Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-13 / 238. szám
2010. OKTÓBER 13., SZERDA SPORTTÜKÖR Izgalmas verseny varhato ökölvívás Csütörtöktől junior ob Salgótarjánban A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendezik meg október 14-e és 17-e között a junior ökölvívó országos-bajnokságot A Salgótarjáni Box Sport Egyesület hat versenyzőt indít a 15-16 évesek között, különböző súlycsoportokban. S P O RTTDBMIX Mérsékelték a büntetést labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fel- lebbviteli bizottsága egy zártkapus mérkőzésre csökkentette az Újpest FC büntetését, így a lila-fehérek - akik a Ferencváros elleni találkozón történt rendbontások miatt „bűnhődtek” - pénteken már szurkolók előtt fogadhatják a Szombathelyi Haladást. A klub közleménye szerint a fellebbviteli testület megállapította az Újpest FC fegyelmi vétségét, ám azt is, hogy a fegyelmi bizottság büntetése aránytalanul súlyos. Mint ismeretes: első fokon két hazai bajnoki mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezésével és egymillió forintos pénzbüntetéssel sújtották az Újpest FC-t. A klub a Szolnok elleni bajnoki találkozóval letöltötte a zártkapus büntetési tételt. Nyerhető csoportban len kupa. Mind a Ferencváros, mind a Honvéd férfi vízilabda-; csapata kedvezőnek minősíthe- j tő csoportba került a LEN Kupa ; második, október 22. és 24. kő-; zött esedékes selejtezőkörében. | Az elmúlt víkenden az első szűrőt csoportelsőként letudó FTC j Nizzában folytathatja, ahol a ! házigazda francia Olympic Nice, továbbá a német ASC Duisburg és a görög Vouliag-1 meni lesz az ellenfele. A cső- ; portmásodikként végzett Hon-; véd szintén Franciaországba utazik: a Kőér utcai alakulat a I vendéglátó CN Marseille-jel, a spanyol CN Terrassával és a német SSV Esslingennel csatázik az első-második hely egyikének megszerzéséért. Ismét megsérült tenisz. Ismét megsérült, így eb- j ben az évben valószínűleg már ] nem lép pályára Serena Willi- j ams, az amerikaiak sztárteni-1 szezője. A tengerentúli játékos, j aki hétfőn kénytelen átadni ve- j zető helyét a dán Caroline Wozniackinak a nők világranglistáján, azt mondta: a szombati edzés után fájdalmat érzett a lábában. A 29 éves Williams a megnyert wimbledoni bajnokság óta nem játszott tétmérkőzést, a lábát pedig meg kellett operálni, miután júliusban, egy étteremben megvágta egy törött üveggel. satis- Hatalmas elismerése az városunk újjáéledt és meredeken felfelé ívelő ökölvívásának, hogy holnap délutántól vasárnap estig nálunk rendezik meg a junior magyar bajnokságot - mondta el érdeklődésünkre Széky Miklós, a Salgótarjáni Box Sport Egyesület elnöke, aki az utóbbi két évben számos korcsoportos versenyen és ob- n fordult meg, így van alapja összehasonlítani a helyszíneket is.- Nyugodtan mondhatom, labdarúgás. Nem akarja lejátszani a Paris Saint-Germain ellen jövő hónapban esedékes rangadót a címvédő Olympique Marseille labdarúgócsapata, miután a francia liga (LFP) biztonsági okokra hivatkozva eltiltotta a marseille-i szurkolókat a mérkőzés megtekintésétől. Az LFP a két együttes elmúlt szezonban rendezett találkozóin történt rendbontások miatt a múlt héten úgy határozott, az összecsapásokon csak hogy a városi sportcsarnokban a legjobb versenykörülményeket, a szállás és étkezőhelyeken pedig a legjobb vendéglátást tudjuk biztosítani a rekordszámú indulónak (60 egyesület, 174 ökölvívója érkezik hozzánk), edzőknek, kísérőknek. Nálunk még azok is jól fogják érezni magukat, akiknek nem úgy alakul eredményük, mint szerették volna. A mi fiaink serényen dolgoztak, remélem szép eredmények jönnek össze nekik. Az első gongszó csütörtökön 16 órakor hangzik el, péntea hazai gárda szimpatizánsai tartózkodhatnak a stadionban. „Természetesen fellebbezünk az ítélet ellen. Ha a biztonsági körülmények nem megfelelőek a drukkereink számára, akkor a játékosok és a stáb számára sem azok, tehát nem utazunk el Párizsba” - írta hivatalos honlapján megjelent közleményében a marseille-i klub. A két csapat november 7-én találkozna Párizsban, a visszavágót pedig jövő márciusban ken és szombaton 15, míg vasárnap reggel 9 órakor kezdődnek a mérkőzések, melyekre ingyenes a belépés. Nagy örömünkre szolgál, hogy sok salgótarjáni cég ajánlott fel különdíjakat a győzteseknek, melyeket ők is adnak majd át az érintetteknek.- Hat versenyzőt indítunk a 15- 16 évesek között különböző súlycsoportokban, közülük hármuktól, négyüktől kimagasló teljesítményt várunk el Botos Tibor edzőtársammal együtt, bár a mi időnkben mintha nagyobb becsvágy dolgozott volna az akkori nemzedékben - erősíti meg az elmondottakat Botos András vezetőedző. - Bár egy év alatt ebben a korban sokat nőnek, izmosodnak a gyerekek, mindannyian eddigi súlycsorendeznék Marseille-ben. Az előző idényben az eredetileg október 25-re kiírt Marseille-PSG meccset elhalasztották, miután a vendégek futballistáinál diagnosztizálták az új típusú influenzavírust. A párizsi szurkolók egy csoportja azonban bejutott a dél-franciaországi város központjába, ahol összecsapott a rivális szimpatizánsaival. A rendőrség könnygázzal, valamint gumilövedékekkel oszlatta szét a tömeget. A visszavágón halálportjukban neveznek. Oda kellett figyelni, hogy mennyit nyomnak a mérlegeléseken, zömével egy kilón belül voltak a feleslegek, ezeket nem koplalással, vagy gőzzel kívántuk apasztani, hanem munkával - mondta a mester arra a kérdésre, hogy mire számít a holnap délelőtti mérlegeléskor.- Sok múlik a sorsoláson, azaz a szerencsén is, nem mindegy mikor és kit kap az ember - teszi még hozzá az unokaöcs Tibi, aki kérdésünkre szigorúan alfabetikus sorrendben fel is sorolja a „lokálmatadorokat”: Bangó Ed várd, Botos Dávid, Gyuriczky Krisztián, Kőrös Attila, Oláh Róbert és Szőrös Márk Remélhetőleg minél többjükkel találkozhatunk az eredményhirdetéseken is. eset is történt, igaz, ehhez a marseille-i drukkereknek nem volt közük, ők ugyanis nem utaztak el a mérkőzésre. A PSG két rivális szurkolótáborában kitört verekedés során egy 37 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, kómába esett, majd két és fél hét után elhunyt. Az incidenst követően a párizsi egyesület nem adott el jegyeket idegenbeli találkozókra, hogy elkerülje a hasonló rendbontásokat. SPORTTURMIX Kupagyőztes az SKSE LABDARÚGÁS. A harmadik alkalommal kiírt Dicse András kupasorozat keretén belül az SKSE öregfiúk labdarúgócsapata Gyöngyösre látogatott. A két régi rivális összecsapásán meglepően nagyarányú vendégsiker született. A kohászok ezzel a győzelemmel a hátralévő mérkőzés eredményétől függetlenül már megnyerték a kupát. Gyöngyös-SKSE 0-7 (0-2). Vezette: Kovács L. Gyöngyös: Erdei - Szén (Kávási), Huszár (Halász), Tóth A., Juhász, Kovács (Ludányi), Jakab (Szelé- nyi), Molnár, Ferencz, Szilágyi, Deli (Fehér). SKSE: Babják - Papanitz, Scherz, Juhász, Gaál, Forgács, Bódi, Németh Cs., Kiss (Kadlót), Fekete (Bencsok), Kiska. Menedzser: Pálmai József, Pünkösdi József. GL: Kiska (2), Bódi, Németh Cs., Kiss, Fekete, Bencsok. Futóverseny nőknek Bidapf tt A városligeti Királydombnál rendezik vasárnap a 15. Coca-Cola testébresztő női futógálát. Az eseményen csak nők indulhatnak 3,1, illetve 10 kilométeres távon. A rövidebb táv különösebb edzés nélkül is teljesíthető, a 10 kilométert párosban is futhatják a vállalkozó kedvűek. Ebben az esetben 6,6 és 3,4 kilométert kell megtenniük a páros tagjainak. A futógála Magyarország egyetlen nőknek szóló futóversenye. A szervezőknek az eseménnyel az a célja, hogy minél több nőnek biztosítsanak együttes sportolási lehetőséget. Off-road viadal KamotttSZi. Immár ló. alkalommal rendezi meg a Karancs Off Road Club (KORC) október 15-16-án a már hagyományos őszi versenyét, amely egyben az Északi Trophy 5. futama is. Pénteken 15 órától érkeznek a versenyzők, utána gépátvétel lesz 18 órától. Az éjszakai futam 21 órától rajtol, másnap a nappali futam 9 órakor indul és a verseny várhatóan 18 órakor ér véget, eredményhirdetés rá egy órára. A nézőknek megközelíthetősége miatt a péntek délután a Karancskeszi művelődési házat, míg szombatra a karancslapujtői sóderbányát javasolják a rendezők. Holnaptól már nem babra megy a játék, mint a Botos-box gálán Kőrös Attilának (jobbról) sem, aki az ob-n az éremesélyesek közé tartozik Bojkottálhat az Olympique Marseille Tartalékosán is győzelem sakk NB II, csapatbajnokság - Már dobogóközeiben a Pásztó Az első forduló váratlan botlása után az eddigi jelek szerint sínen van a pásztói csapat két győzelemmel, bár az igazán erős szuperex- presszek még csak ezután száguldanak szemből. (Satis) Dunaharaszti MTK D - Pásztói SE 5 -7 Tartalékos, de így is igen erős csapattal ült asztalhoz a Mátra-alji legénység, mert az ifjabb Vajda AT bért (Élő pontszáma 2443) nemzetközi mester még mindig nem tudott csapata rendelkezésére állni, megyénk legmagasabb értékszámú FIDE mestere Mede Istvánt pedig Svájcba hívták meg egy nemzetközi tornára. így Újj Dani ült az első táblához, és bár világossal kecsegtető állást hozott ki, időzavarban (2 perc alatt 14 (jó) lépést kellettvolna megtennie. Ezt nem merte megkockáztatni ezért remit ajánlott. Ellenfele ennek annyira megörült, hogy majdnem átrántotta az asztalon a békekötést megpecsételő kézfogásnál. A második és harmadik táblán legalább másfél pont nézett ki a nógrádiaknál, de egy tisztelnézés és egy egyenlő állás elrontása miatt nem sikerült pontokat szerezni. A következő hét táblán viszont beindult a „szellemi henger”, hat és fél pont jött össze: Egyed András, PappZ. Csaba, DományMir háty, Lengyel László, Kovács Zoli, Bohati Tamás és az idősebb Vajda Albert révén. A két ifista ugyan kikapott, csak a vesztés arányán javítottak valamennyit a vendéglátók. További eredmények: MTK - Tóth L SE H 7-5, Barcza-BEAC - Jászberény 7-5, Fót - Mátra SE Gyöngyös 6,5-5,5, Pestszent lőrinc - Honvéd 8,5-3,5, Újszász - Vác 6,5-5,5. A bajnokság állása a 3. forduló utáml. MTK 23,5, 2. Pestszentlőrinc 20,5, 3. Újszász 20,5, 4. Pásztó 19,5,5. Barcza SE 19,6. Fót 19,7. Vác 17,5,8. Tóth LSE II 17, 9. Honvéd 16,5, 10. Jászberény 16,5,11. Mátra SE Gyöngyös 15,12. Dunaharaszti II 12,5 pont / Eddigi egyedüli 100 százalékos a csapatban: Kovács Zsolt Zöld Elekkel beszélgetek a Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány környezetvédelmi hősével! Elek először is szeretném megtudni, milyen céllal indították el kampányukat? A kampányunk célja, hogy a régió lakosai tisztában legyenek a jelenlegi életmód fenntarthatatlan voltával, illetve megismerjék az ökointelligens hulladékkezelési és építési alternatívákat. Ezek szerint a kampányuk több szakaszból áll? Igen. A kampányunk most második szakaszában tart, melynek témája az épületek, lakás és lakhatás körül forog. Mi az üzenetük ebben a témában? Az energiatakarékos anyagoktól készített, és a hatékonyan szigetek épületek hosszútávon anyagi és energia-megtakarítást eredményeznek, ezzel megelőzve az energiafelhasználásból eredő légszennyezést A természeti adottságok szerint a napkollektorok, vagy a geotermikus energia leginkább környezetbarát ffitésienergjaforrásaaz épületnek Milyen megtakarítás érhető el ezekkel a módszerekkel? Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, de egy átlagos épület szigetelésével 10- 15%, nyílászáróinak cseréjével 15-20%, kazáncserével szintén 15-20% és a meleg víz előállításához hasznák napkollektorokkal 10-15% költség takarítható meg. Milyen tippekkel szolgálna az olvasóknak? A legfontosabb javaslatom az energia kökség lefaragására a pazarló rendszer elemek cseréje. További javaslatokat olvashat honlapomon a www.zoldelek.hu címen! 3