Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)

2010-11-15 / 264. szám

8 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ KÖZÉP-NÓGRÁD Őszi kirándulás fÉy. Az „Itt van az ősz, itt van újra” című óvodai program kere­tein belül ismeretszerző, tanul­mányi kiránduláson jártak a he­lyi óvodások és pedagógusaik a közelmúltban. Antalné Varga Katalin, intézményvezető el­mondása szerint Salgótarjánba utaztak az apróságokkal, ahol a piacon, a könyvtárban és egy gyógyszertárban is látogatást tettek. A településőrök is segítettek NagyíÓC. A november 2-i szá­munkban „Égett a családi ház” című cikkünkben arról tudósí­tottunk, hogy Nagylócon az égő családi házból a tűzoltók megér­kezéséig a polgárőrök kimentet­ték a bent tartózkodó idős há­zaspárt és fontosabb értékeiket. Megkereste a Nógrád Megyei Hírlapot Péter Gábor, a falu pol­gármestere, s a tényékhez hoz­zátette, hogy a két település­őrük, Makkai Gábor és Kiss De­zső is végig ott segítettek a men­tési munkákban. Informatikai eszközök fejlesztése Magyargéc - SóskartyáL Az isko­latársulási formában működő magyargéci és sóshartyáni álta­lános iskola közel egymillió fo­rintot nyert az informatikai esz­közök fejlesztésére. A pénzt a két település iskolája között használják fel. „tíz var az Szécsáty. November 11-én „Tűz volt” a szécsényi új óvodában. A helyszínre két tűzoltó kocsival érkeztek a szakemberek, hogy az épü­letből kimentsék az apróságokat, a tüzet eloltották. Az emeletről, a hátsó menekülő kijárati lépcsőn az első óvodai csoportot az óvónők és a tűzoltók két perc alatt kimentették. Szerencsére az óvoda nem égett, nem volt tűz, csak egy jól sikerült gyakorlatnak lehettünk a résztvevői. Hriech János tűzoltó őrnagy a balassagyarmati szolgálatparancsnok lapunknak elmondta: a gyakorlatnak két célja volt. Egy­felől az új épületnél felmérték a legoptimálisabb mentési és vízszerzési lehetőségeket, másrészt az óvónők is gyakorolták, hogy egy éles helyzetben mi a teendőjük. Kuris István munkavédelmi és tűzvédelmi felelős megmutatta az épületben a több helyen elhelyezett menekülési tervet. - Ne kerüljön rá sor, soha az életben, de az esetleges tűzesetre, a gyors intézkedésre előre fel kell készülni - sum­mázta véleményét. Pihenőpark lett a hulladéklerakóból HtoliOhí Mennyi munkával szá­molták fel azt az illegális hulla­déklerakót Ófalu végén, amely október végére teljesen „eltűnt” úgy, hogy a területe tiszta, ren­dezett parkosított, a világörök- ségi faluhoz méltó lett? Szabó Csaba polgármestertől erről is hallhattak tájékoztatást a helyi­ek azon a rendezvényen, amely- lyel lényegében a munkálatokat, a feladatot zárta az önkormány­zat. A lerakóhely megszüntetése hárommillió forintos pályázati támogatással valósult meg, en­nek szakmai jellemzőiről dr. Dezsény Zoltán környezetvédel­mi szakértő szólt az eseményen. A jelenlévők is meggyőződhet­tek arról, hogy két helyi társa­dalmi szervezet összefogásával, ezáltal sok, elsősorban helyi ön­kéntes munkája révén, vállalko­zók bevonásával ismét mintaér­tékű lépés történt itt. Az új pihe­nőpark a kerékpárúton közleke­dők számára is is állomásként szolgálhat. Rákszűrést tartottak RnÓC. A rák azon betegségek egyike, amitől legjobban félnek az emberek és többnyire gyó­gyíthatatlan betegségnek tart­ják. Ez viszont nem igaz, hiszen minél előbb felfedezik, annál jobban gyógyítható. A szűrő- és önvizsgálatoknak pedig igen nagy jelentősége van. Ennek tu­datában szerveztek a községben rákszűrést a napokban, ame­lyen ezúttal huszonhármán vet­tek részt. FHB FORINT AKTÍV BETÉT Múzeum és iskolák kézfogása Jutalomkamat! ^ A 4 ► ► ► Számlaaktivitáshoz kötött akciós kamat, 6 és 12 hónapos forint betétekre, 6 hónapos lekötésre 2,00%-os, 12 hónapos lekötésre 1,75%-os éves kamatprémiummal együtt. * Éves kamat és EBKM: 7,00% Nem akciós EBKM: 3,28%-4,30% Az FHB Bank értékeli azokat, akik rendszeresen használják számlájukat! A 2010. november 2-ától visszavonásig, de legkésőbb november 30-áig tartó akcióban az FHB Forint Aktív Betét kamatprémiummal növelt kamata 6 és 12 hónapos lekö­tésre évi 7,00%. Szeretettel várjuk