Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)
2010-11-30 / 277. szám
2 2010. NOVEMBER 30., KEDD ESZAK-NOGRAD Könyvbemutató a,,Törzsasztalánál Salgótarján. A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház e heti összejövetelén a Tarnóczi László írásaiból készült „A napútfestő nem vet árnyékot" című kötetét mutatják be. A rendezvény színhelye a Cafe Frei galériája, időpontja december 1-je - s a megszokottól eltérően - 17 óra! A szerzővel P. Kerner Edit beszélget. A Palóc Parnasszus szerkesztősége hívja és várja az irodalmi kávéház törzstagságát, Tarnóczi László barátait, ismerőseit, a megye közelmúltjának történései, értékei, figyelemre méltó személyiségei iránt érdeklődőket. Mesteri lövészek NÓgrád megye. A rendőrség idei országos pisztoly-lóversenyét rendezték meg a közelmúltban Budapesten, a nagytétényi lőtéren. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság Cserhát bevetési alosztálya a huszonegy induló csapatból második helyezést ért el. A sikeres együttes tagjai - Galambosi Tímea főtörzsőrmester, Kómár Tamás törzszászlós, Kovács István hadnagy és Bujtár István törzszászlós - a megmérettetés során végig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Az egyéni versenyszámok közül „egyenruhás kategóriában” indult Komár Tamás, aki országos harmadik helyezett lett. Agócs Róbert képei Salgótarján. A megyeszékhely közönsége előtt először mutatja be művészetét az almágyi Agócs Róbert. Képek című kiállítását november 30-án (ma) 16.30 órakor Földi Péter Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész nyitja meg a megyei könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában. Műsort ad az Almágyi Népdalkor. A rima- szombati képzőművész stúdió tagjának alkotásait december végéig nézhetik meg az érdeklődők. AIDS-világnapi vetélkedő SÓShartyán. Karancsaljai, karancslapujtői, etesi, karanc- ssági és a helybeli diákok mérik össze tudásukat december 1-jén szerdán azon a vetélkedőn, amelyet az AIDS világnapja alkalmából tartanak. A megmérettetés 14.30 órakor kezdődik az iskolában, szervezői az öt község védőnői. APRÓFALVAI OVI-ZSARU Salgótarján. A város óvodái közül az Aprófalva Tagóvoda is csalatkozott az ovi-zsaru programhoz. Ennek keretében Kelemenné Palotai Tünde rendőr százados és Pásztor Renáta rendőr főhadnagy élményszerű bemutatót és előadást tartott a közlekedésre nevelés elméleti és módszertani kérdéseiről az óvodásoknak a múlt pénteken. A program segítségével a gyerekek megismerkedhettek a rendőri munka fontosságával, szükségszerűségeivel és a rendőri tevékenységet segítő eszközökkel is. Emberhez méltó életet akartak Megemlékezés a karancslejtősi ellenállásról Az emlékművet - a stilizált bányabejáratot - 1957-ben emelte a köztisztelet az 1944- es karancslejtősi bányászellenállás emlékére. Azóta évről-évre elzarándokolnak Gusztáv aknára a bányásznyugdíjasok, a környező települések lakói és jönnek távolabbról is, hogy emlékezzenek, tisztelegjenek a bányászellenállók bátor tette, a mártírhalált halt bányászok előtt. Rákos József, a bányászszakszervezet Nógrád megyei bizottságának elnöke a hét végén is népes tisztelgő sereget köszöntött, akiket nem riasztott el a téliesre fordult idő. Páles Lajos, a Nógrád Megyei Szabadidős Klubok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a karancslejtősi ellenállás kutatója emlékbeszédében kronologikus rendben „járta végig” az eseményeket. Szólt a szervezkedő, a hadimunkát megtagadó, az ellenállást vállaló bányászokról, akiknek elegük lett a háborúból, a nyomorból, a mindennapi megaláztatásokból. Emberhez méltó életet akartak maguknak, a bányákban robotoló társaiknak és családjaiknak. És szólt a szomorú végről, a mintegy 300 bányász ellenállásának testi-lelki megtöréséről, a kínvallatásokról a salgótarjáni laktanyában és 7 ember meggyilkolásáról Gusztáv-aknán a bánya bejáratánál, majd a laktanya - a mai kórház - udvarán. Befejezésül hangsúlyozta: a bányászok hősi tette nem megy feledésbe. Éltetik a bányásztársak, az ellenállók gyermekei, unokái, akik közül sokan ott voltak az emléke- zők között. Szép példáját adja a bányászhősök emlékezetének Etes község önkormányzata azzal, hogy az ellenállás emlékeiből - dokumentumokból, megmaradt tárgyaiból, - emlékszobát rendeznek be, amelyet 2011- ben, a bányásznap alkalmából nyitnak meg az érdeklődők előtt. Patinszki Lajos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Nógrád Megyei Szövetségének elnöke beszédében a bányászellenállók a fasiszta eszmék, a háború, az öldöklés elleni harcát méltatta. Tisztelettel emlékezett a harc áldozataira és azokra, akik azóta távoztak az élők sorából, Rideg Jánosra, aki ma is élő résztvevője az ellenállásnak. Majd arról beszélt, a kétkezi munkások most is nehéz helyzetben vannak. Sok a munkanélküli és jelentős néprétegeknél újratermelődik a nyomor. Emlékezni a múltunkra azért fontos, hogy a példa erősítse felelősségünket holnapunkért, az utánunk következők, a fiatalok jövőjéért. A harc eszközei ma mások, amelyet fel kell vállalnunk az erre kötelező múltunk és jövőnk miatt. Az emlékezést régi, szép bányász dalok csokrával színesítette a kisterenyei bányász dalkör. Majd az emlékműnél elhelyezték koszorúikat a Karancsalja Polgármesteri Hivatala, a bányászszakszervezet Nógrád megyei bizottsága, valamint a karancsvölgyi, a 2 salgótarjáni, a mátraterenyei, a nagybátonyi, a kisterenyei, a vizslási alapszervezetek, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Nógrád Megyei Szövetsége, a Pofosz Nógrád Megyei Elnöksége, a Magyar Kommunista Munkáspárt Nógrád Megyei Elnöksége, a Tadnóti Társaság képviselője és a karancslapujtői Nagy Sándor. A megemlékezést a bányászszakszervezet Nógrád megyei bizottsága, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Nógrád Megyei Szövetsége és Karancsalja Önkormányzata szervezte. A megemlékezés kísérő eseménye volt, hogy Etesen megalakult a Radnóti Társaság. Az a 7 személy hozta létre, akik elmúlt évben, a Rasszizmus Elleni Világnapon Radnóti antirasszista díjban részesültek, a karancslejtősi ellenállás emlékének őrzésében, ápolásában végzett tevékenységükért. A társaság nyitott szervezet, tagja lehet minden magyar állampolgár és szervezet, aki elutasítja a rasszizmus minden formáját.-vg■ „A bányászok hősi tette nem megy feledésbe!” Informatikai fejlesztés Bárna. új számítógépekkel, digitális táblákkal gyarapszik a helyi általános iskola eszköztára az önkormányzat sikeres pályázata révén. Az elnyert támogatás 6,5 millió forint, az eszközök beszerzése most van folyamatban. Körben a Tóstrand Salgótarján. A polgári kör decemberi találkozójára nem a szokásos hó eleji kedden, hanem december 9-én, csütörtökön, 18 órakor kerül sor, a JAMKK klubjában. Az összejövetelen a Tóstrand fejlesztést járják körül. A találkozón részt vesz Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, a projekt előkészítését vállaló Szabóné Károlyné és Bujtár Ottó projekt menedzser. A Tóstrand fejlesztését végző szakemberek egy prezentációval is készülnek. A rendezvény nyilvános. Harapós kedvében volt.. Kisebb horrorrá fajult egy kocsmai verekedés a minap Salgótarján zagyvarónai városrészében: egy 57 éves férfi orrából kiharapott egy darabot a haragosa.Salgótarján. A kórházból érkezett a bejelentés a rendőrségre november 27-én éjszaka arról, hogy súlyos sérüléssel szállítottak be egy férfit, akit egy zagyvarónai italboltban bántalmaztak. Mint kiderült, a poharazó- ban egy 37 éves salgótarjáni férfi szórakozott a barátnőjével és annak édesapjával. A fiatalember eközben került szóváltásba az italboltban tartózkodókkal, akik a viselkedése miatt arra kérték őt, hogy távozzon. A vita azonban a kocsma előtt tovább folytatódott, s egészen a verekedésig fajult Ennek során a kitessékelt személy leharapott egy darabot egy 54 esztendős férfi orrából. Utóbbi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett. - A rendőrök a 37 éves férfit előállították a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Hozzátette: további szakértői kérdés, hogy a sértett sérülése büntetőjogi értelemben - a súlyosabban minősülő - maradandó fogyatékosságot okozó kategóriába tartozik-e. Polgármesterek felkészítése Schveiczer Krisztián Salgótarján. Negyvennégy új polgármester foglalhatta el hivatalát az októberben lezajlott általános ön- kormányzati választásokat követően szűkebb hazánkban. Elsősorban számukra hirdette meg a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal a „Polgármesterek felkészítő konzultációja” című rendezvényét. A frissen megválasztott - így gyakorlati önkormányzati tapasztalatokkal még nem feltétlenül rendelkező - tisztségviselők körében jelentős érdeklődést kiváltó képzést dr. Nagy Zsuzsanna, a hivatal vezetője nyitotta meg a közelmúltban. Előadásában ismertette az önkormányzatokról szóló törvény, valamint a polgármesterek jogállásáról szóló törvény fontosabb rendelkezéseit. Dr. Morvái Csilla az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének gyakorlati tapasztalatairól, tudnivalóiról tartott előadást. Ezt követően Illésné Sándor Katalin, az Államkincstár regionális igazgatója adott tájékoztatást az ön- kormányzati gazdálkodással összefüggő polgármesteri feladatokról. A konzultáció második „félidejében” Szabó János tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság vezetője, Szluka Pál polgárvédelmi alezredes és Ökrös László, a megyei védelmi bizottság titkára a polgár- mesterek katasztrófavédelmi és válságkezelési feladatait foglalta össze. A konzultáció végén dr. Kalocsai Péter, a hivatal főtitkára röviden szólt az önkormányzati együttműködési modellekről, a kistérségek szerepéről az önkormányzati feladatellátásban. SalgÓtaiján. November 27-én múlt egy éve, hogy elhunyt T. Pataki László író, rendező, lapunk egykori munkatársa, szerkesztője. Az évfordulóról a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban emlékeztek meg pályatársai, barátai, tisztelői, az általa alapított Vertich Színpadstúdió tagjai. Csábi István (gitárral) a Balassagyarmatról érkezve a Varíetas Színház tagjaként idézte meg T. Pataki László legendás alakját. MEGEMLfKEZES AZ IRODALMI KAVEHAZBAN