Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)
2010-11-16 / 265. szám
8 2010. NOVEMBER 16., KEDD KÖZÉP-NÓGRÁD Salgó Kupa - a Mátrában tájfutás. A nyári rendkívüli időjárás miatt elhalasztott országos regionális rangsoroló Salgó Kupa tájfutóversenyt november 20-án szombaton 11 órai kezdettel a mátraszentimrei sportpálya környékén tartják meg. A gyermekektől a szenior 60 évesekig kiírt versenyen a rangsoroló versenyszámok mellett több kategóriában szalagozott gyerekpálya és bárki érdekődő által teljesíthető 2-3 km távolságú „nyílt” felnőtt versenypálya is várja az indulókat. A leghosszabb verseny- pályák érintik a fallóskúti kegyhely egyik umasírját is, ahol idén januárban a tragikus hirtelenséggel elhunyt pásztói tájfutó versenyzőtől, versenybírótól Szász Gábortól vettek végső búcsút. A sportági évzárón az időt elektronikus chippel mérik. A versenyszámok győztesei, helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. A bronzérem megállította a mieinket úszás 23. Bitskey Zoltán és ló. Testvérvárosok Kupája, Miskolc (Márton) Mikrobusznyi salgótarjáni indult a patinás miskolci, 23. Bitskey Zoltán és 16. Testvérvárosok Kupáján, ahol egy lengyel és két szlovákiai klub mellett 16 magyar egyesület versenyzője is rajtkőre állt, közöttük a tarjáni GDSE úszói. A majd félezer résztvevős mezőnyben meglepetés az újoncnak számító Nagy Balázs bronzérme, mely Tóth Kristófnál már lassan elvárt lesz kedvenc számaiban. Az viszont már standardnak számít, hogy az utóbbi időszakban az egyéb dobogós helyek mellett Kőrös Evelin mellúszásban nem adja lejjebb a harmadik helynél, néhány A tarjáni csapat mindig vidám mókamestere mára már húzóemberré is vált: Tóth („Papóka") Kristóf csapattársa pedig alig marad le a győzelmi emelvényről, mint azt az alábbi jobb tarjáni eredmények mutatják. Gyorsúszás : 200 m, fiúk, 1994-95:6. Tóth Kristóf 2:22,69. Lányok, '94-95: 5. Kőrös Evelin 2:27,90. '96-97: 6. Bratek Fanni 2:38,46. '99: 4. Barta Luca 2:38,37. 100 m, fiúk, 2000: 6. Nagy Balázs 1:20,22. Mellúszás: 200 m, fiúk, 1994- 95: 3. Tóth Kristóf 2:58,69. '96- 97: 4. Hajdara Richárd 3:14,65. Lányok, '94-95: 3. Kőrös Evelin 3:03,73. '99: 5. Barta Luca 3:18,20. 100 m, fiúk, 2000: 3. Nagy Balázs 1:40,86. 2001: 9. Barta Zsombor 1:58,9. Plllangóúszás: 100 m, lányok, '94-95:3. Kőrös Evelin 1:13,55. Kiütéses győzelmet aratott a Karancsalja labdarúgás Arany Ászok megyei II. osztály - Patak nyert az éllovas ellen Keleti csoport, 14. forduló Karancsalja - Luciáivá 9-2 (7-0) Karancsalja, vezette: Berki Zs. Karancsalja: Tóth L. (Kuris A.) - Fehér, Farkas, Király T., Orsós Z., Lantos Zs., Túrái (Fekete L), Fekete Z. (Sasvári), Pádár (Csics- man), Muzsik (Szabó M.), Tőre P. Játékos-edző: Lantos Zsolt Ludálva: Oláh G. - Bartkó 0., Pri- bisán R, Oláh A, Tóth ]., Fiikor, Pri- bisán V., Szabó Á., Virányi, Kláben, Szabó M. Edző: Bartkó János. GL: Tőre P. (5), Fekete Z. (2), Muzsik, Fekete L, ill. Tóth I. (2). IfL 4-2. Kazár - Romano KASÉ 4-0 (3-0) Kazár, vezette: Csehi A. Kazán Barkó - Dobos (Kómár), Milcsovics, Bornai, Jakab Gy. (Sziklai), Czecze, Kovács Gy., Janusik, Sulcz A., Takács G. (Ha- ga Sz.), Tóth R. (Király G.). Játékosedző: Bornai Ferenc. Romano KASÉ: Bozó - Gyüre Cs., Berki A., Ravasz, Boros, Berta (Csonka T.), Kis G., Botos A., Győri, Oláh A., Berki Sz. Edző: Kis Imre. GL: Sulcz A. (2), Jakab Gy., Tóth R. Sárga lap: Gyüre Cs. Ifi 1 -3. Csécse - Ménkesi Bányász 4-2 (1-0) Csécse, vezette: Baranyi IIG. Csécse: Mátrai - Zsiga, Tóth Z., Vincze K., Tarlósi, Határ, Vészeli, Pusztai I. (Kelemen), Pusztai R, Jambrich, Pál A. Edző: Bodó József. Ménkes: Orcskai (Kun Zs.) - Kovács Zs., Fodor D., Tőre A., Kozma, Szűcs Cs., Molnár Á., Szálai G., Folk, Bakos K., Molnár R. Edző: Pintér Zoltán. GL: Pál A. (2), Zsiga, Határ I., ill. Szűcs Cs., Molnár R. Sárga lap: Határ I., ill. Folk, Molnár R.7^.5-1. Cered - Mátraterenye 1-1 (0-1) Cered, vezette: Gordos A. Cered: Lázár - Szurok, Timkó, Simon B., Dóra, Kisbenedek (Lu- cza), Kovács D., Nagy A., Gál D., Holló Zs., Radies I. Edző: Bódi Zsolt Mátraterenye: Szabó Cs. - Kaposvári, Csikós G., Rigó Sz., Pintér N., Nádasdi, Kazinczi B. (Zsély), Tóth Zs., Vári, Kakuk, Dancsok jtí- tékosedző: Pintér Norbert GL: Lucza, ill. Dancsok. Sárga lap: Szurok, ill. Csikós G., Nádasdi, Dancsok. IfL 10-1. Etes - Buják 5-1 (3-0) Etes, vezette: Gordos Sz. Etes: Puporka - Kiss M., Bo- zsik, Klimasz, Máté D., Máté G. (Szeri), Klajban (Putnoki Zs.), Putnoki A. (Palotai), Oroszlányi R., Drajkó (Oláh M.), Sirkó T. (Máté Sz.). Edző: Máté István. Buják: Petre - Gulyás, Mihalik J., Juhász (Sáfrány), Oláh G., Imre, Vincze R., Baranyi M. (Gaál), Mihalik R., Pila S. G., Szabó M. (Szilágyi). Edző: Pásztor Sán- dorné. GL: Sirkó T. (2), Máté G. (2), té G., Putnoki A., ill. Mihalik J., Oláh G., Imre, Baranyi M. Ifu 2-0. Jobbágyi - Zagyvaróna 3-2 (1-1) Jobbágyi, vezette: Kálmán Z. Jobbágyi: Bangó - Szalontai, Sir- som, Csórt, Fekete Á. (Jánosi Gy.), Csorba P. (Váradi), Gere, Harsági, Baranyi J., Kenyó, Molnár K. Jáité- kos-edző: Bangó Zoltán. Zagyvaróna: Szabó A. - Mis- kolczi, Vanó, Végi, Handó, Bábel (Mag), Klárik A., Szabó Sz., Földi Gy., Toronyi (Szegedi), Balázs Á. Játékos-edző: Szabó Attila. GL: Fekete Á., Molnár K., Baranyi J., ill. Balázs Á. (2). Sárga lap: Harsági, ill. Végi, Handó. IfL 2-5. Kisterenye - Mihálygerge 2-3 (1-1) Kisterenye, vezette: Baranyi G. Kisterenye: Szabó B. - Bör- dős, Szűcs L., Holló A., Kuris T. (Orosz M.), Bujtár, Kiska, Gubacsi, Szekula, Lőrincz (Radies G.), Szeberényi M. Edző: Sipkó Sándor. Mihálygerge: Herczeg Á. - Szalai Z., Serfőző, Ferkó, Ács, Danczákm Palkovics (Nagy T.), Répás, Harai, Nagy Z., Pál G. Edző: Pál Gyula. GL: Bujtár, Radies G., ül. Pál G. (2), Harai. Sárga lap: Szűcs L., Gubacsi, Szekula, ill. Ferkó, Nagy Z. IfL 5-4. Renault Renniss-Karancsberény - Karancskeszi 4-1 (2-1) Karancsberény, vezette: Kiss Gy. Karancsberény: Sztremi (Ravasz) - Torják, Klement, Varga