Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)
2010-09-20 / 218. szám
ALMANACH 2010 Lucfalva. Polgármester: Bakos Gyula. Alpolgármester: Cserényi János. Jegyző: Dr. Fodor Enikő. A képviselő-testület tagjai: Lekeny Györgyné, Ozoróczkiné Szluka Andrea, Ugra Zsuzsanna, Ottmár Győzőné, Völgyesiné Pribisán Katalin, Szatmári Zoltán. Lakosságszám: 670 fő. Hivatal címe: 3129 Lucfalva, Rákóczi út 38. Telefonszáma: 06-32/394-200. E-mail címe: lucfalva@xmail.profinter.hu i . 1 Iliiig Polgármester a falu szolgálatában Bakos Gyula, Lucfalva polgármestere az elmúlt négy év során bebizonyította, hogy nincs reménytelen település, csupán csak úgy kell dolgozni, hogy azzal a polgármester a falut szolgálja! A falu üdvözlőtáblájának környékét Is rendbe tetette az önkormányzat BAKOS gyuláné óvodavezető: - A 4 év alatt a fenntartónk udvari játékokon túl a konyha, a csoportszobák, a fejlesztőjátékok, berendezések illetve az épület külső szigetelése, nyüászárók cseréje is megvalósulhatott. Intézményünk szakmailag is megújult, hiszen a fenntartónk által biztosított pályázati lehetőségeket kihasználva pedagógusaink a legmodernebb módszertani eljárásokat tudhatják magukénak. így gyermekeink a XXI. század elvárásainak megfelelő környezetben, szakmailag megújult pedagógusok segítségével készülhetnek fel az iskolai életre. VÖLGYESINÉ PRIBISÁN KATALIN, a szlovák kisebbségi önkormányzat vezetője: - 2006-ban változott a kisebbségi törvény és azóta külön önkormányzatként működünk. A négy év alatt rengeteg kulturális programunk volt, és helyet adtunk az országos szlovák napnak is, amelyre 117 település közül választották Lucfalvát 2007 óta van szlovák nemzetiségi falunapunk, amelyet általában augusztus első szombatján rendezünk meg. Többször látogattunk színházba, támogattuk a gyerekek szlovákiai táborozását és nálunk vendégszerepeit az „Ozvena” kórus is. A helyi önkormányzattal és az evangélikus egyházzal jó kapcsolatot ápolunk. Havonta van szlovák nyelvű istentisztelet a templomban. A tájház udvarán hagyományos disznóölést rendeztünk, ami után az óvoda kapta a „javakat”. Megalakítottuk a felnőtt- és a gyermektánccsopor- totis. KLÁBÉN GÉZÁNÉ nyugdíjas: - Nagyon szeretek itt lakni, itt is születtem. A gyermekeim is Lucfalván laknak. Az elmúlt négy évben nagyon sok mindent kaptunk az önkormányzattól. Járhatóvá tették az utakat, a kul túrházat felújították, és rendben tartanak mindent. A faluközpont szép, rendezett, de ugyanez elmondható a templom környékéről is. Nekem nincsen semmi gondom, panaszom. Nyugdíjas vagyok, több a szabad időm és én is szeretnék tenni a településért - szívesen részt vennék az önkormányzat munkájában, így képviselőnek jelöltetem magam.- 2006 októberében, amikor megkaptam a választók többségének bizalmát, az önkormányzat csőd közeli helyzetben volt. Kerestek a közvilágítást szolgáltatótól, hogy intézkedjek a falu őrzéséről karácsonykor, mert számlatartozás miatt nem lesz világítás a faluban. A gázszolgáltató le akarta szerelni a gázórákat az intézményeinkről. Mindezt nehezítette, hogy a régi vezetés 47 milliós hitelt vett fel a szennyvízberuházás megvalósításához, kezdte Bakos Gyula, majd arról beszélt, hogy miként tudott talpra állni a falu és hogyan valósultak meg azok a fejlesztések, amelyek összértéke meghaladja a 160 millió forintot.- Az elmúlt négy év értékes időszak volt Lucfalva történetében. A fejlesztések többnyire pályázatok révén valósultak meg, amelyekhez az önerőt az önkormányzat biztosította. A szennyvízberuházás után az önkormányzati utak szinte járhatatlanok voltak, így természetes igény volt a település lakói részéről az utak felújítása. Első körben 2007-ben 13 milliós LEKI-s forrásból sikerült felújítanunk a Vörösmarty utat, Petőfi utat és a Kossuth út egy részét. Majd 2009-ben ÉMOP-os pályázati forrásból felújítottuk a Zrínyi utat, Táncsics utat, Táncsics közt, Szabadság utat, Arany János utat, Zbajlik utat és Kossuth | utat, valamint kapcsolódó beru- | húzásként felújítottuk és aka- 1 dálymentesítettük a művelődési | házat. Ezen munkák összértéke § elérte a 73 millió forintot. 1 Még ebben az évben valósult <- meg a lucfalvai bekötőút felújítá- ! sa, a falu belterületén lévő árkok | mederlapozásával együtt. Hazai | forrásos pályázatot elnyerve két | buszmegálló felújítására egymil- | lió forintot fordítottunk. A pol- | gármesteri hivatal felújításához, | akadálymentesítéséhez ÉMOP- 1 os pályázatot nyújtottunk be, “j amelynek elnyerése után 11,5 | millió forintból tettük szebbé a t falu központjában található épü- a letet. A tájékoztató táblák a vakok és gyengénlátók számára is olvashatók. Önkormányzati minisztériumi forrásra is pályáztunk. 21 millió forintból az óvodát teljes mértékben felújítottuk. A beruházásnak köszönhetően intézményünk mind külső és belső megjelenésében, mind felszereltségében egyedülálló a kistérségben. Az óvoda és az iskola teljes eszközbeszerzését is sikerült megvalósítani az elmúlt négy évben. A két oktatási intézmény az önkormányzat segítségével bekapcsolódott egy TÁMOP-os pályázatba, amin 22 milliót nyertünk. Ebből az összegből sok fejlesztés megvalósult az intézményekben és olyan eszközbeszerzést is be tudtunk ütemezni, amit más forrásból nem tudtunk volna - mondta a polgármester.- Annak köszönhetően, hogy szlovák nemzetiségi intézményeket működtetünk, valamivel kedvezőbb a finanszírozásunk, mint a normál magyar nyelvű intézményeké. A gyereklétszám emelkedik, ami köszönhető a színvonalas oktatásnak. Ahhoz, hogy intézményeink még elérhetőbbek legyenek a gyermekek számára, iskolabusz-szolgáltatást biztosítunk. A régi iskolabuszunk helyett pályázati forrásnak köszönhetően sikerült egy új húszfős járművet beszereznünk. A 15 milliós pályázatot a bátonyterenyei kistérség segítségével sikerült elnyernünk. További pályázatok elnyerésének köszönhetően gépbeszerzést valósítottunk meg 3 millió forintból, valamint az általános iskola tetőszigetelési munkáit végeztük el 1,6 millió forintból. A fenti gépekkel a falu zöld területeit kezeljük valamint hó eltakarítási munkákat végzünk a téli időszakban. Összesen a 4 év alatt tehát több mint 160 millió forint értékű fejlesztést valósítottunk meg, vagyis ennyivel gyarapodott a falu vagyona. Az önkormányzati ciklus egyik fontos mozzanata volt, hogy bekapcsolódtunk a LEADER-programba. Ennek köszönhetően - együttműködve a helyi evangélikus egyházzal és az egyik vállalkozóval - két pályázati forrást tudtunk a településre hozni. Az egyik a harangláb felújítása volt, amire körülbelül hatmilliót nyert az egyházunk. A másik révén pedig az egyik helyi vállalkozó telephelybővítésre nyert nagyobb összeget. Voltak olyan beruházások is, amelyeket saját erőből finanszíroztunk. Ilyen volt a Dolinka településrész rehabilitációja, a patakmeder kotrása és mederlapozás a Kossuth és Táncsics utcában. A Rákóczi út végén lévő 300 méteres útszakaszon is végeztünk javítási munkákat. Egyébként ennek az útnak az önkormányzati tulajdonba vétele folyamatban van. A falu elején a szennyvíztelep és a futballpá- lya között egy nádas szeméttelep volt. Szintén önerőből sikerült felszámolnunk és egy kis kezelt zöldterületet alakítottunk ki. Az út mentén a falu üdvözlőtáblája környékét virágosítottuk. Közmunkaprogramokban mindig részt veszünk, így van elég emberünk, akik a települést rendezik, építgetik. Az iskolabusz garázsát felújították a közmunkások és a virágosítást, parkosítást is ők végzik. Az intézmények takarítását, az iskolabusz kíséretét közcélú foglalkoztatottak látják el, de vannak, akik a lűvatali munkában segítenek. Folyamatosan odafigyeltünk a mélyszegénységben élőkre. Nyári gyermekétkeztetésre pályáztunk, aminek köszönhetően szegényebb gyerekek ebédje biztosítva volt a nyári szünetben. Szerződéses kapcsolatban állunk az élelmiszerbankkal, akiken keresztül élelmiszercsomagokat tudtunk adni a lakóknak. A jövőben megvalósul a tanoda program, ahol biztosítva lesz a hátrányos helyzetű gyerekek délutáni ellátása, foglalkoztatása. A fejlesztések mellett az önkormányzat működőképességének javítása volt nagyon fontos feladatunk. Ennek érdekében körjegyzőséget alakítottunk ki Nagykeresztúrral és intézmény- fenntartó társulást hoztunk létre a völgyi településekkel. Ez azért fontos, mert kiegészítő normatívákat hívhatunk le az intézményeink működtetésére. Természetesen a négyéves gazdálkodásunkat folyamatosan a költséghatékonyság, takarékosság jellemezte. Feladat viszont még van bőven. Ahhoz, hogy ezeket megvalósíthassam, újra megmérettetem magam az önkormányzati választásokon. Tervem és célom az önkormányzat működőképességének további javítása, ezen belül az iskola és az óvoda hosszú távú működtetése a legkedvezőbb finanszírozási formák megvalósításával - hangsúlyozta Bakos Gyula, aki pedagógusi diplomával rendelkezik, és ezért is fontos számára az oktatási intézmények sorsa, jövőjének biztosítása.- Az elkövetkezendő négy évben nagyon fontos a civil szervezetek megerősítése, újak létrehozása és rajtuk keresztül minél több pályázati forrás elnyerése. Elképzelésem egy szabadidőpark kialakítása, amelynek a tervei már elkészültek. Az orvosi rendelőnk akadálymentesítésre és felújításra vár, mint ahogy a Rákóczi út egy szakasza, valamint a Zrínyi köz is. Egyre több turista keresi fel a környéket, ezért célom szálláshely kialakítása, amivel az önkormányzat bevételeit tudnánk növelni. A sportegyesületet folyamatosan támogatjuk, de az öltözőjüket fel kell újítani, amihez a környező települések segítségét is várjuk, hiszen már csak ez az egy csapat maradt meg a Kis-Zagyva völgyében - zárta szavait Bakos Gyula, aki szerint az a lényeg, hogy a polgármester szolgálja, ne pedig uralja a falut. DR. fodor enikő jegyző: - 2010. július 16-tól vagyok a körjegyzőség vezetője. Úgy gondolom, hogy kezdő jogászként nagy feladat két település kézben tartása és felügyelete. A község szép környezetben van, sok a fiatal, sok a gyerek. Itt nem érződik az, ami a legtöbb településen, ugyanis a fiatalság jól érzi magát és maradni akar. A jelenlegi vezetésnek köszönhetően rengeteg fejlesztést valósítottak meg. Mindemellett érzékelhető Lucfalván is, hogy a középréteg teljesen eltűnt. Az emberek vagy mélyszegénységben élnek vagy jobb módúak. Mégis, sokan letelepednek, itt alakítanak családot. klagyivik attiláné iskola- igazgató: - Hagyományos nyelvoktató általános iskolaként működünk, nyolc évfolyammal. Idén 113 tanulóval kezdtük a tanévet. A szlovák nyelv oktatása és a szlovák hagyományok ápolása az egyik fő profilunk. Napközis ellátásunk nincs, mert nem volt rá igény, de két tanuló- szobai csoportunk működik. A salgótarjáni Hibó Tamás Művészeti Iskola támogatásával képzőművészeti és szintetizátoroktatást nyújtunk a délutáni foglalkozásokon. Szeptembertől az ön- kormányzat támogatásával és az integrált pedagógiai rendszer (ipr) terhére táncoktatáson is részt vehetnek a diákok. A digitális írásbeliség elterjesztése a mostani oktatáspolitika célja, így egy héten kétszer délután használhatják a számítógépes termünket azok, akiknek nincs otthon gépük. Tavaly a TÁMOP-pályázat komoly lehetőséget biztosított az intézményünknek. Több osztályban is alkalmaztuk a kompetenciaalapú oktatást, mint amit előírt a pályázat. Sajnos szlovák nyelvi kompetencia fejlesztése nem volt a lehetőségek között, így a német nyelvi modulokat alkalmaztuk. A képzések mellett sok eszközt kaptunk, amit a tanulók még évekig használhatnak. A 113 tanulónk közül 41-en bejárók, vagyis más községekből is járnak ide, ami szerintem az iskolát is dicséri. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a gyermekeket a völgy 5 településéről iskolabusszal szállítjuk intézményeinkbe. Bakos Gyula