Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-27 / 224. szám

16 2010. SZEPTEMBER 27., HÉTFŐ Már csak két kérdőjel KOSÁRLABDA. A keret többjátéko­sának apróbb-nagyobb sérülése, betegsége miatt az SKSE együt­tese kénytelen volt lemondani az elmúlt hét végére tervezett brnói nemzetközi tornán való részvé­telt, így a megyeszékhelyi gárda legközelebb csütörtökön, a baj­noki rivális Marso-Vagép Nyír­egyháza KK otthonában szerepel előkészületi mérkőzésen. A sza­bolcsi találkozón már minden bi­zonnyal pályára léphet a társak­hoz a jövő hét elején csatlakozó Robert Jarvis, valamint az ame­rikai irányító honfitársa, a szer­ződését a napokban szignáló Carl Mitchell is. Utóbbi kosaras nem számít ismeretlennek ha­zánkban, sőt szőkébb pátriánk­ban sem, hiszen az Egri Fekete vetően számos észak-, illetve la­tin-amerikai ligában (WBA, ABA, CBA, Venezuela, Domini­ka, Mexikó) megfordult, legutób­bi alakulatát a KKC Egist pedig 2009-ben a jó hírű koreai pontva­dászat bajnoki címéhez segítette. A két tengerentúli légiós érkezté- vel, valamint a munkába hétfőtől bekapcsolódó Vavra András új­bóli csatasorba állásával már csupán egyetlen hely kiadó a tarjáni keretben, ám a klub veze­tői a harmadik külföldi kiválasz­tásával kapcsolatban szeretnék kikérni az új vezetőedző vélemé­nyét is. Az illetékesektől szárma­zó információ szerint ugyanis akár hamarosan véget érhet a Maros Kovácik két héttel koráb­bi távozásával előállt „interreg­A korábbi egri kedvenc, Carl Mitchell honfitársával, Robert Jarvissal egye­temben a héten csatlakozik az SKSE keretéhez Sasok tagjaként 2003-ban a sal­gótarjáni Szert Sándor-emléktor- nán is láthattuk játszani a most harmincegy esztendős kosarast. A hevesi színekben egy NB I/B- s aranyérmet (a 2003-2004-es szezonban átlagban 22 ponttal és 10 lepattanóval vette ki a ré­szét csapata szinte hibátlan baj­noki meneteléséből), valamint egy zsákolóbajnoki címet szer­ző, s a 2003-as budapesti Kelet - Nyugat kosárgálán 25 pontjával és 11 lepattanójával a győztes ke­letiek egyik legjobbjának bizo­nyuló 206 centis magasbedobó magyarországi légióskodását kö­num” állapot, de az már most is biztosnak tűnik, hogy hétfőn a felek megállapodása értelmében egyelőre meg nem nevezett tré­ner irányítja a gárda edzését. Ugyancsak érdekes hír lehet az együttes szimpatizánsai szá­mára, hogy az SKSE október 2- án, vagyis most szombaton kö­zönségtalálkozóval - s amennyi­ben sikerül megfelelő ellenfelet találni, egy bajnoki főpróbának is beillő barátságos mérkőzéssel - egybekötött kosaras napot tart a városi sportcsarnokban, mely­re minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. SPORTTUKOR Tartalékosán is biztos Skorpió-siker futsal NB I, regionális bajnokság, nők H.P. NBI, 1. forduló Skorpió SE-1. DFC Group Salgótarján - ELTESE6-2(5-l) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, vezette: Marcsok J., Cséki J. Salgótarján; Vukovics - Tóth E, Fe­hér, Gál, Szklenár. Csere: Hangonyi, Baranyi. Edző: Pusnik Zoltán. ELTE SE: Szabó A. - Szlá­vi, Molnár Zs., Farkas M., Albert Csere: Galgócz, Vida, Barabás, Sza­bó V, Baksai, Pfundtner. Edző: Si­mon Gábor. GL: Fehér (1., 4., 14., 15.), Gál (2.), Szklenár (28.), ill. Molnár Zs. (17.), Pfúndner (36.). Sárga lap: Fehér (35.). Jók: Vukovics (a mezőny legjobbja), Tóth E, Fehér, Szklenár, Gál, ill. Molnár Zs., Farkas M., Pfundtner. A rendkívül tartalékosán, mind­össze hat mezőnyjátékossal kiálló Skorpió a középkezdést követően azonnal támadólag lépett fel, s a hazaiaknak alig több mint fél perc­re volt szükségük ahhoz, hogy fel­törjék megilletődöttnek tűnő rivá­lisuk védelmét A tarjániak Fehér Vivienn vezető gólját követően is futószalagon alakították ki helyze­teiket, s bár Szklenár még a csupán a kapufát találta telibe, Gál tíz mé­teres, bal felső sarkos bombájánál, illetve Fehér közeli lövésénél már nem volt mentség a megzavarodott fővárosiak számára. A villámgyor­san háromgólos hátrányba kerülő ELTE csapatának öt perc elteltével sikerült rendeznie sorait, s a szorí­tásból kiszabaduló újoncgárda a folytatásban egyre többször tesz­telte Vukovics éberségét A hazai hálóőr azonban rendre a helyén volt sőt a némileg visszább húzó­dó, s kontrákra berendezkedő há­zigazdák a félidő hajrájához köze­ledve Fehér újabb két góljával to­vább növelték a különbséget igaz a hazai támadó negyedik találatá­ra a szép összjáték végén eredmé­nyes Molnár Zsófia révén szinte postafordultával érkezett a válasz. A találkozó második félideje azu­tán már jóval kevesebb eseményt hozott, az első tíz perc egyetlen iga­zán említésre méltó momentuma, Szklenár pontos lövése azonban végleg el is döntötte a találkozó sor­sát Hiába vette át ugyanis egyre in­kább fáradni látszó ellenfelétől az irányítást a lefújásig hátralévő idő­ben a felbátorodó ELTE, a vendé­gek játékosainak mindössze egy­szer, Pfúndner közeli gurításánál sikerült túljárniuk a mezőny leg­jobbjának bizonyuló Vukovics Andrea eszén. Pusnik Zoltán: - A rengeteg hi­ányzó miatt a mérkőzés előtt ki­egyeztem volna egy szerényebb különbségű győzelemmel is, de a rendelkezésre álló játékosok a ta­lálkozó folyamán megmutatták, hogy tudnak küzdeni. Az első félidőben ráadásul a hajtás helyenként kimondottan jó játékkal is párosult, így a három pont sorsa gyakorlatilag a szünet­re el is dőlt Megérdemelt sike­rünkhöz nagyban hozzájárult a bravúrok sorát bemutató Vukovics Andrea kiváló kapustel­jesítménye, de a mérkőzést gya­korlatilag végigjátszó Tóth-Gál- Szklenár-Fehér négyes tagjai is minden dicséretet megérdemel­nek. További eredmények: Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz Univerzum-Aramis 3-2 (1-1), Kiskunfélegyházi Mókusok - Tolna-Mözsi FSE 0-2 (0-0), Vesta- Persecutor - Galaxis NFE 4-2 (2-0). A Ferencváros - Szegedi AK-Boszorkányok mérkőzést el­halasztották. A bajnokság állása 1. Skorpió SE 1. 1 0 0 6-2 3 2. Vesta-P. 1 1 0 0 4-2 3 3. Tolna-Mözs 1 1 0 0 2-0 3 4. Miskolci Sz. 1 1 0 0 3-2 3 5. Szeged 0 0 0 0 0-0 0 6. Ferencváros 0 0 0 0 0-0 0 7. Univerzum-A 1 0 0 1 2-3 0 8. Galaxis NFE 1 0 0 1 2-4 0 9. Kiskunfélegyti. 1 0 0 1 0-2 0 10. ELTE SE 1 0 0 1 2-6 0 —“fehér Regionális bajnokság, 1. forduló Dorogházi sikerekkel kezdődött a regionális női fútsal-bajnokság idei pontvadászata, melynek nyi­tó fordulóját Érsekvadkerten ren­dezték meg az elmúlt hét végén. Az elsősorban a Gyurcsák Zsuzsa- Végh Éva-Végh Eszter trió gólerős­ségére alapozó Toldi DSZSE csu­pán a nagy rivális Buják elleni rangadót adta döntetlenre, így az első játéknapot követően vezeti a hétcsapatos mezőnyt. Folytatás most szombaton Egerszalókon, ahol már a címvédő Dobó Katica SE Eger, illetve az egy év kihagyás után visszatérő Héhalom SE is be­kapcsolódik a küzdelmekbe. Eredmények Érsekvadkert SE - Buják! SC Cserhátgyöngye 3-3 (2-3) Érsekvadkert Kovács M. - Molnár H., Jamrik, Mácsik, Jakubecz. Csere: Barák, Beke, Mrekvicska, Zachar, Kovács A., Ruzsin, Halászi. Edző: Kristóf Já­Vivien (fehér mezben) négy­szer talált be az újonc hálójába nos. Buják: Nágel - Pásztorné, Kusnyár, Laczik, Tóth E. Csere: Buda, Hlavacska, Illés, Jónás, Danyi. Játékos-edző: Pásztor Sándorné. Gl.: Jakubecz (2), Ruzsin, ill. Tóth E. (3). Mátraszőlősi KSE - Toldi DSZSE Dorogiláza 1-14 (0-6) Mátraszőlős: Kovács Dzs. - Za­gyi, Szabó G., Peti, Kovács E. Cse­re: Lukács, Geczkó. Edző: Seszták László. Dorogháza: Bodorné - Re­zes, Végh E., Végh É., Gyurcsák. Csere: Hajdú K. Edző: föntér Zol­tán. GL: Kovács E. (25.), ill. Gyurcsák (7), Végh É. (3), Végh E. (3), Hajdú K. Érsekvadkert SE - Mátraszőlős KSE 8-0 (5-0) GL: Mácsik (3), Molnár (2), Beke, Barák, Kovács A. Toldi DSZSE Dorogháza - Bujáid SC Cserhátgyöngye 1-1 (0-0) GL: Végh É., ill. Tóth E. Bujáid SC Cserhátgyöngye - Mátraszőlős KSE 4-0 (2-0) GL: Tóth E. (2), Buda, Pásztorné. Érsekvadkert SE - Toldi DSZSE Dorogháza 1-3 (1-1) GL: Mácsik, ül. Végh E. (2), Végh É. A férfiak is megkezdik A Monori SE elleni hazai ta­lálkozóval hétfőn este nyolc órától megkezdi szereplését az NB Il-es férfi futsal-bajnokság Keleti csoportjában a Salgótar­jáni VSC együttese. Érdekes­ség, hogy megyénk az erőseb­bik nem országos versengésé­ben legutóbb majd’ egy évtize­de képviseltette magát, s 2001/2002-ben az ugyancsak másodosztályú salgótarjáni Complex Montage remek alap­szakaszbeli menetelést követő­en csupán osztályozó mérkőzé­seken bukta el az élvonalba ju­tást. Hornyák János formálódó­ban lévő alakulatától hasonló­an veretes eredménysor persze még aligha várható, ám a kö­zépmezőny második felét min­denképpen megcélozhatják a megyeszékhelyiek. Az NB Il-es férfi futsal- bajnokság Keleti csoportjának me­zőnye: Borsod Volán Miskolc II., Gödöllő Bikák, Kartali FSE, Monori SE, MVFC Berettyóújfalu II., Nagykáta SE Futsal, Salgótar­jáni VSC, Soroksári TE, Szegedi TE EHÖK SE, Szentesi VSK, Újszegedi TC. Alonso rajt-cél győzelme Szingapúrban formai Fernando Alonso, a Fer­rari pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Szingapúri NagydíjaL A 61 körös száguldáson a kétsze­res világbajnok spanyol autóver­senyző mögött a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, míg csapattársa, Mark Webber a harmadik. Webber továbbra is ve­zeti a vb-pontversenyt, az első rajt­kockából induló Alonso pedig, aki idei negyedik futamgyőzelmét aratta, feljött a második helyre, mi­után a brit Lewis Hamilton (McLaren) a 36. körben egy ver­senybaleset következtében kiesett Nagyobb gond nélkül zajlott le a rajt, Alonso megőrizte első he­lyét, és mögötte sem változott a sorrend. Vitantonio Liuzzi autója a második körben leállt, ám az olasz olyan rossz helyen „parkolt le” a Force Indiával, hogy be kel­lett küldeni a biztonsági autót A pilóták többsége gyorsan kereket cserélt, Alonso, Vettel, Hamilton és Button azonban maradt. Hamilton a 29. körben járt először a boxutcában, Alonso, Vettel és Button ekkor még kint maradt. Egy körrel később Alonso és Vet­tel egyszerre cserélt kereket, ami után a spanyol érkezett vissza el­sőként. A 32. körben a japán Kobajasi Kamui (Sauber) és a bra­zil Bruno Senna (Lotus) összeütkö­zött, a két gép használhatatlanná vált, akadályozta a forgalmat, ezért másodszor is beküldték a bizton­sági autót A 36. körben Hamilton és Webber akaszkodott össze egy előzési kísérlemél, a brit autója összetört, így kiesett, akárcsak két hete Monzában. Az utolsó körben Heikki Kovalainen Lotusa kigyul­ladt, de a finn kért egy tűzoltópa­lackot és ő maga oltotta el a lobo­gó lángokat. A hajrában Vettel még üldözőbe vette Alonsót, de mér nem tudta megelőzni a spa­nyolt A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) ezúttal sem födött beleszólni a „nagyok” versengésébe, 13. lett A Szingapúri Nagydíj végered­ménye: 1. Alonso (Ferrari), 2. Vet­tel (Red Bull-Renault), 3. Webber (Red Bull-Renault), 4. Button (McLaren-Mercedes), 5. N. Rosberg (Mercedes), 6. Barrichello (Williams-Cosworth), 7. Kubica (Renault), 8. Sutil (Force India- Mercedes), 9. Hülkenberg (Williams-Cosworth), 10. Mássá (Ferrari), 11. Petrov (Renault), 12. Alguersuari (Toro Rosso-Ferrari), 13. M. Schumacher (Mercedes), 14, Buemi (Toro Rosso-Ferrari), 15. Di Grassi (Virgin-Cosworth), 16. Kovalainen (Lotus-Cosworth). A világbajnoki pontverseny él­csoportjának állása. Pilóták: 1. Webber 202 pont, 2. Alonso 191,3. Hamilton 182, 4. Vettel 181, 5. Button 177, 6. Mássá 125, 7. N. Rosberg 122,8. Kubica 114. Csapa­tok: 1. Red Bull-Renault 383, 2. McLaren-Mercedes 359,3. Ferra­ri 316,4. Mercedes 168,5. Renault 133. GUMIKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ <jgy ABRONCSOK MMKIbSI Salgótarján, Füleki út 48. Tel./fax: 32/511-820. mtósátmm mmmwitíá nmmúk

Next

/
Oldalképek
Tartalom