Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-30 / 227. szám

ALMANACH 2010 Bércéi. Polgármester: Jánvári Andrásné. Alpolgármester: Nándori Márton. Körjegyző: Várszegi György. A képviselő-testület további tagjai: Antalics Istvánné, Apkóné Kökényesi Éva Mária, Blaskó Ignác, Bódi Antal, Dallos Tamás, Romhányi Tibor, Simák Ferenc, Varga László. Óvodavezető: Paróczi Tiborné. Általános iskolai igazgató: Mohácsi László. Háziorvos: dr. Piros Éva. A körjegyzőség címe: 2687 Bércéi, Béke út 1. sz. Telefon: 35/384-303. E-mail: hivatal@bercel.hu Honlap: www.bercel.hu Bércéi Nógrád megye szívében fekszik, az Aszódról Balassagyarmatra haladó útról Galgagután vagy Becskén át közelíthető meg. A mai település elődjének első írásos említése 1271-ből való. A községben több figyelemre érdemes egykori úrilak - így a Bodor-(Bene-Teichmann) kastély, a Berczelly-kúria, a Kállay-kastély - is található. Utóbbi szállodaként működik. A Szent Péter és Pál római katolikus templomot 1767-ben szentelték fel. A közelében lévő Vir Dolorum (Szenvedő Krisztusj-szobor 1790-ből származik. Műemlék az 1800-as évek elején épült plébániaház. Udvarán ugyancsak XIX. századi Diana-szobor áll. A Baross utcai tájház a palóc hagyományok helyi emlékeit, a paraszti életmód jellegzetes tárgyait gyűjti és mutatja be. Bérceihez tartozik Jákotpuszta is, ahol a ’90-es évek elején ökológiai tájközpont alakult. Kemény munkával maradtak talpon Szép környezetben kellemesen lehet pihenni a község díszparkjában Nótahajón a hagyományőrzők Az 1988-ban alakult nyugdíjasklubból 2009-ben jött létre a hagyományőrző asz- szonykórus. A tíz főt számláló csoport ve- zetője BESZTA PÁLNÉ. A /• ' f .1 i berceli viseletben fellépő . 1 asszonyok elsősorban jjj népdalokat adnak elő s jpPt, . nemcsak Bercelen, ha­jma.. M nem a környező közsé­BSu gek falunapjain, szüreti gk wa I rendezvényein is. Emlé- I kezetes szereplésük volt az országhatáron túli erdélyi Kápolnásfaluban, annál is inkább mert testvérkapcsolatokat ápolnak az erdélyi te­lepüléssel. Nem is olyan régen viszont a fő­városban egy úgynevezett nótahajón léptek fel Nógrádi Tóth István rendezvényén má­sok mellett Csongrádi Kata művésznő tár­saságában. A közvetítésben Vaskó Berna­dett Budapestre származott énekesnő is közreműködött. A csoport működéséhez nagy segítséget nyújt az önkormányzat, többek között a falubusz rendelkezésükre bocsátásával. A próbákat a művelődési ház­ban tartják, ahol gyakran fel is lépnek. Az idén átadott szabadtéri színpaddal tovább gyarapodott szerepléseik helyszíne. Egy ember két feladatkörben kollár lászlóné a gondozási központ ve­zetője mintegy huszonöt éve foglalkozik szociális feladatokkal s vesz részt aktívan a község közéletében. Az általa vezetett centrum elsősorban az időskorúak szociá­lis ellátásában tölt be meghatározó szere­pet. Az „Út a munká- hoz”-programban a munkaügyi központ ko­ordinálásával hatvan­egy fő vesz részt. A programban való rész­vétel - amelyet a rászo­rulóknak igényelniük kell - alapvető feltétele, hogy vállalják egy naptári év során ki­lencven nap ledolgozását. Bercelen a sza­badtéri színpadépítés, a zöld területek, a temető és az intézmények karbantartása fémjelzi elsősorban a program résztvevői­nek hasznos tevékenységét. Kollár Lászlóné nem tagadja, hogy a folyamatos, színvonalas munkához némi szigorra, rendszeres felügyeletre, ellenőrzésre is szükség van. Minden nehézséget feledtet azonban vele egy-egy olyan gesztus, ame­lyet a minapi néhány szál virág jelentett neki a közmunkások részéről. Bércéi községben 1993 óta jánvári andrásné a polgármester, aki úgy vé­li, hogy a most befejeződő választási ciklus legnagyobb eredménye az ön- kormányzat működőképességének . j* megtartása volt Ez « még a megszorító intézkedések és a szigorúan takaré­kos gazdálkodás mellett sem volt | könnyű. A képvise­li lő testületnek - töt)- bek között - lét­számcsökkentésekről is döntenie kel­lett. 2007-ben Galgagutával körjegy­zőséget hoztak létre, amelyhez egy év­vel később Becske község önkormányzata is csatlakozott. A fogá­szati, valamint a gyermekjóléti és csa­ládsegítő szolgálatot társulásban mű­ködtetik. Beruházásokat, fejlesztése­ket csak pályázati pénzek elnyerésé­vel tudtak realizálni. Az elmúlt négy esztendőben a pályázatokból mintegy kilencvenmillió Ft támogatást kapott az önkormányzat. Ebből a pénzből biz­tosították évről-évre a hátrányos hely­zetű gyermekek nyári étkeztetését, évente 1-2 alkalommal élelmiszer-cso­magokat osztottak ki a felnőtt lakos­ság részére, javították, bővítették az oktatási intézmények eszköz-ellátott­ságát, falubuszt szereztek be, két fő településőrt alkalmaznak s folyamat­ban van az óvoda úgynevezett alsó épületének felújítása is. Az iskolában a 2008/2009-es tanévtől gimnáziumi oktatás is folyik. Az esti tagozat három osztállyal, mintegy hetven fővel műkö­dik. (2011 szeptemberétől szeretnék beindítani a nappali tagozatos gimná­ziumi oktatást is.) A felsőfokú oktatá­si intézményekben tanuló hátrányos helyzetű berceli fiatalok részére a tes­tület évről-évre megítéli a Bursa Hungarica ösztöndíj-pályázatot. A 2006-2010 közötti ciklusban sikerült két határon túli településsel testvér- kapcsolatot kialakítani. 2007-ben ír­ták alá a megállapodást az erdélyi Kápolnásfaluval, 2009-ben pedig a szlovákai Kékkő városával. Az idén, július 24-én testvértelepülési találko­zót szerveztek, de több más közös ren­dezvény is bizonyítja az együttműkö­dés életképességét. A 2009-ben indult „Út a munkához” - program kereté­ben oldották meg a zöldterületek és a temető rendszeres kaszálását, rend­ben tartását, övárkok, vízelvezetők tisztítását, az intézmények karbantar­tását, szabadtéri színpad építését, az iskola melletti parkoló kialakítását. A takarékos gazdálkodás érdekében 2009-ben áttértek a biomasszás fűtés­re, s a közvilágításban csaknem há­romszáz energiatakarékos lámpatest felszerelésére került sor. A beruházás költségét a korszerűsítés következté­ben keletkező éves megtakarításokból tudják fedezni. Az önkormányzati utak közül ez évben felújították a Rá­kóczi utat, illetve kibővítették a teme­tői parkolót. Kőburkolatot kapott a te­metőét egy szakasza. Megoldandó feladatok - főként a munkahelyteremtés, de a hivatal-kor­szerűsítés, az útfelújítás, a települési arculatjavítás terén is - maradtak a következő évekre is, amelyeket ugyan­csak fegyelmezett gazdálkodással, az állampolgárok megértő közreműködé­sévei kívánnak megvalósítani. Az utókor méltóképpen emlékezik a település hősi halottaira Mentőállomás korszerű esetkocsival Bercelen 1966 óta működik mentőállo­más. A jelenlegi - szép megjelenésű, jól felszerelt - épületet a 2002-es falunap ke­retében adták át rendeltetésének. A tizen­hat főt foglalkoztató állomás vezetője több mint tíz esztendeje Varga László, aki azon­ban ápolóként jóval korábban, 1977-ben lépett be a mentőszolgálat kötelékébe. 2002-ben munkája elismeréseképpen fő­igazgatói dicséretben részesült. Tizennégy falut látnak el, de baj esetén máshová is riaszthatok. 2005 óta rendelkeznek min­den igényt kielégítő korszerű esetkocsi­val, amelyet egy mentőtiszt irányít. A ki­sebb autóban egy mentőszakápoló teljesít szolgálatot. A berceliek büszkék rá, hogy 2010-ben az év mentőse cím tulajdonosa közülük került ki a nógrádkövesdi Bagyal Csaba személyében. Varga László 1994-től önkormányzati képviselő, jelenleg a nép­jóléti bizottság elnöke is. Jó érzéssel mond­ta el, hogy a képviselő-testület is folyama­tosan sokat tesz a mentőállomás fejleszté­séért. A településen egyébként is - a pél­dás összefogás eredményeként - sok min­den megoldódott az elmúlt négy év során. Példának okáért az iskolaudvaron szabad­téri színpad került kialakításra, Jákot­puszta és Ordas között megépült az út s a víztározó első üteme is megvalósult A má­sodikra azonban egyelőre nem jutott pénz. Varga László szerint a jövőben meg kell ol­dani a Jákotpuszta Bércéi közötti út problé­máját s nélkülözhetetlennek látszik a Rá­kóczi és az Ifjúság út felújítása, járdák épí­tése is.' .... % , . .............., AZ OLDALT ÍRTA ÉS SZERKESZTETTE: DR. CSONGRÁDY BÉLA. FOTÓZTA: HÜVÖSI CSABA Tevékenyközpontú „Csemete-kert” Bercelen szinte mindenki tudja, hogy a kedvesen hangzó Csemete-kert elnevezés a település óvodáját jelöli, hiszen a három csoportban csaknem hetven kisgyermek tölti mindennapjait. Mint paróczi tiborné - aki nem kevesebb mint huszonnyolc éve dolgozik az intézményben s tizenhat éve tölti be az óvoda­vezetői funkciót - elmondta, az óvoda 2005 óta intézmény- fenntartó társulás keretélten működik Becske, Galgaguta, Nógrádsáp és Szanda községek óvodáival. Az össze­sen mintegy százhetven aprósággal ti­zenhárom óvodapedagógus foglalko­zik. Úgynevezett tevékenyközpontú programot valósítanak meg, amelyben a hagyományápolásnak és az egészsé­ges életmódra nevelésnek jut kiemelt szerep. A kiscsoport épülete jelenleg teljes felújítás alatt áll. A megvalósítás­ra 11,5 millió forintnyi pályázati pénzt sikerült nyerniük. Szeptembertől törvényadta keretek között kétéves gyermekek is járhatnak az in­tézménybe, mert egységes bölcsőde-óvoda csoport mű­ködik. Ez nagy segítséget je­lent a munkavállaló szülők részére. Az óvoda egyhar- mad részben fogad hátrá­nyos helyzetű gyermekeket, akik beilleszkedésével sem­mi probléma nincs, szüleikkel is jó a kapcsolat. Paróczi Tiborné lelkesen számolt be arról, hogy az idei nyáron az Eger melletti Bodonyban erdei óvodában vett részt húsz gyermek négy óvodapedagógus felügyeleté­vel. Bár öt napig a szülők nélkül vol­tak a kicsik, nagyon élvezték a kü­lönleges környezetet, a szokatlan szi­tuációt. A tábor sikere a folytatásra serkenti az óvodát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom