Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-01 / 202. szám

4 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA SZOLGALTATAS Véradásban jeleskedtek Rákóczibánya. A falunapi programhoz kapcsolódva, a közelmúltban tartottak vér­adást a településen. A Nógrád Megyei Vöröskereszt és Rákóczibánya Község Önkor­mányzata által szervezett eseménynek a nemrégiben felújított Támasz Idősek Klubja adott otthont. A szép számú véradó kellemes han­gulatban töltötte el az időt. Minden résztvevő ajándék papucsot kapott, a község ön- kormányzata pedig a folya­dékpótlásról gondoskodott s csokoládéval is kedveskedett. Az eseményt megtisztelte je­lenlétével a salgótarjáni vér­adó állomás vezetője is. Fotótárlat Balassagyarmat. Augusztus 27-én Pénzes Géza Apáczai-dí- jas tanár, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tanszakveze­tője nyitotta meg a Balassa­gyarmati Fotókör kiállítását. Szerzők: Bódis Péter, ifj. Csőri Miklós, Farkas István, lurta Ferenc, Kiss Nelly, dr. Kovács Árpád, Kovalcsik István, dr. Molnár Balázs, Pénzes Géza és Szugyiczki Zsolt A Balassa­gyarmati Fotókör ezt a kiállítá­sát a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére készítette el. A tár­lat, melyet Csemniczky Zoltán rendezett, szeptember végéig tekinthető meg a Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pont aulájában. KONCERT AZ ORGONÁÉRT Salgótarján. Az 1930-as évektől szolgálja a helyi református gyülekezetét a templom orgonája, amely régóta teljes felújításra szorul. Ennek megvalósítását célozta az itt nemrégiben megrendezett jótékonysági koncert is, ahol a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatá­si Intézmény tanárai, jelenlegi és volt diákjai léptek fel. A hangszer rekonstrukciójához csaknem kétmillió forint kell, az eddig össze­gyűlt pénz hétszázezer forint. Képünkön Széky Flóra és Tóth Tibor. Spangár-díjra pályázhatnak A világnap alkalmából Rétság. a helyi Spangár And­rás Irodalmi Kör idén is pályá­zatot hirdet vers és prózaírók részére, amelyen korhatár és témakör megkötése nélkül minden alkotó részt vehet. Az írásokat - amelyeknek terje­delme nem haladhatja meg az öt gépelt oldalt - digitálisan is kérik mellékelni. A pályamun­kák leadási határideje 2011. ja­nuár 15. A legjobbnak ítélt al­kotás elnyeri a Spangár And­rás emlékplakettet és a hozzá járó oklevelet. Az arra érdemes munkákat pedig a kör 2010. évi antológiájában s a kör hon­lapján is megjelentetik. Salgótarján. Tájfutó versennyel, vetélkedőkkel, előadással és szó­rakoztató programokkal tarkított rendezvényt szervez a Siketek világnapja alkalmából a Siketek és Nagyothallók Országos Szö­vetségének (SINOSZ) Nógrád Megyei Szervezete. A szeptember 11-i szombati eseményt 10 órától a tóstrandi Gyermektáborban tartják, a résztvevőket Tvarosek lózsefné, a SINOSZ Komárom- Esztergom Megyei Szervezetének titkára köszönti. Személyi kérdésekben is döntöttek Pásztó. A város önkormányza­tának képviselő-testülete intéz­ményvezetői pályázat elbírálá­sa és határidős feladatokhoz szükséges döntések miatt rend­kívüli ülést tartott pénteken. A testület tagjai az összes na­pirendi pontot elfogadták. Egye­bek mellett döntöttek a VI. Sző­lő és Borünnep megvalósításáról a Leader pályázat jelenlegi hely­zetét ügyelőmbe véve, a könyvtá­ri hálózat nem formális és infor­mális képzési szerepének erősí­téséről, valamint az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázat bútor beszerzésére be­adott