Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-13 / 238. szám

SZOLGALTATAS 2010. OKTOBER 13., SZERDA Megismerhették az alkotás örömét Salgótarján. A Big Draw (Nagy Rajzolás) elnevezésű kezdemé­nyezés az ezredfordulón indult Angliából. A világméretű moz­galomhoz hazánk az elmúlt év­ben csatlakozott első alkalom­mal, így a Nógrádi Történeti Múzeum is sikeres programot bonyolíthatott le, több iskola művészeti csoportja és egyéni érdeklődők részvételével. A ta­valyi nagyszámú érdeklődőre való tekintettel idén is megren­dezte az intézmény a rajzolást népszerűsítő programot az el­múlt hét vétén.- A rendezvény meghirdeté­sével célunk, hogy a rajzolás, al­kotás örömével ne csak a gyere­ket, hanem a felnőtteket is meg­ismertessük - fejtette ki A. Peák Ildikó, a múzeum művészettörté­nésze, hozzátéve: - a Nagy Raj­zolásnak minden évben bizo­nyos tematikája van, idén az épí­tett környezet és az egyén viszo­nya a téma. Az intézményben ■ „Célunk, hogy a rajzo­lás, alkotás örömével ne csak a gyereket, hanem a felnőtteket is megis­mertessük.” most látható az I. Országos Rajztriennálé, az új időszaki, egyedi rajz kiállítás, ehhez kö­tődnek az ajánlott feladatok. A délelőtt folyamán még elég hideg volt az időjárás, így a be­járatnál tervezett aszfaltrajzokat még senkinek sem volt kedve el­készíteni, itt ajánlott témaként a jövő Salgótarjánjának képzelet­beli rajzát lehetett felfesteni. A múzeumban azonban már dolgoztak a gyerkőcök, főként családok és művészeti iskolák diákjai készítették az alkotáso­kat: a legkisebbek színezhettek, idősebbek egy elkezdett rajzot folytathattak, valamint saját képzeletbeli civilizáció megalko­tását várták az idősebbektől.- Igyekeztünk különböző ne­hézségi fokozatokat felállítani, de természetesen nem a felada­tok megoldásán van a hangsúly: az egyéni fantázia, az önkifeje­zés nagyon fontos - fogalmazott K. Peák Ildikó, hozzátéve: - A legsikerültebb alkotásokból ki­állítást fogunk rendezni. Mindig TV Tarjánban is? A jövő év végéig esedékes digitális földfelszíni sugárzás­ra való átállás következő etapjában remény van rá, hogy Salgótarján ellátására is felszereljenek egy DVB-T adó- berendezést - tudta meg lapunk. A részletekről Kreicsi László, az Antenna Hungária partnereként együttműkö­dő Nordtechnik Kft. cégvezetője tájékoztatott. Salgótarján. Mint bizonyára so­kak előtt ismert, hazánk is csatlakozott az Európai Unió di­gitális földfelszíni televízió su­gárzás rendszeréhez, amely jövő év végét jelöli ki határidőként a most hasz­nálatos analóg rendszer le- kapcsolására, s menet köz­ben az új technikára törté­nő átállásra. A DVB-T (Digital Video Broadcast Terestiel), azaz, földfelszíni televíziós sugárzás kiépíté­se nagyrészt már megtör­tént, a gerinchálózat két legutolsó állomását - an­nak antenna rendszerét épp' a Nordtehnik Kft. sze­relte fel a hazánkban egyedülállónak ne­vezhető helikopte­res beemeléssel. Aki ma megtekinti a Mindig TV lefedettsé­gét, jól láthatja, hogy a fehér fol­tok leginkább a hegyvidékeken jelentkeznek, így Nógrádban is. Kreicsi László szerint Miskolc, vagy Salgótarján hasonlóan „árnyékos” helyen fekszik a hozzá legközelebbi „anyaadó”- hoz képest. Ezen segítenek majd az átjátszók, amelyek tele­pítésével megoldható a műsor­ellátás az „árnyékos” területe­ken is. - Az időpont kijelölése igazából csak azt jelenti, hogy akkortól indul el az új rendszer, de annak teljes kiépítése még évekig eltarthat - magyarázza. - Az analóg átjátszó adókat még a leg­utóbbi évek­ben is szerel­tünk a még jobb el­látás érdekében, s ez várható a digitális tévé (Mindig TV) esetében is. A telepítés műszaki és gazdasá­gi kérdés, s ennek megfelelően döntik el, hová létesüljön és mi­lyen sorrendben ilyen berende­zés. Salgótarján esetében jó az esélyünk arra, hogy még év vé­géig felkerül egy átjátszó beren­dezés (ripieter) a város fölé a to­ronyra. A szakember elmondta, hogy a digitális tévézés sokkal hatékonyabb műsor közvetítést tesz lehetővé, mint az analóg. Ugyanazon a frekvencián - egy csatornán - ó, vagy nyolc mű­.sort is képes továbbítani ez a technológia, ezért a korábbi két-három földfelszíni műsor helyett ennek többszörösét is foghatjuk akár egy antennával, s persze a megfelelő vevőkészü­lékkel. Amennyiben nincs digi­tális vételre alkalmas tévénk otthon, egy átalakító dobozra - Mindig TV-s boxra - lesz szük­ségünk, amit viszont bárki be­szerezhet már most is. - Bát­ran mondhatjuk, hogy tör­ténelmi pillanatokat élünk át a műsorszórás tekinteté­ben - teszi hozzá. - Hason­lóra legutóbb 1958 körül volt példa, amikor az első adó el kezdett működni Bu­dapesten. A digitális sugár­zás ugyanis nemcsak az analóg rendszer kiváltását eredményezi, hanem meg­teremtheti egy sor új szol­gáltatás alapját, így példá­ul a mobil televíziózás feltételét is: ülünk a buszon, vagy a taxi­ban és közben nézhetjük pl. a híradót. Ez már üzleti számítás kérdése, csakúgy, mint az is, hogy mely műsorok kerülnek fel a palettára. Jelenleg kb. ti­zennégy tévé csatorna jele fog­ható, sok helyen akár szobaan­tennával. Ez azt is jelenti, hogy ha elutazunk a nyaralónkba, csak a kis dobozkát kell ma­gunkkal vinnünk, s ha ott van jel, máris élvezhetjük a digitális adást. A salgótarjáni térségi át­játszók beindulásának pontos idejét még nem tudjuk, de az el­sők között lett kijelölve a bővíté­si sorban - mondta végezetül Kreicsi László. TNL (®) FIATALOK! Nyissatok bankszámlát és igényeljetek bankkártyát a Cserhátvidéke Takaréknál! Igazgatóság HUMOR Ödön nőtlen volt, egyedül élt ap­jával, és a családi vállalkozásban dolgozott Amikor megtudta, hogy beteg édesapjától egy vagyont fog örökölni, úgy döntött, hogy meg­nősül, és feleségével együtt élvezi majd az életet. Egy fogadáson szólította meg a legszebb nőt, akit valaha is látott:- Lehet, hogy átlagos férfinak tűnök - vallotta be álmai asszo­nyának -, de néhány év múlva, amikor apám meghal, 65 millió euró örököse leszek! A lenyűgöző hír hallatán a fi­atal szépség elkérte névjegyét, és három nap múlva a... mosto­haanyja lett. Tanulság: a nők sokkal jobb pénzügyi elemzők a férfiaknál.- Mert hajszálon múlik az élete. * * *- Miért tévednek kevesebbet az állatok?- Mert tévedni emberi dolog. * * *- Hogyan vetik terhelési pró­ba alá az új hidakat?- Telerakják anyósokkal. Ha kibírja jó, ha nem, az is. * * ★- Hogyan nevezik a vízen járó matrózt?- Tengerészgyalogos. * ★ ★- Mi a különbség a Pekingben talált emberi csontváz és a mel­lett fekvő agyagedény között?- Semmi, mindkettő egy kínai váza. Mi a zöldruhás pap? Környezetbarát. * * * Miért rossz a tetőnek? OKTOBER 13. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Kálmán és Ede nevű kedves olvasóinkat! Kálmán. Török eredetű, régi magyar személynévből nyerte el mai alakját. Jelentése: maradék. Valószínűleg a sokadik, legkisebb gyerek kapta. Védőszentje: Szent Koloman ír zarándok, akit szentföldi útján meggyilkoltak. Árpád-házi királyaink egyike Kálmán, akit a Könyves melléknévvel ruházott fel kora. Felvüágosultságát bizonyította a bo­szorkányüldözés egyik fajtájának megtiltása, ede. A germán eredetű Edvárd (jelentése: birtokát megőrző) rövidülése. Védőszentje: Szent Eduárd, az utolsó angolszász eredetű angol király. A Nap kel: 6.59, nyugszik: 18.00 órakor. A Hold kel: 13.27, nyugszik: 22.00. I ebédre az állat- - Melyik hely a legveszélye­sebb a világon? be. - Az ágy, hiszen ott hal meg a * * lakosság 80%-a. reggeli REGGELENKÉNT FOLTOKBAN FAGY--------------­hőm érséklet +- déli felhőzet 16 °c Salgótarján Bátonyterenye péntek Nógrád megyében ma reggel ködfoltos, délelőtt változóan felhős, délután változóan napos, száraz idő lesz. Említést érdemlő eső to­vábbra sem esik. Jelentős szél nem túj. Hűvös vénasszonyok nyara idő lesz. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 2 fok körül ala­kút (Gyenge fagyfoltokra továbbra is számítsanak.) A hőmérséklet délutáni maximuma 16 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: hétközben jelentős eső nélküli hideg idő, reggelenként, foltokban gyenge fagy várható. Előreláthatólag délutánonként országszerte ki­süt a Nap de foltokban makacs ködfoltok is megjelenhetnek. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőttig sűrű köd­foltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolságot, illetve alacsonyabb utazósebességet kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-ló Fertő Tisza-tó 12-13 °C 9-12 °C 13 ”C 13 0C 13 °C 11 “C Pollen Gombák magas Parlagfű alacsony Pázsitfüvek alacsony- Emberek! A kormány a javatokat akarja!- Nem adjuk! R Október 11-i Kenő nyerőszámok 2 3 8 15 18 25 26 35 42 46 50 51 53 57 60 71 73 75 77 79 NAPI HOROSZKÓP mérleg (IX. 24-X. 23.). Új időszámítás kezdődik, új tervekkel, új lehetőségekkel. Nem gondolja azt, hogy ki kellene cserélnie a névjegyét a bekövetkezett változások miatt? skorpió (X. 24—XI. 22.). Választás után nehezen zökken vissza a szürke hétköznapokba. Sok munkája van, s bár az ügyinté­zés nem a kedvence, ez az időszak az előrejutást ígéri. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Igazán jó testi és lelki állapotban van. Vonzódik minden kihíváshoz, s szokásával ellentétben még a veszélyt jelentő kalandoktól sem riad vissza. bak (XII. 22-1.20.). Reggel ó óra múltával a Bakba ér a Hold. Rendkívül érzelmes. Egy őszinte beszélgetés során nagyon közel kerülnek valakivel egymáshoz. vízöntő (1.21-11.20.). Újfajta megbízást kap, mely lehetőséget ad arra, hogy bizonyítsa képességeit. Komoly kihívásokkal néz szembe, de a kudarc fel sem merülhet. halak (II. 21-111.20.). Egy vita során könnyen megsértheti azt, aki nem érdemli. Legyen toleráns. Teremtsen békés, kelle­mes légkört maga körül. kos pil.21-IV.20.). A mai napon minden a tervei szerint alakul. Közelebb kerül céljai megvalósításához, és ez boldoggá teszi. Egyik barátjától remek üzleti terveket hall. bika (IV. 21—V. 20.). Találkozik valakivel, aki nagyon boldoggá teszi a nagylelkűségével és a kedvességével. Vagy talán ez szerelmi érzés? Gondolkodjon el rajta. ikrek (V21-VI.21.). Fordítson nagyobb figyelmet a karrierjére és a pénzügyeire. Sikeres lehet ezen a téren. Kedvesével ki­sebb ellentétek alakulhatnak ki Önök között. rák (VI. 22—VII. 22.). Figyelmét a családja felé irányítja. Ügyeiket intézi, de valószínűbb, hogy mindenszentek havában az ősei foglalkoztatják. Az örökletes betegségek feltérképezése fon­tos dolog. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Kicsit borúlátón kezdi a napot, de ne adja fel korán. Ha kidobták egy ajtón, menjen be az abla­kon, azaz új formában próbálja meg eladni egy korábban el­utasított ötletét. szűz (VIII, 24-IX. 23.). Irányító szerepre készül. Bár az önérvé- , nyesítés terén sikereket könyvelhetett el, a történések még- íi^ sem az elképzelései szerint alakulnak. Váratlanul akadályok­ba ütközik. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVTHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (▲) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005, február 7-i zámappal auditálta.___________________________________________________________________________________ _ szerkesztőségi ren dszerrel készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom