Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-26 / 197. szám

2010. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Megújult iskola fogadja a diákokat Emléktábla a mester tiszteletére Balassagyarmat a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban szinte egész nyáron le sem állt a felújítási munka. Augusztus végén az in­tézménybe belépőt egy rendkí­vül barátságos, tiszta, esztéti­kus és lenyűgöző freskókkal ékesített épület fogadja. A kö­zelgő tanévnyitó előtt Meló Fe­renc igazgatóval beszélgettünk.- Jó belépni ebbe az otthonos, leülésre ingerlő környezetbe. Szin­te minden nyáron megújul vala­mi...- Hiszem, hogy az esztétikus környezet visszahat a tanulóra, s nevelő hatású. A múltkor meg­kérdezte valaki, hogyhogy itt úgy néznek ki az ülőgarnitúrák, mintha újak lennének. Tény az, hogy egyetlen gyereknek sem jut eszébe tönkretenni őket, pedig van köztük húszéves is. Idén a Szabó Lőrinc úti épületben a vi­zesblokk újult meg. Túlzás nél­kül mondhatjuk: európai színvo­nalú a lány- és fiúvécé mindkét szinten. A lányoknak még egész tükrökkel és neszeszerasztal- kákkal is kedveskedtünk, tudni­illik ez régi kívánságuk volt. A romhányi Korall Csempe Kft. és a Zalakerámia Zrt. burkolólappal segített. Ezenkívül légkondicio­nálót helyeztünk el az igazgatói irodában, a gazdasági irodában és a tanári szobában. A Civitas Fortíssima téri épületünkben tel­jes körű felújítást végeztünk. Az új járólapokat szintén a Zala­kerámia Zrt. támogatásának kö­Európai színvonalú lett a vizesblokk is szönhetjük. Az étterem a csillá­rokkal, az új étkezőasztalokkal és székekkel talán a város egyik legszebb étterme lett. A csúcsot a Lencsés Zsolt által készített fres­kó, az Utolsó vacsora jelenti, amely a kis étkezdében tárul a lá­togató szeme elé. Az emeleti ré­szen és a lépcsőházban szintén új lambéria került a falra, kifes­tettük a lépcsőházat és a folyo­sót, s nagyszerű kivitelezéssel megtörtént a tantermek linóleu­mozása is. A lelkiséget, a szelle­miséget a lépcsőházba térve Len­csés Zsolt Mennybemenetel cí­mű freskója adja meg.- Hála Istennek, helyhiánnyal is küszködnek...- Igen, de erre is találtunk megoldást. Egy nagy alapterüle­tű tantermet kettéválasztottunk, s két kisebb termet hoztunk lét­re. Sokan jelentkeztek ugyanis a felsőfokú OKJ-s képzésünkre, amelyet hulladékgazdálkodási, idegenforgalmi és idegen nyelvi ügyviteli titkári szakokon indí­tottunk be. Ez pedagógiai mun­kánk új projektje. Örülök az át­iratkozó tanulók jelentős számá­nak is, mert ez azt mutatja, hogy Balassagyarmaton és térségé­ben nagy igény mutatkozik egy olyan szellemű iskolára, mint amelyet mi képviselünk. (Folytatás az 1. oldalról) mellett meg lehetett beszélni a város ügyeit, a közösséget érin­tő kérdéseket - vélelmezte Székyné dr. Sztrémi Melinda, akinek gondolatait követően Prohászka Béla, a Magyar Nem­zeti Gasztronómiai Szövetség el­nöke szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a szövetség éle­tében ünnepnek számít az em­léktábla felavatása, hiszen ezál­tal egy fantasztikus ember, egy nagyszerű cukrászmester előtt hajtunk fejet.- A mester cukrászdája mel­lett aktív szerepet vállalt a város életében, sok szervezetnek tag­ja volt, s jó ötletekkel hozakodott elő. Hozzáállása példaértékű a jövő nemzedéke számára, hi­szen egy jó vendéglátósnak a fi­nomságok mellett mindig kell valami pluszt is nyújtania - mondta Prohászka Béla, majd az ünnepség végén fakó Lajos, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség cukrász alelnöke idéz­te fel id. Duda Lajos életútját. A beszámolóból kiderült: Du­da Lajos mester 1869-ben Lo­soncon látta meg a napvilágot. Stollman Ágostonnál tanulta ki a cukrászszakmát, 1885-ben pedig megkapta segédlevelét. Hat évig maradt mestere mel­lett, majd nyolc éven át Pesten, a szerb királyi udvar hivatalos szállítójánál dolgozott. Szófiá­ban kinevezték a királyi udvar cukrászának, a bolgár cár pe­dig személyes barátságával is kitüntette. Később önállósítot­ta magát és Salgótarjánba jött, ahol finomságaival hírnevet szerzett. Cukrászdáját 1953- ban államosították, s ez olyany- nyira megviselte, hogy pár hét múlva, nyolcvanhárom évesen elhunyt. A mai Pécskő Áruház lépcsője helyén állt a Duda cukrászda A jelen lehetőségei a jövő értékei: komplex vízügyi-környezetvédelmi fejlesztés Maconkán Ünnepélyes pillanat: vízre kerül az egyik kotróhajó is A Mátra lábainál elterülő, 177 négyzetkilométeres vízgyűjtő te­rülettel rendelkező maconkai víztározó Nógrád megye egyik ékessége, egyben az utóbbi bő évtizedben szép példája a tuda­tos, többcélú tófejlesztésnek. Maga a tározó árvízvédelmi cél­lal épült az ezerkilencszázhetve- nes évek közepén, az akkori Zagyva tározós vízrendezése be­ruházási program keretében. Eredetileg „zöld” tározóként funkcionált, de mára már az el­sődleges prioritást élvező árvíz- védelem mellett Bátonyterenye város és kistérsége vízbázisául is szolgál, emellett hamar rá­épült a környezettudatos szabad­idős tevékenység is. Tavaly az ivóvízhez szükséges nyersvíz-utánpótlást ellehetetle­nítő kritikus aszály tette próbá­ra a rendszert és az üzemeltető­it. Idén a kora nyári folyamatos esőzések idején ismét bebizo­nyosodott, hogy a tározó nélkül hatalmas területek kerültek vol­na víz alá, jelentős vagyoni kárt okozva az állampolgárok értéke­iben. Bizonyított, hogy a maconkai víztározó a megfelelő kompromisszumokkal az egyre inkább bebizonyosodni látszó klímaváltozás miatti szélsőséges időjárás mindkét végletét - az árvizet és az aszályt - egyaránt előnyösen kezeli. A mintegy 65 hektáros vízfelület kedvező mik­roklímát is biztosít a száraz idő­szakban. Emellett mára a termé­szetbe illően kialakított parti szakaszok és a szeldelt vízfelület jelentős, egyedi tájesztétikai és ökológiai értéket is képvisel, ami kedvező hatást gyakorolt, gyako­rolhat a turizmus jövőbeli fej­lesztésére. Ezt felismerve kezd­ték meg az érintettek a terület tervszerű fejlesztését 1999-ben. Már akkoriban felvetődött a to­vábbi korszerűsítés, illetve a többcélúságban rejlő lehetősé­gek még aktívabb kiaknázása, így került be például a vízterület az Új Magyarország fejlesztési leltár 2007-2013 programba is. Bátonyterenye önkormányzata - felismerve, hogy az elkövetkező három évtizedre meg kell olda­nia az árvízi biztonság javítását és egyidejűleg az ivóvízterme­léshez szükséges nyersvíz­mennyiség tározását, kapcsol­tan költséghatékonysági okok­ból is a tó vízminőségének stabi­lizációját - megtervezte a víztá­rozó rekonstrukcióját. Ezen cé­lok elérésének kiemelt eszköze a víztározó célspecifikus, termé­szet- és környezetvédelmi szem­léletű kotrása, továbbá a kettős cél eléréséhez szükséges új part­védelmi, vízkormányzó és víz­minőség-javító műtárgyak és eszközök beépítése. Hatására az eddigi élőhelyek általános bioló­giai eltartó képessége számotte­vően javul majd, s fennmarad a terület biológiai sokszínűsége, nem