007), Bóta Ferenc (2010) és dr. Sztrapák Ferenc (2010). Óévbúcsúztató EtO. A helyi közösségi házban idén is szervezett szórakoztató programmal búcsúztatják az óévet december 31-én pénteken. A vendégeket 20.00 órától fogadják, a vacsorát 21 órakor tálalják, majd megkezdődik a zenés est, élőzenével és tombolával. Ünnepi nyitva tartás Méfféá MQl Az ünnepekre való tekintettel a Nógrád Megyei Levéltár részlegei közül a salgótarjáni központ és a bátonyterenyei részleg december 30-ig, csütörtökig 8 órától 14 óráig, december 31-én, pénteken 8 órától 12 óráig tart nyitva. Az előre bejelentkezett kutatók zavartalanul végezhetik megkezdett kutatótevékenységüket, az ügyfelek esetében pedig az adatfelvételre van lehetőség. A balassagyarmati levéltár 2011. január 2-ig, vasárnapig zárva tart, az ügyeleti feladatokat a salgótarjáni központ látja el. Nyitás 2011. január 3, hétfőn lesz. Nemzetiségek napja és karácsonya Nagyorosziban A Hírlap postájából I A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. I A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A községben működő, Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete a közelmúltban rendezte meg a Nyugat Nóg- rádban élő szlovák és német nemzeti kisebbségek karácsonyi ünnepségét, magyar szereplőkkel kiegészülve a községi művelődési házban. A kellemetlen zord, téli idő ellenére ott volt, Fekete Lászlóné, a NYOK, Szendrődi György, a NYOSZ megyei elnöke, a szlovákiai Zselíz város polgármestere Pável Bakonyi, a lévai járási nyugdíjasklubok szövetségének elnöke Helena Kolmanova, a testvérszervezet Zselíz város nyugdíjasklubjának elnöke Maria Bakonyiova, akikkel négyéves kapcsolatot ápol az idén 29 éves egyesület. Jelen volt a német kisebbségről híres Berkenye község polgármestere, Schmidt Józseftié, Vámosladányból, Szlovákiából, Stefan Béres, a nyugdíjasklub elnöke. A rendezvényen a szépszámú, közel 300 fős közönség előtt lépett színpadra a szereplők sora, így a Pataki Gézengúzok hagyományápoló néptánccsoport, majd a szendehelyi német hagyományápoló asszonykórus, Vámosladányból fiatal gyermek betlehemesek az asszonykórussal, Darinka harmonikakíséretévei. Pál István, a tereskei dudás, többek között a nagyar kultúra lovagja, a népművészet mestere, ez alkalommal énekkel és anekdotákkal, elevenítve fel a pásztorélet és a régi népszokások emlékét, majd a berkenyéi német nemzetiségi vegyes kórus, Zselíz város nyugdíjasklubjának asszonykórusa, Vanyarcról a Rozmaring hagyományőrző néptánccsoport, élőzenei kísérettel, a szokolyai dalárda. A műsort szép keretbe foglalta a bánki evangélikus lelkésszel és a díszvendégekkel együtt meggyújtott adventi gyertya, majd a fináléban közösen, németül, szlovákul, magyarul elénekelt Csendes éj, csodálatos karácsonyi ének. A műsor számai között hallhattunk, Nagyoroszi nemzetiségi múltjáról majd szép adventi verset Elhangzott az is, a rendezvény mottója ma is a békességben együtt élő nemzetiségek barátsága, közös együttléte, találkozás öröme, mindennapjaik, táncaik, dalaik, népviseleteik, népszokásaik, bemutatása, hagyományaik ápolása. Szemet gyönyörködtető volt a sok fiatal szereplő, vidám önfeledt tánca, dala volt, hogy együtt szerepeltek nagyszüleik- kel. Jólesett a helyben készült, ide illő palóc leves a finom süteményekkel. Új barátságok kötődtek az asztaloknál, régi ismerősök örültek újra egymásnak megfogadva, hogy talán rotációs formában lesz folytatása ennek a szép, határon is átnyúló kezdeményezésnek. Kár, hogy több megszólított nem reagált, talán nem ismerte fel, ennek mai aktualitását, jövőépítő közösségi erejét. A háttérben az egyesület tagjai szorgos- kodta, főztek, sütöttek csupán önkéntes alapon az egyesületért, a rendezvény sikeréért. Az ünnepi programot egy szűk számú támogató szponzorálta, amelyért köszönet illeti őket. Az est tánccal, Maróth Imre Géza zongorista zenéjével és énekével ért véget. Csallóközi József egyesületi elnök „Varázsmesterek” itt is, ott is... Emlékezés egy felejthetetlen kiállítás megnyitójára Egy zúzmarás, hideg téli reggelen Salgótarjánban a déli helyi járati pályaudvar megállójában vártam a baglyasaljai buszt, s az időt kihasználva gyönyörködtem a természet alkotta remekműben. A zúzmarás, ködös tájban, a környező hegyek leheletfinom lilás szürkéjében, amit a nap a „varázsmester” halvány, erőtlen, hideg fénye igyekezett áttörni és még tökéletesebbé varázsolni. A várt busz megérkezett, párás, jeges ablakaival, ami láthatatlanná tette a varázslatot, a táj szépségét, hangulatát. Végül is elérkeztem az úti célomhoz, leszálltam a buszról s elindultam a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon felé, ahol már mindenki tette a dolgát. Az iskolában a tanárok a baglyaskővári történelmi vetélkedő technikai lebonyolításának részleteit beszélték meg egymás között, egy kedves barátom, Szilasi András közreműködésével. A folyosón a kisdiákok már felsorakoztak a kiállított képek előtt. Az énekkar összeállt kórusi alakzatot fölvéve Nagy János tanár vezetésével. Egy jelre felhangzott és betöltötte a kollégium falait Amstrong „Milyen szép a világ...” című híres dala. Ilyen gyönyörű és tiszta hangzással előadva torokszorító volt, annál is Inkább, mert tudtam, hogy azok a gyermekek, akik e dalt önfeledten, teljes átéléssel adták elő, hátrányos helyzetben élő kis emberkék. A mostoha sors keze már megérintette őket és sebeket ejtett rajtuk. Ezért volt megható hallani tőlük a dalt, amely a jelenlévők lelkét, szívét is betöltötte. Férfiasán bevallom, megköny- nyeztem őket és most, ahogy e sorokat leírom, érzem, újra érzek valami megfoghatat- lant, amire azt mondjuk, hogy együttérzés. Nem volt könnyű megszólalnom és megnyitni a diákok kiállítását. Köszöntöttem a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon tanárait, diákjait és mindazokat, akik e kiállítás megnyitóján jelen voltak. Külön üdvözöltem azokat a kisdiákokat, akik a bemutatásra kerülő alkotásokat elénk tárták mindannyiunk örömére, gyönyörűségére. A gyermeki szívek és lelkek mindig őszintén tudnak szólni. Elmondják a felnőtteknek, hogy ők hogyan látják a körülöttük zajló életet. A színek csodálatos világa együtt születik gyermekkorunkkal. Mekkora öröm a gyermekeknek, amikor szüleiktől, vagy az iskolában a tanáraiktól színes ceruzakészletet kapnak és vele együtt a nagy lehetőséget, hogy újrateremtsék a világot. Egy csapásra kinőnek a fák a főidből, a háztetőket piros cserép fedi be. A mezők kizöldülnek, a virágok tarka foltjaikkal és a nap kápráztató sárgájának a kék égen a sugárhálójával, fényével a tájat beragyogja. De diákok képei egészen másról szóltak. Egy elmúlt történelmi korról, aminek még én is tanúja és érintettje voltam. Az édesapám is bányász volt, amire mindig, a mai napig büszke vagyok, mert őt egy hősnek tartottam a többi bányásszal együtt. Ők voltak azok, akik félelem nélkül vállalták a föld mélyén a veszélyt, ami állandóan leselkedett rájuk. Tették a dolgukat és küldték a felszínre a kitermelt szenet. Mert a szénre nagy szüksége volt a gyáraknak, erőműveknek, de nem utolsósorban a lakosságnak is. A bányászok nélkül nem épülhetett volna ilyen naggyá, széppé Salgótarján a környező településeivel. Köszönet érte nekik! Ennek a kiállításnak a képanyaga, ami a bányászok küzdelmes munkáját mutatta be, egyben fejet is hajtott a bányászok emléke előtt. Számomra örvendetes, jó érzés volt, hogy igen tehetséges, úgy is mondhatnám képzőművészeti látásmóddal rendelkező diákokról beszélhettünk. A bányászlámpáról készült rajzokon érződött a térében való elhelyezés, érződtek az arányok, jelen volt a fények és árnyékok játéka, a világos és sötét tónusok ereje és dinamikája. A munkaábrázolással, a küzdelemmel foglalkozó képek már nehezebb vállalkozásnak számítottak, mert az ember is jelen volt a képeken és a mozdulatok kifejezték a tevékenység lényegét. Ahhoz, hogy a növendékek ilyen jó és örvendetes teljesítményt tudtak nyújtani, figyelembe kellett venni az idáig megtett küzdelmes utat, gyakorlást, az azzal járó sikereket és néha a kurdarcokat is. Ezt a kiállítási képanyagot én személy szerint sikernek és színvonalasnak tartottam, amivel a zsűri tagjai is egyetértettek. Nándor Ferencné tanárnőnek - aki akkoriban a rajzszakkört vezette - csak gratulálni tudtam és kívántam neki, hogy az égiek adjanak e nehéz és mégis gyönyörű, örömet adó tevékenységéhez sok erőt, egészséget és a jövőbe vetett hitet. Mert Bóna Kovács Károly is úgy tett mindig önmagát adva a maga közvetlenségével, magas szakmai tudásával, felénk sugárzó szeretetével. Ha most élne, büszke lenne tanítványaira, akiknek önzetlenül átadta tudását, hogy sikeres emberekké váljanak a művészi pályán. Hogy ez mennyire így van, ezt bizonyítja mások mellett Somoskői Ödön művész-tanár, Takács Géza üvegtervező, iparművész, Vasas Károly Kossuth-díjas szobrászművész munkássága. Lehet, hogy e kiállításon bemutatkozott kisdiákok közül is néhányat - ha lesz bennük kellő alkotási vágy, akarat és kitartás - az évek múlásával mint művészeket ünnepelhetünk egyszer. Mindannyiunk örömére, gyönyörűségére. Gyüre Nándor sz. JUHÁSZ ANITA Nyögdíj Nógrád megyében egy gyári munkás fizetése 65 ezer forinttól kezdődik, és átlagosan 80- 90 ezer forint. A konyhai kisegítő vagy a takarító napi nyolc óráért jobb esetben 80 ezer forintot is kaphat. Sok helyen a nyolcórás munkavégzést hat órára vették le. Ezek az emberek a legjobb esetben is csak havi 50 ezerrel számolhatnak. Pedig egy átlagos, 50 négyzetméter körüli panel havi legalacsonyabb rezsije nyári időszakban minimum 20-25 ezer, télen pedig 50-55 ezer. A családi házé ennél gyakran több! És ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy enni kell, ruházkodni, s ha az embernek gyermeke is van, akkor bizony mélyen a zsebbe kell nyúlni. Nemrég nagy vita alakult ki a nyugdíjkorhatárról. Több országban 40 éves munkaviszony után elmehet nyugdíjba, aki akar. Például Horvátországban el kell menni 40 éves szolgálati idő után, mert a fiataloknak kell a továbbiakban a munkahely. Önök tudják, hogy mennyi ma hazánkban a nyugdíjkorhatár? És azt, hogy legalább egymillió nyugdíjas van, aki az úgynevezett létminimum alatt él? Őszintén szólva engem már nem is érdekel a nyugdíjkorhatár. Tele van a gyászjelentés olyanokkal, akik 45-60 évesen távoznak el A férfiak átlagélet- kora Magyarországon alig több mint 60 év. Akkor minek is a korhatár, ha egyre kevesebb a reális esélye annak, hogy valaki elérje a 67-et? Lehetne akkor 100 év is, sőt, legyen annyi! Nem számítanak a számok! Úgysincs munkahely és úgyis divat lett az 50-55 évesek munkahelyről való elküldése. Ilyenkor az indoklás csak annyi: a fiatalabbak kevesebbe kerülnek... Tudják, hogy mi manapság a „divat”? Az, hogy a munkáltatók egy olyan papírt íratnak alá a munkavállalókkal, hogy ezentúl a napi nyolc-tíz órás munkát látják el továbbra is, viszont a munkabérük annyi lesz ameny- nyit hat óráért kapnának. Tömegek járnak be úgy dolgozni, hogy már nem kaptak hónapok óta fizetést. Miért? Mi motiválhatja őket? így idejük sincs más munkát keresni. Talán abban bíznak, hogy majd ma megkapják az elmaradt bérüket? Lehet. Hogy majd így közelebb kerülnek a „nyögdíjhoz”, mert amit manapság a fizikai munkát végző emberek nem nyugdíjat kapnak. Ez már csak nyögdíj. Múzsafesztivál JakkáoLA pásztói kistérségben élő, a művészetek iránt vonzódó gyermekek és felnőttek számára kínál bemutatkozási lehetőséget a pásztói művelődési központ múzsafesztiválja. Ennek első elődöntőjét január 8-án 14 órától a jobbágyi művelődési házban tartják, ahol a Körhinta Színtársulat Mikszáth Kálmán A zöld légy és a sárga mókus című, vidám színművét adja elő. A belépés díjtalan.