Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-30 / 302. szám

2010. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Nyomok a hóban MátraveraMy. az ajtó befeszíté- sével törtek be nemrég egy la­katlan mátraverebélyi családi házba. Az elkövető egy kismé­retű vízmelegítőt, fémedényt, széket, valamint számítógép­tartozékokat vitt magával, mintegy huszonötezer forint ér­tékben. A rendőrök lábnyomokra fi­gyeltek fel a hóban, amelyek a bűncselekmény helyszínétől a szomszédos lakóépületig vezet­tek. Az itt tartott házkutatás so­rán az eltulajdonított értékek egy része előkerült, azokat a ha­tóság lefoglalta. A „kirámolt” lakóépület szom­szédságában lakó 27 éves férfit előállították a bátonyterenyei rendőrkapitányságra, ahol lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. A fiatalember részben elis­merte a bűncselekmény elköve­tését. Vadásztársakra emlékeztek Eta. a Szánas Vadásztársaság területén december 18-án kop­jafaavatást és vaddisznóhajtást tartottak. Tették ezt a hagyomá­nyok továbbviteléért, elhunyt vadásztársaikra emlékezve, a mikroközösség megtartásáért. Kopjafa, fejfa, egyik sem. Kopja­fát vitézeknek, fejfát temetőben halottaknak szokás, ők az emlé­kezés fáját állították fel. Olyan emlékfát állítottak, amely a Gusztáv-aknai vadászház kert­jében áll. Ahol minden élő va­dász és hozzátartozója eszébe jut az elhunyt társ, barát és em­ber. Az emlékezés az ami össze­köti a múltat a jelennel és en­nek tárgyi megnyilvánulása ez a díszesen és mívesen Lonsták Elemér által megfaragott faosz­lop. 1997. évi alakulásuk óta ki­lenc elhunyt vadásztársuk emlé­kének adóztak és élő vadásztár­saink akaratát fejezték ki. Azok, akik már eltávoztak a Földről: Varga Sándor (1999), Tóth Alajos (2001), Dobrik Sán­dor (2003), Viszkok Tibor (2005), dr. Gyenis Árpád (2005), Bús András (2006), Somogyi At­tila (2007), Bóta Ferenc (2010) és dr. Sztrapák Ferenc (2010). Óévbúcsúztató EtO. A helyi közösségi házban idén is szervezett szórakoztató programmal búcsúztatják az óévet december 31-én pénte­ken. A vendégeket 20.00 órá­tól fogadják, a vacsorát 21 óra­kor tálalják, majd megkezdő­dik a zenés est, élőzenével és tombolával. Ünnepi nyitva tartás Méfféá MQl Az ünnepekre való tekintettel a Nógrád Me­gyei Levéltár részlegei közül a salgótarjáni központ és a bátonyterenyei részleg decem­ber 30-ig, csütörtökig 8 órától 14 óráig, december 31-én, pén­teken 8 órától 12 óráig tart nyit­va. Az előre bejelentkezett ku­tatók zavartalanul végezhetik megkezdett kutatótevékenysé­güket, az ügyfelek esetében pe­dig az adatfelvételre van lehető­ség. A balassagyarmati levéltár 2011. január 2-ig, vasárnapig zárva tart, az ügyeleti feladato­kat a salgótarjáni központ látja el. Nyitás 2011. január 3, hét­főn lesz. Nemzetiségek napja és karácsonya Nagyorosziban A Hírlap postájából I A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. I A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A községben működő, Nyugál­lományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete a közelmúlt­ban rendezte meg a Nyugat Nóg- rádban élő szlovák és német nemzeti kisebbségek karácsonyi ünnepségét, magyar szereplők­kel kiegészülve a községi műve­lődési házban. A kellemetlen zord, téli idő el­lenére ott volt, Fekete Lászlóné, a NYOK, Szendrődi György, a NYOSZ megyei elnöke, a szlová­kiai Zselíz város polgármestere Pável Bakonyi, a lévai járási nyugdíjasklubok szövetségének elnöke Helena Kolmanova, a test­vérszervezet Zselíz város nyug­díjasklubjának elnöke Maria Bakonyiova, akikkel négyéves kapcsolatot ápol az idén 29 éves egyesület. Jelen volt a német ki­sebbségről híres Berkenye köz­ség polgármestere, Schmidt Józseftié, Vámosladányból, Szlo­vákiából, Stefan Béres, a nyugdí­jasklub elnöke. A rendezvényen a szépszámú, közel 300 fős közönség előtt lé­pett színpadra a szereplők sora, így a Pataki Gézengúzok hagyo­mányápoló néptánccsoport, majd a szendehelyi német ha­gyományápoló asszonykórus, Vámosladányból fiatal gyermek betlehemesek az asszonykórus­sal, Darinka harmonikakíséreté­vei. Pál István, a tereskei dudás, többek között a nagyar kultúra lovagja, a népművészet mestere, ez alkalommal énekkel és anek­dotákkal, elevenítve fel a pász­torélet és a régi népszokások emlékét, majd a berkenyéi né­met nemzetiségi vegyes kórus, Zselíz város nyugdíjasklubjának asszonykórusa, Vanyarcról a Rozmaring hagyományőrző nép­tánccsoport, élőzenei kísérettel, a szokolyai dalárda. A műsort szép keretbe foglalta a bánki evangélikus lelkésszel és a dísz­vendégekkel együtt meggyújtott adventi gyertya, majd a finálé­ban közösen, németül, szlová­kul, magyarul elénekelt Csen­des éj, csodálatos karácsonyi ének. A műsor számai között hallhat­tunk, Nagyoroszi nemzetiségi múltjáról majd szép adventi ver­set Elhangzott az is, a rendezvény mottója ma is a békességben együtt élő nemzetiségek barátsá­ga, közös együttléte, találkozás öröme, mindennapjaik, táncaik, dalaik, népviseleteik, népszoká­saik, bemutatása, hagyományaik ápolása. Szemet gyönyörködtető volt a sok fiatal szereplő, vidám önfeledt tánca, dala volt, hogy együtt szerepeltek nagyszüleik- kel. Jólesett a helyben készült, ide illő palóc leves a finom sütemé­nyekkel. Új barátságok kötődtek az asztaloknál, régi ismerősök örültek újra egymásnak megfo­gadva, hogy talán rotációs formá­ban lesz folytatása ennek a szép, határon is átnyúló kezdeménye­zésnek. Kár, hogy több megszólí­tott nem reagált, talán nem ismer­te fel, ennek mai aktualitását, jö­vőépítő közösségi erejét. A háttér­ben az egyesület tagjai szorgos- kodta, főztek, sütöttek csupán önkéntes alapon az egyesületért, a rendezvény sikeréért. Az ünnepi programot egy szűk számú támogató szponzorálta, amelyért köszönet illeti őket. Az est tánccal, Maróth Imre Géza zongorista zenéjével és énekével ért véget. Csallóközi József egyesületi elnök „Varázsmesterek” itt is, ott is... Emlékezés egy felejthetetlen kiállítás megnyitójára Egy zúzmarás, hideg téli reggelen Salgó­tarjánban a déli helyi járati pályaudvar meg­állójában vártam a baglyasaljai buszt, s az időt kihasználva gyönyörködtem a termé­szet alkotta remekműben. A zúzmarás, kö­dös tájban, a környező hegyek leheletfinom lilás szürkéjében, amit a nap a „varázsmes­ter” halvány, erőtlen, hideg fénye igyekezett áttörni és még tökéletesebbé varázsolni. A várt busz megérkezett, párás, jeges ab­lakaival, ami láthatatlanná tette a varázsla­tot, a táj szépségét, hangulatát. Végül is elérkeztem az úti célomhoz, le­szálltam a buszról s elindultam a Bóna Ko­vács Károly Általános Iskola és Diákotthon felé, ahol már mindenki tette a dolgát. Az is­kolában a tanárok a baglyaskővári történel­mi vetélkedő technikai lebonyolításának részleteit beszélték meg egymás között, egy kedves barátom, Szilasi András közreműkö­désével. A folyosón a kisdiákok már felsora­koztak a kiállított képek előtt. Az énekkar összeállt kórusi alakzatot fölvéve Nagy János tanár vezetésével. Egy jelre felhangzott és betöltötte a kollégium falait Amstrong „Mi­lyen szép a világ...” című híres dala. Ilyen gyönyörű és tiszta hangzással előadva to­rokszorító volt, annál is Inkább, mert tud­tam, hogy azok a gyermekek, akik e dalt ön­feledten, teljes átéléssel adták elő, hátrányos helyzetben élő kis emberkék. A mostoha sors keze már megérintette őket és sebeket ejtett rajtuk. Ezért volt megható hallani tő­lük a dalt, amely a jelenlévők lelkét, szívét is betöltötte. Férfiasán bevallom, megköny- nyeztem őket és most, ahogy e sorokat le­írom, érzem, újra érzek valami megfoghatat- lant, amire azt mondjuk, hogy együttérzés. Nem volt könnyű megszólalnom és meg­nyitni a diákok kiállítását. Köszöntöttem a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Di­ákotthon tanárait, diákjait és mindazokat, akik e kiállítás megnyitóján jelen voltak. Külön üdvözöltem azokat a kisdiákokat, akik a bemutatásra kerülő alkotásokat elénk tárták mindannyiunk örömére, gyönyörű­ségére. A gyermeki szívek és lelkek mindig őszintén tudnak szólni. Elmondják a felnőt­teknek, hogy ők hogyan látják a körülöttük zajló életet. A színek csodálatos világa együtt születik gyermekkorunkkal. Mekkora öröm a gyer­mekeknek, amikor szüleiktől, vagy az isko­lában a tanáraiktól színes ceruzakészletet kapnak és vele együtt a nagy lehetőséget, hogy újrateremtsék a világot. Egy csapásra kinőnek a fák a főidből, a háztetőket piros cserép fedi be. A mezők kizöldülnek, a virá­gok tarka foltjaikkal és a nap kápráztató sár­gájának a kék égen a sugárhálójával, fényé­vel a tájat beragyogja. De diákok képei egészen másról szóltak. Egy elmúlt történelmi korról, aminek még én is tanúja és érintettje voltam. Az édes­apám is bányász volt, amire mindig, a mai napig büszke vagyok, mert őt egy hősnek tartottam a többi bányásszal együtt. Ők vol­tak azok, akik félelem nélkül vállalták a föld mélyén a veszélyt, ami állandóan leselke­dett rájuk. Tették a dolgukat és küldték a fel­színre a kitermelt szenet. Mert a szénre nagy szüksége volt a gyáraknak, erőművek­nek, de nem utolsósorban a lakosságnak is. A bányászok nélkül nem épülhetett volna ilyen naggyá, széppé Salgótarján a környe­ző településeivel. Köszönet érte nekik! Ennek a kiállításnak a képanyaga, ami a bányászok küzdelmes munkáját mutatta be, egyben fejet is hajtott a bányászok em­léke előtt. Számomra örvendetes, jó érzés volt, hogy igen tehetséges, úgy is mondhat­nám képzőművészeti látásmóddal rendel­kező diákokról beszélhettünk. A bányász­lámpáról készült rajzokon érződött a téré­ben való elhelyezés, érződtek az arányok, je­len volt a fények és árnyékok játéka, a vilá­gos és sötét tónusok ereje és dinamikája. A munkaábrázolással, a küzdelemmel foglal­kozó képek már nehezebb vállalkozásnak számítottak, mert az ember is jelen volt a képeken és a mozdulatok kifejezték a tevé­kenység lényegét. Ahhoz, hogy a növendékek ilyen jó és ör­vendetes teljesítményt tudtak nyújtani, fi­gyelembe kellett venni az idáig megtett küz­delmes utat, gyakorlást, az azzal járó sikere­ket és néha a kurdarcokat is. Ezt a kiállítá­si képanyagot én személy szerint sikernek és színvonalasnak tartottam, amivel a zsűri tagjai is egyetértettek. Nándor Ferencné tanárnőnek - aki akko­riban a rajzszakkört vezette - csak gratulál­ni tudtam és kívántam neki, hogy az égiek adjanak e nehéz és mégis gyönyörű, örömet adó tevékenységéhez sok erőt, egészséget és a jövőbe vetett hitet. Mert Bóna Kovács Ká­roly is úgy tett mindig önmagát adva a ma­ga közvetlenségével, magas szakmai tudásá­val, felénk sugárzó szeretetével. Ha most él­ne, büszke lenne tanítványaira, akiknek ön­zetlenül átadta tudását, hogy sikeres embe­rekké váljanak a művészi pályán. Hogy ez mennyire így van, ezt bizonyítja mások mel­lett Somoskői Ödön művész-tanár, Takács Géza üvegtervező, iparművész, Vasas Károly Kossuth-díjas szobrászművész munkássá­ga. Lehet, hogy e kiállításon bemutatkozott kisdiákok közül is néhányat - ha lesz ben­nük kellő alkotási vágy, akarat és kitartás - az évek múlásával mint művészeket ünne­pelhetünk egyszer. Mindannyiunk örömé­re, gyönyörűségére. Gyüre Nándor sz. JUHÁSZ ANITA Nyögdíj Nógrád megyében egy gyári munkás fizetése 65 ezer forint­tól kezdődik, és átlagosan 80- 90 ezer forint. A konyhai kise­gítő vagy a takarító napi nyolc óráért jobb esetben 80 ezer fo­rintot is kaphat. Sok helyen a nyolcórás munkavégzést hat órára vették le. Ezek az embe­rek a legjobb esetben is csak ha­vi 50 ezerrel számolhatnak. Pe­dig egy átlagos, 50 négyzetmé­ter körüli panel havi legalacso­nyabb rezsije nyári időszakban minimum 20-25 ezer, télen pe­dig 50-55 ezer. A családi házé ennél gyakran több! És ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy enni kell, ruházkodni, s ha az embernek gyermeke is van, akkor bizony mélyen a zsebbe kell nyúlni. Nemrég nagy vita alakult ki a nyugdíjkorhatárról. Több or­szágban 40 éves munkaviszony után elmehet nyugdíjba, aki akar. Például Horvátország­ban el kell menni 40 éves szol­gálati idő után, mert a fiata­loknak kell a továbbiakban a munkahely. Önök tudják, hogy mennyi ma hazánkban a nyugdíjkorha­tár? És azt, hogy legalább egy­millió nyugdíjas van, aki az úgy­nevezett létminimum alatt él? Őszintén szólva engem már nem is érdekel a nyugdíjkorha­tár. Tele van a gyászjelentés olyanokkal, akik 45-60 évesen távoznak el A férfiak átlagélet- kora Magyarországon alig több mint 60 év. Akkor minek is a korhatár, ha egyre kevesebb a reális esélye annak, hogy vala­ki elérje a 67-et? Lehetne akkor 100 év is, sőt, legyen annyi! Nem számítanak a számok! Úgysincs munkahely és úgyis divat lett az 50-55 évesek munkahelyről va­ló elküldése. Ilyenkor az indok­lás csak annyi: a fiatalabbak kevesebbe kerülnek... Tudják, hogy mi manapság a „divat”? Az, hogy a munkálta­tók egy olyan papírt íratnak alá a munkavállalókkal, hogy ezen­túl a napi nyolc-tíz órás munkát látják el továbbra is, viszont a munkabérük annyi lesz ameny- nyit hat óráért kapnának. Tö­megek járnak be úgy dolgozni, hogy már nem kaptak hónapok óta fizetést. Miért? Mi motivál­hatja őket? így idejük sincs más munkát keresni. Talán abban bíznak, hogy majd ma megkap­ják az elmaradt bérüket? Lehet. Hogy majd így közelebb kerül­nek a „nyögdíjhoz”, mert amit manapság a fizikai munkát vég­ző emberek nem nyugdíjat kap­nak. Ez már csak nyögdíj. Múzsafesztivál JakkáoLA pásztói kistérségben élő, a művészetek iránt vonzódó gyermekek és felnőttek számá­ra kínál bemutatkozási lehető­séget a pásztói művelődési köz­pont múzsafesztiválja. Ennek első elődöntőjét január 8-án 14 órától a jobbágyi művelődési házban tartják, ahol a Körhinta Színtársulat Mikszáth Kálmán A zöld légy és a sárga mókus cí­mű, vidám színművét adja elő. A belépés díjtalan.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom