Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-02 / 279. szám
Tervek a jövőmről Sok minden van, amit szeretnék elérni az évek során. Öt év múlva még mindig tanulni szándékozom, de természetesen már nem ebben az iskolában. Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen szakon, de felsőfokon szeretném folytatni tanulmányaimat. Mivel édesanyám főiskolát végzett, ez is ösztönöz, hogy ne hagyjam ki az életemből a főiskolai vagy egyetemi éveket. Tervezem a jogosítvány megszerzését is, mert olykor azt tapasztalom, hogy képtelenség nélküle és autó nélkül távolabbi helyre eljutni. Ez már vonzza a következményeket: egy saját autót is akarok majd. Jó lenne néhány országba eljutni: Hawaiira, Izraelbe, Dubaiba, de legfőképpen Amerikába, ugyanis részt vettem egy fantasztikus előadáson, amit egy volt washingtoni nagykövet tartott. Az ott hallottak is megerősítették a jövőre vonatkozó terveimet. El akarom érni, hogy az életem olyan vágányra kerüljön, amely megrendíthetetlen és biztos. Tíz év múlva - amikor már a karrieremet megalapoztam, az életem egyenes pályán célhoz ért - szeretném a sok tanulásnak és tudásnak a gyümölcsét learatni. Ekkortájt már remélhetőleg stabil párkapcsolatom lesz biztos munkahellyel, saját otthonnal és elégedettségre okot adó bankszámlával. Biztos vagyok benne, hogy akkor is lesznek még új terveim, akkor is fogom keresni az új lehetőségeket. Személyiségem és ízlésem kifinomultabbá válik, több élettapasztalattal rendelkezem majd. Fontos nekem, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, de az is, hogy a jövendőbeli gyermekeim is tisztelettel és szeretettel tekintsenek rám. Szándékomban áll segíteni a szegényeken és a rászorulókon, mert adni jobb mint kapni. Remélem, hogy ezek az álmok nem csak álmok maradnak, hanem valósággá válnak. Minden erőmmel azon leszek, hogy az álmaimat megvalósítsam. Most még kis ember vagyok nagy álmokkal, de aki mer nagyot álmodni, az tud nagyot alkotni! Józsa Bettina 10. c, Táncsics 5 5A7TÓ V) TANuÚj „Ezer meg ezer éve... ...keresem az utam, néha keresem a bajt” Talán ez a mondat lehetne leginkább a mottója ennek a témakörnek. Mindannyian keressük az utunkat. És ez a keresés sajnos egyre nehezebbé és bonyolultabbá válik az évek során. Láthatjuk a feltörekvő generáción a kétség- beesettséget vagy tanácstalanságot, amikor arról beszélünk: pályaválasztás. Amikor ezt a szót említjük, mindenki súlyos papírkötegekre, az érettségire, állandó idegeskedésre és a pontok miatti aggodalomra gondol. Igen, ezek valóban hozzátartoznak a pályaválasztáshoz. Aztán jönnek a további kérdések: Hova? Merre? Milyen szak? Hány pont kell a bejutáshoz? Felvesznek-e az államilag támogatottra? Kolesz vagy albérlet? És még megannyi kellemetlenség. De ezek sajnos olyan kérdések, amiket muszáj feltennünk magunknak. Először is ki kell gondolni, hogy mi az, amiben jók vagyunk, amiben tovább szeretnénk fejleszteni magunkat egy felsőoktatási intézményben. Azután el kell határoznunk magunkban, hogy ha van egy távolabbi, de jó és egy közelebbi, de kevésbé jó iskola, akkor bevállaljuk-e a kollégiumi vagy albérleti életet Ki kell választanunk a megfelelő kart, szakot stb. Azután ki kell kalkulálnunk a pontjaink összegét és ezek alapján muszáj elgondolkodnunk, hogy mire van még szükség, be kell-e vállalni valamiből emelt érettségit, vagy egy nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát. Ha nincs szükségünk több pontra, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ilyen szempontból hátradőlhetünk. De van még néhány kérdés: be tudunk-e kerülni úgy, hogy az állam támogasson minket? Ehhez az szükséges leginkább, hogy jól tanuljunk, jól sikerüljön az érettségink. Sokan nem veszik elég komolyan ezt feladatot és nem készülnek fel megfelelően az érettségire, pedig egy jó érettségivel szinte a zsebünkben van a továbbtanulás lehetősége. Ha valakinek jó érettségije van, de egy olyan iskolába veszik fel, ami a lakhelyétől 100-200 kilométerre van, akkor bizony össze kell dugnia a fejét a családja többi tagjával - leginkább a szülőkkel. Nagy felelősséggel járó döntést kell hozni: albérletbe vagy kollégiumba költözzön az ifjú egyetemi hallgató. Mind a kettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. A kollégium egyik legtaszítóbb hátránya az, hogy gyakran kell osztozkodni az ott élő diáktársakkal akár a fürdőszobán, zuhanyzón stb. Lehet, hogy nem sikerül egyágyas szobába kerülni (ha van egyáltalán lehetőség erre), meg kell osztanunk az életünket egy akkor még vadidegen fiatallal. Viszont ezt a hátrányt az ember könnyen előnyre kovácsolhatja, ha a szobatársával sikerül jó kapcsolatot, barátságot kialakítania. Ez jelentősen megnöveli a kollégium szépségének százalékos mutatóját. Egy jó barát segít a tanulásban, ami mellett lelkileg is mellettünk állhat a nehezebb napokban. Az albérlet hátrányai között leginkább az anyagiak szerepelnek első helyen. Ha sikerül az ugyanabba a városba járó régi vagy új barátainkkal összeállni és bérelni egy lakást, akkor talán nincsen akkora gond, de itt is jelentkeznek a kollégiumi élethez hasonló problémák: közös fürdő és hadd ne soroljam... Viszont így a költségek jelentős mértékben apadnak. Ha nem vagyunk túl szerencsések és csak egyedül vagy csak egy barátunkkal vagyunk albérletre szorulva, akkor nyilván nehezebben tudunk majd boldogulni. Sajnos ez is benne van a pakliban. De akár kollégium, akár albérlet: mindkettőnek megvannak a maga elkerülhetetlen hátrányai és felelősségei. Cél: az önfenntartás megtanulása, boldogulás az életben, közösséghez való alkalmazkodás és ilyesmik. Ha az általunk megjelölt iskola sokkal közelebb van, akár busszal megközelíthető helyen, akkor bejárósokká válunk. Hiába a minden nap otthon váró meleg vacsora, a bejárós életnek is megvannak a kellemetlenségei. Innen, Nógrád megyéből bejárni mondjuk Budapestre azért nem olyan kellemes dolog, akkor sem, ha a buszunk egyenesen megy és csak annyi dolgunk marad, hogy metróval/villamossal/busszal elutazzunk az adott iskoláig. Én Rétságon lakom, innen Budapest nagyjából 55-60 kilométer távolságban van. Nem örülnék neki, ha minden nap (órarendtől függően) be kellene utaznom, ami legalább másfél órát jelent, aztán haza is kellene jönnöm. Valószínűleg hullafáradtan, kimerültén és ingerülten érnék haza minden áldott nap, aminek nem csak én, hanem a családom is csak a kárát élvezhetné. Nem jutna túl sok időm a beszélgetésekre, kikapcsolódásra és magára a tanulásra sem. A barátokról és bulikról nem is beszélve. Minden időmet és erőmet felőrölné az oda-vissza utazgatás. Aminek természetesen az ára is megvan: egy diákbérlet Rétság- Budapest távolságot illetően nagyjából 4000-4500 Ft-ba kerül, emellé szükséges venni egy BKV-bérletet is, ami szintén ilyen árban mozog. Ez havonta nagyjából 7 vagy 8000 Ft. Ez természetesen még mindig olcsóbb, mint egy kollégiumi élet havi ára, de gondoljunk bele a sok utazásba, fejfájásba és kimerültségbe, ami a buszozással jár. A budapesti tömegközlekedésről nem is beszélve. Úgy gondolom, hogy jobban megéri kicsivel nagyobb összeget fordítani egy kollégiumba való bekerülésre, mint a mindennapos utazást vállalni 7-8 ezer forintért. (A cikk teljes terjedelmében az nport.hu-n olvasható.) Németh Edina 11. c, Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Balassagyarmat Ajövőmbe látva Nem hiszem, hogy akad olyan ember, akinek ne lennének álmai, tervei. Egy biztos: álmaink megvalósításáért néha képességeinken túlmenően is küzdeni kell. Nekem elsősorban terveim vannak a jövőre nézve, mert úgy gondolom, az álmok sokszor a megvalósíthatatlan kategóriába tartoznak. A rövid távú terveim leginkább a tanulással kapcsolatosak. Szeretném fejleszteni nyelvismeretemet, hogy a felvételire sikeres nyelvvizsgával rendelkezzem. Szeretnék minél jobb eredményeket elérni, több tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgát tenni, mert a felsőoktatási felvételi követelmények egyre szigorodnak. Valójában még nincs konkrét elképzelésem, hogy mi is lenne a számomra legmegfelelőbb szakma, de egyre jobban érdekel a gazdaság. Rövid és hosszú távú terveim közt szerepel a különböző nemzetiségek, kultúrák megismerése. Szeretek utazni, bár eddig csak uniós országokban jártam, de szeretnék angol nyelvterületre is eljutni, hogy ott is továbbfejleszthessem, illetve kipróbálhassam mennyire jó az angol- nyelv-tudásom. Hosszabb távú terveimben egyaránt fontos szerepet tölt be a karrierépítés és a családalapítás. Természetes, hogy egy olyan jól fizető szakmát szeretnék megszerezni, amely örömet is ad, de nem szeretném háttérbe szorítani a harmonikus családi életet sem. Házasságpárti vagyok, és boldog párkapcsolatban szeretnék gyermeket/gyermekeket nevelni. Ehhez az életképhez szerintem leginkább egy családi ház illik, lehet azért, mert mindig is családi házban éltem. Mindent megteszek, hogy ezek a tervek megvalósuljanak, és ne az álmok kategóriájába sodródjanak majd. Próbálom nem csak álmodni az életemet, hanem átélni az álmaimat. Kovács Kinga 10. c, Táncsics Már gyermekként elkezdünk a jövőnk- ről álmodozni, arról, hogy mik szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk. Tipikusan említhető foglalkozások: a rendőr, a tűzoltó, az állatorvos, a balerina, az ügyvéd vagy akár az autóversenyző. Köny- nyen dobálózunk efféle szavakkal, hiszen még nem vagyunk tisztában ezek súlyával - bár később rájövünk, hogy az élet legnagyobb gondjait nem feltétlenül a rózsaszín tüllszoknyák jelentik, és nem tűnnek el a problémák, ha a varázspálcánkkal csak úgy suhintunk egyet - de mindenképpen izgalmakkal teli jövőt képzelünk magunk elé. Ahogy visszaemlékszem a saját gyermekkoromra, nem jut eszembe egyetlen olyan mondat sem, hogy én mit szerettem volna kezdeni az életemmel. Ha akkoriban tették volna fel nekem ezt a kérdést, egészen biztos, hogy nem tudtam volna értelmes választ adni. Teltek-múl- tak az évek, de konkrét elképzelésem az általánosban sem, sőt még a középiskola első két évében sem volt. Annyit tudtam csupán, hogy könyvekkel vagy írással szeretnék majd foglalkozni, mivel az olvasás és az írás kedvenc időtöltéseim egyike. De ez sem légből kapott dolog, befolyásoltak ebben bizonyos tényezők, emberek, köztük a legfontosabb személy, Körvonalakban a jövőmről a jelenlegi magyartanárnőm: Kiss Lászlóné. Talán mondhatom, hogyha nem is tudatosan, dé ő indított el jelenlegi célom felé, éppen ezért sokat köszönhetek neki. Már általánosban is nagyon szerettem fogalmazást írni, mindig szívesen ültem neki, és ez a későbbi évek folyamán sem változott. Pozitív visszajelzések alapján lassan kezdtem elhinni, hogy valamit tényleg jól csinálok. Az a fajta ember vagyok, aki sosem biztos önmagában, ezért folyton megerősítést vár, de mikor megkapja, akkor sem mindig hiszi el, és sokszor kételkedik abban is, hogy egyáltalán képes valamire. Időbe telik, mire végleg lebontom az önbizalomhiányomból magam köré emelt falat. Sosem szerettem kimondani egy bizonyos dolgot addig, amíg nem voltam teljesen biztos benne. A múltban kevésbé voltam céltudatos, kitartó és határozott, mondhatom, hogy ez mára jócskán megváltozott: gőzerővel dolgozom a legnagyobb álmom beteljesülésén, azon, hogy újságíró lehessek! Azt gondolom, a jó döntésekhez idő kell, és én úgy érzem, elég ideig érleltem ezt a gondolatot magamban. Szeretek mindent előre tudni, a napjaimat megtervezni, azt hiszem, én a tipikus listaíró kategóriába tartozom. Nagyon tudok előre tervezni, gondolatban sokszor előrébb járok, mint kellene, ugyanakkor szeretem a spontán dolgokat is. Sokszor panaszkodom, hogy a 24 óra sem elég mindenre, de ennek ellenére lételemem a pörgés és az adrenalin, nem szeretem az unalmas perceket, és azt gondolom, mindezeket képes lenne számomra ez a fajta munkalehetőség megadni. Kreatívnak tartom magam, olyasvalakinek, aki sokféle helyzetben feltalálja magát, és az írás rengeteg lehetőséget hordoz magában, köztük az egyik legfontosabb, hogy kiélheti benne az ember a kreatív hajlamaik Ezért érzem azt, hogy jó helyen lennék egy újság —— szerkesztőségében. A mai gazdasági serű gondolatok közepette gondolnánk helyzetben az emberek többségének a megélhetési forrását jelenti egy munkahely, hiszen valamiből el kell tartani a családot, számomra azonban ez az önmegvalósítás egyik formája lenne. Annyi mindenbe kóstoltam bele az évek során (gimnasztikáztam, táncoltam, rajz-, illetve szín- játszószakkörbe jártam), és most végre kezdem azt érezni, hogy megérte mindegyiket egy kicsit megismerni, mert mára rájöttem, hogy mit szeretnék elérni, miben szeretnék kiteljesedni az életem folyamán. Utolsó évesként az a véleményem, hogy nehéz mindig minden tantárgyra készülni, pontosan beosztani az időt, sokszor vagyok emiatt kimerült, de azt gondolom, megéri har- colni az álmainkért, mert ha nem ezt tennénk, évek múlva egészen biztos, hogy szomorúan és kearra: mi lett volna, ha... Ami a családot illeti: mint minden lány, én is odáig vagyok a kisbabákért, eléggé a nagycsalád képe felé orientálódtam, hiszen sok testvérem van. Szeretem, ha nyüzsög körülöttem az élet, de nem feltétlenül szeretnék két gyermeknél többet. Arra, hogy milyen férfi oldalán képzelem el az életem 10 év múlva, és milyen körülmények között, tényleg nem tudnék válaszolni. Először a karrier, aztán pedig a család - hiszen minden kapcsolat és házasság alapja, sőt a gyermekvállalás egyik fontos tényezője is a szépen kiépített, biztos családi háttér. Fiatal anyuka azért nem szeretnék lenni, mert először meg kell tanulnom saját magamról gondoskodni, meg kell tudnom egyedül is állni a világban. További éveimet a nyugat-magyarországi egyetemen tervezem eltölteni, az ötéves távlat alatt megszerezni a diplomámat, s annak birtokában nekivágni az életnek. Chamer Boglárka 12. c, Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola, Salgótarján
