Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-18 / 242. szám
2010. OKTOBER 18., HÉTFŐ 9 SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Ugrógálás lett a legjobb atlétika. Szombaton este gála- vacsora keretében adták át Belg- rádban az Év legjobb európai atlétáinak megszavazott díjakat. A felnőttek között Christophe Lemaitre és Blanka Vlasic részesült a rangos elismerésben. A magasugró hölgy négy éve 203 centivel (a szezonban elért legjobb eredményével) győzött a Somoskői Váralja Sportcentrumban, és ez a magasság azóta is gálacsúcsnak számít Az idei ugrógála műsorfüzetének „címlaplánya” idén fedett pályás világbajnokságot, valamint szabadtéri Európa-bajnokságot nyert és (hibáüan mutatóval) ő végzett a Gyémánt Liga elnevezésű versenysorozat élén is. Legutóbb 2007-ben nyerte el a Belgrádban kihirdetett címet- Az ugrás örömet okoz, továbbra is motiváltnak érzem magam - mondta a horvát klasszis. - Úgy érzem, még nem értem el a határaimat, boldog leszek, ha oda eljutok. A magasugrás egy európai versenyszám és nagyon örülök, hogy én kaptam ezt az elismerést Zidane cserélt labdarúgás. Zinedine Zidane megerősítette, hogy nem folytatja munkáját Florentino Perez elnöki tanácsadójaként, mert inkább Jósé Mourinho vezetőedzőt igyekszik segítem a jövőben a Real Madrid labdarúgócsapatánál. A játékosként a francia válogatottal világ- és Európa-bajnok Zidane szerint az együttműködés pontos formáját az elkövetkezendőkben fogják kidolgozni, de amolyan összetartó kapocs lesz az elnök és az első csapat között. Tipp4op Az elmúlt héten Kovács Zoltán, salgótarjáni olvasónk szelvénye lett megjátszva. Játékosunk tippjei a következők voltak: Schalke 04 - VfB Stuttgart 1 (eredmény: 2-2), Newcastle - Wigan 1 (2-2), Roma - Genoa 1 (2-1). A játékosunk két meccset talált el, így a nyeremény elmaradt, de természetesen ezen a héten újból próbálkozhatnak a vállalkozó kedvű olvasóink. (Mitchell nélkül) folytatják a harcot! kosárlabda NB I/A, férfiak - Új légiósokat keresnek a tarjániak H. P. A nyitányon elszenvedett súlyos körmendi vereséget követően múlt szerdán, az előzetesen első számú kiesőjelöltként elkönyvelt Factum Sport Debrecen elleni hazai találkozón sem sikerült begyűjtenie a két pontot a Konecranes-Salgótarján együttesének. A játékukkal, és - tisztelet a kivételnek - hozzáállásukkal is csalódást okozó pirosfeketék gyengélkedésének okaira Dániel Tamással, a csapatot menedzselő sportvállalkozás ügyvezetőjével próbáltunk magyarázatot találni.- Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom nem ilyen idénykezdésre számítottak, még akkor sem, ha a csapat végleges kerete, illetve szakmai stábja csupán a rajt előtt néhány nappal állt ösz- sze, s bizony, az ismert okokból, a felkészülési időszakban elvégzett munka is jócskán hagyott kívánni valót maßa után.- Nyilvánvaló, hogy az első két mérkőzést nem úgy képzeltük el, ahogy lezajlottak. Nem is hittem volna, hogy ennyire befolyásolja a további munkánkat Maros Kovácik szeptemberi távozása. Az edzőnélküliség viszont most már jól láthatóan megtörte a felkészülés ütemét, azóta nem találjuk a ritmust. Problémáink vannak a külföldiek terén is, itt is lépnünk kell.- Az „előélete" alapján kimondottan húzóembernek igazolt, ám mind emberileg, mind szakmailag hatalmas csalódást okozó Carl Mitchell szerződtetése az eddigiek fényében különösen elhibázott lépésnek tűnik.- Igazán elképzelésen sincs, hogy mi történhetett Mitchell-el, aki fizikai adottságai és játéktudása révén a mezőny fölé tudna nőni, mégis teljesen használhatatlan á hozzáállása, a mentalitása, a minősíthetetlen magatartása miatt. Mivel többszörösen szerződést szegett, ezért intézkedtünk a kontraktus felbontásáról. Pótlására már meg is van a kiszemeltünk.- Talán kevesen vágynak any- nyira a sikerre, minta csapat mellett jóban-rosszban kitartó szurkolók, akik legtöbbje, érthető módon, mérhetetlen csalódásként élte meg a Debrecen elleni kudarcot. Mivel tudná bíztatni a nekikeseredett drukkereket?- Sajnos vannak törvényszerűségek, amiket bizonyos szint fölött már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sztereotip mondatok következnek, de kis pénz, kis kosárlabda. Vagy idézhetném immár sokadszor is korábbi edzőmet, Boronyai Tamást, aki egyszer azt mondta: alföldinek vakondtúrás a Himalája. Nyáron újból megkaptuk a fakardokat és mi kiálltunk velük a géppuska- tűzbe. Szerintem az a csoda, hogy még állunk. Egy biztos, én úgy látom, hogy rendezzük a szakmai problémákat, dolgozunk, megyünk tovább és fogunk meccseket nyerni. VáltozaÜanul hiszek abban, hogy jó a csapat és hiszek abban is, hogy Salgótarján lakói megérdemlik a sikert A 2. forduló további eredményei: Dél-Kontrukt SZTE- Szedeák - Zalakerámia-ZTE KK 77-97, Kis-Rába Menti Takarék- Soproni KC - Albacomp 60-51, Kaposvári KK - Szolnoki Olaj KK 58-73, Pécsi VSKPannonpower - Atomerőmű SE 91-87, Falco-Szova KCSzombathely - TOM Controll- Kecskeméti KSE 67-78, Marso- Vagép Nyíregyháza KK - MJUS- Fortress Körmend 91-98. A bajnokság állása 1. Zalaegerszeg 2 2 0 194-144 1.000 2. Körmend 2 2 0 207-163 1.000 3. Szolnok 2 2 0165-135 1.000 4. Kecskemét 2 2 0 160-142 1.000 5. Szombathely 2 1 1 166-142 0.750 6. Albacomp 2 1 1 137-131 0.750 7. Atomerőmű 2 1 1 173-168 0.750 8. Sopron 2 1 1 135-133 0.750 9. Pécs 2 1 1 168-1790.750 10. Debrecen 2 1 1 145-171 0.750 11. Nyíregyháza 2 0 2 162-184 0.500 12. Szeged 2 0 2 154-183 0.500 13. Salgótarján 2 0 2 146-187 0.500 14. Kaposvár 2 0 2 122-172 0.500- Az előző szezonban sem túl meggyőzően teljesítő, a mostani két meccsen pedig mindösszesen ötpercnyi játéklehetőséghez jutó Bajramovics visszahívása miatt is számos kritika érte a vezetőséget- Meggyőződésem, hogy Bajramovics több játékkal nagyobb hasznára tudna lenni együttesünknek, viszont az sem titok, hogy ő csak kiegészítő embernek érkezett, és gyakorlatilag nem is kerül pénzébe a csapatnak. Egyébként Ivan Skara távozása óta keressük a megfelelő belső játékost, és erre a posztra is vannak jelöltjeink. Úgy gondolom, hogy legkésőbb a Sopron elleni hazai találkozón bemutatkozhat az esetleges két új szerzemény.- Szájer József vezetőedző a BBl.hu internetes hírportálnak adott nyilatkozatában elsősorban játékosai hozzáállását kifogásolta a szerdai mérkőzés után. Egyetért a tréner által elmondottakkal?- Azt gondolom, hogy az edzéseken kell olyan állapotba hozni a csapatot, hogy megfelelő fizikális és mentális erővel rendelkezzenek ahhoz, hogy a legmagasabb osztályban is megállják a helyüket. Ez is, mint általában a legtöbb dolog az életben, fejben dől el. Ha hiszünk benne és akarjuk a sikert, akkor meg is lesz. Szerintem ennyi a recept. Fizikai adottságai és játéktudása alapján a tarjániak nagy erőssége lehetett volna a minősíthetetlen hozzáállása miatt eltanácsolt Carl Mitchell FOTÓ: BAKOS B. MÁRK Gyengébb játékkal kiküzdött győzelem kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, ó. forduló Hegedűs Henrik Bgy. Kábel SE - Hajdúböszörményi TE 24-23 (11-10) Balassagyarmat, 200 néző, vezette: Csörgő, Vitális. Bgy. Kábel SE: Ihász - TAKÁCS 7, JAKUBECZ 4, PRIBÉK M. 2, Barnyák 1, Babicz 4/2, Barta. Cs.: Csizmazia (kapus), FORGÁCS 4, Széles, Szlaukó 1, Bán 1. Edző: Pribék István. Hajdúböszörmény: LÁSZLÓ - Laczko 4, TORZSA 4/2, SZABÓ 3, Tömöri 4, Fekete 2, SZIKSZAI 4. Cs.: Egri (kapus), Kun 1/1, Sánta 1. Edző: Varga Zsolt Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3. Kiállítások: 12 perc (+ 1 kizárás: Barnyák, a harmadik 2 perces büntetés után), ill., 10 perc (+1 kizárás: Varga edző, reklamálásért). Az eredmény alakulása: 5. perc.: 1 -2, 19. perc: 8-6, 24. perc: 9-9, 39. perc: 14-12, 47. perc: 16-17, 55. perc: 21-22,59. perc: 24-22. Mindkét csapat tartalékosán állt fel a mérkőzésre. A hazaiaknál a sérült Szabó András csak a nézőtéren szurkolt társainak, míg az edzésen bokaszalag-szakadást szenvedett Tihanyival ott sem találkozhattunk. A vendégektől Lencsés kapus a hét közben Luxemburgba igazolt, és másik három rutinos kézilabdázó, Oláh, Vass és Vágó sem tartott a többiekkel. Az első gólra csak szűk fél percet kellett várni, amikor Babicz értékesített egy hétméterest, de hamarosan jött rá a válasz Torzsa részéről, majd kisvártatva ugyanő juttatta előnyhöz a Hajdúböszörményt Ez a fej-fej melletti harc jellemezte a továbbiakban is az első félidőt A vendégek által alkalmazott szokatlan, „altatós” harcmodor szemlátomást nem ízlett a gyarmatiaknak, így főként csak ügyes betörésekkel, Pribék Marcell és Jakubecz jóvoltából, valamint szélre kijátszott labdákkal, Takács góljaival lehetett eredményes a Kábel, míg a másik oldalon főként a beállós Szabó Csaba helyzetbe hozásával tartotta a lépést a hajdúsági alakulat. Az átlövők többnyire veszélytelenek voltak, Babiczot láthatóan erősen zavarta fogbetegsége, míg a női válogatott testvérére megszólalásig hasonlító Tömöri lövéseit „olvasta” Ihász. Mindkét társaságnál ebben az időszakban jól működött a védekezés, ami kiváló kapusteljesítményekkel párosult, Barta balszélső próbálkozásait például rendre hárította László. Az első harminc perc után minimális előnnyel térhetett pihenőre a hazai gárda. A második játékrész elején Jakubecz, Babicz, majd Takács révén folyamatosan két gólon „tartotta a különbséget” a Kábel, de visszaesés következett be a teljesítményben, Ihász is „betlizett” kétszer, így nem csupán kiegyenlítettek az alföldiek, hanem Szikszai átlövésével a vezetést is átvették. A félidő közepe táján Pribék mester kapuscserére szánta elé magát, de ez sem vált be, még szerencse, hogy Babicz immár felugrásos lövésből is betalált, aminek köszönhetően nem vette át az irányítást a Hajdúböszörmény. A mérkőzés következő kulcs- mozzanata a Barnyák kiállítása miatti emberhátrányos helyzetben jött el, amivel igazából nem tudtak élni a vendégek, holott 20-21-nél esélyük támadt a győzelem bebiztosítására. E helyett Forgács érkezett, pontos befejezésével egyenlített, sőt, nem sokkal később az egyre inkább fáradó Hajdú megyeiekkel szemben már 24-22-re vezetett az Ipoly-parti együttes. Erre Torzsa egy büntetővel válaszolt. így érkezett el nagy izgalmak közepette az utolsó perc, amikor a gyarmati játékosok kezén vándorolt a labda. T'orgács lőtt, de a kapufát találta el, és még mindig volt tizenhat másodperce a böszörményieknek egy gyors ellentámadásra. Barnyák azonban, fiatal korát meghazudtoló rutinsággal a kezdőkörben lebirkózta Szabót, amiért kétperces büntetéssel (de mivel neki ez volt a harmadik, kizárással) „jutalmazták” az egyébként mindkét gárda által erősen kritizált játékvezetők, mi több, a reklamáló vendég mesternek is piros lappal kellett elhagynia a kis- padoL Maradt négy másodperc - és egy hosszú ívelés, amibe belenyúltak a gyarmatiak, a labda pedig a találkozót záró dudaszó pillanatában pattant ki az oldalvonalon túlra. A végén még egy kakaskodás támadt az egyik hazai vezérszurkoló és két hajdúböszörményi játékos között (a levonulást követően a drukkert „bosszúból” leöntötték vízzel a sportcsarnok felső folyójárói), különösebb „balhé” azonban nem kerekedett az esetből. Összességében a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, mert egyik csapat sem érdemelte napon győzelmet, de a balassagyarmatiak szokott lelkesedése, küzdeni akarása meghozta a sikert Pribék István: - Tudtam előre, hogy rendkívül nehéz meccs lesz, és ez be is Igazolódott. A védekezésünk ezúttal Is rendben volt, de támadójátékban nem sikerült azt nyújtanunk, amit két héttel ezelőtt. Köszönöm a fiúknak a határtalan harcosságot, már három győzelmünk van! Varga Zsolt: - Nem azért utaztunk több mint kétszáz kilométert, hogy így veszítsünk. Legalább az egyik pontot megérdemeltük volna, ezúttal a kicsivel kevesebbet hibázó csapat diadalmaskodott. Ifi: 23-37.