salgótarjáni bankfiókunkban: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 7. ©FHB Knddiiffli Bőnk Zrt. * A kamatprémium feltétele futamidőtől függően 2, 4 vagy 8 darab, egyenként legalább 58 000 Ft értékű külső jóváírás, valamint futamidőtől függően 2, 8 vagy 16 darab egyenként legalább 4 000 Ft értékű sikeres bankkártyás vásárlás könyvelése a betét­számlához tartozó bankszámlán a Hirdetményben megjelölt megfigyelési időszakok, illetve a lekötött betét futamideje alatt. Az akciós kamat a betét teljes összegére, de kizárólag az első kamatperiódusra érvényes. A betét a futamidő lejártát kővetően automatikusan újra lekötésre kerül nem akciós 3, 6 vagy 12 hónapos lekötésben, a fordulónapon érvényes, a betét összegé­hez tartozó sávban meghatározott kamatmértékkel. Lejárat előtt felvett betét EBKM. 0,00%. A tájékoztatás nem teljes körű. a további részleteket és feltételeket megtudhatja bankfiókjainkban vagy a www.fhb.hu oldalon a mindenkor érvényes Általános Szerződési Feltételekből, az Üzletszabályzatból és a Lakossági BankszámlákróLszóló Hirdetményből. A múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási - kép­zési szerepének infrastrukturális erősítése; TIOP 1.2.2/09/ a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum az inf­rastrukturális fejlesztése oktatási-képzési szerepé­nek, iskolabaráttá válásának elősegítésére című pá­lyázatán 30,8 millió forintot nyert. Szenográdi Ferenc Szécsem A pályázathoz kötődő, projektindító rendezvényre no­vember 10-én, szerdán a múze­um dísztermében került sor. Gusztinédr. Toronyi Judit a múze­um igazgatója, projektmenedzser köszöntőjét követően szólt a pá­lyázat céljáról, s bemutatta azt.- Múzeumunk két kompo­nenst pályázott meg. Olyan kö­zösségi tér kialakítását, ahol leg­alább 15 főt befogadni képes ok­tatóterem alakítható ki. Ezt a kastély könyvtártermében hoz­zuk létre. A teremben a múze­umpedagógiai foglalkozásokhoz megfelelő technikai felszerelés áll a gyermekek részére. A má­sik komponensünk, a virtuális pontok az oktató múzeumhoz. Az iskola és látogatóbarát múze­um igen hangzatos elnevezés, amelyeket a kitartó munka és vonzó rendezvények mellett csak hasznos szakmai tartalom­mal szabad megtölteni. A kultu­rális örökség megismertetésére való nevelés, a múzeum és az ok­tatási intézmények közös felada­ta. Ezért is számítunk az oktatá­si intézmények részéről a peda­gógus munkatársak besegítésé­re, mind módszertani szempont­ból, mind igények és ötletek szempontjából, hogy ezzel is se­gítsük a foglalkozások sikereit és hatékonyságát - mondta az igazgatónő. Ezt követően az oktatási intéz­ményekkel való hatékony együttműködéséről szólt. Remé­nyét fejezte ki, hogy a múzeum- pedagógiai órák az oktatás olyan szeletét tudják majd erősíteni, amely a történelmi múlt alapo­sabb megértését teszik lehetővé; a múzeum közösségformáló és a kulturális értékek átadásában játszott felelős szerepét erősítik. Zsolnai Györgyné a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója ki­emelte, hogy az oktatás folyama­tában milyen fontos szerepe van a múzeumi óráknak. Egyértel­művé teszi a tanulóknak, hogy is­mereteket szerezni nemcsak az iskolában lehet A múzeumórák segítségével komplex személyi­ségfejlesztés történik, meghatá­rozó szerepet játszik a pozitív ér­tékrend kialakításában. Antalné Varga Katalin az endrefalvai általános iskola igaz­gatója többek között kifejtette, hogy a múzeumi foglalkozások, múzeumlátogató, művészeteket értő és befogadó felnőttekké ne­vel. Hangsúlyozta a közös mun­ka fontosságát. Győriné Molyzes Anikó a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár in­formatikai munkatársa „A pro­jekt helye a Nógrád Megyei Köz- gyűjteményei Informatika Ala­pú Együttműködésben” címmel tartott előadást. A Kubinyi Ferenc Múzeum jó úton jár az oktatási intézmé­nyekkel való együttműködés­ben, bizonyította ezt a helyi mű­vészeti iskola, Garamvölgyi And­rea tanárnő tanítványainak mű­sora, akik nem először szerepel­tek az épület falai között. A projektindító rendezvényen ismertették a pályázat céljait is

Next

/
Oldalképek
Tartalom