Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-10 / 184. szám

V ALMANACH 2010 Nógrádszakál Polgármester: Bagoly László Alpolgármester: Ludányiné Bella Szilvia Jegyző: Dudás György A képviselő- testület tagjai: Bozó István, Futó Béláné, Kelemen Zoltán, Kovács Konrád, Mayer Istvánná, Pityi Attila. Lakosság száma: 632 fő; Az önkormányzat címe: 3187 Nógrádszakál, Madách út 18. Telefon: 32/455-155; Fax: 32/455-155 E-mail: nogradszakal@xmail.profinter.hu; Alapítvány: Nógrádszakál Felzárkóztatásáért Alapítvány. Nevezetes ünnepek: Falunap: június második hétvégéje. Búcsú: szeptember 15. A falu jegyzője dudás GYÖRGY - A közigazgatásban 1975-től dolgozom. Diósjenőn kezdtem, azután követke­zett egy hosszabb időszak Nógrád községben. Több mint öt éve Nógrádszakál jegyzője va­gyok. Az elvem, hitvallásom szerint a mun­kánk a közszolgálat. Mi szolgálunk, gazdagot, szegényt, árvát, beteget. Az ő problémáik vala­milyen formában megjelennek a hivatalban. A vezetőtől minden hivatali dolgozótól elvárható a szociális érzé­kenység. Úgy érzem, hogy annak idején jól választottam, ha most lennék pályakezdő ismét ezt választanám. Annak idején, amikor először Nógrádszakálba utaztam, Madách Imrének - aki sokszor megfordult a környéken - gondolata „Ember küzdj és bízva bíz­zál" jutott az eszembe. Azóta többször is gondolok erre. A párom pedagógus, kislányom Szegeden, az orvosi egyetemen végzett. Számomra, de minden nógrádszakáli számára, aki egy kicsit is felelősséget érez a falujáért, a legfontosabb az iskola léte, az hogy ne szűnjön meg. A korelnök bozó István - Az ötödik ciklusban vagyok ön- kormányzati képviselő. Nem érdem és nem di­csőség, egyszerűen állapot, én vagyok a képvi­selő-testület korelnöke, a magam 63 évével. Tudni kell, hogy a rendszerváltás előtt közös volt a tanácsunk Ludányhalászival, ahonnan ritkán cseppent, csurdogált valami kis anyagi forrás Nógrádszakálba. Az elmúlt 20 év alatt takarékos gazdálko­dással folyamatosan fejlődött községünk. Kiépítettük a faluban az infrastruktúra hálózatot. Polgármesterünk mindig tiszteletdíjas volt, az önkormányzati képviselők is a tiszteletdíjuknak csak tö­redékét vették fel. Azt mondhatom, hogy az elmúlt négy évben to­vább gyarapodott, fejlődött Nógrádszakál. Feleségem hosszú évekig az önkormányzatnál dolgozott, ma már nyugdíjas. Egy unokánk van, így azt mondhatom, hogy boldog nagyapa vagyok. Jó a kapcsolatuk bagoly József - Tősgyökeres nógrádszakáli vagyok. A római katolikus egyházközségnek 1990-től vagyok a tagja, tíz éve az elnöke. Az önkormányzattal nagyon jó a kapcsolatunk. Apró kis dolog, de számunkra fontos, s az együttműködésünket jól példázza, hogy kará­csonykor a templomba a fenyőfát az önkor­mányzat biztosítja. A tavalyi Váci Egyházmegyei Találkozó - amelyet ugyan ludányhalásziban rendeztek - egy programjára nálunk került sor. Annak a szervezésében, lebonyolításában az önkormányzatunk maximálisan bekapcsolódott. Ez megint csak a jó együttműködésünket bizonyítja. A templom, belső felújításá­ra közösen adtunk be pályázatot. Magamról annyit, nyugdíjas va­gyok, egy fiunk van, aki egyetemet végzett. Törődés az idősekkel bagó István - Alapítványunk, a Hortenzia Ki­emelten Közhasznú Alapítvány - amelynek el­nöke vagyok - működteti az idősek otthonát. Erről azt tudom mondani, hogy a kihasználtsá­gunk 100 százalékos és az ott lévő emberek jól érzik magukat. Úgy érzem, hogy a község ve­zetőivel jó az együttműködésünk. Szécsényben születtem, ott élek, de édesanyám lévén - akit Kovács Erzsébet­nek hívtak - Nógrádszakálhoz kötődöm, hiszen ő innen szárma­zott. Ma is sok rokonom, ismerősöm, jó barátom él Nógrádszakálban. Gyermekkoromban szívesen, örömmel jöttem ide a nagyszülőkhöz, rokonokhoz. Később felnőtt koromban, vál­lalkozóként is kapcsolatba kerültem a községgel, én üzemeltet­tem az iskola és az óvoda konyháját. Mindig is figyelemmel kísér­tem a falu fejlődődését, örülök, hogy az elmúlt négy évben tovább fejlődött a község, ennek egy szép példája az idősek otthona. Azon fáradozunk, hogy az ott élők és a település vezetői elégedet­tek legyenek munkánkkal. Nógrádszakáli gyökerek BORENSZKi ervin - Gyermekkorom, ifjúságom Nógrádszakálhoz köt. Ott jártam iskolába, s ma is szívesen emlékszem vissza azokra az évekre. Balassagyarmatról - ahol a családom­mal élek - ma is gyakran visszajárok a szülő­falumba. A szüléimét sajnos már elveszítet­tem, de a kapcsolatom nem szakadt meg Nógrádszakállal, sok rokonom él ott. Amikor az időm engedi, fel­keresem őket. Politikusként, Nógrád megye közgyűlésének alel- nökeként, később, mint országgyűlési képviselő sokat lobbiztam a falu pályázatai mellett. Igaz, minden Nógrád megyei települé­sért ezt megtettem, de senki sem vethet rám követ, ha azt mon­dom, hogy Nógrádszakál ügyét mindig kiemeltem kezeltem. Kö­szönet és elismerés az önkormányzat vezetőinek, azért a munká­ért, amit az elmúlt időszakban a községért végeztek. A nógrádszakáliak azt mondják, szerintük az egyik legszebb fekvésű község megyében az övék. Keletről a Cserhát andezit kúpjai övezik, nyugatról az Ipoly határolja. A folyó másik oldalán a szlovákiai Busa házai, arrébb Mulyad különleges temploma, kertjei látszanak. A településtől északra van a Párizs-patak völgye, amit a geológusok földtani ritkaságként tartanak nyílván. Régóta ismertek az Ipoly-völgyében lévő csevice kútjai. Hozzá tartozik a közműhálózattal kiépített ráróspusztai üdülőfalu is. Tovább fejlődött a község Bagoly László, a település pol­gármestere két éve beteg. Mun­káját csak részben tudja ellátni, akadályoztatása esetén a község életét Ludányiné Bella Szilvia al­polgármester és Dudás György jegyző vezetik. Velük tekintettük át a község elmúlt négy évtizedét.- Súlyos örökségként neheze­dett ránk a 2006. júniusi felhő- szakadást követő árvíz. A kár helyreállítására a vis major keret­ből 26 millió forintot kaptunk - kezdte a nyilatkozatát az alpolgár­mester.- Még a tél beállta előtt gyorsí­tott ütemben a munkákat sikerült befejezni. Azt mondhatom, hogy a ciklus során minden évben, fő­leg pályázati pénzből, részben ön­erőből sikerült fejlesztenünk, fel­újítanunk. A lepusztult önkor­mányzati intézmények épületé­nek helyreállítását 2007-ben kezdtük el. Ekkor felújítottuk az orvosi rendelőt, a polgármesteri hivatal irattárát és sor került a buszmegállók egy részének a helyreállítására. Pályázati pénz­ből, a mozgókönyvtár részére, a művelődési házban egy korszerű kis könyvtárat hoztunk létre. Sa­ját erőből, a régi idősek otthona épületén felújítottuk a tetőt, elvé­geztük az épület teljes belső tata­rozását. Ezzel egy időben az óvo­da melletti, életveszélyessé vált raktárépületet és a régi légoltalmi pincét helyreállíttattuk. Elkészült az óvoda kerítése. Kitataroztattuk a volt sportöltözőt és a tűzoltószertárt. Évek óta gondot jelentett, hogy a művelődési ház­ban, hogy nem volt vizesblokk. A leghátrányosabb helyzetű telepü­lések pályázatán, a vizesblokk ki­alakítására 4,5 millió forintot nyertünk, amelyhez az önerő 1,5 millió volt. A művelődési házban már-már használhatatlan, életve­szélyes villamoshálózat cseréjét pályázati pénzből és önerőből va­lósítottuk meg. Még 2007-ben 3,4 millió forint értékben, felújítottuk az iskola tetőszerkezetét. A „Jövő­vár” pályázat keretében 750 ezer forint értékben, nyertünk csere­pet és fóliát. Az iskoláról lekerült még használható cserepeket a A szénsavas vízről általában Párád jut az emberek eszébe, pedig Nógrádszakálban is van szénsavas víz, azaz, ahogy az ot­taniak nevezik csevice. Dudás György, a falu jegyzője, azt mondta, hogy már 1864-ó5-ös feljegyzések említést tesznek a víz jelenlétéről. Több kút is talál­ható a falu határában. Az Ipoly és a vasút közötti pumpás kút­ról a helybeliek rendszeresen több helyen beázó művelődési háznál használtuk fel. Megtörtént a Bocskai út korszerűsítése. Ta­valy nagyobb felújítást végeztünk a polgármesteri hivatal épületén. Megoldottuk az óvoda külső tata­rozását, az udvar rendezését Az épületben az általános iskolások részére ebédlőt alakítottuk ki. Eredményeink közé tartozik, az iskola teljes belső rekonstrukció­ja. A folyosón, a termekben OSB lapokból elkészült a lábazat. Új padlózat került a termekbe. Elvé­geztettük a nyílászárók festését, új nevelői szobát hoztunk létre, s a termekben kicseréltük a bútor­zatot Nagy öröm számomra, hogy a ciklusban elkészült és átadtuk rendeltetésének az idősek ottho­nát, amely a volt parókia épületé­ben kapott helyet Az épület felújí­tása két ütemben történt, 27 mil­lió forint állami támogatással, és több milliós önkormányzati anya­gi vállalással. Az otthon kihasz­hordják a vizet, de a megye más részéről is mennek oda szénsa­vas vízért A befektetők a palac­kozás iránt több alkalommal is érdeklődtek, de eddig nem ke­rült sor az ilyen irányú felhasz­nálására. A terület másik ter­mészeti értéke Rárós térségé­ben a 600-700 méter mélység­ben lévő 29,5 Celsius fokos me­leg víz, amit a nógrádi szénbányák kutatói tártak fel. náltsága 100 százalékos. Az intéz­ményt a Hortenzia Kiemelten Közhasznú Alapítvány működte­ti. Kistérségi társulásban működ­tetjük az iskolát, a gyermekjóléti szolgálatot, a házi szociális gondo­zást, a jelzőrendszer szolgálatot. Községünkben - jó lehet sok roma él - hosszú ideig nem volt Cigány Kisebbségi Önkormány­zat, ez 2006-ban megalakult. Együttműködési megállapodás értelmében mi biztosítjuk részük­re az irodahelyiséget, segítséget nyújtunk az adminisztrációs munkákhoz. ló kapcsolat alakult ki velük. Az elmúlt négy év kró­nikájához tartozik, hogy a Gyer­mekesély Program keretében si­került létrehozni a gyermekházat és a tanodát Tavaly ludányhalásziban ren­dezték meg a Váci Egyházmegyei Találkozót, amelynek egyik részé­re nálunk került sor. Együttműkö­dünk a szlovákiai Busa település­sel, közös kulturális, sportesemé­nyeken veszünk részt. Az uniós pályázati lehetőségeinek igénybe­vételével, bizonyos gazdasági, ke­reskedelmi fellendülés érzékelhe­tő. Ehhez a Barátság híd, azaz a turisztikai híd elkészülte is hozzá­járult. Növelni fogja a két terület kapcsolatát, ha Ráróspusztán el­készül a közúti híd. Tavaly nyáron megrendeztük az Ipoly-völgye települések kultu­rális találkozóját A soron követke­ző feladatunk a művelődési ház felújítása, a régi ÖNO épületének a tetőcseréje, a faluközpont kiala­kítása. Mindezek megvalósításá­ra 19,3 millió forintot nyertünk. Nagyon lényeges dolognak tar­tom, hogy önkormányzatunk anyagi helyzete stabil, nincs hite­lünk. Végezetül azt mondhatom, 2006-ban a vízkárok helyreállítá­sával kezdtük a ciklust, s most is azzal kell befejezni - foglalta ösz- sze az elmúlt négy év történéseit az alpolgármester. AZ OLDALT ÍRTA ÉS FOTÓZTA: SZENOGRÁDI FERENC, SZERKESZTETTE: CSÖRGŐ BALÁZS Érték a mélyben A mindig tettre kész vezető ludányiné bella Szilvia. Hivatása pedagó­gus. Korábban ő volt a 8 osztályos iskola igaz­gatója, amikor 2006Jban iskolájuk, iskolatár­sulással a szécsényi általános iskolához ke­rült, Nógrádszakálban az 1-6 osztályos isko­lának ő volt a tagozatvezetője. Jelenleg a széc­sényi II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Ál­talános Iskola, Gimnázium és Szakközépis­kola nógrádszakáli intézményének telepve­zetője. Iskolájukban alsó tagozatos kisdiákok tanulnak. Pedagógiai hitvallása a gyermek­szeretet Azt mondja, ha a gyermek érzi, hogy a tanára szereti, tiszteli, akkor elfogad­ja a magasabb követelményeket. A gyerme­kek a feléjük áradó szeretetből érzik, lése. A falu életében mindig is részt hogy minden, amit a tanárnő tesz, vett, de igazán 1994-től kapcsolódott értük történik. Tud örülni tanítvá- be, amióta önkormányzati képviselő nyai apró, pici sikereinek, nagyobb lett. Az utóbbi ciklusban alpolgár­eredményeinek. Diákjait szívesen 1 ' W mester. Bagoly László polgármester vitte és viszi kirándulni, felkészítette betegsége miatt, több munka hárul őket a tanulmányi versenyekre, kul- rá és Dudás Györgyre, a falu jegyző­turális rendezvényekre. ImlIÍÍÉÍIiÍh í®re- Azt mondta, sohasem vágyott Gyermekkora Nógrádszakálhoz vBuSrí vezetői beosztásra, valahogy úgy ala­kapcsolja, 12 éves volt, amikor szüle- Ludányiné kultak körülötte az események, hogy ivei Balassagyarmatra költöztek. Éle- Bella Szilvia felelős vezető lett az iskolában, s most te úgy alakúik hogy a házassága révén az önkormányzatnál, visszakerült abba a községbe, amit szeret, A fia, a szécsényi gimnázium 10. évfolya- ami szerinte megyénk egyik legszebb telepü- mos tanulója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom