Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-24 / 222. szám

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK 11 „REX-HUMANUM” TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. 1T(32) 431-544 I24óróügy^ „Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet. “ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy MAYER TIBORNÉ sz. Longauer Valéria életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. október 1-jén (pénteken) 15 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik egy szál virággal elbúcsúztatják. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. IPOLYI JÁNOSNÉ sz. Kovácsik Éva 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2010. szeptember 28-án (kedden) 13 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „Búcsúszó, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt. Elmentél, de gondolatainkban velünk maradsz. ” Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy VERBÓISÁNDOR 48 éves korában elhunyt. Temetése 2010. szeptember 25-én (szombaton) 12.30 órakor lesz a nógrádmegyeri temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÁNDOR VILM0SNÉ sz. Kristóf Rozália (Rózsika) volt salgótarjáni lakos életének 86. évében elhunyt. Temetése 2010. szeptember 27-én (hétfőn) 14.30 órakor lesz a karancsaljai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Az ATI 2010. szeptember 28-án, 15 árakor A-, B-, C- és C+E-kat. szeméiypépkocsi- ___yezetőitanfolya^ Ingye nes tankönyv, motorkölcsönzési lehetőség, számítógépes elméleti oktatás és vizsgarendszerü számitógépes gyakorlás. Többszöri részletfizetési kedvezmény. GKI tanfolyamokat szervezünk. Salgótarján, Rákóczi út 30. Tel.: 32/410-643. Mobil: 30/985-1869. HIRDETÉS _________IHQATLAH_________ SZÉCSÉN YBEN könnyűszerkezetes családi ház áron alul eladó. Érd.: 06-20/590-8825 *07671* K1STERENYÉN, a Csentén, csendes helyen építési telek eladó. Érdeklődni: 0620/9670586; 32/783-907. *0783i* NAGYBÁTONYBAN eladó kétszobás, erkélyes, 54 m2-es téglalakás pincével. Ár: 4,79 M Ft. Tel.: 06-20/9849-283. -07939­HEVES határán 120 m2-es ház-nyaraló, 2200 m2-es kert (dupla garázs, kandalló, fitnesz, gépesített + bútorozott) eladó. A környéken több termálfürdő és horgászpa­radicsom. Szemben presszó és lovaglóisko­la. Ár: 4,6 M Ft. 06-30/458-7724, e-mail: rys@nethun.hu *08082* EGER lajosvárosi parkosított, kertes családi ház nagy telekkel, sok melléképülettel el­adó! Tel.: 30 9 159 180. *08i30* _________JÁRMŰ_________ EL ADÓ 1991-es Maruti 800 SB, műszaki 2012.08.06-ig. Csere is érdekel: aggregátor, tűzifa, robbanómotoros szivattyú. Érd.: 06- 32/490-144,18 óra után. *08177* ÁLLAT 11 hetes, barna dobermann szuka eladó! 30/229-0010 *08i2i* TIBET terrier kiskutyák eladók! 20/555- 3236 *08122* MALACOK, hízók, süldők eladók. 30/275- 8352 *08153* TÖMNI való fehér és májkacsa, tojójérce kapható. Endrefalva, major. 06-30/9788- 824 *08176* ÁLLÁST KÍNÁL KÜLFÖLDI gyakorlattal rendelkező szakmun­kásokat keresünk sertésvágó vonalra. 06- 20/330-9214, 06-1/299-0286. *08074* ____szoloAltatAs____ BU RKOLÁST, csempézést, lamlnálozást és egyéb kőművesmunkát vállalok. 06- 20/293-1348 *08i55* PALATETÖK átfedése színes, szórt, mediteránmintás bitumenes lemezzel, bon­tás nélkül, www.pala-lagad.hu 06-20/9874- 669 *08167* ________OKTATÁS________ MA SSZÁZSTANFOLYAM Salgótarjánban ok­tóber 01-től kedvezményekkel. Munkaválla­lásra alkalmas! www.vitalitasiroda.hu 70/274-1339 Nytsz.: 14000607. Akkr.lsz.: AL-1504. *07898* FAKITERMELŐ - (fűrészes), gépkezelő, ka­zánfűtő tanfolyamra még lehet jelentkezni. 06-20/9134-362 Fekete Zoltán. Ny. sz.: 01034-2008 AL: 2184. *osio2* 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Ökoházak építészeti magazinműsor 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 23. Salgótarjáni Ugrógála 19.38 Levelek az ősztől 19.45 Dalest a JAMKK kertjében 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Fantom harcosok (amerikai akciófilm) _________UTAZÁS_________ HA JDÚSZOBOSZLÓI üdülés a Magyar Rádió üdülőjében félpanzióval, 18 500 Ft/fő/héttől. Érd.: 06-30/354-0901. •08072* MEZŐOAZPASÁQ FÉMZÁROLT lucernamag, fükeverékek, éve­lőrozs, bükköny, rozs, folyamatosan kapha­tó. 06-30/304-1438, 06-22/585-076. *07533* CSÖVES kukorica eladó. 30/275-8352 •08154* Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. FM radio 100.4 FOCUS HOGY MIÉRT PONT A RÁDIÓ FOCUS? • mert a Mié*Uc, •mert izó'ialco'ztató-, • mert /uzWunuf, •mert SZERETEM! ...és ÖN próbálta már? RÁDIÓ FOCUS! A helyi rádió! www.radiofocus.hu Hotel Kastély Szirák 4*-os kastély szálló, étteremmel, wellness részleggel, játékteremmel keres több éves szállodai gyakorlattal rendelkező szállodaigazgatóhelyettest 30-40 km-es körzeten belül. A jelentkezés feltétele: • 30-40 év közötti férfi • Angol és német nyelv minimum középfokú ismerete szóban és írásban • Több éves szállodai tapasztalat • Sikeres munka igazolása • Főiskolai vagy egyetemi diploma • „B” kategóriás jogosítvány Munkavégzés helye: Hotel Kastély Szirák, Petőfi u. 26. Jelentkezés módja: Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: info@kastelyszirak.info MÁV ÁRVERÉSI FELHÍVÁS Ingatlan értékesítésére A MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) (továbbiakban: Kiíró) nyilvános árverést hirdet a tulajdonában lévő alábbi ingatlanok értékesítésére. Az árverés lebonyolítója a MÁV Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 11.) (továbbiakban: MÁV Vagyonkezelő Zrt.), a kiíró képviseletében. Sor szám Település Helyrajzi szám Művelési ág Terület /ha, mV Árverési biztosítás Ft Kikiáltási ár nettó Ft Értékesítés módja 1 Salgótarján (Somoskőújfalu) 9732/3 közforgalmú vasút 2713 110.000.­l.lOO.OOO.­árverés Árverés helye, ideje: 3530 Miskolc, Szemere u. 26., II. em. 248 sz. szobában, 2010. október 28. (csütörtök) 10 óra Az árverési eljárással és az ingatlanok megtekintésének lehetőségével kapcsolatban további információval szolgál Gazdus László (tel:06/l/514-13-50; 06-30-828-5530) értékesítési szakelőadó, munkaidőben 9-15 óra között. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. az árverési hirdetményt indoklás és költségtérítés (kivételt képez a megvásárolt dokumentum árának kamatnélküli visszafizetése) nélkül visszavonhatja. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. az árverési hirdetményt és a részletes Árverési kiírást kiegészítheti, illetve módosíthatja, visszavonhatja az árverés idejét megelőző 7. napig. Miskolc, 2010. szeptember 24. MÁV Vagyonkezelő Zrt. Területi Központ Miskolc 3530 Miskolc, Szemere u. 26. www.mav.hu www.mav-vagyonkezelo.hu Fórum a Széchenyi Kártya programról NMH-információ Salgótarján. A kormány prog­ramja a magyar gazdaság talp- ra-állításában nélkülözhetetlen szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozói szektornak. A Széchenyi Kártya egyedülálló sikereire építve a kibővült Szé­chenyi Kártya Program a hazai kkv-szektor működéséhez, fej­lődéséhez biztosítja a szüksé­ges kedvezményes hiteleket. A vállalkozók a jól ismert Széche­nyi Kártya mellett augusztus el­sejétől Széchenyi Forgóeszköz hitelt, szeptembertől Széchenyi Beruházási hitelt, és a jövő év elejétől Széchenyi Önerő hitelt igényelhetnek. A KA-VOSZ Zrt., a Nógrád Me­gyei Kereskedelmi és Iparkama­ra (NKIK), valamint a Vállalko­zók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete e témában rendez gazdasági fórumot, melyen vá­laszt kaphatunk például arra, hogyan tudja segíteni a Széche­nyi Kártya Program a kkv szek­tor fejlődését, növekedését, illet­ve hogyan juthat egy vállalkozás összességében