utolsósorban az őshonos fajták megőrzése érdekében. Az elképzelések megvalósítá­sára - szakmai és civil szerveze­tek véleménye alapján - az ön- kormányzat összeállította és be­nyújtotta pályázatát az ÉMOP­2007-3.2.1/D kódszámú, a térsé­gi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése című pályázati konst­rukcióra. A pályázat sikeresnek bizonyult, így a mintegy félmü- liárd forint összköltségű beruhá­záshoz négyszáznegyvenötmil­lió forint EU-támogatást nyert el. Az önkormányzat mellett szá­mos partnerszervezet is csatla­kozott a programhoz, így kiemel­ten a Közép-Duna-völgyi Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóság, a Bátonyterenye- Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület, a Bátonyterenye és Környéke Víz- és Csatornamű Kft., valamint a Nógrád Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság, a Zagyva­mente Környezet- és Természet­védő Egyesület, az Észak-Mátra Környezetvédelmi Egyesület. A partnerek a kivitelezési progra­mot 15 hónap alatt tervezik vég­rehajtani. Magát a kivitelezést a közbeszerzési eljárás lefolytatá­sa után örömteli módon Nógrád megyei cég, a szécsényi székhe­lyű Lak-Épker Kft. nyerte el. A műszaki kezdés időben megtör­tént, a kivitelezés azonban az idei árvizek és esőzések kedve­zőtlen hatásai miatt mintegy két hónapot csúszott, miként emiatt a projekt hivatalos nyitórendez­vénye is. Az év végéig tartó munkála­tok során elsőként a feliszapoló- dott tározóterek kotrását végzik, végezték el. A meglévő szigetek és félszigetek korrekciója, az új ökoszigetek létesítése is e mun­kanem keretében történik. A fel­újítás során megkezdődött az el­öregedett műtárgyak felújítása is. Többek között megerősítik a hosszgátat, elkészül a délkeleti­keleti partszakaszok partvédel­me, rámpák épülnek, valamint elkészül egy hordalékfogó is. A tóban fix levegőztető-vízforgató épül, s telepítenek egy állandó vízellenőrző (monitoring) rend­szerű A már létrejött vegetációs te­rületeken kialakított úgyneve­zett „ökoszigetek” többségén az emberi jelenlét tiltott lesz, így a tervek szerint alkalmasak lesz­nek az érzékeny fajok megóvá­sára. A komplex rendezés ökoló­giai multiplikátor hatásaként stabilizálja, vagy létrehozza az optimális természetközeli álla­potokat, erre jó példa a közel tíz­hektáros előtározón létesített, kétéltűek számára élőhelyet nyújtó három mesterséges kubik, vagy a mocsári teknősök számára homokpadokkal ellá­tott kis szigetek. A projekt illeszkedik azon ko­rábbi fejlesztésekhez, amelyek a többcélú hasznosítás kereté­ben a kulturált szabadidő-eltöl­tést és egyéb sportcélú haszno­sítást célozták. Ennek keretében kulturált illemhelyek, szeméttá­rolók épültek ki, utak, parkolók, vízvételezési lehetőségek való­sultak meg a tó környezetében. Maconka ma már Európa-szerte jól ismert márkanév a sporthor­gászok számára, partjait ezrek keresik fel. Minden tényezőre való figyelemmel a fenntartható­ság érdekében a tározó szakmai kezelését értelemszerűen to­vábbra is a KDV-KÖVIZIG látja el, amely a BSHE szervezetével közösen a napi fenntartási fel­adatokat is elvégzi a beruházást követően 15 éven át. Az érintet­tek tervezik a területre vonatko­zóan az együttműködés szabá­lyainak hosszabb távú lefekteté­sét is. Maconka tagadhatatlanul Bátonyterenye sikertörténete, ennek újabb nagy lépése a meg­kezdett komplex fejlesztési fel­adat, az állampolgárok, a köz ér­dekében!

Next

/
Oldalképek
Tartalom