Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-27 / 198. szám

10 A megyei labdarúgás. Az elmúlt hét végén megkezdődött a labdarúgó megyei 1. osztály 2010-2011. évi küzdelem­sorozata. Az idei pontvadászatban tizennégy csapat verseng egy cso­portban, s a bajnok jogot a szoká­soknak megfelelően jogot szerez az NB ni-as indulásra. Az előző évi mezőnyből - bár helyezésük alap­ján megőrizték tagságukat a Romhány és a Karancsberény nem vállalták a megyei I. osztályú szereplést, s ugyancsak búcsúzott az utolsóként záró Szügy is. A má­sodik vonal bajnokai közül a Kele­ti csoport élén záró Somos SE, va­lamint Nyugati csoportban nagy fölénnyel diadalmaskodó Nőtincs élt a feljebblépés lehetőségével. Az alábbiakban közöljük csapatoknál a nyári szünetben történt változá­sokat, az együttesek játékos­kereteit, szakvezetőit, elnökeit, il­letve az új szezonra vonatkozó cél­ki tűzéseiket HHB Bércéi KSK BMi Előző évi helyezés: 15. Célkitűzés (2010-2011): közép­mezőny Egyesület elnöke: Koplányi Örs (2009. augusztusától). Szakmai igazgató: Mohácsi László. Játékos-edző: Koplányi Örs (2010 januárjától). Érkezett: Jessin János, Komjáthy Bálint (Vanyarc), Borgulya István (Veresegyház), Kupecz Norbert (újrakezdte). Távozott: Gyimesi Gábor (Szé- csény), Gyurcsek Adrián (Iklad), Kristófik Arnold (külföldön vállalt munkát). Keret: Egervári Gábor (kapus), Kosik Ervin, Koplányi Örs, Kapos­vári Attila, Kovács Péter, Koplányi Szabolcs, Filiczki János, Földvári Ákos, Jessin János (védők), Magát András, Gyurovics Zsolt Kovács Ákos, Kalmár Gábor, Jele Csaba, Komjáthy Bálint (középpályások), Molnár Csaba, Borgulya István, Kupecz Norbert, Repka László (tá­madók). ■ BeritenyeSE Előző évi helyezés: 8. Célkitűzés (2010-2011): l-ó. hely. Egyesület elnöke: Schmidt Szi­lárd (2002 óta). Edző: Bodonyi Béla, Gere Zsolt (2010. júliusától). Érkezett: Surin András (Bánk), Miklián Norbert (Dunakeszi), BőgérÁkos (Diósjenő), Monostori László (Balassagyarmat), Balázs Márk (Romhány), Hisbéli András (Erdőkertes). Távozott: Beálló Dénes, Szabó Gergő, Dombóvári István, Kriska Gábor, Füle Antal (abbahagyták), Blaskó János (külföldön vállalt munkát). Keret: Koszta János, Hisbéli András, Súlyán Zsolt (kapusok), Surin András, Bőgér Ákos, Kábái Zoltán, Hannus Balázs, Rottenbacher Balázs, Nyikos Jó­zsef, Földvári Dávid (védők), Szunyogh János, Zsibók Zoltán, Nagy Márton, Mácza András, Balázs Márk, Monostori László, Miklián Norbert (középpályá­sok), Bedőcs Krisztián, Koszty Bertalan, Fábri Tamás (táma­dók). Héhalom Előző évi helyezés: 13. Célkitűzés (2010-2011): 1-12. hely. Egyesület elnöke: Tóth László (2010 óta). Edző: Szilágyi Albert (1968-tól edzősködik Héhalomban, megsza­kításokkal immár 27 éve). Érkezett: Kratofil Csaba (Hat­van FC), André Zoltán (Lőrinci SPORTTÜKÖR 2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK I. osztály 2010-2011-es idényének őszi adatbankja FC), Kotasz Tibor, Kotasz Gergő (Palotás SE). Távozott: Kovács Zsolt, Gerhát Viktor (Galgahévíz), Farkas Markó (Palotás SE), Urbán Csaba (Kartal), Kovács Áron (Tápiószecső FC). Keret: Őri Tamás, Kotasz Tibor (kapusok), Horváth Zoltán, Géczi Viktor, Pásztor Zsolt, Kár­páti László, Podobén József, Var­ga Balázs (védők), Pásztor Sza­bolcs, Babusa Attila, Danguly Csaba, André Zoltán, Kotasz Ti­bor, Kotasz, Gergő (középpályá­sok), Kratofil Csaba, Lőrincz Csaba, Zsámboki Roland (táma­dók). Karancslapujtő BÜH Előző évi helyezés: 2. Célkitűzés (2010-2011): 1-5. hely. Egyesület elnöke: Czibilka Sán­dor (2005 novemberétől). Edző: Tóth Ferenc (2009január­jától). Érkezett: Bozsik Ferenc, Katona Balázs, Bobál Bence (SBTC), Rács János (Karancsberény), Lőrincz Péter (SBTC, kölcsönbe), Hegedűs Ádám (Egyházas SE), Huszár Ben­ce (Kisterenye). Távozott: Híves Balázs, Oláh Teofil (SBTC), Bállá Dániel (Szécsény), Pataki László, Új Ba­lázs (Mátranovák), Babják Csaba (Somoskőújfalu). Keret: Lőrincz Péter, Dudoma Péter, Hegedűs Ádám (kapusok), Bozó Norbert, Szabó Kálmán, Cseh Márton, Katona Balázs, Bobál Bence, Ravasz Gergő, Ju­hász Attila (védők), Laczkó Ádám, Tóth Szilárd, Huszár Bence, Sági Dániel, Rács János, Fodor Zsolt, Fo­dor Máté, Kovács László, Bársony Balázs (középpályások), Mezei Pé­ter, Bozsik Ferenc, Lavaj Zoltán, Bozó Patrik (támadók). Mátranováki Vasas SC Előző évi helyezés: 10. Célkitűzés (2010-2011): 3-6. hely Egyesület elnöke: Vanó László (1993-tól, egy év megszakítással) Játékos-edző: Baranyi Miklós (2010 februárjától). Érkezett: Bodor Tamás (Mátra- terenye), Oravecz Attila (Kistere­nye), Pataki László, Új Balázs (Karancslapujtő). Távozott: Kotroczó Róbert (So­moskőújfalu). Keret: Bodor Tamás, Nyerges Gábor, Molnár Gábor (kapusok), Sándor Norbert, Nánási József, Szoó Bence, Galajda Sándor, Pata­ki László, Varga Gyula, Répás Ben­ce, Szabó Alex (védők), Líber Zsolt, Líber Péter, Oszvald Ferenc, Tóth Patrik, Kovács Nándor, Lakatos Péter, Bodor István (középpályá­sok), Baranyi Miklós, Új Balázs, Tábori Péter (támadók). Nagybátonyi Sport Club Előző évi helyezés: 4. Célkitűzés: a középmezőny ele­jén végezni. Egyesület elnöke: Bazsó Gábor (2009 februárjától). Edző: Verebélyi Attila (2009 jú­liusától). Érkezett: Csík Zsolt,Csaba At­tila (Buják), Szabó István, Illés Attila (Mátraszőlős), Szomora Csaba, Megyeri Gábor, Szeren­csi Roland (Tar), Baráth Gergő (SBTC), Orosz Ádám (Újpest), Oláh Tamás, Lengyel Dániel (if­júsági csapatból). Távozott: Kovács Tamás, Benda Zsolt, Kerékgyártó Norbert (visz- szavonult), Smelkó Károly (Zagy­varóna), Fodor Péter (Karancs­berény). Keret: Zsignár Tibor, Reviczki Já­nos (kapusok), Kecskés Attila, Almási Tamás, Kovács Attila, Mát­rai Viktor, Gazdag Imre, Nagy Pé­ter, Csaba Attila, Csatlós Tamás, Szabó István, Illés Attila (védők), Szabó Gábor, Benus Nándor, Lőrincz Dániel, Orosz Péter, Szomora Csaba, Megyeri Gábor, Szerencsi Roland, Oláh Tamás, Lengyel Dániel, Csík Zsolt (közép­pályások), Kiss István, Varga Ádám, Orosz Ádám, Baráth Gergő (támadók). Nőtincs SE Előző évi helyezés: megyei U. osz­tály, Nyugati csoportjának t)ajnoka Célkitűzés (2010-2011): 8-10 hely. Egyesület elnöke: Majnik János Edzők Majnik János, Schwarcz Zoltán. Érkezett: Hugyecz József, Matyó­ka Ferenc (Felsőpetény), Janecska György (Kisnémedi), Bercsényi Ádám (Vác), Kiss Gábor (Becske), Bahor Krisztián (Vácrátót). Távozott- Tóth Pál (Ősagárd). Keret: Balogh Gábor (kapus), Schwarcz Zoltán, Hugyecz Róbert, Hevesi Kálmán, Sírkő János, Kurali Gábor, Bahor Krisztián, Hugyecz József, Nagy Ádám (vé­dők), Tóth Szabolcs, Hugyecz Fe­renc, Tamis András, Bercsényi Ádám, Kis Gábor, Matyóka Fe­renc, Miklovicz Tamás (középpá­lyások), Szunter Csaba, Daucsó Viktor, Barnoki Zoltán, Janecska György(támadók). Palotást SE Előző évi helyezés: 6. Célkitűzés (2010-2011): 1-6. hely megszerzése. Egyesület elnöke: Szabó Mihály (2007. február 24. óta). Edző: Nagy Tamás (2010. janu­árjától). Érkezett: Kéri Tamás (Rózsa- szentmárton), Berki Krisztián (Pétervására) Jakus Zsolt (Csécse), Farkas Markó (Héhalom), Figura Gábor (Szurdokpüspöki). Távozott: Varga István (Apc), Burillák Mihály, (Kistarcsa), Ko­tasz Tibor, Kotasz Gergő (Héha­lom). Keret Aranyi Szilveszter, Farkas Markó, Vida Máté (kapusok), He­gyi Tamás, Korecz Zoltán, Here Ri- chárd, Kocza Péter, Kresák György, Kéri Tamás, Jambrich Ri- chárd (védők), Sipos Bence, Tancsik Richárd, Péter Csaba, Hadrik Dávid, Farkas Alex, Jakus Zsolt, Figura Gábor (középpályá­sok), Jele Zoltán, Szőllősi Tamás, Berki Krisztián (támadók). Pásztói Sport Klub Előző évi helyezés: 5. Célkitűzés (2010-2011): 1-5. hely. Elnök: Hegedűs László (2008 februárjától). Játékos-edző: Kobka Viktor (2010 júliusától). Érkezett: Strehó Viktor (Csécse), Tóth Roland (Váci VLSE). Távozott Brunda Martin (Tar). Keret: Szeles Gábor, Prezenszki Péter (kapusok), Fenyvesi Viktor, Pisák József, Bazsó Zoltán, Bakos András, Odler Dávid, Fenyvesi Pé­ter (védők), Kobka Viktor, Tari Já­nos, Komáromi Péter, Jakus Péter, Kovács Patrik, Kapás Gyula, Strehó Viktor, Tóth Roland (közép­pályások), Alapi Gábor, Kapás Ta­más, Szűcs Balázs, Dancsok Krisz­tián (támadók). Rimóci Sport Egyesület Előző évi helyezés: 9. Célkitűzés (2010/2011): 7-10., vagy ettől előkelőbb helyek egyike. Egyesület elnöke: Beszkid Andor (1993 óta). Edző: Vidomusz Tibor (2010 au­gusztusától). Érkezett: Rácz Iván (Nagylóc), Csemer Zoltán, Bangó Barna (új­rakezdték). Távozott: Cserni Balázs (Ipoly- szög), Márton Dávid, Bangó Alex, Puruczki Flórián, Laczkó Tamás, Virág Tamás, Bangó Alex (abba­hagyták). Keret: Oláh Tibor, Csizmadia Ádám (kapusok), Kurls Péter, Mócsány Roland, Csernák Sza­bolcs, Komár Gábor, Csemer Zol­tán, Hodur Tibor (védők), Laczkó Zsolt, Bangó Norbert, Bangó Bar­na, Lovász Balázs, Kelecsényi Gá­bor, Bablena Csaba, Csernák Sza­bolcs, Rácz Iván (középpályások), Vincze Benjámin, Bangó Rómeó, Árva Róbert (támadók). Somos SE * Előző évi helyezés: a megyei ü. osz­tály, Keleti csoportjának bajnoka. Célkitűzés (2010-2011): tisztes helytállás, bennmaradás. Egyesület elnöke: Márkus Zsolt (2010. június 25. óta). Edző: Sebestyén Szilárd (2008 nyarától). Érkezett: Babják Csaba (Ka­rancslapujtő), Balázs Győző (Karancsalja), Horváth Károly, Morva Péter (Pétervására), Kotro­czó Róbert (Mátranovák), Mátrai Márk (Gödöllő), Póczos Gábor (Mátraterenye), Oláh Zoltán, Sza­bó János (SBTC). Távozott: Czékus Gyula, Novák László, Gyarmati István (abba­hagyta), Omyik Péter (Vizslás). Keret: Babják Csaba, Németh Ri­chárd (kapusok), Kiss Ádám, Mor­va Péter, Váradi Gábor, Sári Csaba, Szabó János, Mátrai Márk (védők), Kotroczó Róbert, Horváth Károly, Omyik Róbert, Molnár Gábor, Tol­di Miklós, Póczos Gábor, Balázs Győző (középpályások), Ajtai Ró­bert, Molnár Péter, Oláh Zoltán, Póczos Dániel (támadók). Szécsény VSE Előző évi helyezés:3. Célkitűzés (2010-2011): 1-5. hely. Egyesület elnöke: Varga László (2009 szeptemberétől). Edző: Mátyus Sándor (2009 (jú­liusától). ÉrfezeífrSzathmári Zsok, Rácz Róbert (Szügy), Gyimesi Gábor (Bércéi), Jusztin Gábor (Szécsény U.), Szabó Tamás (ifjúsági csapat­ból), Frenkl Antal (Budafok), Bállá Dániel (Karancslapujtő), Horváth Péter (Varsány). Távozott: Lázár László, Bencze András (Rákosszentmihályi Sport Club), Balogh Roland (ESMTK), •Pingiczer Tamás (Babócsa), Bed- nár Patrik (Ózd), Végh Ferenc, Ru­tai Szilárd (Szécsény II.). Keret: Szathmári Zsolt, Ficsur István (kapusok), Németh Tibor, Ágner Attila, Rácz Róbert, Frenkl Antal, Jusztin Gábor (védők), Galcsik Szabolcs, Chikán Péter, Chikán Tamás, Bállá Dániel, Lász­ló Lóránd, Horváth Péter, Varga László (középpályások), Szabó Ta­más, Varga Gergő, Kelecsényi Ta­más, Gyimesi Gábor (támadók). Szurdokpüspöki TK Előző évi helyezés: 14. Célkitűzés (2010-2011): 8-10. hely. Egyesület elnöke: Toldi Csaba (2006. január l.óta). Játékos-edző: Tamási Tibor (2010. július 1-től). Érkezett: Szilágyi Gábor (lász- fényszaru), Haller Gábor (Gyön­gyös), Bálint Gábor (Rószaszent- márton), Sándor Bálint (PULC). Távozott: Tóth Dániel (Hort), Fi­gura Gábor (Palotás). Keret Hegyközi Zsolt, Pintér Er­vin (kapusok), Deán Tamás, Bácskái Zsolt, Pusztai Krisztián, Bódi Zsolt, Dinka Krisztián (vé­dők), Bognár Zsolt, Tamás Tibor, Kiss Zoltán, Toldi Balázs, Molnár Lajos, Sinkó József, Sándor Bálint, Hucskó Roland (középpályások), Kiss Imre, Zohó Zsolt, Szilágyi Gá­bor, Haller Gábor, Bálint Gábor (tá­madók). üli Tari Sport Egyesület Előző évi helyezés: 7. Célkitűzés (2010-2011): 6-10. hely Egyesület elnöke: Sándor István (2008. június) Edző: Vallus Ferenc (2009 feb­ruárjától). Érkezett: Marton Ibrahim, Hu­szár Tamás, Fügedi Dávid, Gomb­ár Sándor (PULC), Brunda Martin (Pásztó SK). Távozott: Maksó Balázs (abba­hagyta), Szeberényi Martin (Kiste­renye), Szerencsi Roland, Szomo­ra Csaba, Megyeri Gábor, (Nagy- bátony). Keret: Bózsár Attila, Bedő Ta­más, Brunda Martin (kapusok), Batta Krisztián, Gombár Sándor, Kiss Dániel, Sándor Tamás, Verebélyi László (védők), Nagy Zoltán, Huszár Tamás, Marton Ib­rahim, Halász Gyula, Maksó Vik­tor, Gömbicz Gábor, Rósa Henrik, Munkácsi Gábor, Lengyel Péter, Nagy István, Dropka Ádám, Fügedi Dávid (középpályások), Nagy Zsolt, Pócza László, Vincze Zoltán (támadók). Összeállította: B. T. és H. P. TIPP-TOP TI PPM IX -2010. 34. HÉ' r Ssz. Mérkőzések 1 X 2 119. Nürnberg - Freiburg 156. Udinese - Genoa ... 167. Lorient - Lyon Kérjük, hogy tippjeit legkésőbb péntek 15 óráig jutassa el szerkesztőségünk címére (3100 Salgótarján, Alkotmány út 9.), vagy a nogradsport@nport.hu elektronikus címre. A kisorsolt játékos tippjeit a szombati, az eredményét pedig hétfői lapszámunkban közöljük. A játék menete a következő: tippelje meg a fenti három mérkőzés végkimenetelét, majd tippjei írja be a szelvény végére. A kisorsolt játékos szelvénye 3000 Ft-os alaptéttel került megjátszásra, és ha mindhárom esemény eredményét sikerült eltalálni, úgy a nyeremény összege felel-fele arányban kerül elosztásra a játékos és szerkesztőségünk között. Név: Cím

Next

/
Oldalképek
Tartalom