G. (Fodor R), Freistag (Chladny), Zsosa, Babka T., Szőke Sz., Szőke L, Létrái (Szőke M.), Szőrös. Játékos-edző: Varga Gábor. Karancskeszi: Baksa - Máté T., Jónás, Miklós G., Lantos D., Csonka K. (Dienes G.), Nagy R, Orsós R, Budveszel, Búzás Sz., Simon G. (Máté A.). Játékos-edző: Budveszel László. GL: Szőrös (2), Babka T., Pásztor, ill. Simon G. IfL 6-1. Horváth Péter A bajnokság állása 1. Mihálygerge 14 9 3 2 51-21 30 2. Karancsberény 14 9 3 2 45-2130 3. Mátraterenye 14 8 4 2 49-16 28 4. Kisterenye 14 7 4 3 47-22 25 5. Kazár 14 7 4 3 41-22 25 6. Cered 14 7 2 5 37-32 23 7. Karancsalja 13 6 5 2 49-30 23 8. Zagyvaróna 14 6 1 7 22-29 19 9. Karancskeszi 14 5 3 6 31-38 18 10. Csécse 14 5 2 7 21-39 17 11. Jobbágyi 14 4 2 8 33-47 14 12. Buják 14 3 5 6 29-39 14 13. Etes 14 4 1 9 23-40 13 14. Ménkes 13 4 1 8 27-48 13 15. Romano K. 14 3 110 12-32 10 16. Lucfalva 14 2 3 9 22-63 9 Az ifjúsági bajnokság áHása 1. Cered 14 12 1 1 101-23 36 2, Zagyvaróna 14 11 3 0 50-16 36 3. Mátraterenye 14 10 1 3 51-28 31 4. Karancsberény 14 10 0 4 63-25 30 5. Romano-K. 14 10 0 4 52-29 30 6. Csécse 14 8 2 4 42-34 26 7. Kazár 14 6 2 6 28-29 20 8. Buják 14 5 2 7 29-44 17 9. Karancsalja 13 5 1 7 60-43 16 10. Luciáivá 14 4 2 8 38-43 14 11. Karancskeszi 14 4 2 8 29-63 14 12. Kisterenye 14 4 1 9 31-61 13 13. Etes 14 3 2 9 18-7811 14. Mihálygerge 14 3 110 31-6310 15. Ménkes 13 3 010 19-37 9 16. Jobbágyi 14 2 210 34-60 8 Nyugati csoport, 13. forduló Diósjenő - MP Widenta Romhány 1-0 (0-0) Diósjenő, 100 néző, vezette: Ho- lecska A. Diósjenő: Tövis J. - Tövis R., Dinnyés, Monostori, Gyurkovics, Mezei, Rózsa M., Hornos Á., Pénzes, Sztupák, Kramlik B. Cs.: Wisinger, Németh L., Horváth, Csabuda. Edző: Szabó Endre. Romhány: Sági D. - Molnár, Rot- tek K., Pribelszki, Zachar, Kutnyik, Varga X, Kovács B., Nagy X, Ro- hácsi, Faludi. Cs.: Demák, Manda D. Edző: Rottek József. GL: Pénzes. Sárga lap: Molnár, Rottek K. Ifi:a vendégcsapat nem jelent meg. Becske - Ipolyszög 2-1 (1-0) Becske, 100 néző, vezette: Dubovszki J. Becske: Mohácsi A. - Vemer, Széles B., Majoros, Szabó Z., Lacz- kó, Proksza, Molnár, Adamek, Czeba, Meló. Cs.: Ferkó, Serfőző. Edző: Adamek László. Ipolyszög: Selymes R. - Szabó G., Jakus K., Trepinszki, Tóth J., Cserni, Bognár, Kárdási, Tóth Cs., Sági J., Bogdán. Cs.: Tóth Z. Edző: Wágner Richárd. GL: Laczkó, Meló, ill. Cserni. Sárga lap: Proksza, Adamek, ill. Jakus K., Cserni B., Tóth Cs. Kiállítvaáakus J. Ifi: 3-8. Nagyoroszi HBBSE - Nézsa 3-1 (1-1) Nagyoroszi, 100 néző, vezette: Vécsi X Nagyoroszi HBBSE: Szántó Zs. - Vitéz R, Makkai Á., Szajbert G., Petró L, Szorcsik G., Bander, Si- mó, Busái B., Busái Á., Varga B. Cs.: Kereszti, Herczeg, Makkai J. Edző: Garazsi József. Nézsa: Őri L. - Kohlács, Kri- zsán, Murcsik, Kucsera A., Knya- zoviczki, Rapavi R, Págyor B., Ordas R., Varga R. Edző: Vince András. A Nézsa tíz fővel játszott. GL: Busái Á. (2), Herczeg, ill. Rapavi P. IfL 2-0. Nógrádsáp - Szügy 2-2 (0-1) Nógrádsáp, 110 néző, vezette: Urbán V. Nógrádsáp: Félix J. - Varga E., Dian Z., Bera B., Rubik R, Luzsák, Bereczki, Hazafi, Csapó X, Klein, Kőrös. Cs.: Klúcsik, Varga R, Nyúl. Edző: Székesi József. Szügy: Istvanovszki R. - Majoros, Hodászi L, Fábri Z., Dombóvári K., Fűrész, Szabó A., Sinkovics K., Sinkovics Á., Osztrozics, Borkő N. Cs.: Urbán R, Szentéi, Magos N. üZzárMagos Norbert GL: Kőrös, Klúcsik, ill. Osztrozics, Fűrész. Sárga lap: Bera B., ill. Borkő N., Szentéi, Urbán P. Kiállítva: Csapó X, ill. Fábri Z. IfL 5-1. Érsekvadkert - Dejtár 5-4 (3-3) Romhány, 300 néző, vezette: Dósa. Érsekvadkert: Puruczki X - Hajdúk, Konopás, Dombai, Nagy R., Jakubecz, Paulicsek, Kakuja, Tolnai, Puruczki X, Holman X Cs.: Gazsó, Sági B., ifj. Holman J. Játékosedző: ifj. Holman József. Dejtár: Tresó B. - Kónya Á., Csabai, Hársfalvi, Maczkó M., Szorcsik, Nándori, Pólyák R, Babcsán Zs., Maczkó R, Oláh R. Cs.: Keresztes L, Varga ]. Játékosedző: Pólyák Péter. GL: Puruczki B., Paulicsek, Konopás, ifj. Holman J., Sági B., ill. Hársfalvi (2), Maczkó R, Babcsán Zs. Sárga lap: Nándori, Maczkó F. Kiállítva: Szorcsik. IfL 2-4. Patak - Varsány 3-1 (1-0) Patak, 110 néző, vezette: Szakai X Patak: Pincze G. - Pincze R, Keresztes Z., Csejk B., Pincze D., Kovács G., Várhegyi, Pincze Á., Pap, Oravecz R., Balia M. Cs.: Zemen, Nagy Á., Mák Cs. Edző: Bella Sándor. Varsány: Baráth D. - Tiszttartó, Király, Bárány B., Virág, Fábián R., Varga Z., Havasi, Baranyi S., Rigó R., Jusztin I. Cs.: Mizser J. Edző: Schukkert András. GL: Pincze Á. (2), Pap, ill. Fábián R. Sárga lap: Várhegyi, ill. Baranyi S., Jusztin I. IfL 11-0. Nagylóc - Keszeg - a mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem érkezett meg. Ifi: 3-11. Bánk - őrhalom - a mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat lemondta a mérkőzést. Ifi: 5-2. Kanyó Ferenc A bajnokság állása 1. Varsány 13 8 2 3 23-15 26 2. É.-vadkert 12 8 1 3 46-16 25 3. Bánk 11 8 1 2 37-10 25 4. Diósjenő 13 7 1 5 18-15 22 5. Dejtár 13 6 4 3 35-23 22 6. Nagylóc 12 7 0 5 18-25 21 7. Ipolyszög 13 6 3 4 29-23 21 8. Patak 13 5 5 3 26-27 20 9. Szügy 11 5 3 3 31-18 18 10. Becske 12 5 3 4 22-23 18 11. Nézsa 13 5 2 6 32-37 17 12. Nógrádsáp 12 3 4 5 26-28 13 13. Nagyoroszi 13 3 2 8 22-39 11 14. Keszeg 11 2 2 7 20-34 8 15. Őrhalom 12 0 5 7 21-44 5 16. Romhány 12 0 210 14-43 2 Az ifiúsáfg bajnokság állása 1. Naproszi 13 13 0 0 69-10 39 2. Patak 13 12 0 1 107-21 36 3. Nézsa 13 10 0 3 62-18 30 4. Dejtár 13 9 1 3 60-26 28 5. É.-vadkert 12 7 1 4 43-27 22 6. Szügy 11 7 0 4 52-29 21 7. Varsány 13 6 2 5 34-46 20 8. Diósjenő 12 6 1 5 37-25 19 9. Ipolyszög 13 6 0 7 47-48 18 10. Őrhalom 13 6 0 7 32-6118 11. Bánk 12 4 2 6 44-32 14 12. Nógrádsáp 12 3 0 9 22-49 9 13. Romhány 11 2 0 9 24-66 6 14. Keszeg 12 2 010 26-90 6 15. Becske 12 1 110 17-50 4 16. Nagylóc 13 1 012 14-92 3 Az Érsekvadkert (zöld mezben) - Dejtár rangadón hat perccel a vége előtt fordítottak a hazaiak Kiss M., ill. Imre. Sárga lap: Má