Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-06 / 232. szám
2010. OKTÓBER 6., SZERDA KÖZELET „Egy dolgot megtanulhatunk ebből az esetből is, azt, hogy nem lehet a húrt feszíteni a természettel szemben” - jelentette ki Schmitt Pál a Honvédkórházban. Az államfő meglátogatta azokat a betegeket, akik az iszapöm- lésben sérültek meg. Részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Tízmilliárdos lehet a kár Kolontárnál katasztrófa Eddig négy halottja van az iszapáradásnak - Felfüggesztették a Mai Zrt. működését KISBERZSENY APÁCATORNA TÜSKEVÁR SOMLÓJENŐ SOMLÓVÁSÁRHELY DEVECSER KOLONTÁR Négyen vesztették életüket és hatvannégy sérült került kórházba a vörös- iszap-áradással sújtott településekről. AS-összeállítás Az ajkai, a győri, a veszprémi, a fővárosi Péterfy Sándor Utcai, az összevont Szent-László és Szent István, valamint a Honvéd Kórházba szállított betegek között nyolcán súlyos életveszélyes, harmincán közepesen súlyos állapotban vannak, huszonhatan könnyebben sérültek meg. Azt egyelőre nem lehet tudni, lesznek-e további sérülések, hiszen előfordulhat, hogy lesznek, akik visszamennek házukba, vagyonukat, állataikat menteni, így beszennyeződhetnek. Alattomos anyagról van szó - mondja a főorvos hiszen a lúg a bőrre kerülve lassan szívódik be, lassan okoz sérülést a bőrön. Tüdőkárosodást akkor okozhat, ha valaki belélegzi. Erre leginkább akkor kerülhet sor, ha a sár kiszárad és por képződik. Esős idő lévén most a sár fröcskölése okozhat hasonló gondot. A vörösiszap nehézfémeket is tartalmaz, amelyek egy része toxikus, ami később fejtheti ki hatását A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága tegnap délutáni tájékoztatása szerint a károk elhárítása érdekében a legfontosabb teendő a töltésszakadás lokalizálása, a szennyezett felületek semlegesítése, valamint az élővízszennyezések csökkentése. A töltés szakadásának megszüntetése során egy háromlépcsős gyűrűt építettek ki a szakemberek, ezzel gyakorlatilag kizárható hasonló kritikus helyzet bekövetkezése. Kolontáron és Devecserben a hétfő éjszaka kitelepített lakosok továbbra is ideiglenes szálláshelyen vannak, nagyobb részük rokonoknál. Közvetlenül 800 hektár mező- gazdasági terület szennyeződött vörösiszappal a Torna-patak két partján - közölték a Mezőgazda- sági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Veszprém megyei illetékesei. A földeken lévő szennyező anyagot 800 ezer köbméterre becsülik. A falugazdászok tapasztalatai szerint helyenként a kukorica kétharmada látszik csak ki az iszapréteg alól. A környező településeken számos szarvasmarha-, pulyka-, sertés- és tojástermelő telepet is kár ért, tegnap közülük több megközelíthetetlen volt. Az MGSZH a vörösiszap-szennye- zés miatt tegnap négy vízfelületre halászati, tíz vadászterületre pedig vadászati tilalmat rendelt el. A Veszprém megyei védelmi bizottság pedig megtiltotta a szennyeződött élelmiszerek és takarmányok fogyasztását a térségben. A Torna-patakba 600-700 ezer köbméter vörösiszap jutott - tudtuk meg Csonki Istvántól, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől. A szennyeződés a Marcalon és a Rábán keresztül halad a Duna felé. Tegnap a közműszolgáltatásból kizárt területeket szakaszosan kapcsolták vissza. A folyamatos mintavétel és analízis egyértelműen bizonyítja, hogy az ivóvízhálózat nem szennyeződött, és a szennyező anyag sugárzása nem nagyobb az átlagos mértéknél. Megkezdődött az összegyűjtött szennyező anyag visszaszállítása a káreseményt okozó cég telephelyére, egy sértetlen kazettában. Meg kell vizsgálni az ajkai gyár felelősségét - hangoztatja az államtitkár felfüggesztette A mal Magyar Alumínium Zrt. termelését Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Állítólag felmerült, hogy hétfőn azért szakadt át a társasághoz tartozó üzem zagytárolójának a gátja, mert a létesítményben az engedélyezettnél sokkal több iszapot tároltak, és a tárolócellák illesztése sem volt szakszerű. „A területért felelős kollégáim szerint a Mai a tározót szabályosan használta, vagyis nem terhelte túl, az üzemeltetést pedig rendszeresen ellenőrizték a környezetvédelmi hatóságok is” - válaszolt lapunknak Tolnay Lajos, a társaság elnöke. Tolnay Lajos hangsúlyozta, hogy cége egyedi megállapodások alapján minden eszközzel részt vesz a kárelhárításban, a katasztrófa sújtotta három település lakásaiban keletkezett kár enyhítésére pedig azonnali, 30 millió forintos segélyt adott Tolnay elmondta: a mostanihoz hasonló eseményre biztosítással nem készülhetett fel A lakosság aligha számíthat a hatalmas károk megtérítésére úgy hírlik, mindössze 10 millió forintos felelősségbiztosítása van az átszakadt vörösiszap-tá- rolót üzemeltető cégnek - ezt állították legalábbis a szakmabeliek a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tegnapi konferenciáján. A biztosítást állítólag az Allianznál kötötték, ezt azonban a biztosító biztosítási titokra hivatkozva nem erősítette meg. A szakértők szerint viszont a bekövetkezett, a környezet károkkal együtt több tízmilliárd forintosra taksált károkat klasszikus értelemben csak felelősségbiztosítás alapján lehetne rendezni. Erre persze az alacsony térítési összeg miatt nincs mód, és további rossz hír az ott lakóknak, hogy a lakásbiztosítások terhére sem lehet rendezni a károkat. A természeti katasztrófákban megsérült épületekre fizetnek ugyan a biztosítók, az ipari katasztrófák során elszenvedett károkra viszont csak egyes speciális módozatok nyújtanak fedezetet. Rengeteg állat pusztult el, felmérhetetlen a kár a növényzetben Rémhírek terjednek további áldozatokról, iszonyatos bűz terjeng, leírhatatlan a pusztítás a vörösiszap lepte Veszprém megyei településeken leírhatatlan pusztítást végzett az ajkai timföldgyár tározójából kiszabadult iszapfolyam Devecseren. „A feleségemnek még nem mutattam meg, hogy mi maradt a házunkból és a kertünkből, a fiammal mi a padlásra menekültünk” - nyög te ki kérdésünkre Molnár László. Az agrármérnök családi házát embermagasságban borítja a vörös sár. A kertjében egy autó roncsa akadt meg a bokrokon, de a kocsi nem az övé. A szomszédban Kovács Károly és családja is menti, ami menthető. „A feleségem és a hat hónapos gyermekem a kerítés tetején ült, amikor látták megfulladni a kutyánkat” - mondta az Ausztriában hentesként dolgozó férfi. Évekig azért dolgozott, hogy felépítse a házát, és most mindene odavan. „Látni a rettenetét az emberek szemében, azt nem kívánom senkinek” - magyarázza könnyeivel küszködve. A gyerekágy megmenekült, azt is átviszik az anyós épen maradt házába. Az asszony sírva cipekedik az udvaron, döglött csirkéit mutatja, csizmája beleragad az iszapba. Fennhangon szidja a katasztrófáért felelős cég vezetőit Devecseren senki nem tudja, hogyan, mivel és mikorra lehet eltávolítani a rengeteg vörös sarat „Nem lesz itt élet, mindenki elköltözhet” - fakadt ki egy férfi akinek bátyját egy pesti kórházban ápolják égési sérüléssel Amit tudnak, elvisznek kocsival, de a házat magára hagyják. „Tehetetlenséget érzek, nem tudom, hogy mit csináljak, nem segít senki” - fakadt ki a szomszédja. Maszkot visel, mert iszonyú bűz marja a légutakat és fulladni lehet tőle. A városháza előtt a katasztrófa- védelem emberei próbálják szervezni a mentést, a tűzoltók szivattyúznak, de a tömlők hamar eldugulnak, a lapátolásnak pedig nincs értelme. A katonaság magasnyomású vízzel mossa az utcákat és a kocsikat. „Kis he lyen nagy baj történt” - szögezte le a helyi plébános, aki lelki se gélyszolgáltatással nyugtatja a lakosokat. A plébánián éjjeli szálláshelyet is biztosítanak a rászorulóknak. A lakások ne gyedét érintette az iszapömlés. A legtöbben ismerősökhöz költöztek. Rémhírek terjednek te vábbi áldozatokról, de senki nem tud biztosat. Beindult a katasztrófaturizmus is, az autók biztonságából fotózzák a bajbajutottak nyomorúságát. ■ Vég Márton, Devecser