akár 100 milliós forráshoz? A rendezvényre szeptember 28-án 15.30 órai kezdettel kerül sor az NKIK salgótarjáni székhá­zéban. A program_házigazdái: Martini Ferenc, a KA-VOSZ Zrt pénzügyi vezetője, dr. Tordai Pé­ter, a Nógrád Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara elnöke és Sza­bó Károlyné, a VOSZ Nógrád Me­gyei Szervezetének társelnöke. Szakmák dicsérete NMH-információ Salgótarján, a Nógrád Megyei Szakképzés Szervezési Társu­lás (TISZK) és a Nógrádi Gazda­ságfejlesztő Nonprofit Kft. szak­mai és tanulmányi versenyeket szervez a TISZK intézményei­ben tanuló diákok részére. A „Szakmák dicsérete - szakmai és tanulmányi verseny 2010” elnevezésű programsorozat egyebek mellett azért is figye­lemre méltó, mert hasonló, önálló szervezésű megmérette­tésre korábban nem került sor megyénkben. A tanulmányi versenyekre szeptember 27-29. között a TISZK salgótarjáni székhelyén kerül sor. A tanulmányi verse­nyen nem iskola válogatottak­ban, hanem véletlenszerűen ki­alakított csapatokban versenyez­nek a tanulók. A megmérettetés egy elméleti feladatsorból és egy gyakorlati feladatból áll. A szak­mai versenyeken - melyek kü­lönböző helyszíneken több szak­mában szeptember 17, október 8 között kerülnek sorra - a tanu­lók egyénileg, gyakorlati felada­tok megoldásával mérik össze felkészültségüket, fognak verse­nyezni. A verseny csak gyakor­lati feladat megoldásából áll. A fodrász, pincér, panziós; fa­lusi vendéglátó, élelmiszer- és vegyi áru eladó szakmai verseny az utolsó napon, október 8-án délelőtt 9 órai kezdettel a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokhan lesz. Ennek érdekessége, hogy a megmérettetésre a küzdőtéren kerül sor, az érdeklődők pedig a nézőtérről tekinthetik meg az említett szakmák legjobbjainak szakmai fortélyait, érdekessége­it. Ezt követően 14 órakor rende­zik meg a programsorozat záró­ünnepélyét, melyen a díjak ki­osztására kerül sor. II. Romanap Pilinyben Szenográdi Ferenc Pfey. A közelmúltban, a helyi Ci­gány Kisebbségi Önkormányzat II. alkalommal rendezte meg a ro­ma napot, amelynek fő program­ja, a roma hagyományőrző kultu­rális csoportok bemutatója volt A vendégeket Lehoczki Szabolcs, a község polgármestere, Csikós Árpád a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnö­ke, Oláh Ferencné szervező, a he­lyi Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat vezetője köszöntötték. A színpadon fellépett a helyi, az endrefalvai, szécsényfelfalusi, ludányhalászi, karancssági, pata­ki, etesi, karancslapujtői roma hagyományőrző csoportjai, szó­listái. A gyermekek részére vetél­kedőt szerveztek. Volt bodaksütő verseny, Oláh Ferenc a kosárfo­nás „titkaiba” avatta be érdeklő­dőket Aki kíváncsi volt a jövőjé­re, az meglátogathatta a jósnőL Kígyórétest készítettek, amelyet meglehetett vásárolni, a bevételt az iskola és az óvoda szülői mun­kaközösségének ajánlották fel, hogy azt a gyermekek javára for­dítsák. Oláh Ferencné, lapunknak azt mondta: Céljuk a közös szórako­zás, a roma kultúra hagyománya­inak ápolása, bemutatása. Csikós Árpád a következőképp értékelte a romanapot: - örülök, hogy a cigányok, és a nem cigá­nyok együtt szórakoznak. Sajnos kevés olyan alkalom van, ahol a ci­gányság és a társadalom többségi tagjai együtt tudnak szórakozni, kikapcsolódni. A közös munkahe­lyek megszűntek, ezzel az érintke­zési pontok is. Nincs más alkalom a közös találkozásokra, az együtt szórakozásra, mint az ilyen ren­dezvények. Jó a hangulat, reme­kül érzem magam, s külön örü­lök, hogy a rendezvényt a község polgármestere nyitotta meg. IO! WK, ELADNA? M SEGÍfflK! A Nógrád Megyei Hírlapban minden Nógrád megyei LAKOSSÁGI hirdetőnek ÜPCÁ Pál 1 SOROS apróhirdetés //S') !) 1 I P) f“ (Az akció visszavonásig érvényes!) L—L! 1 I O

Next

/
Oldalképek
Tartalom