Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-18 / 242. szám

12 SPORTTUKOR 2010. OKTÓBER 18., HÉTFŐ Három a tarjáni (bunyós)igazság ökölvívás Országos junior bajnokság - Bangó, Botos és Szőrös magyar bajnok Négy napon át tartott a nógrádi megyeszékhely sport- csarnokában a 15-16 éves junior korosztály vetélkedé­se a magyar bajnoki címekért, melyben a Salgótarjáni Box Sport Egyesület nyerte a legtöbb aranyérmet: a 13 súlycsoportból háromban is a mieink győzedelmes­kedtek, és ráadásként egy váratlan bronzérmet is el­csíptünk. Márton Satis István Szombati számunkban adó­sak maradtunk még egy péntek késó' esti eredménnyel, ahol a salgótarjániak megle petésembere Oláh Ró­bert (csütörtökön egy ko­rábbi magyar bajnokot vert) újabb nagyszerű és nem várt sikert hozott: túljutott kö­vetkező ellenfelén is és szomba­ton már a döntőbe kerülésért harcolhatott. Azonban nem sokáig, mert riválisa túl nagy falatnak bizo­nyult, így Botos András védve legnehezebb súlyú tanítványát egy biztosnak tűnő veréstől, be­dobta a törülközőt. Másik há­rom reménységünk viszont nem várt könnyedséggel vette az elődöntőket, Botos Dávid (46 kg) döntő fölénnyel nyert, és Szőrös Márk is megerőltetés nél­kül hozta a meccsét 5-0-ás pon­tozással. A 63 kilós Bangó Ed- várdnak kicsit nehezebb feladat jutott, de a sokak által „nap mérkőzésének” tartott öszszecsapáson a korábbi országos és diákolimpi­ái bajnokot 4-1-es pontozással búcsúztatta úgy, hogy a két első menet neki állt, a harmadik pe­dig egál színezetű volt. így a va­sárnapi fináléba három tarjáni is bejutott, ahol rögtön Botos Dá­vid küzdelme vezette fel a na­pot azután, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és dr. Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is kö­szöntötte á résztvevőket, kísérő­ket és a jó félháznyi közönséget. Dávid - akit ellenfele tavaly a diákolimpia döntőjében (sokak által vitathatóan) legyőzött - vé­gig enyhe fölényben játszott, de senkiben, még a pontozóbírók­ban sem hagyott kétséget a győztes személyét illetően. Őt rögtön a tavaly magyar és diák­olimpiái bajnok, Szőrös követte 48 kilóban, és egy szemet gyö­nyörködtető, a szakemberek di­cséretét is kivívó párharcban nyert egyhangú pontozással, így megvédte címét. Bangó Edvárd- ra (63 kg) viszont az előzőektől is nehezebb összecsapás várt, jónevű fővárosi ellenfele egy év­vel idősebb és rutinosabb is volt nála, de az „Ördög" becenévre hallgató nógrádmegyeri fiú ör­dögien harcolt, pokollá téve el­lenfelének a három menetet. Döntő lévén egyikük sem kímél­te sem magát sem ellenfelét, zá­poroztak az ütések, apait anya­it beleadtak és a nap egyik leg­harcosabb mérkőzésén Edvárd bizonyult jobbnak. Ezzel a sal­gótarjániak az ob legtöbb arany­érmét (egy bronzzal megtoldva) nyerték, a megalakulásuk utáni két év alatt junior korosztályban az ország legeredményesebb klubjává nőtték ki magukat. A fenti gyorsjelentésen kívül az edzői, versenyzői, szakembe­ri véleményeket, villáminterjú­kat, értékelést későbbi lapszá­munkban találhatják meg olva­sóink. Kiütéses Madách-siker a bajnok ellen FUTSAL Regionális bajnokság, nők, 4. forduló - Veresége ellenére őszi első az Eger H. P. Óriási meglepetésre hétgólos vereséget szenvedett a vendéglá­tó Madách DSE csapatától a re­gionális női futsal-bajnokság őszi záró fordulójában a címvédő egri Dobó Katica SE együttese, igaz a korábbi öt találkozójukat kivétel nélkül megnyerő hevesi­ek súlyos kudarcuk ellenére is a tabella éléről várhatják a tavaszi folytatást. A szombati salgótarjá­ni minitorna legnagyobb nyerte­se ugyanakkor kétség kívül az egyaránt hét-hét alkalommal eredményes Nagy Zsuzsanna és Szklenár Kitti vezette Madách DSE volt, amely a listavezető és a sereghajtó elleni „tucatsike­rek” mellett a roppant balszeren­csés napot kifogó Érsekvad- kertnek sem kegyelmezett, s most megszerzett kilenc pontjá­val, no meg erőtől duzzadó, aka­ratos játékával komolyan beje­lentette igényét a dobogós he­lyek egyikére. Eredmények Madách DSE Salgótarján - Mátraszőlős KSE 12-0 (7-0) Madách DSE: Kecskés E. - Vá­mos, Tolmácsi, Nagy Zs., Szklenár. Csere: Molnár Anna, Németh, Máthé, Hangonyi, Molnár Anett, Kecskés R. Edző: Oláh Sándor. Mátraszőlős: Kovács E. - Zagyi, Szabó G., Kovács Dzs., Peti. Csere: Blaskóné, Lukács, Geczkó. Edző: Seszták László. GL: Szklenár (3), Nagy Zs. (2), Hangonyi (2), Vámos, Máthé, Kecskés R., Molnár Anett, Molnár Anna. Érsekvadkert SE - Dobó Katica SE Eger 2-8 (0-3) Érsekvadkert Kovács M. - Mol­nár H., lamrik, Jakubecz, Mácsik. Csere: Halászi, Barák, Beke, Zachar, Ruzsin. Edző: Kristóf Já­nos. Eger: Tóthpál Zs. - Virág, Szalai, Surányi, Bálint Csere: Ja­kab, Egri, Kovács D., Jóna. Edző: Örsi János. GL: Ruzsin, Beke, ill. Vi­rág (3), Bálint (2), Surányi (2), Szalai. Érsekvadkert SE - Madách DSE Salgótarján 0-5 (0-3) Gl.: Szklenár (2), Nagy Zs. (2), Hangonyi. Mátraszőlős KSE - Dobó Katica SE Eger 1-7 (1-2) GL: Peti, ill. Bálint (3), Surányi (2), Virág, Szalai. Mátraszőlős KSE - Érsekvadkert SE 2-4 (2-4) GL: Peti, Zagyi, ill. Mácsik (2), Jakubecz, Szabó G. (öngól). Madách DSE Salgótarján - Dobó Katica SE Eger 12-5 (9-2) GL: Nagy Zs. (3), Kecskés R. (3), Szklenár (2), Máthé (2), Vá­mos, Tolmácsi, ill. Surányi (3), Szalai, Jakab. Szabadnapos: Bujáki SC Cserhátgyöngye, Héhalom SE, Toldi DSZSE Dorogháza. Az őszi végeredmény 1. Eger 6 5 0 1 43-18 15 2. Dorogháza 6 4 1 1 35-913 3. Buják 6 3 3 0 20-712 4. St. Madách 6 3 1 2 34-13 10 5. Érsekvadkert 9 3 1 5 23-33 10 6. Héhalom 6 2 2 2 14-18 8 7. Mátraszőlős 9 0 0 9 8-79 0 A góllövőlista állása. 22 gólos: Surányi Kitti (Eger). 12 gólos: Végh Éva (Dorogháza). 11 gólos: Gyurcsák Zsuzsanna (Doroghá­za), Bálint Rita (Eger). 9 gólos: Végh Eszter (Dorogháza), Tóth Eszter (Buják), Mácsik Viktória (Érsekvadkert). 8 gólos: Nagy Zsuzsanna (Madách DSE). 7gó­los: Szklenár Kitti (Madách DSE). 6 gólos: Tóth Andrea (Héhalom). 5 gólos: Farkas Kitti (Héhalom), Peti Zsuzsanna (Mátraszőlős), Szalai Kitti (Eger). 4 gólos: Hangonyi Anna, Kecskés Rita (Madách DSE), Vi­rág Viktória (Eger), Ruzsin Sza­bina (Érsekvadkert). 3 gólos: Bu­da Diána (Buják), Máthé Virág, Molnár Anna (Madách DSE), Jakubecz Júlia (Érsekvadkert SE). 2 gólos: Molnár Henrietta, Beke Brigitta (Érsekvadkert), Kovács Edit (Mátraszőlős), Re­zes Beáta (Dorogháza), Péter Boglárka (Héhalom), Pásztor Sándorné, Laczik Mariann, Nágel Krisztina (Buják), Tolmá­csi Csenge, Vámos Réka (Ma­dách DSE). 1 gólos: Barák Zsó­fia, Kovács Anna (Érsekvad­kert), Hajdú Kitti (Dorogháza), Franka Nikoletta (Héhalom), Hlavacska Luca, Danyi Mónika (Buják), Molnár Anett (Madách DSE), Zagyi Mónika (Mátra­szőlős), Jakab Krisztina (Eger). 1 öngólos: Szabó Gabriella (Mátraszőlős, az Érsekvadkert ellen). Fel torreádorok! A harmadik forduló mérkőzéseit játsszák hétfőn az NB Il-es fér­fi futsal-bajnokság Keleti csoportjában. A két szoros vereséggel raj­toló Salgótarjáni VSC ezúttal a pontvadászat első számú favorit- jának számító Gödöllői Bikák együttesét fogadja a Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnokban. Az este nyolc órakor kezdődő összecsapás egyértelmű esélyese a Szente Gábor, Baranyi Pál, vagy éppen Kovacsics Károly személyében egykor a nemzeti csapatnál is alap­embernek számító spílereket felvonultató vendégcsapat, ám ha Hornyák János alakulata korábbi eredményes támadójátékát ha­tározottabb védőmunkával tudja kombinálni, nagy csatára kény­szerítheti riválisát. A találkozóra kiadott belépőjegyek 300 forin­tért válthatók meg a helyszínen, amely ár egy ajándék energia­italt is magában foglal. BAV Záloghitel SALGÓTARJÁN. MÉRLEG U 4.. TEL 32/414 G87

Next

/
Oldalképek
Tartalom