Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-20 / 244. szám

SPOR TTU KOR 2010. OKTOBER 20., SZERDA 10 Az atlétika örök szerelmese A futással kezdte majd a gyaloglókkal ért el sikereket Fábri Gábor Két közismert sportember vehette át nemrégiben, a Bátonyterenyén rendezett megyenapi ünnepségen a nógrádi sportélet legrangosabb kitüntetését, a Bérczy Károly díjat. Tegnapi számunkban Kecskés Attila egy­kori NB I-es labdarúgót mutattuk be, ma Fábri Gábor balassagyarmati atlétaedző, az Ipoly Walking Club és a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség életútjára tekin­tünk vissza, aki ugyancsak több évtizedes sportbeli tevékenységéért kapta meg az elismerést. Hegedűs Henrik- Mai napig pontosan emlék­szem, 1966. május 27-én jelent­keztem Pozsonyi István barátom­mal az akkori Dózsa pályán, a ba­lassagyarmati MEDOSZ atlétáinál. Jó kis csapat alakult ott, a lányok közül Eszményi Viktória, Lajkó Zsu­zsa, Strausz Judit, Mocsári Judit, a búknál Kalcsó Gyula, Csókás Lász­ló, Havai István, Gedőczi Zoltán edzett együtt, hogy csak néhány példát említsek. Középtávfutó úgy lettem, hogy egyszer, a megyei csapatbajnokságon azt tanácsolta az edzőm, Kun László, induljak el 800 méteren. Olyan jól sikerült a futam, hogy alig maradtam el a kor legjobb nógrádi nyolcszázasá­tól, lakus Lászlótól. Ezen felbuz­dulva döntöttünk úgy akkor, hogy eztán a 800 és 1500 méteres sík­futás lesznek a fő számaim - me­rengett el a több mint negyven év­vel ezelőtti történeten Fábri Gábor. Bár országos bajnoki címet so­hasem sikerült szereznie, sok-sok dobogós helyezéssel büszkélked­het, többek között serdülő - és if­júsági bajnoki ezüstéremmel, kö­zépiskolás bajnoki második he­lyekkel, 1970-ben pedig a Magyar- ország - Lengyelország ifjúsági válogatott viadalon ő képviselhet­te hazánk színeit az 1500 méteres síkfutásban. Felnőtt atlétaként vi­szont már kevesebb siker övezte a pályafutását, így aztán 1974-ben felhagyott az aktív sporttal, de a nagyligeti „salakos körtől” nem tá­volodott el, hiszen hamarosan már edzőként találkozhattak a gyar­matiak Fábri Gáborral.- Ugye 1969-ben indult el a Dózsa Iskola és a sportis­kolái képzés, egyre több gyerek atleti- zált, és a kezdő, fia­tal testnevelő taná­rok mellett nekem is jutott egy cso­port. Nagyon jól kialakult, úgyne­vezett „felmenő” rendszerben dol­goztunk, Pintér Margittal ketten megkaptuk a ti- zenkét-tizenhá- rom éves korosz­tályt, aztán mire serdülők lettek, to­vábbkerültek, más kollégákhoz. Kovács Du­sán, az egyetlen gyarma­ti olimpikon gátfutó is a mi csoportunkból indult el. Az 1969-70-71-ben született évfolyamokból egyébként remek tehetsé­gek kerültek ki, nem csak városi és megyei, hanem országos szinten is kiváló eredményeket ér­tek el, fiúk és lányok egyaránt. A nyolcvanas évek második felében kisebbfajta váltás történt Fábri Gá­bor életében. A futás oktatása hát­térbe szorult, és a gyaloglás került edzői munkájának előterébe.- Erre volt lehetőség. Míg Ko­vács Dusánék alkata inkább a gyorsaságra, ruganyosságra ter­mett, az új korosztály már egészen más adottságokkal érkezett Vá­laszthattam volna, hogy esetleg magasugrásra, távolugrásra össz­pontosítok, de abban nem lett vol­na komoly sikerélményük, ráadá­sul a gyarmati pálya körülményei sem alkalmasak e sportágak űzé- sére. így jött a gyaloglás, és szeren­csére a 78-82 között született ge­nerációban is feltűntek tehetsé­gek. Fülöp Attila, Ádám Ákos, Fábri Péter, Kopcsányi Róbert, ké­sőbb Sisa Dávid, a lányoknál Gaj­dos Katalin, Fülöp Zsuzsanna, és ők hozták is a jobbnál-jobb ered­ményeket, fiatalkorúak csapatbajnoki ara­nyai, egyéni első­ségek. Az Ipoly Gyalogló Gála is mind népsze­rűbb lett nem­csak az ország­ban, hanem nemzetközi szinten is, Ivanova, Sztrahova, Aljridi, Mrazek, Blazek, Kánonén a ma­guk nemében mind-mind vi­lágklasszisok voltak, és si­került ide, Balassa­gyarmatra lecsábítani őket. Ami pedig külön örömet oko­zott, a mi gyerekeink hazai környezetben nyerték a bajnokságokat, itt inte­gethettek családtagoknak, bará­toknak a dobogó tetejéről. Nemsokára azonban - főként anyagi okok miatt - visszaesés kö­vetkezett, a tanítványok közül csak Fülöp Attila tartott ki felnőtt­ként a gyaloglás mellett, aztán ő is a civil életben való érvényesülést választotta. Fábri Gábor manap­ság ismét futókkal foglalkozik, mert az atlétikától, bármilyenek is a viszonyok, nem lehet elsza­kadni.- Attilával mi amatőr szinten készültünk, reggel hatkor kimen­tünk edzeni, majd a munkahe­lyén, az iskolában letanított hét­nyolc órát, délután megint edzet­tünk, és így volt a világ harminc- harmadik legjobb ötven kilométe­res gyaloglója. Miközben például az olimpiai bajnok Korzenlowskl mögött óriási, profi háttér van, edzőktől, orvosokon át a massző­rökig. A mi lehetőségeinkkel en­nél tovább nem lehet jutni, ezért is választották a tanítványaim a civil pályát, és büszke vagyok arra, hogy mind-mind tanult emberek lettek, jó állásban dolgoznak. A most velem készülő atlétákról is tudom, hogy legfeljebb az érettsé­giig maradnak, és nem is fogom ösztökélni őket a folytatásra, mert a sportból sajnos, ezen a szinten, ahol mi dolgozunk, nem lehet megélni. Mert ahhoz, hogy komo­lyabb eredmények szülessenek, önmagában kevés a tehetség - összegezte jelenkori gondolatait az atlétaedző. Fábri Gábor egyik „utolsó mohi­kánként” kitart még szeretett sportága mellett. Kérdés, meddig... Most sem termett babér futsal A Skorpió gólt sem rúgva Tolnán vérzett el NB I, nők, 4. forduló Tolna-Mözsi FSE - Skorpió SE-1. DFC Group Salgótarján 5-0 (2-0) Tolna, vezette: Forray T., Ihász S. Tolna-Mözs: Molnár E. - Hodován, Simon B., Kovács A., Mausz. Cse­re: Klézli, Hepp, Schlotthauer, Bogárdi, Baki. Edző: Mucska Gyu­la. Salgőtaiján: Rusz Bianka - Tóth F., Gál V. Sz., Szklenár, Fehér. Cse­re: Vukovics, Árvái, Baranyi A., Ugró. Edző: Pusnik Zoltán. GL: Hepp (16.), Baki (19.), Klézli (22.), Schlotthauer (35.), Bogárdi (37.). Sárga lap: Fehér (19.). lók: Hodován, Simon B., Molnár E., ill. Rusz Bianka, Tóth F. Sorrendben harmadik idegen­beli mérkőzését is elveszítette az él­vonalbeli női futsal-bajnokság- ban a Skorpió SE, a megyeszékhe­lyi együttes ezúttal a Tolna-Mözsi otthonában maradt alul. Az ismét nagyon kevés hadra fogható játé­kossal kiálló vendéggárda nem tudta tartani a lépést az előző év­ben bajnoki bronzérmes kupamá­sodik riválisával, a kapu előtt sok­kal határozottabb házigazdák győ­zelmét nem tudták kétségessé ten­ni a mindkét félidő hajrájában két- két gólt beszedő tarjániak. Pusnik Zoltán: - Sajnos tovább­ra is komoly létszámgondokkal küszködünk, ami a mai mérkőzés­re is rányomta a bélyegét. A vi­szonylag kiegyenlített első félidőt követően a folytatásban szellemi­leg és fizikálisán egyaránt elfárad­tunk, mindkét kapu előtt rossz döntéseket hoztunk, a hazaiak pe­dig hibáinkat kihasználva bebizto­sították megérdemelt sikerüket. További eredmények: Galaxis NFE - Univerzum-Aramis 4-7 (1-5), ELTE SE - Kiskunfélegyhá­zi Mókusok 3-2 (2-1), Szegedi AK-Boszorkányok - Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz 3-6 (1-5), Ferencváros - Vesta- Persecutor 1 -ló (1-8). A bajnokság állása 1. Vesta-P. 4 4 0 0 53-7 12 2. Univerzum-A 4 3 0 1 31-9 9 3. Tolna-Mözs 4 3 0 1 15-8 9 4. Miskolc 3 3 0 0 14-9 9 5. Galaxis NFE 3 1 0 2 11-12 3 6. Salgótarján 4 1 0 3 11-20 3 7. Szeged 3 1 0 2 13-27 3 8. Ferencváros 3 1 0 2 9-25 3 9. ELTE SE 4 1 0 3 10-27 3 10. Kiskunfélegyh. 4 0 0 4 3-20 0 SPORTTURMIX Az USA-t nem hagyja ki ökölvívás. Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi félnehézsúlyú világbajnoka no­vember 20-án ismét kötelek közé lép, a 36 éves magyar versenyző az egyesült államokbeli Atlantic Cityben a kenyai Samson Onyangóval találkozik. „A követ­kező lépés, hogy Amerikában is sikeres legyek” mondta Erdei Zsolt - Ki akarom hívni a legna­gyobb félnehézsúlyú bunyóso­kat. Ez a célom, tudom, hogy nagy kihívás előtt állok, de sem­milyen célomat nem adtam ed­dig fel. Nem akarok visszavonul­ni anélkül, hogy az Egyesült Ál­lamokban kipróbálnám ma­gam.” A veretlen magyar bokszo- lónak júniusban járt le a szerződése klubjával, a német Universum Promotionnel, me­lyet nem hosszabbítottak meg. Erdei 31 mérkőzésén 17-szer nyert kiütéssel, s legutóbb tavaly novemberben lépett kötelek kö­zé. Akkor az olasz Giacobbe Fragomeni legyőzésével szerezte meg a WBC cirkálósúlyú övét. Azt megelőzően közel hat éven át volt a WBO félnehézsúlyú kirá­lya, címét 11-szer védte meg. Nálunk így az MLSZ milliomos lenne serié A. Az Olasz Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottsága 25 ezer euróra büntette a Cagliarit, mert a klub szurkolói az Inter- nazionale elleni vasárnapi bajno­kin rasszista bekiabálásokkal in- zultálták Sámuel Eto'ot, a vendé­gek kameruni támadóját A talál­kozót már a harmadik percben félbeszakította a játékvezető, ugyanis valahányszor a színes bő­rű csatárhoz került a labda, a drukkerek sértegették. Érdekes­ség, hogy Olaszországban rend­szeresek az ilyen jellegű bekiabá­lások, ám most először fordult elő az, hogy a játékvezető ezért sza­kított félbe egy összecsapást Minden kész, jöhet a nagy futónap Október 23 Emlékfutás, Salgótarján - Lapujtőn és Hugyagon már előző' nap megtartják A most szombati salgótarjáni „Október 23 Emlékfutás” előtt utolsó technikai megbeszélését tartotta a szervezőbizottság a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségben, melyen még egyszer sorba vették a feladatokat, egyeztettek a rendezők­kel és véglegesítették a tennivalókat Minden készen áll a 19. em­lékfutásra, már az összes díj, kü- löndíj és tombolanyeremény megérkezett, számosat közülük a Lakbér kirakatában is látha­tunk. Csodálatos a Honvédelmi Minisztérium ajándéka, melyet a leggyorsabb férfiversenyző nyer majd és a Nemzeti Erőfor­rás Minisztériuma Czene Attila államtitkárral az élen is kitett magáért. Nem fognak csalódni a családi futás résztvevői sem, az eddiginél sokkal gálánsabb dí­jak várnak rájuk. Ha már a sta­fétáknál tartunk, a mintegy 40 csapat között ott lesz a Kárpát medence váltója is. Mint ismere­tes és beszámoltunk róla, Schirilla György Mosonmagyaró­várról már 13-án elindult Salgó­tarjánba, őt a hasonlóan sortűz- város polgármestere búcsúztat­ta ünnepélyesen, Valiskó Ferenc, az Október 23 Emlékfutás szülő­atyja, főrendezője pedig el is kí­sérte egy rövid darabon. Schirilla, „Az egészséges társa­dalomért” mozgalom élharcosa holnap csütörtökön már belép Nógrád megyébe, és mint lapun­kat a szarvasgedei Kovács Ottó tájékozatta, a Palotás felől hozzá­juk érkező hosszútávfutót már várják a község határában és be­kísérik a Csicsergő óvoda udva­rába, ahol ők is szalaggal díszítik kopjafáját, majd a 15-20-fős futótársaság el is kísé­ri őt egy darabon Csécse felé. A salgótarjánihoz hasonlóan Mát­ranovákon 23-án, Karancsla- pujtőn és Hugyagon pedig 22-én rendeznek emlékfutást. A tarjániról szokás szerint a Duna Televízió is be fog számolni, így a világon mindenhol látható lesz a párját ritkító hagyományos rendezvény. sts

Next

/
Oldalképek
Tartalom