Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-06 / 232. szám
2010. OKTÓBER 6., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE A tanműhelyátadás szimbolikus pillanata, a szalagátvágás Megállapították a végeredményt S. K. Nógrád megye, a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság október 4-én 16 órától tartott ülésén, a 220 megyei szavazókor adatainak összegzésével megállapította a megyei listás szavazás végeredményét Eszerint a megyei közgyűlés megválasztására jogosult 137 647 választópolgár közül 78 324 fő szavazott; az érvényes szavazatok száma 75 773 volt. A megyében listát állító jelölő szervezetek a következő számú szavazatokat kapták: Magyar Szocialista Párt (MSZP) 16 045; Munkáspárt 1504; „Civilek a megyéért” Egyesület 2266; Jobbik 11 967; Fidesz-KDNP 43 -991. A megyei közgyűlésben megszerezhető 15 mandátumot e szavazatok arányában - a 2010. évi L. törvényben leírt számítási mód szerint - osztják ki. Mivel a Munkáspárt és a „Civilek a megyéért" Egyesület nem kapta meg az érvényes szavazatok legalább öt százalékát, listáik nem juthattak mandátumhoz. (Ez a küszöb közös lista esetén tíz százalék.). A Fidesz-KDNP 10, az MSZP 3, a Jobbik, pedig 2 mandátumot szerzett. A listákon szereplő képviselő- jelöltek a listán elfoglalt helyüknek (sorszámuknak) megfelelően jutnak mandátumhoz. Az újonnan megválasztott - és jelentősen, negyvenről 15 főre csökkent létszámú - közgyűlés várhatóan a jövő héten tartja meg alakuló ülését - tájékoztatta lapunkat kedden dr. Kalocsai Péter, a területi választási iroda vezetőjének jogi helyettese. A vértanúkra emlékeznek Salgótarján. A Tájak Korok Múzeumok Egyesület helyi tagcsoportja az október 6-i szerdai kubnapon, 15.30 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban az aradi vértanúkra emlékezik. Ezután Nyíri László vetítéssel egybekötött előadását hallgatják meg a jelenlévők. Ingyen buszok Salgótarján. A város önkormányzata a Somoskői Vár tövében tartja emléktábla-avatással egybekötött megemlékezését ma 16.30 órától. Az eseményre ingyenes buszok indulnak 15.45 órakor a McDondald's étterem mellől. Balassagyarmat. Mintegy százhúszmillió forintos beruházás keretében új tanműhelyeket adtak át a közelmúltban a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskolában, amelyek méltó körülményeket teremtenek a kőműves és szobafestő tanulók szakmai gyakorlatához. Kopcsányi Ottó, az intézmény igazgatója úgy üdvözölte a diákokat: valahol minden férfi kőműves, hiszen a kőműves munkálatokat otthonukban is gyakorolják a férfiak. Az iskola vezetője hangsúlyozta: nem csak segédmunkára nyílik mód a diákság számára, hanem valódi szakmunkát végezhetnek az új tanműhelyekben. Telekné Dézsi Piroska, a Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás igazgatója ünnepi köszöntőjében kifejtette: több éves munka előzte meg az új létesítmények átadását.- 2005-ben indult el a megyében ez a fejlesztés, amikor is Balassagyarmat város önkormányzata szakképzésfejlesztési stratégiát dolgozott ki, megcélozva a szakképzés infrastruktúrájának, tárgyi feltételeinek fejleszCsuka Enikő Salgótarján. A félreértések és a pletykák elkerülése érdekében hétfőn munkásgyűlést tartottak a gyárban, ahol nem is olyan rég még több százan dolgoztak. Most a bérüket követelő, elkeseredett dolgozók száma alig haladja meg a nyolcvanat. tését is. 2008-ban a nyugat-nógrádi és kelet-nógrádi térség Balassagyarmat és Salgótarján központokkal összefogott és beadott egy pályázatot a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Az unió által támogatott program méltányos megegyezésen alapult, az építészet és vendéglátás szakmacsoport vonatkozásában a kiemelt fejlesztések színhelyéül Balassagyarmatot határozták meg, míg a gépészet, kereskedelem, marketing, üzleti admiBogdán Csaba ügyvezető az összejövetelen - amelyen Salgótarján önkormányzata is képviseltette magát - elmondta: a régi dolgozók közül többen is fel- számolási eljárást indítottak egykori munkahelyük ellen. A korábbi tulajdonosok pedig olyan anyagi helyzetbe sodorták a céget, amelyből kikecmeregni nisztráció terén Salgótarjánt jelölték ki központul. A megállapodást követően a TlOP-prog- ram keretében egymilliárd forintot kapott fejlesztésre a térség - összegzett az igazgató, hozzátéve: a TISZK vezetésével okosan használták fel a pénzforrást, s a közbeszerzési eljárás után 2009 őszétől megindulhattak a munkálatok.- A lebontott épületek helyére egy új kőműves műhely és két festő tanműhelykerült, amelyet nem csak a szondisok, de a mebizony korántsem lesz könnyű feladat.