Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-19 / 243. szám

2 2010. OKTÓBER 19., KEDD NÓGRÁD MEGYE Leégett a tari Családi Ház Tar. Szomorú eseményre ébred­tek a múlt hét elején a Nógrád megyei Gyermekvédelmi Ott­hon tari Családi Házában élő gyermekei. Elektromos zárlat következtében szikrát kapott az épület éghető bútorzata. Csu­pán a szerencsén és természe­tesen az éber nevelőkön múlott, hogy személyi sérülés nélkül megúszták a Taron élő, állami gondozásban lévő gyermekek. A hír hallatán a tari polgárok gyűjtésbe kezdtek, hiszen a ház apró lakói mindenüket elveszí­tették, a tűz martalékává vált a bútorzattal együtt ruháik, tisz­tasági szereik, könyveik, tan­szereik.- Ahogyan értesültünk e szomorú eseményről, rögtön tudtuk, hogy mi a dolgunk - nyilatkozta Danyi Gyula helyi önkormányzati képviselő kér­désünkre válaszolva. „Felvéve a kapcsolatot a fenntartóval, a ház nevelőivel szeretnék szo­ros, minden tekintetben támo­gató viszonyt kialakítani a te­lepülés és az otthon között an­nak érdekében, hogy a tari gyermekek újra otthon lehes­senek megszokott környeze­tükben, hiszen a település szá­mára ők fontosak, itt vannak otthon; velünk együtt élik min­dennapjaikat.” A családi ház vezető nevelő­jének, Forró Edinának beszá­molója szerint a ház jelen álla­potában teljesen alkalmatlan az ott tartózkodásra, ugyanakkor a statikai vizsgálatok még nem készültek el, de rendkívül bíz­nak abban, hogy hamarosan új­ra Taron hajthatják álomra fejü­ket a kis közösség lakói. Átme­neti szállásukon - a pásztói kol­légium - elkülönített lakóegy­ségében látogatták meg a település vezetői a kis károsul­takat, átadva részükre a nem csekély szeretettel és odafigye­léssel összeállított, a települé­sen gyűjtött ruhákat, tanszere­ket, felszereléseket. „Példátlan összefogást ta­pasztalhattunk a falu részéről, amit ezúton is szeretnénk meg­köszönni, kiemelve Tuzáné Bózsár Éva, Nagy Károly, An­tal Gergely, Csépe Katalin és Forró Edina támogató és segítá kész munkáját, hiszen a szo­morúság ellenére mosolyt tud­tak csalni a gyermekek arcá­ra. ” - nyilatkozta a képviselő. A tari Családi Ház továbbra is várja a felajánlásokat, adomá­nyokat. Cím és elérhetőség a szerkesztőségben. Uj úton járnak SÓshartyán. A község önkormányzata 2009-ben terveztette meg a Dózsa út teljes szakaszának útszélesítését, teljes aszfaltszőnyeg­gel történő borítását, a szükséges padkarendszer kialakításával. A tervek alapján benyújtott „SÓshartyán Községi Önkormányzat úthálózata felújításának, biztonságosabbá tételének első lehető­sége” című pályázat pozitív elbírálásáról szóló értesítőt 2010. februárjában kapták meg, a támogatási szerződés megkötésére 2010. május 5-én került sor. A projekt összértéke 26 579 409 fo­rint, amelyhez az önkormányzat 23 921 468 forint támogatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A kivitelezési munkálatokra a közbe­szerzési felhívás alapján egy érvényes árajánlat érkezett, amely megfelelőnek bizonyult, így a HEDÚT ’91 Kft. végez­hette a Dózsa út felújítását. A projekt nyitórendezvényére és a sajtótájékozta­tóra július 26-án került sor, ekkor kez­dődtek meg a kivitelezői munkálatok is. A munkálatoknak köszönhetően mintegy 725 folyóméter út és 145 mé­ter járda került felújításra, továbbá ki­alakításra került a biztonságos közleke­dés érdekében egy gyalogátkelőhely az óvodánál, melyet megfelelő világítás­sal is elláttak. Október 18-án került sor az ünnepé­lyes projektzáró rendezvényre, sajtótá­jékoztatóra, ahol Tóth Gabriella polgár- mester egy nemzeti színű szalag átvá­gásával jelképesen is átadta rendelte­tésének a Dózsa utat. A falu vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a község többi utcájának felújítását is tervezik, a pályázati lehetőségeket folyamatosan keresik. A projekt az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. ÚMFT infovonal 06 40 638-638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Bítttíetis tjMDiie Gerelyes Endre szellemi öröksége Salgótarján. A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház legközelebbi programja keretében Gerelyes Endre íróra emlékeznek szüle­tésének 75. évfordulója alkal­mából. A gyermek- és ifjúkorá­ban Zagyvapálfalván illetve Salgótarjánban élt, fiatalon el­hunyt alkotó munkásságának ösztönző ereje volt a szülőföld­höz való mély kötődés. Az októ­ber 20-án 16.30 órakor kezdődő programra - a Cafe Frei átala­kítási munkálatai miatt - nem a megszokott helyen, hanem a József Attila Művelődési Köz­pont konferencia-termében ke­rül sor. A Palóc Parnasszus szerkesztősége szívesen vár minden irodalombarátot és ér­deklődőt, különös tekintettel azokat, akik személyesen is is­merték Gerelyes Endrét és sze­retik, tisztelik figyelemre érde­mes szellemi hagyatékát Bemutatóterem és raktár épül Sz. F. ~ Őrhalom/Szécseny. a szécsényi telephelyű UNIVERZAL Építő és Szolgáltatóipari Kft. sikere­sen pályázott saját gyártású építészeti (faipari) termékeket bemutató terem és építőipari raktárbázis építésére, ami Őrhalomban valósul meg. A be­ruházásra az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott tá­mogatási összeg 24 995 195 fo­rint, a megvalósítási összeg 39,18 százaléka. Az épületben 154,7 négyzetméter alapterüle­tű faipari bemutatóterem és 270,4 négyzetméter logisztikai raktár kerül kialakításra, ahol a kft. az építési anyagokat, saját gyártású termékeit fogja tárol­ni. A kft. vállalta, hogy a meglé­vő munkaerő létszámot megtart­ja, s a létesítmény átadását köve­tően három újabb személyt fog foglalkoztatni. A projektben köz­reműködő szervezet: NORDA Észak-magyarországi Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség Köz­hasznú Nonprofit Kft. A projekt 2011. március 31-ig, az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap társfinanszíro­zásával valósul meg. Szerkesztőségünk számítógépeit az ( smart security védi. Nagy alakjaira emlékezett a város (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Ferenc egykori tanít­vány és kolléga a kilencven éve született Farkas András festőmű­vészről, tanárról beszélt, hang­súlyozva: az abaújszinai paraszt­fiú második hazáját lelte meg az Ipoly mentén, hűségesen meg- örölu'tve e táj emberét - Műtermévé vált az egész Ipoly, az istállókkal, a fűzfákkal, a fészerekkel, az állatokkal. Mű­vein keresztül formálja értékíté­letünket, erősíti emberi tartásun­kat - szögezte le a méltató. A Csillagházban Borenszkiné Imre Éva igazgatónő szólt a 110 éves Balassi Bálint Gimnázium­ról, felvillantva a város nemes küzdelmét a közjó megteremté­séért, a műveltségért, amelyért nem volt rest áldozatot vállalni, s közadakozásból életre hívni a nagyhírű intézményt. Dr. Szalkay Katalin nevelőapjáról, a száz éve született dr. Szalkay Zol­tánról emlékezett meg, aki az 1950-es években állt a Balassi gimnázium élén. A történelem­földrajz szakos igazgató a neve­lésben mindvégig az egyéniség kifejlesztésére, a magasrendű etika megvalósítására törekedett. Nagy László, a Balassagyarma­tért Baráti Kör képviselője Miké Zoltán repülő vezérkari száza­dosról, a második világháborús magyar nemzeti ellenállás ki­emelkedő személyiségéről tartott előadást. A Ludovikát, majd Ha­diakadémiát végzett fiatalember 1944 nyarán kapcsolatba lépett a háborúból kiutat kereső vezér­kari tisztek csoportjával, ezt kö­vetően bekapcsolódott a katonai ellenállási mozgalomba, létre­hozta a mozgalom úgynevezett Görgey-zászlóalját, antifasiszta csoportokat szervezett, emberek százait mentette meg. A szovje­tek bejövetelekor a csoport tevé­kenységéről önként tájékoztatta az NKVD-t. A szovjetek a háború befejezése után hadifogolynak tekintették, majd 1945. augusz­tus 15-én kivégezték.- A Wallenberggel is együtt­működő Mikó Zoltán felismerte, hogy a háború folytatása nem a magyarság érdekeit szolgálja, el­érkezett az a pont, amikor az em­beranyag és a nemzeti értékek mentése tetteket követel. Csele­kedetei a „se német, se orosz, ha­nem magyar” elvet tükrözték, de ebben rejlett tragédiája is, Odesszában kivégezték - fogal­mazott Nagy László. Gere József helytörténész Málnássy Ferenc repülő főhadnagy alakját eleve­nítette fel. A balassagyarmati születésű Málnássy a 2/2. va­dászrepülő századdal 1944. jú­nius 7-én érkezett a harctérre. Tizenkét igazolt és egy nem iga­zolt légi győzelmével ő lett a második világháború kilence­dik legsikeresebb magyar va­dászpilótája. 1945. március 22- én a veszprémi repülőtér kiürí­tése során három társával egy futárrepülőgéppel indult vissza Kenyériből Veszprémbe, a még ott lévő üzemképes vadászgé­pekért. A fegyvertelen FW 58- as repülőgép Kenyeres- magasinál egy portyázó ameri­kai vadászgép könnyű prédájává vált. Az égő gépben lelte halálát Málnássy Ferenc, akiről a jelen­lévők közül húga, Málnássy Esz­ter is megemlékezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom