Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-17 / 216. szám

10 2010. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK INTERJÚ „Életem hátralévő éveiben alkotni, maradandót" Maczó László, Bér polgármesterjelöltje nem csak béri, de térségfejlesztő programmal is készül (Folytatás az 1. oldalról.) Nevezetesen: független polgár- mesterként gondoskodni falujá­ról, s a térségről - a „régi” csapa­tával. ■ ,JV polgármesteri hiva­tás nem rangot, nem cí­met jelent számomra, hanem szolgálatot.”- mondja a jelölt, aki ezúttal mint társadalmi megbízatású je­lölt indul a polgármesteri szé­kért. Az ízig-vérig béri Maczó László beszélgetésünk alkalmá­val sokszor hangsúlyozta: tenni akar a szülőföldjéért! Egész hosszú listája van arról, mit csinálna másként, mint előd­je, s mivel lendítené fel a telepü­lés életét. Béri unikum a testvérekkel Mint mondta, szeretne olyan hagyományt teremteni a község azt mindenképp erősíteni kelle­ne - emelte ki Maczó László, aki Kárpátalján, Délvidéken és Hor­vátországban is kutatni fog test­vérek után.- A falunapot és az azzal ösz- szekapcsolt „mónárkalács- sütést”, valamint a testvértele­pülések fogadását természete­sen a településünk egyik leg­szebb részén kell, hogy tartsuk - mondta a jelölt, aki az ifjúsági ház mögötti részt szemelte ki er­re a célra. A gyönyörű, több foci- pályányi zöldövezetben lévő többszázéves fák közé szeretné visszaépíteni azt a szabadtéri színpadot is, amely a kulturális programok színteréül szolgálna. Európai színvonalon Hogy Bér európai színvonalon tudja fogadni az érkező vendé­geket, fontos szerep jutott az utak állapotának javítására is a jelölt programjában. Égető prob­léma a Petőfi köz és a temető fe­lé vezető út rendbetétele, kikátyúzása, és a Petőfi-köz lezúzalékolása is. Mindezek mellett pedig a Bért elkerülő V út leaszfaltozása is szerepel kodna a jelölt. Az orvosi rendelő kapcsán Maczó László elmond­ta, hogy szeretné visszaállítani a faluban azt a rendet, hogy az or­vos heti kétszer fogadja Béren a betegeket.- A közbiztonságon is lenne mit javítani, és véleményem sze­rint viszonylag egyszerűen le­hetne orvosolni ezt a problémát, hiszen Bér zsáktelepülés - véli a jelölt. A közbiztonság elősegí­tése érdekében térfigyelő kame­rákat szeretne kihelyeztetni a falu több pontján is, elsősorban a hivatal környékén, ahol még sebességkorlátozó táblák is lennének, a kocsik rendszámá­nak könnyebb azonosítása ér­dekében. detté nyilvánításán dolgozik, amely még ma is őrzi az 1660- as évekbeli pincéket. - Mivel itt, Béren nőt­dulna az ösvény: a falu köz­pontjából és a világviszonylat­ban is egyedülálló vulkanológiai érdekesség nevét viselő hoteltől. A jelölt el­mondta, szeretné, ha a lá­togatók rendezett, szép terepen juthatnának el a híres andezit-osz­lopokhoz, amelyek­ről egyébként 1991- ben Juhász Árpád, geológus a követke­zőket írta az Andezit Hotel vendégkönyvé­be: ,A kőorgona fenn, a hegytetőn a maga nemé­ben egyedülálló geoló­giai csoda. Andezit­ből alig van a vilá­életében, amely Nógrád megyében és B ren is unikumnak számítana. Hosszas gondolkodás után a „mónárkalács-sütés” mellett döntött csa­patával, amelyet Bér falunapjával kapcsol­na össze. A településen ugyanis régen volt már faluün­nep. Maczó szerint kellenének az olyan események, amelyek kimozdítják otthonukból a falu­belieket, összehozzák a régi cim­borákat, a különböző generáció­ra egészen 2002-ig nyúlnak vissza, amikor is a MÓL szén- hidrogént keresett Béren és kör­nyékén, összesen tizennégy nyomvonalon. Kilencvenhét mé­teres szélességben és háromezer méteres mélységben kerestek olajat és gázt. 1400 méter mé­lyen, az egyik feltáró fúrás alkal­mával találtak is gázt, ami azon­ban ennél sokkal fontosabb: 1100 méteren olyan kincsre buk­kantak, ami egészen más profilt kölcsönözhetne Bér községnek. Ez pedig nem más, mint a 87 fo­kos termálvíz. - Köztudott, hogy Nógrád megye legmelegebb ter­málvize Béren található - vezeti fel nagyszabású terveit Maczó László - és sajnos megyénkben még nincs termálfürdő. Fontos­nak tartom, hogy kihasználjuk a most még az anyaföld mélyén csordogáló víz adta lehetősé­geket, hiszen az előzetes fúrások, mérések, elemzések alapján jó vízhozamra (12- 13 m3 óránként) és kitűnő minősé­gű vízre tehetünk szert - hangsú­lyozta a polgár­mesterjelölt. A dokumentu­mok alapján a béri termálvíz reumás es napjára a jelölt várná mindazo­kat, akik már elszármaztak Bér­ről, és azokat is, akiknek bármi­lyen kötődésük volt, van a tele­püléshez. Bér szlovák település, és van is egy testvértelepülése, mégpedig a Zólyom-környéki Ostra Lúka. - Ostra Lúka a leg­régebbi, legősibb testvérünk, mondja Maczó, hiszen őseink, elődeink onnan költöztek a mai Bérre. Maczó László szeretné, ha a jó kapcsolat továbbra is meg­maradna a testvérek között, így őket is várná, hívná a falunapra. Bérnek Ausztriában is van test­vére, méghozzá a Lohn-hoz köze­Maczó: „A szülőföld szeretete arra kötelez, hogy tegyünk érte!” Maczó László által jelölt képviselők: Karaba Pál Kmetty Mihály Radván Pál Sztrhárszki János Urbán Gyula li, szintén Bérre keresztelt tele­pülésrész. - Az erdélyi Székely­zsomborral is van kapcsolat, ám a tervekben. A településen ösz- szességében 4 kilométernyi ki­épített járdaszakasz van. Maczó László szerint ezekre is ráférne a felújítás, ezért azokat viakolor burkolattal kell ellátni. Éppúgy, mint a polgármesteri hivatallal szemközti parkolót. A jelölt szavai szerint nem csak az említett utak, közterek állapota, de az illegális szemét lerakása is szégyellni való a te­lepülésen. - Az illegális szemét- lerakókat azonnal fel kell szá­molni Béren! - véli a polgármes­terjelölt, akinek programjában a település csatornázási tervei is szerepelnek. A környező és szomszédos települések össze­fogásával, társulásban oldanák meg azt, hogy Bér csatornázása végre megoldott legyen. Termé­szetesen a falusi intézmények - úgy, mint az óvoda, az alsó tago­zatos általános iskola, a polgár- mesteri hivatal, orvosi rendelő és ravatalozó - európai színvo­nalú működtetéséről is gondos­A település megálmodott jövője múltőrzéssel A jelölt szólt továbbá a Szirák és Bér közötti, 15 hektáros víz­tározóról szóló terveiről is. A víztározó, amelyhez egy 1,5 tem fel, a település előremoz- dítása mellett nagyon fontos számomra a múltunk őrzése, helyi kincseink megmentése is - tette hozzá Maczó, aki prog­ramjában természetesen nem feledkezett meg Bér talán leg­Maczó László 16 éves polgár- mestersége alatt megtanulta, hogy egy település csak akkor működhet jól, ha az önkor­mányzat és a település lakói szimbiózisban élnek egymás­sal. Éppen ezért az Út a munká­hoz program keretein belül sze­retne minél több falubelit fog­lalkoztatni, s az említett progra­mot a szociális földprogrammal kibővítve a lehető leghatéko­nyabban beépíteni a település mindennapjaiba. így a helyiek szülőfalujukban juthatnak munkához, s nem utolsósorban fizetéshez, amiért ápolniuk, rendezniük kell a települést. hektáros ülepítő tartozik, terv­dokumentációja már megvan, s az említett beruházás árvízvé­delmi és turisztikai célokat is betöltene. A település értékeinek meg­őrzése is kiemelt fontosságú Maczó László számára. Éppen ezért a történelmi pincesor vé­nevezetesebb látványosságáról, az andezit-ömlésről sem. Mivel tisztában van azzal, hogy a ter­mészeti csodát és látványossá­got nem csak megyénkből, de az országból is sokan keresik fel, így szeretne kiépíteni egy tanösvényt az andezit-ömlés fe­lé. Tervei szerint két helyről in­gón hasonló. Ha beválnak az ön- kormányzat tervei, itt, a főváros­tól mindössze hatvan-hetven kilo­méterre, természetszerető embe­rek ezrei, tízezrei pillanthatnak bele egy sokmillió éves vulkáni vi­déktörténetébe. Kívánom, hogy a tervek valóra váljanak.1” Ezen természeti kincs őrzése mellett Maczó szeretné rendbe tetetni a település 4-5 forrását, s azok környezetében ízléses pi­henőhelyeket kialakítani. S mindezeken felül azt az 5-6 gé­meskutat is helyrehozná, ame­lyek Bér közigazgatási területén találhatóak. A béri termálvíz- Bér - és egyben a térség - egyik fő profilja a vízgazdálko­dás lehetne - mondta a jelölt, aki szerint megyénkben még min­dig nincsenek kiaknázva a vize­ink - úgy a hideg, mint a meleg - adta lehetőségek. A béri termálvíz története már nem ismeretlen a Nógrád me­gyei emberek számára. Gyöke­ízületi be­tegségek gyó­gyítására alkal­mas, ezért - ha a ter­vek valóra válnak - a településen élőknek nem kellene más me­gyékbe utazniuk a gyógyító vízért, nem beszélve ar­ról, hogy a tervezett wellness- fitness, gyógy- és élménykomp­lexum létrejötte esetén a turiz­mus is fellendülne Béren. A víz egyébként nem csupán külső gyógyításra, de emberi fogyasz­tásra is alkalmas, ezért a tervek szerint vízpalackozó is épülne.- Még polgármesterként je­lentős előrelépéseket tettem a béri termálvíz ügyének érdeké­Sztovák kisebbségi képviselőjelöltek: Feketéné Karaba Mónika Maczó László Kmetty Mihályné Kmettyné Dorogi Erzsébet Kralovánszki Mihályné Osztroluczki Noémi ben. Elkészíttettem a terveket, megvannak a szükséges doku­mentációk, s most arra várok, hogy - ismét polgármesterként - ezek mielőbbi megvalósításán dolgozhassak - fejtette ki Maczó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom