Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-08 / 208. szám

2010. SZEPTEMBER 8„ SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Kápolnát szenteltek Isten dicsőségére Ullein-Reviczky Antal Ullein-Reviczky Antal a két vi­lágháború közötti politikai élet egyik jelentős szereplője volt: ba­rátja és munkatársa Teleki Pál­nak és Kállay Miklósnak. Neve még leendő miniszterelnökként is szóba került. Kettős pályán te­vékenykedett. A Debreceni Tudo­mányegyetemen a nemzetközi jog tanára volt, számos tanul­mányt tett közzé, fő műve e tárgyban „A trianoni szerződés területi rendelkezéseinek jogi természete”, amely két francia Ullein-Reviczky Antal kiadás után 1943-ban itthon is megjelent, és alapműnek számít. 1919-ben a bécsi magyar követségen kezdett dolgozni. A magyar- osztrák határmegállapító bizottság tagjaként jelentős szerepe volt a soproni népszavazás előkészítésében és lebonyolításában. 1923- ban a párizsi követségre került. 1929-ben áthelyezték Törökország­ba, ahol 1932-től az isztambuli misszió konzuli osztályát vezette. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Lovice Louisa Grace-szel, Cyril James Cumberbatch angol konzul lányával. 1935-től 1938- ig zágrábi konzul volt, 1938-ban - Csáky István hivatalba lépése után - a Külügyminisztérium összevont sajtó- és kulturális osz­tályának vezetője lett. A németek melletti egyoldalú elkötelezett­séget kezdettől fogva ellenezte. 1943 szeptemberében stockholmi követté nevezték ki. Részt vett a különbéke-tárgyalások előkészí­tésében. Magyarország német megszállása után a svéd távirati iro­dának adott nyilatkozatában törvénytelennek minősítette az újon­nan megalakult Sztójay-kormányt, és kijelentette, ő továbbra is „a független Magyarország utolsó legális kormányát” képviseli. 1944. március 25-én követi megbízatása alól felmentették, és állampol­gárságától megfosztották. Stockholmból előbb Isztambulba, anyó­sához költözött családjával. Innen Geníbe, majd - a francia kor­mány meghívására - Párizsba, végül Londonba vezetett az útja. 1950 júniusától a Magyar Nemzeti Bizottmány londoni képvise­lője volt, később a Menekült Egyetemi Oktatók Szövetségének el­nökévé választották. Londonban hunyt el 1955. június 13-án. Az avatást követő díszebéden dr. Julius Janusz érsek, apostoli nuncius (bal oldalt, elől), prof. dr. Bachmann Róbert (az asztalfőn), dr. Mádl Ferenc volt köztársági elnök, Kékessy Dezsőné Barbara asszony (hátul, középen), Habsburg Michael főherceg és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter (hátul balra) (Folytatás az 1. oldalról.) Az Ullein-Reviczky Antal Alapítvány kastélyának parkjá­ban az elmúlt évben kezdődött meg magánberuházás kereté­ben a környezetbe illő, Sancta Maria Auxilium Christianorum kápolna építése. A kápolna a kereszténységet és a keresz­tény hit erejét hivatott sugallni. Az alapkő letételére és beszen- telésére 2009. május 30-án ke­rült sor, amelyen részt vett Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, Kiss-Rigó Lász­ló szeged-csanádi megyéspüs­pök, Mádl Ferenc és Mádl Dalma asszony, valamint a ma­gyar közélet ismert személyi­ségei és a diplomáciai testület számos tagja. Ekkor adták át Ullein-Reviczky Máriának a XVI. Benedek Pápa által ado­mányozott Pápai Szent Szil­veszter Rend kitüntetést is, amely azt is jelentette, hogy a katolikus egyház elismerte a kastély tulajdonosának ma­gyarországi tevékenységét, a keresztény értékek erősítéséért való közbenjárását. Az elkészült kápolnát szep­tember 4-én, szombaton szen­telte fel dr. Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius. Az ünnepsé­gen részt vett Mádl Ferenc egy­kori köztársasági elnök és fele­sége, Dalma asszony, Jeszensz­ky Géza volt külügyminiszter, özvegy Antall Józsefné, számos egyházi elöljáró, közéleti és dip­lomáciai személyiség. Ullein- Reviczky Lovice Mária köszön­tötte még a vendégek sorában dr. Kiss-Rigó László szegedi me­gyéspüspököt és dr. Varga Lász­ló váci segédpüspököt is.- Amikor 1993-ban visszatér­tem Magyarországra, édesapám, Ullein-Reviczky Antal nyomdo­Ullein-Reviczky Lovice Mária dr. Julius Janusz érsek, apostoli nuncius társaságában köszönte meg mindenki segítségét és támogatását kaiba léptem sok reménnyel és derűlátással. Ma már sok mér­földkövet tudhatok magam mö­gött. Ma egy régóta dédelgetett álmom vált valóra - mondta Ullein-Reviczky Mária, háláját fe­jezve ki dr. Juliusz Janusz érsek­nek, dr. Kiss-Rigó László püspök­nek, Mádl Ferencnek és feleségé­nek, illetve az építkezésen dolgo­zó Varga Ernőnek és csapatának.- Köszönöm minden kedves barátomnak, amiért elkötelezet­ten támogattak erőfeszítéseim­ben, hogy újra felépítsük a ke­resztény értékeket a magyar tár­sadalomban és megőrizzük ha­gyományainkat ebben a gyor­san változó világban. A mai nap az ünneplésé, amit megtisztelte­tés és boldogság önökkel meg­osztani - hangsúlyozta Ullein- Reviczky Mária. EMASZ-segítség a felsőzsolcai óvodának T. N. L. FelsŐZSOlca. A közelmúltban be­következett Észak-Magyaror- szágot sújtó árvíz során a fel­sőzsolcai Platthy Ida Napközi Otthonos Óvoda is jelentős ká­rokat szenvedett. Az árvíz so­rán az óvoda épülete használha­tatlanná vált, a padlóburkola­tok, burkolt falfelületek, elekt­romos csatlakozások, valamint a bútorzat teljes egésze meg­semmisült. Az épülethez tarto­zó park és játszótér is károkat szenvedett. Az óvodába 136 fel­sőzsolcai apróság jár nap, mint nap. Az ÉMÁSZ Nyrt. igazgató­sága arra az elhatározásra ju­tott, hogy az óvoda árvíz utáni felújításáról, helyreállításáról - a felújítási költségek döntő ré­szét magára vállalva - gondos­kodik. Ezen felül az energiaha­tékonyság jegyében korszerű, hőszigetelt nyílászárókra cseré­li a régi ajtókat, ablakokat illetve a melegvízellátást napkollektor beépítésével gazdaságosabbá te­szi. Ennek az ígéretnek eleget téve 2010. szeptember 7-én a fel­újított, modernizált óvodát bir­tokba vehették a gyerekek. A tegnapi ünnepség kereté­ben az óvoda műsorral kedves­kedett a vendégeknek - köztük dr. Marie-Theres Thiell asszony­nak, az ÉMÁSZ Nyrt. igazgatósá­gi elnökének, aki egy táblát is kapott köszönet képpen, dr. Odor Ferencnek, a megyei ön- kormányzat elnökének és Fehér Attila polgármesternek. Thiell asszony - aki most járta körbe először a felújított termeket- úgy vélte, hogy támogatásukkal nemcsak a kormány és az önkor­mányzat válláról vettek le nagy terhet, hanem azon szülőknek is segítséget nyújtottak, akiknek a gyermekei ismét biztonságos, ragyogóan berendezett, szép környezetben lévő óvodába jár­hatnak ezentúl. A felújított óvoda épülete, tetején már az új napkollektorokkal Haluskafesztivál Sz. J. A. Vanyarc. Szeptember 11-én Ha- luskafesztivált és sztrapacska- főző versenyt rendeznek a tele­pülésen. A programok délelőtt tíz órakor ünnepélyes megnyi­tóval kezdődnek, majd délután háromig tart a sztrapacskafőző verseny. Délelőtt lesz még folk­lórműsor, valamint számos cso­port lép színpadra. Többek kö­zött a vanyarci, valamint a béri gyermekcsoport és a Kóborzen­gő zenekar. Az éhesebbeket egy órától haluskaevő versenyre in­vitálják, háromtól pedig ünnepi köszöntő hangzik el. Ezt követi a folklórműsor második része, amelyen egyebek mellett alsósztregovai, acsai, csővári csoportok lépnek fel. A nap meghívott vendége a bakonyi szlovák régió. A folklór műsor részeként láthatnak népvisele- tes bemutatót, de várják a „Ha- luska” nevűek jelentkezését is! A sztrapacskafőző verseny eredményhirdetése délután öt óra körül várható, amelyet tánc­ház követ. A fesztivál főszerve­zője a vanyarci önkormányzat, valamint a Nógrád-Hevesi Szlo­vákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja OSZÖ- SZKK Tagintézménye. Jubileumi Szuhai Búcsú Tizenötödjére ünnepelte a falu Kisboldogasszony napját PádárZsófia Szuha. Bár az időjárás nem volt túl kegyes a mátraaljai település lakóihoz, a tizenötödik Szuhai Bú­csú idén sem maradt el. A tartal­mas programok sok látogatót, köztük a lengyel testvértelepülés vendégeit csalogatták Szuhára az elmúlt hét végén. A búcsú a II. Palóc ízek vetélke­dőjével kezdődött szombat reggel, ahol az első helyezett a „Két koma” névre keresztelt csapat lett (tagjai: Mátyássi Gyula és Jakab Zsolt). A páros az igen finomra sikerült szé­kelykáposztával vette le a lábáról a zsűrit A képzeletbeli dobogó má­sodik helyére a Hagymafélék csa­pat állhatott, élükön Bakos Károly- lyal, az ő bográcsukban halászlé Jött, míg a harmadik helyet Pádár Balázs szerezte meg, ínycsiklandó vadpörköltjével. Ezt követően az iskola épületé­ben Duczky Kristóf plakátművész anyagaiból nyüt kiállítás, majd az Artll tagjainak (Gregor József, Osgyáni Injos, Szabó Dóra) festmé­nyeit tekinthette meg a népes kö­zönség. A Szuha fotókon című ki­állítást nagy érdeklődés övezte, hi­szen a dokumentáció a település életének hatvan évét ölelte fel. így az érdeklődők bepillantást nyer­hettek a település mindennapjaiba egészen az 1950-es évektől napja­inkig. Délután Kun Tiborné polgár- mester köszöntötte a búcsú vala­mennyi résztvevőjét, majd Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke szólt az ünneplőkhöz. A Szuhai Búcsúra a helyi Kikerics óvoda apróságai is kedves műsorral készültek, majd a Móra Ferenc Általános Iskola di­ákjainak néptánc műsorát tekint­hette meg a közönség. Berecz Ve­ronika zenés műsorral, Medve Cintia pedig énekkel csalogatta a vendégeket a iskola udvarán felál­lított színpadhoz. A szemerkélő eső ellenére bemutatkozott a Medalion Tánc Sportegyesület, a dorogházi dalárda, s mellettük színpadra lé­pett a szomszédos település kóru­sa, a mátramindszenti asszonykó­rus is. Bohács István nótaénekes műsora után idén is, mint minden alkalommal, tűzijáték zárta a bú­csút Az égi játék idén szinte min­den eddigit felülmúlt mind hosszá­ban, mind szépségében. A Szuhai Búcsúra a lengyelor­szági Ustron városából is érkeztek vendégek. Mint azt Kun Tiborné polgármester hangsúlyozta: jó ér­zés, hogy egy ilyen kis település, mint Szuha, színes programokkal tudja idecsábítani a lengyelországi testvértelepülés delegációját. A vendégek nagy tapssal jutalmazták a szemet gyönyörködtető tűzijátékot Ustron városa egyébként mintegy 13 000 főt számláló település, amelynek egyik részét Szuhának hívják a helyiek. A búcsú másnapján, vasárnap 11.30 órától ünnepi szentmisét ce­lebrált Bieber József plébániai kor­mányzó. A szentmisét követő kör­menet után a magyar és a székely himnusz koronázta a tizenötödik Szuhai Búcsút.

Next

/
Oldalképek
Tartalom