- A befektetőcsoportot és a bankot meg kell győzni arról, hogy életképes a cég, most ez a feladatunk. Továbbá a cég átvilágítása során arra is választ keresünk, hogy a korábbi tulajdonos működésének utolsó időszakában milyen gazdasági események történtek. A fennálló problémák orvoslása érdekében felállítottunk egy válságstábot, célunk pedig az, hogy a gyáregységet üzemeltetve továbbra is munkát tudjunk biztosítani a dolgozóknak. Szeretnénk megfelelő banki segítséggel ismét talpra állítani a gyárat. Ahhoz viszont, hogy tárgyalóképesek legyünk és szóba álljanak velünk a pénzintézetek, mindenképpen meg kell várnunk a hamarosan elkészülő szakértői szakvéleményt - tudatta a tulajdonos. - Ha pedig a bank segítséget nyújt, a gyéből más építészet szakma- csoportos tanulók is használhatnak. A többi tantermet is felújítottuk, új tető, aljzat, bútorzat készült el. A százhúszmillió forintos beruházás mellett még het- venmillió forintértékben eszközöket szerzünk be - mondta Telekné Dézsi Piroska, sikert kívánva a munkaerőpiacon a diákoknak. Medvácz Lajos polgármester üdvözlő szavaiban a szakképzés fontosságát emelte ki, s a képzések további fejlesztését ígérte. munkavállalóknak, akiknek még élő szerződésük van a céggel mindenképpen ki fogjuk fizetni az elmaradt béreket a bérgarancia alapból. A dolgozók kérdéseire választ adva elhangzott: a jelenlegi tulajdonos jogfolytonossággal vásárolta meg a céget, amely a közüzemi és bértartozásokon túl óriási hitelállománnyal küzd.- Ahogyan a munkások bérét nem sikerült rendezni, úgy az igencsak jelentős hitelt sem tudták törleszteni a korábbi tulajdonosok - tudatta az új ügyvezető. Mint megtudtuk, e héten minden dolgozó írásbeli tájékoztatót kap arra vonatkozóan, hogy milyen lehetőségei vannak a munkaviszony további fenntartását vagy megszüntetését illetően. Á bérek kifizetésének kérdése tehát továbbra sem tisztázott. A gyár további sorsát természetesen figyelemmel kísérjük, a fejleményekről beszámolunk. Fogadónap Pásztó. Sisák Imre, Pásztó polgármestere október 7-én, csütörtökön 8-tól 12 óráig tart fogadónapot a városháza 22. számú szobájában. Bibliaklub Salgótarján. „A három, a 30 és egy üveg víz” címmel tart előadást Fenyvesi Péter Pál lelkész a Bibliaklub október 7-i, csütörtöki összejövetelén 17 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. Értékelnek Salgótarján. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület soron következő összejövetelét október 7-én, csütörtökön 17.30 órától tartják a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A jelenlévők a pályázaton való szereplés értékelése mellett képeket is válogatnak a katalógusba. Megújultak Palotás. Az önkormányzat sikeresen pályázott, amely után elkészültek az Árpád és Mikszáth utak. Ünnepélyes átadásukra később kerül sor. RimÓC. A községben sikeres pályázatuknak köszönhetően, európai uniós támogatással az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásában elkészült a Petőfi út és az ott lévő kapubejárók felújítása. A megvalósításra az önkormányzat tizenhatmillió- hétszázhatvankilencezer forintot nyert. A község belterületén a szociális bolt, az iskola, a Közösségi Ház és az Áfész üzlete előtt saját önerőből felújították a járdát. Az intimitásról Salgótarján. A Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület - TEMI Könyvtár, csatlakozva az Országos Családi Könyvtári Napokhoz, október 7-én, csütörtökön 11 órától előadásra várja az érdeklődőket. A rendezvényen Sz. Mikus Edit szexológus osztja meg gondolatait az intimitásról. Papa Jo-parti Salgótarján. Papa Jo-partira várják az érdeklődőket a József Attila Művelődési és Konferencia- központban október 8-án, pénteken 22 órától. Válságban a nagymúltú cég A városban és annak környékén is a legkülönbözőbb hírek, híresztelések terjengenek mostanában a nagy múltú, főként acélszerkezetek gyártásával foglalkozó SVG-2000 Vegyipari Gépgyár Kft.-vel kapcsolatban. A cégnél - amely a múlt hét közepén Bogdán Csaba személyében új ügyvezetőt és tulajdonost is kapott - jelenleg nem folyik a termelés, s akadnak olyan dolgozók, akik már öt-hat hónapja csak fizetésük töredékét kapták meg. Nekik bizony a víz, villany, s gázszolgáltatók sem kegyelmeznek. Fennáll annak a veszélye, hogy a dolgozók otthonában a be nem fizetett csekkek miatt hamarosan elzárják a fűtést, vagy megszüntetik az áramszolgáltatást. Azt pedig, hogy mikor kapják meg elmaradt pénzüket, tulajdonképpen senki sem tudja pontosan. Családi Könyvtári Napok költővel, mesélővei Berecz András „déli harangszóra” mondott meséket Salgótarján. Az Országos Családi Könyvtári Napok programsorozathoz kapcsolódva „Költő akarok lenni!” címmel tartottak rendezvényt hétfőn a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben, ahol Szabó Ernőné, az intézmény nyugalmazott igazgatója folytatott beszélgetést Mátay Kata költő-palántával. Kedden „Mese déli harangszóra” címmel Berecz András mondott meséket, a 1 délután folyamán pedig £ „Értékeink Nógrád megyédben” címmel Bércéi telepü- S lés mutatkozott be. e Szerdán, azaz a mai napon 11 órától a „Gazdálkodik a család” tematikus nap keretében Sándor Zoltán, az OTP Nyrt. salgótarjáni fiókjának igazgatója tart előadást „Háztartási pénzügyeink” címmel. „Tanulni jó, - hatékony stratégiák a tanulásban” címmel Detre Annamária színész, pszichológustól hallhatnak meg előadást az érdeklődők csütörtökön 11 órától. Október 8-án, pénteken 14 órától az egészségé lesz a főszerep. Fenyvesi Péter Pál lelkipásztor, pszichológus, Godó Anna mentálhigiéni- kus, természetgyógyász és dr. Kerekesnédr. Radócz Anikó gyógyszerész tartanak előadásokat. Mátay Katával (balra) Szabó Ernőné beszélgetett a költészetről Új tanműhelyeket adtak át