pályázatokról is. Elfogadták a Pásztó Városi Ön- kormányzat Óvodája és Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája alapító okirat módosítá­sáról szóló javaslatot, majd az óvodai csoport- és iskolai osz­tálylétszámokat is jóváhagyták. Miután pedig a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkor­mányzati ösztöndíj pályázat 2011. évi fordulójához történő csatlakozásban is egyetértettek, az Európai Önerő Alap pályázat benyújtásáról szavaztak. A városközponti rehabilitáció változásbejelentés és pótmunka jóváhagyását, valamint a sze­méttelep rekultivációhoz szük­séges ingatlan cseréjét szintén elfogadták. Az ülés végén pedig a „Szőlőhegyi út végi belterület­be vonás kiegészítése a 084/4, 084/47 helyrajzi számú terüle­tekkel” című és Teleki László Vá­rosi Könyvtár és Művelődési Központ vezetői feladatainak el­látásáról szóló napirendi pon­tokban született döntés. SZEPTEMBER 1. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Egyed és Egon nevű kedves olvasóinkat! egyed. Görög eredetű név, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, je­lentése: pajzshordozó. Régóta használt a magyar formája. Van egy másik értelme is, egyént jelöl. Vezetéknévként is ismert. Védő­szentje: Szent Egyed apát, kolostoralapító. A Sopron megyei Egyed településen találták 1831-ben azt az Isis áldozócsészét, amely már akkor bizonyította, hogy az istennő tiszteletére az ókorban itt templom állt. egon. Több germán név becézéséből önállósult. Is­mert viselője Egon Erwin Kisch, a száguldó riporter, aki a XX. szá­zadi oknyomozó újságírás egyik legnagyobb alakja. Egyed napja a néphagyomány szerint a búza és rozs vetésének ideje. Ilyenkor fogják hízóra a disznót, hogy karácsony táján le lehessen vágni. Ha ezen a napon esik, esős ősz várható. A Nap kel: 6.02, nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kel: 22.37, nyugszik: 14.14. HUMOR MA MEG „OKTOBER VÉGI” HIDEG reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 16 °C 8”C, Balassagyarmat / J^-16 C Sz^^^rjánC Bát^iyterenye Rétság W? ” 9 °C Készíttette: P 22 C ( zones Nógrád megyében ma még erősödik a hideg. Gyakran viharos északnyugati szél fúj és változóan napos-felhős, főként délután zá- poros idő lesz. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 16, a 421 “c„ holnap reggeli minimuma 9 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön, pénteken nagyobbrészt napos idő. csak kevés, szór­ványos záporesó és lassú, kismértékű felmelegedés valószínű. Szombaton, vasárnap ismét változékonyabbra fordul az idő ismét­lődő záporokkal. Orvosmeteorológiai hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős, északnyugati széllökésekre, a közutakon külön figyelmet kell fordítani Különösen a szélre merőle­ges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 18- 20 X 19- 22 X 20 X 20 X 19 X 21 X Egy Bckó moziba megy, és meg­lepetten tapasztalja, hogy mellette egy kutya ül. A kutya elmélyülten nézi a ülmet, a vidám jeleneteknél nevet, a szomorúaknál sírva fa­kad. Előadás után kíváncsian kísé­ri a hazafelé tartó kutyát A kutya bemegy egy házba, ahol egy nő már várja.- Magáé ez a kutya? - szólítja meg a nőt- Igen, miért?- Ez fantasztikus, mellettem ült a moziban és nézte a filmet A vi­dám jeleneteknél nevetett, a szo­morúaknál sírva lakadt.- Mit láttak?- A Háború és békét- Hát ez nagyon furcsa, nem is értem, hogy lehet.. - mondja a gaz­da.- Ugye? Maga is csodálkozik?- Hát persze. Hiszen amikor a könyvet olvasta, azt végig nagyon unta... lósnő az ügyfélnek:- A tenyeréből az látszik, hogy Önt a jövő héten virágokkal és di­csérő szavakkal árasztják el...- Ez remek! Micsoda megtisz­teltetés!- Á, ez csak természetes egy te­metésen... * * * Pistikét és Mórickát megkér­dezi a tam'tó néni:- Pistike, te mi leszel felnőtt korodban?- Rendőr.- Az szép .szakma. És te Móric­ka?- Én bűnöző.- Miért bűnöző?- Hogy együtt játszhassak Pis­tikével! * * *- Mondja lean, miért iszik üres pohárból?- Mert nem vagyok szomjas, uram. .BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ a Cserhátvidéke Takaréknál! 100-500 ezer Ft-ig, kamat: 16-20 %, (az adósminősítéstől és az összeg nagyságától függően) hitelbírálati díj és kezelési költség felszámítása nélkül, lejárati idő: maximum 24 hó, THM: 21,30-23,71% (200.000 Ft folyósítása 24 hóra). Igényelhető mindazon szülők részéről, akiknek óvodás, iskolás, középiskolás, egyetemista tanuló gyermeke van, a Cserhátvidéke Tksz. 14 kirendeltségénél aug. 16-tól szept. 30-ig. igazgatóság a szél jelentős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. | Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő Parlagfű magas R Augusztus 30-i 3 4 15 17 23 27 30 32 34 37 Libatopfélék magas j előrejelzés: www.eumet.hu Gombák magas Renó nyerőszámok 38 39 40 44 60 62 64 66 76 79 NAPI HOROSZKÓP szűz (Vili. 24—IX. 23.). „Szeptember, szép ember”. Szent Mihály ha­va kiváló utazásra, ám ha a munkája ezt most nem teszi lehető­vé, a vénasszonyok nyara is ad lehetőséget a kikapcsolódásra. mérleg (DC 24—X 23.). Keresztülhúzzák a számítását, ezzel fel­bosszantják. Feszült idegekkel hallgatja a híreket. Kétség- beesetten keres kiutat az anyagi csődhelyzetből. skorpió (X. 24—XI. 22.). Kiszámíthatatlan helyzetek várnak ma Önre. Ha szakmai vitába keveredne kollégáival, fékezze bírá­ló hajlamát. A kioktatás most nem célravezető. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Utolsó negyedben a Hold, s Ön lázas igyekezettel veti magát a munkába. Munkatársai némi de­rültséggel szemlélik ezt a küzdelmet. bak pai. 22—1.20.). Kiváló hatások érik. A társasági összejövete­leknek kedvez a bolygóállás. Minden egyes lehetőséget ra­gadjon meg. Eljött a cselekvés ideje. vízöntő (1.21-11.20.). Érezze jól magát! Ne hagyja, hogy mások rossz kedve az Ön hangulatán nyomot hagyjon. Legyen nyi­tott az új események befogadására. halak (II. 21-111.20.). Magánügyei és magánélete kissé háttér­be kerülnek. Ragadjon meg minden új lehetőséget! Szerez­zen új barátokat. kos (III. 21-IV. 20.). Életörömmel telített. Kitűnő passzban van. Egész fellépése erőt, energiát sugároz. Munkáját gyorsan és hibátlanul végzi. Alig várja az újabb feladatokat. bika (IV. 21—V. 20.). Ma mindenben nyerő, senki sem veheti el Ön­től a győzelmet Kirobbanó formába van, amit ki kell használnia, egyébként csodálatos élményektől fosztaná meg magát. ikrek (V. 21—VI. 21.). Az első tanítási nap bővelkedik izgalmak­ban. Találkozik a régi iskolatársakkal, akik vidáman tűnnek fel. Kezdődnek a munkás hétköznapok. rák (VI. 22-VII. 22.). Keményen összetűznek a párjával egy har­madik miatt. Ne rontson ajtóstól a házba! Kis lépésekkel, hig­gadtan is rendezhetik a helyzetet. oroszlán (VII.23-V1II.23.).Még mindig a munkahelyi mendemon­dák a legfontosabb témái napjainak. Minden csoda (és pletyka) három napig tart Fogyó Hold után újhold következik! NÓGRÁD :t HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom